Július 30-ig, szerdáig lehet még nevezni a PPH Media első alkalommal meghirdetett gyógyszeripari és egészségügyi marketingmegoldások versenyére, ahol laikus és orvosi kommunikáció egyaránt megmérettetheti magát.
Elégedett a három megszerzett vb-éremmel a nyílt vízi úszók szövetségi kapitánya. Gellért Gábor az InfoRádióban azt mondta, 10 kilométeren ugyanakkor többet remélt a szingapúri világbajnokságtól, de a nagyon meleg víz rányomta a bélyegét a versenyzők teljesítményére. Külön kiemelte, hogy váltóban 2022 óta valamennyi világbajnokságon dobogóra állhat
Az Egyesült Államok kész újból támadást indítani Irán nukleáris létesítményei ellen, amennyiben az a helyzet súlyossága miatt indokolttá válik – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök, miután Irán külügyminisztere, Abbas Araghchi megerősítette, hogy a korábbi amerikai légicsapások súlyos károkat okoztak.
Egy új tanulmány szerint az amerikai tinédzserek többsége már legalább egyszer "használt" mesterséges intelligenciával működő társat. Vagyis olyan "személyes" partnert, aki az általános asszisztensi feladatokon és "sablon válaszokon" túl mélyebb megértést tanúsított irányukba.
Éjszaka beindul a német gyorsjelentési szezon, mostantól egyre többet tudunk majd meg az európai tőzsdei vállalatok hogylétéről – a kilátások meglehetősen visszafogottak. Amerikában is most indul be igazán a verkli, a Csodálatos Hetes első képviselői elárulják, hogyan sikerült az elmúlt negyedév – az előzetes elemzések szerint van rá esély, hogy a
Panyi Szabolcs értesülése szerint a szlovákiai erőművet ugyanaz az amerikai cég építheti majd, amelyiket a magyar kormánynak is rendre ajánlgatja az amerikai diplomácia.
Majka, Beton.Hofi, Dzsúdló, Metzker Viki, Bruno x Spacc és Mirror Glimpse – csak néhány név az előadók közül, akik Magyarország legnagyobb hallgatói fesztiválján közösen ünnepelnek az egyetemistákkal az Egyetemi Napokon, szeptember 16 és 18. között.A nagykorúvá vált rendezvény szervezői hamarosan újabb nevekkel állnak elő, de az már biztos, hogy a
A háromszoros olimpiai bajnok szerint nem lehet példaként tekinteni egy olyan, sportágában egyébként sikeres edzőre sem, akinek az élete ennyi kérdést hagy maga után. Szerinte az sem helyes, hogy a szörnyűségek után egy, az úszószövetség alá tartozó bizottság vizsgálódik.
Varga Mihály a Monetáris Tanács alapkamatdöntését indokló tájékoztatóján szólt az inflációs pályáról, a lakossági fogyasztásról és a magyar euró feltételeiről és a magyar aranytartalékról is.
Ma sem változott a kamatszint. A várakozásoknak megfelelően ma sem változtak a kamatszintek, az alapkamat 6,50 százalékon, az overnight jegybanki betét 5,50 százalékon, míg az overnight fedezett hitel kamata 7,50 százalékon maradt.
Mint azt megírtuk, nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén az MNB Monetáris Tanácsa. Az ülés után Varga Mihály jegybankelnök sajtótájékoztató tartott, ahol elmondta, hogy a Monetáris Tanács továbbra is elkötelezett az inflációs cél fenntartható elérése mellett, amihez óvatos és türelmes monetáris politikai megkö
Az ultraibolya sugarak miatt darabjaira hulló, drága műanyag árnyékolókra mutatott természetes alternatívát egy magyar YouTuber. Szerinte az olasznád nemcsak dísznövény, hanem univerzális eszköz a kertben.
A tudósok szerint is hatásos: egy ital, ami javítja a vércukrot és még jól is esik. Régi recept hasznos új variációkkal arra az esetre, ha szeretné különlegesebbé tenni.
A sport egészséges, de nemcsak szép vonalakat és erős izmokat kölcsönöz, hanem javítja az állóképességet és az erőnlétet, az egészséges életmód részeként segít az érrendszeri panaszok, a cukorbetegség, valamint számos egyéb betegség megelőzésében. Még napjainkban is egyre több meglepő jótékony hatását fedezik fel. Mik is ezek pontosan?
Mohamed El-Erian, az Allianz vezető közgazdasági tanácsadója kedden arra szólította fel Jerome Powell Fed-elnököt, hogy önként mondjon le pozíciójáról a jegybanki függetlenség védelme érdekében. Ezzel El-Erian az első ismert közgazdászok egyike, aki nyilvánosan ezt a radikális álláspontot képviseli.
Sokan úgy vélik, hogy a nyugdíj nem egy egyszerű kifizetés az államtól, hanem az életünk munkájának szimbolikus gyümölcse, és ebben van is igazság. De min múlik, hogy mennyi lesz a végösszeg?
Amióta az 1990-es évek végén befutott világsztár lett, azóta követi figyelemmel a bulvársajtó Christina Aguilera magánéletét és külsejét. Az énekesnő igazi átváltozóművész, rajongóit is szereti meghökkenteni szettjeivel, frizuráival. Legutóbb például az elképesztő fogyása miatt szolgáltatott beszédtémát: a minap a Burlesque: The Musical bemutatóján
A gondolataink és érzelmeink együttesen formálják azt, ahogyan az életünket megéljük. Bármennyire is furcsának tűnhet első hallásra, a gondolatok és az érzések nem csupán belső világunk keretei közt léteznek.
Sugárzik a boldogságtól Csézy és párja, Szabó László. Az énekesnő és férje fél éve lettek szülők, akkor született meg kislányuk, Elizabet, aki ugyan még az ő segítségükkel, de már állni is tud. Erre pedig mindketten nagyon büszkék, hiszen hosszú és fájdalmakkal teli úton kellett végigmenniük ahhoz, hogy szülőkké válhassanak.
Két magyar film, Nemes Jeles László Árva és Enyedi Ildikó Csendes barát című alkotása is versenyre kel az Arany Oroszlán díjért az augusztus 27-én kezdődő 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, amelynek programját kedden hozták nyilvánosságra.
A klímaváltozás egyre sürgetőbb kihívásokat jelent hazánk számára is: a vízgazdálkodás kérdései különösen aktuálissá váltak, hiszen a változó éghajlat szélsőségesebb időjárási viszonyai komoly hatással vannak Magyarország vízkészleteire.
A Farizon a Volvót és a Lotust is birtokló Geely haszongépjármű márkája, amely főként új energiával működő termékcsaládot fejleszt. Magyarországon mostantól két modellel van jelen. A hátsókerékhajtású V6E egy N1 kategóriájú elektromos haszongépjármű furgon, amely ideális városi kiszállításra. Bruttó tömege 2715 kilogramm, hasznos teherbírása 1070
Jó hírrel jelentkezett 2019 és 2023 magyar rally bajnoka, Vincze Ferenc, aki vásárolt egy új fejlesztésű Skodát, amivel várhatóan hamarosan versenyen is indulni fog.
A klímaváltozás egyre sürgetőbb kihívásokat jelent hazánk számára is: a vízgazdálkodás kérdései különösen aktuálissá váltak, hiszen a változó éghajlat szélsőségesebb időjárási viszonyai komoly hatással vannak Magyarország vízkészleteire.
György herceg, a brit trón várományosa immár 12 éves, és mosolygós portréval ünneplik kamaszkorának kezdetét. A palota egy új fotót és videót is megosztott a születésnapos hercegről, aki egyre több hivatalos eseményen tűnik fel. Mostantól azonban már nem repülhet együtt édesapjával, Vilmos herceggel.
Újabb csalás terjed, ezúttal ismeretlen hackerek a Belügyminisztérium nevében kiküldött e-mailekben próbálják lehúzni az embereket. A hatóságok mindenkit arra kérnek, hogy ha ilyen levelet kap, ne nyissa meg a levélben található mellékletet, és ne adja meg az adatait.