2025. július 22. kedd

júl. 22
11:48
Csúszik a szegedi BYD-gyár indítása: a tervezettnél jóval kevesebb kocsit gyártanának a kínaiak Magyarországon (Pénzcentrum)
A kínai BYD módosította terveit: a Szegedre tervezett elektromosautó-gyár csak 2026-ban kezdi meg a sorozatgyártást, és az első években jóval alacsonyabb kapacitással működik majd - értesült a Reuters bennfentes forrásokból. Ezzel párhuzamosan a cég törökországi projektje a vártnál korábban startol, és gyorsabb felfutást produkálhat.
júl. 22
11:50
Új mémrészvény született: halottnak hitték a céget, majd hirtelen többszörösére ugrott az árfolyam (Portfolio)
Az amerikai részvénypiacra új mémrészvény-szenzáció robbant be, amely felidézi a 2021-es GameStop-őrület emlékeit: az Opendoor Technologies papírjai elképesztő ralit produkáltak az elmúlt napokban, szinte kizárólag a kisbefektetők vezette spekulációs hullámnak, a közösségi média hype-nak és az opciós piaci aktivitásnak köszönhetően. Tegnap nagyobb
júl. 22
11:51
Késik a szegedi BYD-gyár beindítása (autopro)
A BYD későbbre halasztja szegedi gyárának tömeggyártási indulását, és az első években csak korlátozott mennyiségű elektromos jármű készül majd az üzemben.
júl. 22
11:51
Új korszak jöhet az amerikai bankrendszerben (Magyar Hírlap)
Széleskörű reformokra szólít fel az amerikai pénzügyminiszter.
júl. 22
11:51
Rekord: ilyen pontos órával még sosem találkoztunk (Hamu és Gyémánt)
A Nemzeti Szabványügyi és Technológiai Intézet (Nist) kutatói által vezetett csapatnak olyan órát sikerült megépítenie, amely 41 százalékkal pontosabb, mint az eddigi időmérési rekordot tartó eszköz.
júl. 22
11:51
Veszettség! Denevér zuhant le a mennyezetről az óvodában (AC News)
Egy veszettséggel fertőzött denevért találtak az óvodában, 36 gyermeket beoltottak, de több szülő elutasította a vakcinát.
júl. 22
11:51
Trumpot hidegen hagyta a család kérése: közzétették Martin Luther King FBI-aktáit (Kontroll.hu)
A Trump-kormány közzétette az FBI Martin Luther King Jr-ral kapcsolatos megfigyelési aktáit, annak ellenére, hogy a meggyilkolt politikus családja és az általa a meggyilkolásáig vezetett polgárjogi csoport is ellenezte. A közzététel körülbelül 200 000 oldalnyi dokumentumot érint, amelyek 1977 óta bírósági pecsét alatt álltak.
júl. 22
11:52
Újabb bejelentés érkezett a Digitális Állampolgársággal kapcsolatban (Portfolio)
A Digitális Állampolgárság Program újabb mérföldkőhöz érkezett: a korábban bevezetett és már több mint kétmillió felhasználó által letöltött mobilalkalmazás után mostantól elérhető a Digitális Állampolgár weboldal is - közölte a Digitális Magyarország Ügynökség.
júl. 22
11:54
Van egy titkos szoba a Keleti pályaudvar 9. vágánya mellett, ha belép ide, a MÁV a tenyerén fogja hordozni (ATV)
Sokan nem is tudnak a Keleti pályaudvar rejtett szobájáról, ahová bárki beléphet, és még degeszre is eheti magát teljesen ingyen.
júl. 22
11:57
Különös felirat jelent meg a hazai boltok polcain, értetlenkednek a vásárlók (Promotions)
Kijátszanák a törvényt a hazai boltok?
júl. 22
11:57
Rekordáron kelt el egy marsi meteorit a Sotheby’snél (Mínuszos)
Egy 24,5 kilogrammos marsi meteorit 5,3 millió dollárért kelt el a Sotheby’s aukcióján, ezzel új
júl. 22
11:57
Lengyelországból érkezett: a magyarok a legfontosabb szövetségesek (Mandiner)
Magyarország példaként szerepel a hagyományos családmodell védelmében.
júl. 22
11:57
Nem hiszed el, mekkora összegben ad személyi kölcsönöket ad az OTP (Forbes)
Az OTP Banknál mostantól elérhető összegnél, – online és fióki igénylés esetén – is évi 10,49 százalékos kamattól kaphatunk személyi hitelt. Mi történt? Az OTP Bank 15 millió forintra emelte a felvehető személyi kölcsön összegét 2025. július 22-től, így már három banknál igényelhető ekkora hitel ingatlanfedezet nélkül. Milyen feltételekkel igényelh
júl. 22
11:57
A rendőrség vizsgálja a Maglódi úti börtönben öngyilkosságot elkövető rab ügyét (Telex)
A BRFK megerősítette az esetről szóló értesülést, idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
júl. 22
11:57
Saylor a csúcson sem lassít, újabb 739,8 millió dollár értékben vett Bitcoint a Strategy (KriptoMagazin)
A Michael Saylor vezette Strategy újabb jelentős bitcoint vásárolt: 6 220 darabot szerzett be, 739,8 millió dollár értékben, átlagosan 118 940 dolláros árfolyamon. Ezzel a világ legnagyobb nyilvánosan jegyzett BTC-befektetője immár 607 770 darab bitcoinnal rendelkezik, amelyek jelenlegi értéke meghaladja a 71,8 milliárd dollárt. A tranzakciót az am
júl. 22
11:57
A nagymamák és unokák titkos szövetsége – Miért ennyire szoros a kapcsolatuk? (Bien)
Sokan tapasztalják, hogy a családi összejöveteleken a nagymamák és unokák között különösen bensőséges viszony alakul ki. Az érintett felek számára ez a kapcsolat alapvetően elég különleges, de vajon mi rejlik e szoros kötelék mögött? Először is, fontos megérteni azt a jelenséget, hogy a nagyszülői szerep teljes mértékben különbözik a szülői szerepk
júl. 22
11:57
Repülővel utazol? Jó hír, az ingyenes kézipoggyász mérete ennyivel nagyobb lett (Hóvége)
A ryanair kézipoggyász változás szerint 2025 júliusától az utasok 40×30×20 cm-es, 24 literes ingyenes táskát vihetnek fel a fedélzetre, 5 cm-rel és 4 literrel nőtt a korábbi mérethez képest.
júl. 22
11:57
Itt a csehek nagy terve: ez a gép óriási változást hozhat a földeken (Agrárszektor)
A Roboton cseh vállalat teljesen elektromos, autonóm mezőgazdasági robotot fejlesztett ki, amely minimális emberi beavatkozással képes a sorművelésű növénytermesztésre. A gép képes folyamatosan végezni ismétlődő feladatokat, méghozzá alacsony energiafogyasztással. A Roboton Farmer névre keresztelt egység 2026-tól lesz szélesebb körben elérhető - ír
júl. 22
12:00
Új kedvenc állampapírja van a magyar befektetőknek (Infostart)
Jelenleg a Fix Magyar Állampapír az állami kötvények királya, míg a korábbi közönségkedvencet szinte már alig veszik.
júl. 22
12:00
3 jegy, akik most mágnesként vonzzák a pénzt: a jóskártya szerint ők lesznek az igazi nyertesek 2025. július 20-a után (Blikk)
Áradni fog hozzájuk a bőség!
júl. 22
12:00
Izraeli katonák haltak meg Gázában (HírTV)
A hadsereg keddi jelentése szerint 895-re nőtt a 2023. október 7., a Hamász iszlamista szervezet Izrael elleni terrortámadása óta lezajlott összecsapásokban meghalt izraeli katonák száma.
júl. 22
12:00
A Ferencváros kezdi a magyar futball "örmény őszét" (Infostart)
Ma kora este – magyar idő szerint 18 órától – megkezdődik a magyar futball "örmény ősze". A Ferencváros a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében az ottani bajnok Noa csapatával játszik Jerevánban.
júl. 22
12:00
Marhák tucatjai hullottak el – ez áll a háttérben (Agroinform)
Több megyében is állatokat kellett elzárni, a fertőzés gyors lefolyású és végzetes lehet a kérődzők számára.
júl. 22
12:03
Kiderült, ki buktatta le a Coldplay-koncert csókkamerájára kitett csalfa párt – nem bánja, hogy megosztotta a videót (SzMo)
A nyilvánosság elé állt az a nő, aki a nézőtérről videóra vette a nagykivetítőre kitett párt. A feszengő férfi és nő, mint kiderült, szeretők, és botrányra nemcsak a házasságuk ment rá.
júl. 22
12:03
Károly király figyelmeztette Vilmos herceget (Magyar Hírlap)
Csúcstalálkozó.
júl. 22
12:03
Robert Fico végleg kivéreztetné a magyar pártot: a pártelnök azonban nem hagyja ezt annyiban (Mandiner)
A Magyar Szövetség vezetője komoly választ adott a szlovák kormányfő kegyetlen ötletére.
júl. 22
12:03
180 km-es vezetékkel válaszol Magyarország (Öko-drive)
Magyarország, a rezsicsökkentés vívmányainak megóvása érdekében, új kőolajvezetéket épít Szerbiával, amely akár már 2027-ben működésbe léphet.
júl. 22
12:03
Új lendület a hazai halágazatnak: vissza nem térítendő források akvakultúrára és feldolgozásra (Zöld Trend)
Augusztustól két új pályázat nyílik meg a hazai halgazdálkodás szereplőinek.
júl. 22
12:03
Feljelentést tett a tiszafüredi fideszes polgármester a Tisza Párt rendezvénye miatt, a párt szerint a vádak hamisak (Kontroll.hu)
Feljelentést tett a rendőrségen Tiszafüred fideszes polgármestere, Ujvári Imre a Tisza Párt hétvégi országjáró rendezvénye után, több szabálytalanságra hivatkozva. A Tisza Párt szerint engedélyük volt a területre, az áramot sem a leírtak szerint bizotsított.
júl. 22
12:06
9 váratlan helyzet, amire jobb felkészíteni az alsós gyerekeket (Éva Magazin)
A 6-10 éves korosztály már sok téren önálló, nem tartjuk állandóan rajtuk a szemünket. Azonban ahogy egyre inkább kinyílik előttük a világ, a kalandokkal együtt a veszélyes és/vagy ijesztő szituációk lehetősége is nő. Ezekben a helyzetekben sok múlik a gyors és helyes reakción, ezért érdemes otthon beszélgetni róluk, hogy ha ne adj’ isten bekövetke
júl. 22
12:09
Merz aggódik (Magyar Hírlap)
Merz szerint egy bizonytalanság van a Patriot Ukrajnába való átigazolásával kapcsolatban.
júl. 22
12:09
Robert Ficóék ötlete ellehetetlenítené a felvidéki magyar képviseletet (Demokrata)
Ellehetetlenülne a felvidéki Magyar Szövetség parlamentbe jutása, ha megvalósulnának a Fico-kormány ötletei.
júl. 22
12:09
Gyerek a háznál, előfizetés a listán (Demokrata)
Az NMHH felmérése szerint a gyermekes családok jóval többet áldoznak hírközlésre, mint más háztartások – a streaming kiemelten népszerű körükben.
júl. 22
12:09
Hiába az esküvői hangulat, mégis minden a kiszavazásról szól az Exek csatájában (rtl.hu)
Sorsfordító ponthoz érkezett az Exek csatája, minden páros esküvői hangulatba kerül. A 12. részben azonban a romantika helyett a taktikáé a főszerep, mivel közeledik a következő szimpátiaszavazás. Úgy tűnik Balázs Merci és Szlépka Armand Moh szövetségre lép Halastyák Nemazalány Fannival és Fenyvesi Barnával, így a kiszavazás nem várt fordulatot hoz
júl. 22
12:09
Metálzenei konferenciát rendeznek az ELTE Esztétika Tanszékén (Telex)
Ez lesz az első ilyen az országban, célja a műfajról szóló tudományos párbeszéd meghonosítása.
júl. 22
12:12
Mínuszban a tőzsde (Privátbankár)
Minden vezető részvény árfolyama esett a budapesti parketten.
júl. 22
12:12
Nincs többé álmatlanság a kánikula miatt: a Lidl nyári topterméke 2025. július 24-től szuper áron kapható (Blikk)
Frissesség egész éjjel – verhetetlen áron!
júl. 22
12:12
Európa új repülőgépe mindenkit lehagyhat (Infostart)
Európa első hiperszonikus repülőgépe 6200 kilométer/órával hasít majd: hidrogénmeghajtású, brutálisan gyors tesztgép fejlesztésébe fogott az Európai Űrügynökség.
júl. 22
12:12
Visszalépett a Tourtól a sárga trikós holland: vajon miért döntött így ilyen hirtelen? (Pénzcentrum)
A holland Mathieu van der Poel kedden bejelentette, hogy visszalépett a Tour de France országúti kerékpáros körversenytől.
júl. 22
12:15
Két hatalmas buli, egyetlen nyári este alatt – szombaton irány a Budapest Park! (SzMo)
Vannak esték, amikor a FOMO tényleg indokolt. Július 26-án például dupla adag zenei őrület vár a Budapest Parkban: előbb Péterfy Bori & Love Band robbantja fel a színpadot, aztán jön a Necc Party, ahol teli torokból énekelheted te is a régi kedvenceidet.
júl. 22
12:15
Ez a legtöbb anya rémálma – te hogyan oldod meg a játszótéri konfliktusokat? (Sassy)
"Ne szólj rá az én gyerekemre!" – ez a mondat minden anyukának ismerős lehet, aki megfordult már a játszótéren csemetéjével. A hely, ami gyakran nemcsak a gyerekeknek, de a szülőknek is hatalmas kihívás.
júl. 22
12:15
Költséges nyugdíjtévedésben vannak a magyarok egy új országos kutatás szerint (EgészségKalauz)
A tévhit azt is gátolhatja, hogy időben elkezdjék a rendszeres nyugdíjcélú takarékoskodást.
júl. 22
12:18
Ígéret szép szó: miért nem kapunk valódi egyéni nyugdíjszámlát? (HR Portál)
Bár 2010-ben a kormány azt ígérte, hogy a magánnyugdíjpénztárakból "kivezényelt" tagok egyéni nyugdíjszámlát kapnak a társadalombiztosítási rendszerben, ez az ígéret a gyakorlatban nem teljesült. Ehelyett csak egy tb-egyéni számla jött létre, amely kizárólag a 2013 utáni járulékbevallásokat tartalmazza, és nem működik valódi nyugdíjszámlaként. Dr.
júl. 22
12:18
Hosszú Katinka: A Magyar Úszó Szövetség gyermekvédelmi struktúrája alapvető hiányosságokkal küzd (444.hu)
A háromszoros olimpiai bajnok bírálja az úszószövetség Széchyt mentegető nyilatkozatát, és bocsánatkérést vár tőlük.
júl. 22
12:18
Csúszik a sorozatgyártás a BYD szegedi üzemében (444.hu)
A kínai elektromosautó-gyártó csak 2026-ban indítja el a tömeggyártást, ráadásul a vártnál kevesebb jármű készülhet.
júl. 22
12:21
A paradicsom megfelelő tárolásának szabályai (Magyar Hírlap)
Egy új tanulmány szerint.
júl. 22
12:21
25 év rizsszemről rizsszemre: a Spago Budapest sushi mestereinek története (Hamu és Gyémánt)
A japán konyhaművészet Magyarországon sokáig rejtélyes és távoli világ volt. Azonban két elkötelezett szakember, Vellai Gábor séf és felesége, a japán származású Harumi Nomura már negyed évszázada dolgozik azon, hogy a hiteles japán ízeket közelebb hozza a magyar közönséghez. Közös útjuk egy véletlennel kezdődött, ma pedig már a Spago Budapest by W
júl. 22
12:21
Kikért szól a déli harang? (Mandiner)
"Jel adassék minden hívőnek, hogy imáikkal segítsék azokat, akik a török ellen harcolnak."
júl. 22
12:21
Hajszálon múlt a tragédia: Épphogy elkerülte az ütközést a bombázóval egy utasszállító repülőgép (Nyugati Fény)
Nem sok kellett hozzá.
júl. 22
12:21
Idén már nem indul el a BYD szegedi gyára és csökkenhetnek a tervezett darabszámok is (Villanyautósok)
A Reuters úgy tudja, kevesebb villanyautó készül majd hazánkban, a török gyár jobban fókuszba kerülhet.

Keresés