A Hyundai mellett a Toyota is megkezdte a felkészülést a Finn Rallyra, és akárcsak a dél-koreai gyártó, a japán márka is a saját tesztterületén dolgozott Elfyn Evans irányításával a nyitó napon.
2022 februárja óta nem szól másról a geopolitika, mint Oroszország ellehetetlenítése – legyen szó a sportdiplomáciáról, a gazdasági rendszerekről és mindenről, ami a globális együttműködést takarja. A digitális világ azonban soha ennyire nem volt összekötve a politikával, mint a napjainkban. Az ukrajnai háború következtében Oroszország kiszorult az
Az Európai Unió új agrárköltségvetésének tervezetét bírálta a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Nagy István magyar agrárminiszter és Tánczos Barna román miniszterelnök-helyettes.
A One Magyarország lezárja márkanagyköveti együttműködését Majkával. „Az üzleti döntés hátterében az énekes-előadóművész Campus Fesztiválon bemutatott erőszakos színpadi produkciója, valamint az elmúlt időszakban tett közéleti megnyilvánulásai állnak. Mindezek ellentétesek a 4iG Csoport alapértékeivel és szerződésben megfogalmazott elvárásaival, va
Deutsch Tamás szerint a Fidesszel kapcsolatban emlegetett rendszerszintű korrupció politikai vérvád, és az a célja, hogy hiteltelenítsék a kormánypártot. A politikus úgy gondolja, hogy amikor Magyar Péter "a kormányt kutyapicsázza", akkor igazából a keményen dolgozó emberekre mondja, hogy hülyék.
Az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás, a Versenyképes Járások Program elvonásai okozzák a bajt, illetve az, hogy a kötelező feladatokért járó állami kompenzáció nem követi az infláció mértékét sem.
Minden tanár álma a magas szinten érdeklődő diák, ám ezt sem jó túlzásba vinni... Rajongok a történelemért" - ezzel indokolta tettét az a 17 éves fiatal, aki az esztergomi vármúzeumból lopott el műkincseket.
A német feldolgozóipari vállalatok többsége már érzi üzleti gyakorlatában az amerikai vámemelések következményeit az ifo gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatokon az Európai Központi Bank. A fő üzenet, hogy a jegybank továbbra is adatvezérelt üzemmódban van. Az inflációs várakozások horgonyzottak, a reálgazdaság ellenálló, a kockázatok ellenére is.
A döntést nem előzte meg hivatalos tájékoztatás. Mi történt? Megtiltják a belépést 14 éves kor alatt a Rudas és a Széchenyi Gyógyfürdőbe, írta meg a 24.hu. A fürdő 14 éves kor alatt nem látogatható. – erről tájékoztat az üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a Rudas Gyógyfürdő hivatalos honlapján felugró ablakban. Kontextus. Az okokat nem
A gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok nyári programjának a Bács-Kiskun vármegyei Tass-Alsószenttamáson található Ágotafalva ad otthont. A gyerekek számára a programok mellett az az egyik legfontosabb, hogy új barátokat szerezhetnek. A tábor második napján nyitották meg a programot. Az eseményen elhangzott, a gyermekvédelem ügye kiemelten fon
Tombol a kánikula: az Országos Tisztifőorvos a HungaroMet előrejelzése alapján harmadfokú, azaz a legmagasabb szintű hőségriasztást rendelte el az egész ország területére július 24. csütörtöktől július 26. szombat éjfélig. A tartós hőség nemcsak a veszélyeztetett csoportokra, hanem az egészséges szervezetre is komoly megterhelést jelenthet - ezért
Ahogy Európa tengervizei melegszenek, egy veszélyes baktérium is egyre nagyobb teret nyer: a Vibrio nemzetségbe tartozó kórokozók – köztük a köznyelvben csak húsevő baktériumként emlegetett faj – mind gyakrabban fordulnak elő a kontinens partvidékein.
Jókora mínuszban vannak a nyugdíjak, jóval magasabb emelést kellett volna adni januárban. Mi történt? A 2025 eleji nyugdíjemelés mértéke (3,2 százalék) jelentősen elmaradt az év első felében mért inflációtól (4,8 százalék). Az inflációkövetőnek szánt emelés nem tartotta a lépést a megélhetési költségek növekedésével, így a nyugdíjasok reáljövedelme
Mindannyiunkban van valami különleges – valami, amit mások azonnal észrevesznek, és amitől egyszerűen szerethetőbbé, tiszteletreméltóbbá válunk a szemükben. Te vajon mivel nyűgözöd le a környezetedet?
Ausztrália enyhíti az amerikai marhahúsimportra vonatkozó korlátozásokat, ami a Trump-adminisztráció számára diplomáciai győzelmet jelent. A szakértők szerint azonban nem várható jelentős importnövekedés az árkülönbségek miatt.
A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is. A videó percek alatt körbejárta a világot, mém lett belőle, az érintett vezérigazgató pedig lemondott. A történet ugyanakkor nemcsak egy párkapcsolati dráma, hanem éles
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. közlése szerint 2025. július 25-én reggel 7:00 órakor leállítják a létesítmény 2. blokkját, és megkezdik a blokk tervezett éves főjavítását.
Az eddigi legnagyobb pandakötvény-kibocsátást hajtotta végre július 22-én Magyarország a kínai piacon. A kötvénysorozat összege körülbelül 600 millió eurónak felel meg, a kibocsátás pedig leginkább azt a célt szolgálja, hogy hazánk erősítse piaci jelenlétét a kínai piacon – mondta az InfoRádióban Beke Károly, a Portfolio elemzője.
Sokan nem is sejtik, hogy egy ártalmatlannak tűnő pohár tej milyen súlyos következményeket idézhet elő, ha bizonyos gyógyszerekkel együtt fogyasztjuk, pedig vannak olyan hatóanyagok, amelyek így szinte teljesen hatástalanná válhatnak a szervezetben.
A cég szerint "az üzleti döntés hátterében az énekes-előadóművész Campus Fesztiválon bemutatott erőszakos színpadi produkciója, valamint az elmúlt időszakban tett közéleti megnyilvánulásai állnak".
A 6666-szoros bérarány messze a legnagyobb a jelentésben vizsgált 500 amerikai nagyvállalat között. Mi történt? Egy szerdán közzétett, a cégek vezéreinek fizetését monitorozó éves jelentés szerint Brian Niccol, a Starbucks vezérigazgatója 6666-szor többet keresett tavaly, mint egy átlagos munkavállaló a cégnél, számolt be róla a CNN. A Starbucks ki
2025. szeptemberétől Bábel Gabriella tölti be a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját. Gabriella az elmúlt évtizedben nagyvállalati kereskedelmi vezetői pozíciókat látott el a Microsoftnál itthon és regionális munkakörökben, 2018-ban pedig közel egy évig megbízott ügyvezetője is volt a cégnek. Informatikus mérnökként végzett és MBA
Peren kívül megegyezett Shia LaBeouf és volt barátnője, az énekesnő FKA Twigs. Utóbbi szexuális és érzelmi bántalmazással, testi sértéssel is megvádolta meg a színészt, az ügy végére azonban a jelek szerint pontot tettek.