Dollárt vagy eurót? Most vagy később? Készpénz vagy bankkártya? – a külföldi nyaralást tervezők örök kérdéseire válaszol a Trend FM hétfői adásában főmunkatársunk, Herman Bernadett.
Marcus Rashford, a Manchester United csatára a hétvégén egy magánrepülőgépen Barcelonába érkezett. Miután megkapta a szükséges engedélyeket klubjától, részt vehet orvosi vizsgálaton a Barçánál, majd – ha mindent rendben találnak az orvosok – aláírhatják a kölcsönszerződést.
Hiába nőtt meg duplájára a kínai BYD komáromi gyárának árbevétele, a költségek ennél is jobban emelkedtek, így a tavalyi évet több mint 8 milliárd forintos veszteséggel zárta a cég. Mindez nem akadályozza meg a gyártót abban, hogy további milliárdos beruházásokat indítson Magyarországon, írja a HVG.
Megkezdődött a debreceni nyári egyetem: az ország legrégibb, 1927 óta folyamatosan működő nyári kurzusára az idén 27 országból érkeztek hallgatók – jelezték a szervezők a hétfői ünnepi megnyitót megelőző sajtótájékoztatón a Debreceni Egyetemen (DE). Bartha Elek, a DE oktatási rektorhelyettese azt mondta, a 98 éves nyári egyetem folyamatos működése
A Pécsi Tudományegyetem vezetésével a közelmúltban indult nemzetközi projekt célja olyan kék fényű fotoreceptorok tervezése, amelyek jó tulajdonságokkal rendelkeznek, és könnyen felhasználhatók optogenetikai alkalmazásokhoz. A program révén olyan eszközöket fejleszthetnek, amelyek hosszútávon a farmakológiában és a gyógyításban egyaránt hasznosítha
A nap első órái különösen meghatározóak lehetnek a hangulatunkra és az egész napra gyakorolt hatásuk miatt. Amint felébredsz, a tudatod friss és befogadó állapotban van, így az ekkor elhangzó szavak, gondolatok különösen mélyen beépülnek a napodba és az önértékelésedbe.
Vannak befektetők, akik szoros figyelemmel követik a vállalatok bennfenteseinek részvényügyleteit, azt gondolván, hogy ők mindenkinél többen tudják, mikor van itt az ideje a részvények megvásárlásának vagy eladásának. A CNBC a tőzsdei közzétételek alapján összegyűjtötte, mely vállalatok részvényeit adták a legnagyobb mértékben múlt héten a bennfent
Az év egyik, ha nem a legjobban várt eseménye volt a július 20-án, az Mvm Dome-ban megrendezett Jlo-koncert. Nem hiába vágták tömegek a centit, Jennifer Lopez nem okozott csalódást a magyar rajongónak sem.
A radikális jobboldali AfD párt társelnökével készített interjút az ARD közszolgálati televízió. A kormányzati negyedben tartott szabadtéri beszélgetést a közeli Spree folyó partjáról a párt elleni tüntetők hangzavara kísérte.
Az Ukrajna ellen vasárnap éjjel végrehajtott orosz rakéta- és dróntámadásában két ember vesztette életét és 15-en sebesültek meg, köztük egy 12 éves fiú is - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hozzá eljuttatott legfrissebb adatok alapján hétfőn a közösségi oldalain.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A gyermeket érdemes arra nevelni, hogy bankszámláról ne vegyen fel pénzt rendszeresen, mert ennek komoly díja lehet, ráadásul mindenhol díjmentesen lehet fizetni is a kártyával közvetlenül. De sokszor elkerülhetetlen a készpénz használata. Szerencsére a gyerekszámlák esetén is van erre néhány hasznos tipp a BiztosDöntés.hu-tól.
Július 26-ától felújítási munkák kezdődnek a főváros XII. kerületében az 56-os, a 61-es és 59-es villamosok vonalán – tudatta a BKV Zrt. közleményben az MTI-vel hétfőn.
Németország támogatja a lengyel határvédelmi lépéseket, ezen belül a német és a litván határszakaszon bevezetett ideiglenes ellenőrzést - jelentette ki Alexander Dobrindt, a német belügyi tárca vezetője hétfőn Lengyelországban Tomasz Siemoniak lengyel belügyminiszterrel közös sajtóértekezleten.
Az amerikai részvénypiac új történelmi csúcsot döntött hétfőn: az S&P 500 és a Nasdaq is rekordszinteken zárt, miközben a befektetők figyelme a kereskedelmi megállapodások és a tech-óriások gyorsjelentései felé fordult. A pozitív hangulatot a mesterséges intelligenciával kapcsolatos várakozások és a vállalati eredmények is erősítik, írja a Port
Vajon jó ötlet-e egy, a liberálisok és a celebjeik által nem szeretett miniszterelnök megölését imitálni egy olyan dal előadása közben, amelyet hónapok óta kormánykritikus himnuszként éltet a liberális sajtó? – írja Orbán Balázs a Facebook oldalán. ???? Vajon jó ötlet-e mindezt úgy megtenni, hogy mindenki pontosan tudja, hogy az elmúlt években kétsze
Sajtos, ropogós, isteni finom - ez a sajtos rúd, ami minden háztartásban legalább egyszer az asztalra kerül. Legyen az vendégváró, vagy egy gyors nasi, a sajtos rúd minden alkalommal megállja a helyét.