Brazília jóváhagyta a világ első XRP alapú tőzsdén kereskedett alapját (ETF), amely új korszakot nyithat a kriptobefektetésekben. A kriptoközösség számára hatalmas mérföldkövet jelent, hogy a brazil B3 tőzsde jóváhagyta és elindította a világ első XRP ETF-jét. Az XRPH11 névre keresztelt alapot a Hashdex és a Genial Investimentos kezeli. Az ETF a Na
A boldogság kérdése mindig is foglalkoztatta az embereket, hiszen mindenki a saját útját keresi a lelki béke és elégedettség eléréséhez. Azonban a boldogság mibenléte különösen sokszínű a nők esetében, hiszen minden egyes nő más-más értékek és prioritások mentén keresi a boldogságát.
2025-ben lesz tizenegyedik éve, hogy az év legfontosabb agráreseményén, a siófoki Portfolio Agrárszektor Konferencián kiosztjuk a Portfolio Agrárdíjakat, amellyel a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket díjazzuk. Első alkalommal 2015-ben ítéltünk oda díjakat, ezt követően pedig már minden évben, így 2018-ban is átadtuk őket, h
A Szegedi Tudományegyetemen átadták azt a szuperszámítógépet, amely számítási kapacitást nyújt az Szte mesterséges intelligenciát alkalmazó kutatásaihoz
A Lipbar by TOMAN, Budapest első rúzsbárja. A Tomán Szabina által alapított üzlet rendkívül sikeres első évet zárt a magyarországi kozmetikai piacon. A vállalat dinamikus növekedési pályát mutatott, jelentős üzleti eredményeket felmutatva a prémium és egyedi kozmetikai termékek szegmensében.
Először költözik a Balaton-felvidékre a Margó Irodalmi Fesztivál: augusztus 7–9. között Salföld ad otthont a Nyári Margónak. A Bánya Kertben három napon át koncertek, irodalmi programok, filmvetítések és workshopok várják a látogatókat.
A svájci központú MET Csoport aláírta 1,1 milliárd eurós hitelkeretének (BBF) módosítását és meghosszabbítását, amely az Értékesítési és Trading üzletág finanszírozásának egyik fő forrása - olvasható a MET közleményében.
Ázsiai turnéjának második állomásaként már Japánban tartózkodik a Liverpool labdarúgócsapata, amely szerdán a helyi élvonalban pillanatnyilag kieső helyen álló Jokohama F. Marinosszal játszik felkészülés mérkőzést.
Mi visz arra bárkit csillagászati gyümölcsárak mellett, hogy lekvárt főzzön be 2025-ben? Lekvármatek és kezdők buddhista szenvedései a ribizliládák felett.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az építésgazdaságban tapasztalható versenytorzító jelenségek visszaszorítása érdekében Építésrendészet létrehozását kezdeményezi – közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
A svájci központú MET Csoport aláírta 1,1 milliárd eurós hitelkeretének (BBF) módosítását és meghosszabbítását, amely az Értékesítési és Trading üzletág finanszírozásának egyik fő forrása. A megállapodás jól tükrözi a pénzintézeti partnerek bizalmát a MET integrált üzleti modellje iránt.
A Tisza Párt elnöke semmiben sem értett egyet vitapartnerével, de "százszor bátrabbnak tartja, mint a nők szoknyája mögött bujkáló, vitázni gyáva miniszterelnököt".
Az Otthon Start hitelprogrammal egy átlagosnak mondható piaci lakáshitelhez képest kisebb törlesztőrészlet, nagyobb hitelösszeg, és rövidebb futamidő érhető el. Mi történt? Tegnap zárult le a társadalmi egyeztetés az Otthon Start hitelprogramról, a Portfolio azt vizsgálta meg, milyen előnyt kínálhat a 3 százalékos lakáshitel a piaci kamatozású hite
Napjainkra a probiotikus limonádé vált az egyik legkeresettebb változattá, hiszen nem csupán felfrissít, hanem valódi vitaminbomba is, amely az emésztést is serkenti.
Ott Tanak kiváló formában érkezik a Finn Rallyra, ahol 2019-ben már tudott első napi takarítás után is nyerni. A hat évvel ezelőtti világbajnok szoros versenyre számít az idei versenyen, ahol egy kis hibával is ki lehet szállni a győzelemért vívott csatából.
Luka Modric távozása után Kylian Mbappé fogja viselni a 10-es mezszámot a Real Madrid labdarúgócsapatában. A királyi klub kedd késő este jelentette ezt be.
A 4iG leányvállalata folytatja az elmúlt időszakban elkezdett repülőgépipari portfóliójának felépítését, most a helikopterek karbantartására specializálódott HeliControlt veszi meg. Mi történt? A 4iG leányvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. előzetes, nemkötelező érvényű megállapodást kötött a HeliControl Kft. 63 százalékát megtestesítő
Nem volt jogosítványa, úgy vezetett egy forgalomból kivont autót egy lőkösházi fiatal. Miután lebukott és eltiltották a járművezetéstől, újra és újra volán mögé ült. A rendőrség vádemelést javasol ellene, így hamarosan a vezetőülés helyett a vádlottak padján foglalhat majd helyet. Néhány százezer forintért vásárolt egy autót egy akkor 17 éves lőkös
A Magyar Telekom a hazai piacon elsőként alkalmazott programmatic digital out-of-home (Pdooh) megoldásokat, új szintre emelve a közterületi hirdetések célzottságát és hatékonyságát.
A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke YouTube-videóban magyarázta el, hogy miért növelte Magyarország 3,1 tonnáról 110 tonnára az aranytartalékát, amely most 12 milliárd dollár értékű. Matolcsy szerint stratégiai döntés volt ez a kettős világrendszerre való felkészülés miatt.