A 2016-os Brexit után rengeteg nagyvállalat csekkolt ki az Egyesült Királyságból, most azonban visszatérhetnek, és ez - meglepő módon - a Trump-adminisztráció vámjainak köszönhető.
Semmi sem állhatott a szerelem útjába a Fülöp-szigeteken, még a térdig érő víz sem. Jade Rick Verdillo és Jamaica Aguilar egy vízzel elárasztott templomban mondták ki a boldogító igent, fittyet hányva a tájfun és a monszun tombolására. Az esküvőjük így – amellett, hogy a lehető legemlékezetesebbre sikerült – valódi próbatétel is volt, amit együtt,
A Ferencváros kedden győzelemmel kezdte meg szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében: a második forduló első felvonásán hátrányból fordítva 2-1-re nyert az örmény Noah vendégeként.
A csillagok útmutatása mindig izgalmas felfedezéseket tartogat számunkra, különösen egy meleg júliusi nap kezdetén. Ahogy a Nap erőt sugároz égi körünkre, úgy rajzolja meg minden csillagjegy számára a nap eseményeit. Lássuk, milyen lehetőségeket, kihívásokat és belső felismeréseket tartogat az égbolt az alábbi napon.
A Monetáris Tanács a mai kamatdöntő ülésén sem változtatott az irányadó kamatokon. A jegybanki alapkamat továbbra is 6,50 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle szintén változatlan maradt – 5,50, illetve 7,50 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
A jegybanki alapkamat a monetáris politika eszközeként a gazdaságban zajló pénzügyi folyamatok egyik legfontosabb iránymutatója. A jegybanki alapkamat a pénzügyi élet minden terére, köztük a bankok által biztosított kamatokra és a lakossági hitelek feltételeire is hatással van, éppen ezért - kiváltképp akkor, ha hitelfelvételt tervezünk - fontos ti
Varga Zsolt szövetségi kapitány szerint elképesztően nehéz mérkőzésen, a szerbeket "túllőve" sikerült megnyerni a szingapúri világbajnokság férfi vízilabdatornájának elődöntőjét, amely a szív diadala is volt egyben.
A hűtlenség mibenléte gyakran homályos határok között mozog, hiszen minden ember számára máshol húzódik az a bizonyos lélektani vonal. Ami egyik személy számára még belefér a kapcsolat kereteibe, az másnak már megcsalásnak minősülhet. Azonban vannak bizonyos tényezők, amelyek előre jelezhetik, hogy a kapcsolat hajlamosabb a kicsapongásra.
A pszilocibint tartalmazó gombák – közismertebb nevükön varázsgombák – pszichoaktív hatásait az emberiség több ezer éve ismeri. A tudomány jelenleg intenzíven vizsgálja e természetes szerek terápiás alkalmazhatóságát depresszió, addikció és egzisztenciális szorongás kezelésére.
Vaddisznótámadásra figyelmeztetnek Balatonalmádi közösségi oldalán. A Malomvölgyben korábban egy feltehetően sérült vaddisznó megtámadott egy idős férfit, akit kórházba szállítottak. A helyi önkormányzat a helyiek és a nyaralók segítségét is kérik a csapdák hatékonyabb kihelyezésének elősegítésére. Az eset kapcsán a rendőrség is tájékoztatást közöl
Az LG Electronics bejelentette, hogy a webOS alapú autós okosplatformja (ACP) a Kia új, európai modelljeiben is elérhetővé válik. A mobilitási fejlesztések terén élen járó vállalat megoldása a nemrégiben bemutatott EV3 modellben debütál, később pedig az újonnan érkező EV4 és EV5 modellekben, valamint a megújult Sportage-ben is elérhető lesz. Ezzel
Kutatók szerint az eredmény valószínűleg a táplálkozás, a testmozgás, az egészséges életvitel, az elegendő alvás és a megfelelő stresszkezelés kombinációjának köszönhető. Világszerte körülbelül 630 ezer százéves, vagy idősebb ember él, túlnyomó többségük
Bécs mindig is büszke volt gazdag történelmi múltjára és megőrzött belőle mindent, amit csak lehetett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a belváros utcáin, a villamosmegállókban és a metrólejárók mellett a mai napig működnek érmés, köztéri mérlegek, ahol bárki lemérheti magát – mindössze 20 eurócentért.
A brazil futballista másfél millió dollárt fizetett A sötét lovag-trilógia hangulatát idéző járgányért, mely eddig egy tíz darabból álló speciális gyűjtemény része volt.
Az éghajlatváltozás, a globális bizonytalanságok és a geopolitikai zavarok ellenére is virágzik az utazási hajlandóság Európában – derül ki az Europ Assistance nemzetközi felméréséből. A Holiday Barometer 24. kiadása szerint idén nyáron tíz európaiból közel nyolcan terveznek utazni, miközben a külföldi úti célok iránti érdeklődés is kimagasló. Az u
Hogyan és miért keletkezik olajköd egy szerszámgépben? A modern műhelyekben minden csúcsra van járatva. A szerszámgépek marják, esztergálják, vágják az anyagot – gyakran éjjel-nappal. Eközben keletkezik valami, amit sokan alábecsülnek: az olajköd.
Az első becslések szerint 75,5 ezer tonna szabadföldi szamócát szedtek ebben az évben Németország-szerte, ami az 1995-ös 68,8 ezer tonna óta a legalacsonyabb hozam. Nem áll fényesen a közös szezonjuk miatt gyakran vele együtt marketingelt spárga sem.
A fürdőszoba nemcsak a napi rutin része, hanem az a hely, ahol egy kis nyugalmat és énidőt találhatunk. Éppen ezért megérdemli, hogy különleges és inspiráló legyen. A mintás csempe az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy igazán karaktert adj ennek a térnek, legyen szó visszafogott, elegáns darabokról vagy merész, bohém mintákról. Az alábbi ötletek
Egy 2024-es tanulmány szerint az omega-3 zsírsavak – amelyeket leggyakrabban halolajkapszula formájában fogyasztunk – nemcsak a szívünknek és az agyunknak tehetnek jót, hanem a viselkedésünkre is hatással lehetnek: akár 28%-kal is csökkenthetik az agressziót. De pontosan hogyan és mennyire hatásos?
A szépségipar ma soha nem látott tempóban fejlődik. Robbanásszerűen terjedtek el az esztétikai kezelések. Mégis, egyre több 40 feletti nő dönt úgy: inkább természetes, bőrbarát módon szeretné megőrizni a fiatalságát. De vajon mit tud ma egy arckrém? És valóban felveheti a versenyt a látványosabb beavatkozásokkal?
Már nem kell sokat várni, és szeptemberben elkezd zakatolni az Otthon Start Program, ami tengernyi lakásvásárlót hozhat a piacra. Azonban mi történik addig majd az ingatlanok áraival?
Komoly veszélybe került a sárgabarack-termesztés Tádzsikisztánban, ahol több mint 100 ezer ember megélhetése függ a gyümölcstől. Az ENSZ adatai szerint a világ sárgabarackfáinak 10 százaléka ebben az országban található, így a termelés visszaesése nemcsak helyi, hanem globális szinten is komoly károkat okozhat.
A barátai állnák a napokban elhunyt Schmuck Andor temetésének költségeit, akit augusztusban helyeznek majd végső nyugalomra. Az egykori politikus életében soha nem kért segítséget, még akkor sem, amikor egy életmentő műtétre lett volna szüksége, amelynek a költségei több millió forintra rúgtak volna.
Létezik egy rendkívül magas tápanyagtartalmú mag, amelynek rendszeres fogyasztásával rengeteget tehetsz a saját egészségedért; cikkünkben eláruljuk, miért érdemes beépíteni az étrendedbe!