A külföldről hazatérő gyerekek felzárkóztatását támogatná a kormány az intézményeknek tervezett külön támogatással. Mi történt? A kedd este megjelent kormányrendelet szerint "a felzárkóztatásban és a beilleszkedésben támogatni kell azokat a külföldről hazatelepülő, a köznevelésbe belépő 1–8. évfolyamos tanulókat, akik a hazatelepülésüket megelőző k
A kánikulai napok újfent reflektorfénybe állítják, hogy mennyire fontos a szervezetnek a rendszeres folyadékbevitel. Új fejlemény, hogy kutatók bebizonyították: a hidratáló hatás nemcsak az ital mennyiségétől, hanem annak tápanyagtartalmától is függ.
Már napok óta 400 alatt jár a forint az euróval szemben, ebben segített a dollár gyengélkedése is. A következő napokban a vámháborús hírek mozgathatják a hangulatot, hiszen közeledik a Donald Trump által meghatározott augusztus 1-ei határidő.
A K&H Bank nyerte el a Euromoney Awards for Excellence 2025 „Best Digital Bank” díját Magyarországon.A K&H Csoport a Euromoney ezen díját immár két egymást követő évben nyerte el, elismerésként a digitális fejlesztések átfogó stratégiájáért és azok kiemelkedő ügyfélélményt biztosító megvalósításáért.Az elmúlt évben a K&H ügyfélköre meghaladta az 1
Zöldebb és fenntarthatóbb Duna-régió kialakításáért fogtak össze a kutatók - tudatta a a Hun-Ren Ökológiai Kutatóközpont az Mti-vel közleményben kedden. A Climanatres projekt célja, hogy tudományos alapokon nyugvó döntéstámogató eszközökkel segítse a Száva és a Duna menti élőhely-helyreállítások határokon átnyúló összehangolását. A nemzetközi össze
Az ukrán parlament elfogadta a nagy vitát kiváltó, a korrupciót vizsgáló hivatalok felügyeletére vonatkozó törvényt. Többen kérték az ukrán elnököt, hogy ne írja alá a javaslatot. Ez a téma kiemelten fontos Ukrajna uniós csatlakozásának ügyében.
Az első európai autógyárát Szegeden építő BYD kitart Magyarország mellett, és nem változtatta meg a beruházás megvalósításáról és a termelés felfuttatásáról készített terveit - közölte Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója kedden az MTI-nek küldött közleményében sajtóhírekre reagálva.
Bárki lehet online csalás vagy átverés áldozata, de a fiatalabb generációk – a közösségi média és az AI-eszközök gyakoribb használata miatt jóval nagyobb veszélyben vannak, és immár mindennapi gondolataikat, cselekvéseiket is a digitális eszközök befolyásolják. A jelenségről dr. Veszelszki Ágnes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem NITK dékánja, tanszé
A Galatasaray jobbhátvédként számol Sallai Rolanddal, ami komoly fejtörést okozhat a szövetségi kapitánynak a válogatott támadójátékának újratervezésében.
A mesterséges intelligencia (AI) ma már szinte észrevétlenül vált a mindennapok részévé – derül ki az Ipsos AI Monitor 2025 globális felméréséből és az EY nemzetközi kutatásából. Miközben a vállalati döntéshozók többsége szerint cége már kiaknázta az AI nyújtotta lehetőségeket, az átlagfelhasználók még mindig óvatosabbak, főként az adatvédelem, az
Az európai államok többsége más álláspontot képvisel, mint a brüsszeli apparátus, akiknek az egyetlen gyógymódja a kialakult súlyos migrációs válságra az, hogy kvóták szerint szét kell osztani a migránsokat - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán.
Egyre kínosabb helyzetbe kerül Donald Trump amerikai elnök. Hiába próbál kitérni az újságírók kérdései elől, újabb bizonyítékok kerültek elő arra vonatkozólag, hogy baráti kapcsolatot ápolt a világ egyik leghírhedtebb szexuális ragadozójával, Jeffrey Epsteinnel. A leghíresebb amerikai hírportál szerint újabb részletek derültek ki az USA elnöke és a
A Videoton Holding német és amerikai céget vásárolt, hogy megőrizze versenyképességét a vámokkal sújtott amerikai piacon. A magyar gyártó a geopolitikai és kereskedelmi változások miatt bővíti földrajzi jelenlétét.
A magyar háztartások anyagi helyzete átlagosan havi 28 ezer forinttal romlott az elmúlt évhez képest – derült ki a K&H Bank felméréséből. A megkérdezettek 80 százaléka átlagosan havi 53 ezer forintos többletkiadásról számolt be, az összes válaszadónál pedig átlagosan 40 ezres volt a költségnövekedés, miközben a bevételek növekedése átlagosan csak 1
A Pilisi Parkerdő felhívja az erdőjárók figyelmét, hogy bár a lódarazsak (Vespa crabro) nem a legkedvesebb élőlények az erdőben, de annak fontos szereplői, a velük való találkozás veszélyei pedig minimalizálhatóak.
Könnyű utasfelvétel, rövid sorban állás és elegendő idő egy pohár italra a járat indulása előtt – a zökkenőmentes repülőtéri élmény igazán feldobhatja a nyaralást.
A Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszéke egy növényi alapú, gluténmentes kekszet fejlesztett ki, amely több rostot és fehérjét tartalmaz a hagyományos termékeknél. Az innováció nemcsak a kiegyensúlyozatlan tápanyagtartalom problémájára ad választ, hanem az egészségvédő, környezetbarát élelmiszerek iránti növekvő keresletre i
A Kos jegy szülöttei gyakran emelkednek ki a tűz elem képviselői közül, és nem véletlenül. Ez az asztrológiai jegy magában hordozza mindazt a szenvedélyt, magabiztosságot és határozottságot, amely a tűz elemmel azonosítható. Ha valaha is próbáltál már közelebbi kapcsolatot teremteni egy Kos jegyű személlyel, valószínűleg saját bőrödön tapasztaltad,
Hét kilogramm heroint találtak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a pénzügyőrök egy lengyel állampolgárságú férfi poggyászában az erre a célra kialakított rejtekhelyen - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a rendőrség honlapján szerdán.
Július 31-én, csütörtökön részleges, augusztus 1-3. között, vagyis péntektől vasárnapig pedig egybefüggő teljes bankszünnapokat tart az MBH Bank - közölte a társaság a honlapján.
Harmincadik alkalommal rendezik meg a Krisna-völgyi Búcsút, Magyarország egyik legnagyobb spirituális és kulturális élményfesztiválját. A somogyvámosi ökofalu különleges programokkal, tradicionális indiai élményekkel, zenés-táncos estekkel és tematikus túrákkal várja a látogatókat július 25. és 27. között. A jubileumi esemény minden korosztály szám
Kína a digitális tér szabályozására irányuló törekvések részeként betiltotta az OnlyFans platformot, amelyet a hatóságok "romlott nyugati betegségnek" minősítettek - írja a JOE.