2025. július 23. szerda

júl. 23
6:39
Barátai mentették meg a fiatal férfit, aki életveszélyesen megsérült fürdőzés közben (EgészségKalauz)
Egy Fejér vármegyei tóban fürdőzött egy baráti társaság, mikor egyikük egy fára kötött kötélről akart a magasból a tóba ugrani.
júl. 23
6:39
Egyetlen európai ország került be a világ 10 legjobb úti célja közé (Drive)
Több mint húszezer olvasó szavazott a brit The Telegraph 2025-ös Travel Awards felmérésében, a végeredmény alapján pedig idén ismét Új-Zélandot választották meg a világ legjobb országának. Az olvasók véleménye alapján a „hosszú fehér felhő földje” visszavette a trónt Dél-afrikai Köztársaságtól, amely még 2023-ban előzte meg. Most azonban újra a dél
júl. 23
6:42
Kísértetiesen hasonlít A vezércsel főhősének karrierje Polgár Juditéra: ez a különbség fikció és valóság között (Blikk)
"Semmi ellenvetésem sincs a női sakk ellen, de számomra a játék minősége a férfiaknál nagyobb kihívás" – az alábbi idézet a legendás magyar sakkozótól, Polgár Judittól származik, aki július 23-án ünnepli a 49.születésnapját. A sakk talán sokkal népszerűbb sporttá vált, miután pár évvel ezelőtt az egész világ rákattant A vezércsel című sorozatra. Po
júl. 23
6:45
Kizárják a britek a kínai e-autókat az állami támogatásból (autopro)
Sem a kínai, sem a koreai vagy japán elektromos autók után nem jár állami támogatás.
júl. 23
6:45
10 fürdőszoba szín, amit sosem választanál, pedig zseniálisak (Femcafe)
Vannak színek, amik első ránézésre tabunak tűnnek a fürdőszobában. Pedig ha jól használod őket, igazi dizájnszenzáció válhat belőlük!
júl. 23
6:45
A kutyák kifejezetten szeretnek tévézni, és kedvenceik is vannak (Hamu és Gyémánt)
Nagyon úgy néz ki, hogy az emberekhez hasonlóan a házi kedvenceink is képesek élvezni a tévézést, ráadásul kedvenc műsoraik a személyiségüktől függően eltérőek lehetnek.
júl. 23
6:48
Óriásit zuhant egy autógyártó (Privátbankár)
Még így is rekordközelben zárt az S&P 500 amerikai tőzsdeindex.
júl. 23
6:48
Magyar fejlesztés spórolhat az autósoknak (Infostart)
A HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumának (SCL) autonóm rendszere képes több kilométerre is előre látni és tervezni, eközben elemzi a domborzatot, az útviszonyokat és a forgalom ritmusát, hogy üzemanyagot takarítson meg.
júl. 23
6:48
Elmondja az NGM, mi alakítja igazán a magyar gazdaság teljesítményét (Portfolio)
2025 második negyedévében a lakossági fogyasztás és a szolgáltatási szektor dinamikus élénkülése támasztotta meg a gazdasági növekedést. A turizmus a tavalyi rekordévhez képest is kiemelkedően teljesített, a vendégéjszakák száma közel 8%-kal, a vendéglátóhelyek forgalma pedig 9,4%-kal emelkedett, miközben a SZÉP-kártyás költések éves szinten 12,6%-
júl. 23
6:48
Kína-közeli hackerek támadtak a Microsoft szervereire (444.hu)
A kínai állam által támogatott Linen Typhoon és Violet Typhoon kihasználta a cégek által használt SharePoint szerverek sebezhetőségeit.
júl. 23
6:48
Fél szemük mindig a fürdőzőkön – vízimentők a Velencei-tónál (AQUA)
Békés nyári délután, elsőfokú viharjelzés, de a vízimentő ilyenkor is éberen figyel, mert tudja, hogy egy pillanat alatt változhat a helyzet. Velencénél a korzó homokja lentről, a Nap fentről égeti a bőrt, nem csoda, hogy mindenki a vízben keres enyhülést. Kivéve Turzó Zita vízimentő, aki reggeltől estig kémleli a vizet. Számára ez is csak egy
júl. 23
6:50
Több százan tüntettek Kijevben, miután Zelenszkij aláírta a korrupcióellenes intézmények beszántásáról szóló törvényt (444.hu)
Ez volt a legnagyobb kormányellenes tüntetés a háború 2022-es kitörése óta.
júl. 23
6:51
Odaveszett az ukrán légierő egyik Mirage 2000-es vadászgépe (Magyar Hírlap)
Műszaki hiba történhetett a Volinyi területen.
júl. 23
6:54
Jönnek a viharok, de marad a kánikula – Figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt (Blikk)
Továbbra is marad a napos, többnyire száraz és nagyon meleg, már-már forró időjárás. Szerdán és csütörtökön is lehetnek néhol zivatarok, csütörtökön akár viharos széllel is, ám a kánikulai levegőt ez sem nagyon tudja felfrissíteni. Holnapra másodfokú figyelmeztetés van érvényben több vármegyére a nagy hőség miatt.
júl. 23
6:54
Költségelszámolás számviteli bizonylatai: nem kell mindenről számlát kérni, mutatjuk, mi más lehet elégséges (Adózóna)
Valamennyi gazdasági esemény megtörténtének alátámasztásához írásos bizonylatra van szükségük a vállalkozásoknak. A bizonylatok köre sokkal szélesebb, mint azt elsőre gondolnánk, cikkünkben bemutatjuk a lehetséges alternatívákat.
júl. 23
6:57
Briliáns vagy brilliáns? 10 szó, amit nem is olyan könnyű helyesen leírni (Glamour)
A magyar nyelv nem könnyű: egy külföldi számára igazi kihívás lehet elsajátítani, de olykor bizony még nekünk is gondot okozhat egy-egy szó helyesírása, főleg akkor, ha írásban kevésbé használjuk vagy egy idegen nyelvből vettük át. Lehet, hogy amikor kiejtjük, duplán hangzik egy mássalhangzó, de valójában csak eggyel kell leírni? Tedd próbára tudás
júl. 23
6:57
A Tesla eredményeire nézve már kongathatjuk is a vészharangot? (NRGreport)
A Tesla második negyedéves eredményei visszaesést mutatnak, miközben a verseny erősödik és az önvezetés körüli kérdések is egyre élesebbek. Részletes elemzés a jövő kilátásairól.
júl. 23
6:57
Nemcsak énekel franciául, de fordít is – Sanzonoktól a Csárdáskirálynőig (Igényesférfi.hu)
Ahány ismerősömet megkérdeztem, mi jut eszükbe először Bardóczy Attiláról, mindenkinek a francia sanzon ugrott be.
júl. 23
6:57
Fokozódik a kánikula: szerdán már 35 fok is lehet (SzMo)
Napos, száraz idő vár ránk ma, csak néhol fordulhat elő egy-egy zápor, zivatar. A hétvégéig viszont folyamatosan csak fokozódik a hőség, csütörtökön már 38 fok is lehet.
júl. 23
6:57
Akár 60-70 ezer első lakásvásárló is jöhet, de nem lehet jelentős és kiugró lakás áremelkedésre számítani (KKV Magazin)
●      Az eddigi várakozásokhoz képest is többen vehetik majd igénybe az első lakás megvásárlása vagy megépítése céljából az Otthon Start Program keretében elérhető kedvezményes lakáshitelt a most megjelent tervezet szerint. A feltételek ugyanis a jogosultak körére vonatkozóan még megengedőbbek lettek. ●      A tervezet alapján újdonság, hogy a m
júl. 23
6:57
Az SK On belép az energiatároló rendszerekhez szánt LFP akkumulátorok piacára (newtechnology.hu)
Az SK On, a fejlett akkumulátortechnológiák terén élen járó globális vállalat felgyorsítja a lítium-vas-foszfát (lithium iron phosphate – LFP) technológián alapuló akkumulátorüzletágának fejlesztését az energiatároló rendszerek (energy storage system –
júl. 23
6:57
Gyászol Vlagyimir Putyin, elhunyt az egyik legfontosabb embere (Mandiner)
Megszólalt az orosz elnök.
júl. 23
6:57
Egy nagy európai játékfejlesztő is masszívan elkezdett bitcoint vásárolni (BitcoinBázis)
A Fragbite Group egy svéd játékfejlesztő, amely különféle platformokra, így mobilra, PC-re, de még Web3-as környezetekre is fejleszt játékokat. Legnépszerűbb játékuk a Dead Cells volt eddig, de a Subnautica is egyre népszerűbb lesz a frissebbek közül. Alapvetően ezzel csak egynek számítanak a sok indie fejlesztőcég között, de most feltették a nevük
júl. 23
6:57
Ezen az egészen szürreális tengerparton mintha minden pattogatott kukoricával lenne borítva (Roadster)
Több szempontból sem ajánlott vinni belőle a moziba.
júl. 23
6:57
Terapeuták helyett Ai? Veszélyes, mert nem tud együttérezni (Bien)
Gondolkodhatnak a gépek? Ezt a kérdést tette fel először Alan Turing matematikus 1950-ben, és ez lett híres kísérletének, a Turing-tesztnek az alapja. A teszt során egy ember és egy gép ugyanazt a problémát kapta, és ha a gép képes volt az embert utánzó viselkedést produkálni, akkor azt intelligensnek tekintették.
júl. 23
7:00
Rájöttek a kutatók, miért esik néha nehezünkre az ébredés (Infostart)
Nem feltétlenül csak a kevés alvás tehető felelőssé a reggeli kómásságért. A tudósok szerint egy bizonyos agyi mintázat az oka annak, hogy valaki friss vagy kótyagos-e reggel, nem mindegy ugyanis, hogy milyen alvási fázisból ébredünk fel.
júl. 23
7:00
Lenge, nőies, divatos: 10 maxiszoknya, ami bármelyik nyári szettedben jól mutathat (Éva Magazin)
Még mindig nem találtad meg a neked leginkább tetsző maxiszoknyát? Akkor válogatásunk lehet segítségedre lesz majd!
júl. 23
7:00
Elképesztő összeg: ennyit költ egy átlagos magyar család streamingre és TV-szolgáltatásokra (ATV)
Lényegesen többet költenek a gyermekes családok streamingre és hírközlési szolgáltatásokra, mint más háztartások – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2024-es felmérése.
júl. 23
7:00
Tarackkal van tele a kert? Itt a megoldás! (Agroinform)
A tarack elleni harc hosszú és kimerítő. De mégis megéri belevágni, hiszen vannak olyan módszerek, amelyek segítségével meg tudunk szabadulni a taracktól.
júl. 23
7:00
Macskalépcsőket tesznek az amszterdami csatornákba (444.hu)
Miután több macska fulladt vízbe az elmúlt hónapokban.
júl. 23
7:03
Napos, száraz szerdánk lesz (Magyar Hírlap)
Reggel az északnyugati tájakon, késő délután este az Alpokalján lehet egy-egy zápor, esetleg zivatar.
júl. 23
7:03
Újabb magyar rendőri egységek indultak Bulgáriába és Szerbiába (Demokrata)
A kontingens terepjárókkal, kézi éjjellátó készülékekkel, továbbá kézi- és mobil hőkamerákkal támogatja az érintett határszakasz védelmét.
júl. 23
7:03
Bővült a Demján 1+1 Program nyerteseinek listája (Üzletem)
A Demján Sándor 1+1 Programra 1885 pályázat érkezett és eddig 1325 cég kapott értesítést a támogatásról, ők összesen közel 105 milliárd forint támogatást igényeltek – tájékoztatott Szabados Richárd.
júl. 23
7:03
Lekapcsolt egy nőt a rendőrség, és ezt olyan címmel közölték, amit nehéz überelni (naphire.hu)
Vádemelési javaslattal zárta a rendőrség annak a borsodi nőnek az ügyét, aki 76 embert csapott be internetes hirdetésekkel. A fiatal nő babakocsit, ruhacsomagot és más gyerekholmikat kínált eladásra, azonban a termékeket soha nem küldte el. A police.hu beszámolója szerint az elkövető közel 570 ezer forinthoz jutott így hozzá – a rendőrség a "Kelend
júl. 23
7:03
Erősítene a villanyautó-eladásban a Kia (Zöldjárműipar)
Az új elektromos személyautók (ev) magyarországi piaca az idén nem várható a tavalyihoz hasonló dinamikus bővülés, miközben a szegmens 7 százalék körüli részaránya a teljes [...]
júl. 23
7:03
Veszélyben a mentes szója, mert engedélyezték a géntechnológiával módosított szójabab behozatalát az EU-ba (Magro)
Az Európai Bizottság engedélyezte a génmódosított szója felhasználását élelmiszerben is, de termeszteni továbbra sem lehet az Európai Unióban
júl. 23
7:06
Este kiderülnek a felvételi ponthatárok, közel 130 ezer felvételiző várja (Blikk)
A ponthatárhúzásig már nem sokat kell várni, ma mindenki megtudja, felvették-e az általa megjelölt felsőoktatási szakra, hiszen az Oktatási Hivatal, a felvi.hu oldalán ezen a napon hozza nyilvánosságra a felvételi ponthatárokat, jellemzően 20 órakor.
júl. 23
7:09
Új évaddal tér vissza a The Walking Dead: Dead City (MMonline)
Jeffrey Dean Morgan (Negan) és Lauren Cohan (Maggie) párosa visszatér a képernyőre, ugyanis idén ősszel kezdik el forgatni a The Walking Dead: Dead City harmadik évadát Bostonban, Massachusetts államban. Az új évad showrunnere Seth Hoffman lesz, aki korábban olyan sorozatokon dolgozott, mint a The Walking Dead, a Doktor House és a Szökés. Hoffman m
júl. 23
7:09
1 perc BizNess: a 29. hét legfontosabb üzleti hírei (videó) (Üzletem)
"Ha csak 1 perced van tájékozódni, használd ki a legjobban!" A Kavosz hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
júl. 23
7:09
Lassulj le, mielőtt kiégsz! – ezt üzeni az Oroszlán újhold (Life&Body)
Az Oroszlán újhold most nem a kifelé mutatott erőfeszítésekről szól, sokkal inkább a belső egyensúlyé a főszerep. A retrográd Merkúr hatására felerősödhetnek az érzelmek, miközben testünk is jelezheti, ha túlhajtottuk magunkat. Ez az időszak arra hív, hogy figyeljünk befelé, húzzunk határokat, és adjunk teret a pihenésnek, hogy később szárnyra kelh
júl. 23
7:09
Kiszúrt magával David Beckham, még a felesége is savazta – Persze ezzel felrobbantották a közösségi médiát (Médiapiac)
A Beckham házaspár újra bizonyította: a stílusérzék és a humorérzék kéz a kézben jár náluk – még akkor is, ha a hajvágó lecsúszik.
júl. 23
7:11
Nem változott az alapkamat júliusban (sem) (Üzletem)
A várakozásoknak megfelelően 6,50 százalékon tartotta az irányadó kamatot az Mnb Monetáris Tanácsa a július 22-i ülésen.
júl. 23
7:11
Barátság 40 felett? Társas kapcsolatok az életközepi szakaszban (Life&Body)
"Rég nem beszéltünk, hogy vagy?" "Majd írj, hogy mikor találkozzunk." "Nagyon hiányzol". Ismerősek a mondatok? Olyan üzenetek ezek, amelyeket egyre gyakrabban váltunk a barátainkkal harminc-negyven éves korunkban. Vajon van még barátság 40 felett?  Mi történik a barátságainkkal, ahogy felnővünk?  A barátság már nem annyira magától értetődő, mint ti
júl. 23
7:12
Súlyos mellékhatással járhat a hosszabb űrmisszió – lehet, sosem múlik el (Infostart)
A SANS nevű állapot azt a jelenséget írja le, amikor hosszabb űrmisszióról visszatérve az űrhajósoknak romlik a látásuk, ami akár maradandó is lehet.
júl. 23
7:13
Joó István: a Byd kitart Magyarország mellett (Üzletem)
Az első európai autógyárát Szegeden építő Byd kitart Magyarország mellett, és nem változtatta meg a beruházás megvalósításáról és a termelés felfuttatásáról készített terveit – jelentette ki Joó István kormánybiztos, a Hipa Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
júl. 23
7:15
Kezelés nélkül gyakran halállal végződik a szomszédunkban megjelent betegség (Magyar Hírlap)
Időben felismerve jól gyógyítható.
júl. 23
7:15
Nagy baj történt? Furcsa fotót közölt Szijjártó az éjjel, miután elhagyta az országot (Nyugati Fény)
Azonnal repülőre kellett ülnie.
júl. 23
7:15
Csodát tesz a pénztárcáddal: ez az egyszerű spórolási trükk rengeteget segít (Hóvége)
Spórolási módszer, amit te sem ismersz, pedig kéne!
júl. 23
7:21
Keane szerint igazi csapatmunka volt az idegenbeli siker (Magyar Hírlap)
A Fradi mestere mondta el véleményét a hármas sípszó után.
júl. 23
7:21
Egy tapasztalt képviselőt és egy újoncot indíthat jövőre Szegeden a Fidesz (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.

Keresés