2025. július 30. szerda

júl. 30
5:03
55 éves lett Christopher Nolan – 6 kiváló film a műfajújító rendezőtől (Hamu és Gyémánt)
Christopher Nolan neve mára egyet jelent a modern, nagy költségvetésű szerzői filmekkel. Miközben mások kompromisszumokat kötnek a közönségigény és a kísérletezés között, a brit-amerikai rendező rendre olyan alkotásokat tesz le az asztalra, amelyek gondolatébresztőek, de nem feledkeznek el a szórakoztatásról sem.
júl. 30
5:03
Orbán Viktor és a sajátos magyar út (Magyar Nemzet)
A Tudatos Polgár – A stratégia megszületett, de még több támogatóra és polgári körökre van szükség.
júl. 30
5:03
Rendkívüli újítással pörgetik fel a turizmust ezen a gyönyörű szigetcsoporton (in.hu)
A Feröer-szigetek nemrég önvezető, "beszélő" autókat hozott forgalomba, hogy a már megszokott látványosságok helyett olyan úti célokat mutasson a turistáknak, amelyeket még nem láttak. A kezdeményezés célja az is, hogy a túlzsúfolt területeken csökkentsék a turisták számát.
júl. 30
5:09
Így gyógyít a cickafark (Magyar Hírlap)
Egyes fajtáival jobb vigyázni.
júl. 30
5:09
Milák Kristóf számának esélyesét életmentőknek kellett kihúzni a vízből (Magyar Nemzet)
Az új Michael Phelpsnek kikiáltott amerikai múltja drámai, ma ő lehet a 200 pillangó új világbajnoka.
júl. 30
5:09
Már van olyan magyar, aki az északi és a déli sarkkörön túl is úszott egy kilométert a jeges vízben (Telex)
Lengyel Bulcsú a 16. olyan ember a világon, aki teljesítette az úgynevezett jégkilométert a sarkkörökön túl. Az Antarktisz után a Spitzbergáknál úszott, ahol állandó a jegesmedveveszély.
júl. 30
5:09
Sorra trollkodják az oroszokat az európai városok, több orosz nagykövetségnek már az Ukrán hősök útja a hivatalos címe (Telex)
Az orosz–ukrán háború kitörésekor utca- és térátnevezési hullám indult el Európa-szerte. Ha ez verseny lenne, biztosan Prága nyerné, a cseh főváros ugyanis konkrétan körberakta a nagykövetséget oroszokat bosszantó utcákkal és terekkel.
júl. 30
5:09
Globális tejválságra figyelmeztetnek a kutatók (Prove)
Mit sem ér a csúcstechnológiás hűtőrendszer, ha egyetlen extrém meleg nap is elegendő ahhoz, hogy visszaessen a tejtermelés. Egy új kutatás szerint a szélsőségesen meleg napok miatt kialakuló hőstressz negatívan hat a tejelő tehenekre, ami a tejtermelés elhúzódásához és csökkenéséhez vezet – számolt be róla az Euronews. A Science Advances folyóirat
júl. 30
5:09
Így védekezz a kertben a meztelencsigák ellen (Haszon.hu)
Az elmúlt napok éjszakai esőzései után meztelencsiga-invázió sújtja a kerteket. A veteményesek legnagyobb ellenségei tömegesen jelentek meg. Szerencsére van hatékony megoldás a kártevők ellen: például a házilag is elkészíthető sörcsapda és a futókacsák.
júl. 30
5:12
Gyorsfagyasztott burgonyakrokettet hívtak vissza- mutatjuk melyiket (Vital)
Elősütött, gyorsfagyasztott burgonyakrokettet hívott vissza ásványolaj-szennyezettség miatt a Family Frost Kft., a termék fogyasztása egészségi kockázatot jelenthet
júl. 30
5:15
"A liberalizmus saját magát leplezte le" – Philip Pilkington a globális átrendeződésről (Magyar Nemzet)
A Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója szerint Közép-Európa kulcsszerepet játszhat a globális liberalizmus válságának megértésében és az új politika kialakításában.
júl. 30
5:15
Európa legértékesebb cége volt, most a versenyben maradásért küzd a fogyókúrás gyógyszerek egykori sztárja (Telex)
Idén másodjára csökkentette az éves előrejelzését a Novo Nordisk, a hírre a részvények is jócskán beestek.
júl. 30
5:21
Előbújt majkázni (Magyar Nemzet)
Jól fogalmazott a székely öregember, aki az Erdélyben hercigeskedő Vona szemébe mondta: egy disznóólat sem bízna rá. Én sem.
júl. 30
5:21
Sose találod ki, melyik ország gyártja a legtöbb fagyit Európában! Nem, nem az olaszok! (Street Kitchen)
Te is azt hitted, hogy az olaszok a fagyi koronázatlan királyai? Akkor most kapaszkodj meg, mert az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben egy egészen másik ország ugrott az élre – és nem, nem egy mediterrán nyaralóparadicsomról van szó. Európa fagyigyártásának új csúcstartója egészen más lett, brutális mennyiséget nyomva a gépekből. Mutatjuk a tel
júl. 30
5:24
Nyugdíjelőleget kaphat, kár volna lemondási róla (Infostart)
A nyugdíjelőleg egy fontos intézmény a magyar nyugdíjrendszerben, amely biztosítja, hogy a nyugdíjra jogosultak ne maradjanak ellátás nélkül, ha a nyugdíjmegállapítás elhúzódik.
júl. 30
5:24
Eltévesztette az ütemet a Spotify (ProfitLine)
A svéd Spotify 4,19 milliárd eurós árbevételt ért el a második negyedévben, ami év/év alapon 10%-os növekedés.
júl. 30
5:27
Családi esküvőn ölte meg menyét az apuka (Ripost)
A részletesen kidolgozott tervét nem tudta véghez vinni.
júl. 30
5:27
Lámával tuningolni az országot? – A BigBakShow négylábú sztárja mostantól online meetingekre is behívható (Márkamonitor)
A BigBakShow sorozat sikere után a Magyar Telekom egy újabb, formabontó edukációs kezdeményezéssel folytatja digitális márkaüzenetét: a lamavalbeszelnek.hu oldalon keresztül bárki meghívhatja egy online meetingre a sorozat egyik legváratlanabb és legszerethetőbb szereplőjét – Csibészt, a lámát, aki mostantól nemcsak Bak utcáin, hanem videóhívásokba
júl. 30
5:27
Magyar panel áráért kínálnak lakást Dubajban (Igényesférfi.hu)
Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre húszszoros növekedést is tapasztalnak a keresletben. Bár a dubaji ingatlanpiacra jellemző a szezonális ingadozás, a ciklikusság kiszámítható. A szakértő szerint, aki vásárláson gondolkodik, annak érdemes júliusban vagy augusztus elején döntenie.
júl. 30
5:27
1 országrészt emeltek ki, itt csődül csapadék a nyakunkba a friss előrejelzések szerint majd hazánkban? (Promotions)
Jön a szerda, és erre lehet majd számítani az időjárás forintján a friss időjárás-előrejelzések szerint.
júl. 30
5:27
Schwarz Etienne 1902 Réserve de Marche! (Kronometer)
Az 1902-ben alapított Schwarz Etienne kevesek fejében cseng ismerősen, és épp ezen változtatnának. Ellenben a legtöbb apró svájci óragyártóval, a Schwarz Etienne nem bedőlt a kvarcválság során, hanem akkor fejlődött
júl. 30
5:27
A kamuképviselő második lett egy fontos versenyszámban (Magyar Nemzet)
Egy év nagy idő, pláne ha az ember gerincoszlop nélkül született. Magyar Péter ma már szenvedélyesen támogatja a Magyarország elleni vendettát.
júl. 30
5:27
Trump kitiltotta az USA-ból Tajvan elnökét: A kínai kommunisták dörzsölik a tenyerüket (Nyugati Fény)
Ez lehet a durva lépés oka.
júl. 30
5:27
Vesevelő és más vese-mesék – Krúdy után, szabadon (egy.hu)
Kivesézzük az olykor tabunak számító alapanyagot.
júl. 30
5:27
5 intő jel, hogy ideje szemüveget csináltatnod (Bien)
A modern életstílus számtalan kihívást tartogat számunkra, és ezek közül egyik sem lehet olyan nyomasztó, mint a látásunk minőségi romlása. A digitális világban, ahol mindennap órákat töltünk különféle képernyők előtt, a szemünk különösen ki van téve a túlterheltség veszélyének. Ha te is azt érzed, hogy valami nem stimmel a látásoddal, az alábbi je
júl. 30
5:27
Monumentális chipszállítói szerződést kötött a Samsung és a Tesla (ICT Global)
A dél-koreai elektronikai óriás gyártja a következő nyolc esztendőben az új generációs félvezetőket a Tesla számára. Az amerikai kormányzat is sikerként könyvelheti el a megállapodást, mivel a gyártói tevékenység helyszíne egy új texasi üzem lesz.
júl. 30
5:27
Nem csak a nyugdíjasoknak jár utalvány! Ha ilyen ellátást kap, önhöz is becsönget a postás (Hóvége)
Érdemes megnézni a listát, összesen 25-féle juttatást sorolnak fel - elképzelhető, hogy ön is jogosult lehet rá!
júl. 30
5:29
Magyarország családügyi adóparadicsom lesz (Magyar Nemzet)
Hankó Balázs a lapunknak adott interjúban többek között azt is elmondta: az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije volt az idei.
júl. 30
5:30
Súlyos egészségkárosodást okozhatnak a klór-dioxidot tartalmazó "csodaszerek" (Vital)
Súlyos egészségkárosodást okozhatnak a klór-dioxidot tartalmazó, újabban interneten népszerűsített "csodaszerek"
júl. 30
5:30
Fontos bejelentést tett az OTP, az ügyfeleknek tudnia kell róla (ATV)
Az OTP Bank újabb mérföldkőhöz érkezett a digitális ügyfélélmény fejlesztésében.
júl. 30
5:30
Időjárás: Megjött a nyári hangulatod? Csillapodj le! (Agroinform)
A hét második felében sok napsütés, meleg és időnként záporok jellemzik az időjárást.
júl. 30
5:30
Ezért lehetetlen kiirtani az árvaszúnyogokat a Balatonnál - így tarthatod távol őket vegyszerek nélkül (Háziállat)
Bár sokan szúnyogirtást szeretnének, a szakemberek szerint ez nemcsak tilos, hanem ökológiailag is veszélyes lenne. Elmondjuk, hogyan lehet őket kíméletesen távol tartani.
júl. 30
5:33
Madagaszkár még mindig tartogat meglepetéseket: új fajt fedeztek fel (Magyar Mezőgazdaság)
Egy apró gekkófaj került elő Madagaszkár Tsaranoro völgyéből. A kis állat ún. mikroendemikus faj: olyan bennszülött faj, mely mindössze három apró erdőmaradványban él, így a fennmaradása máris kérdéses.
júl. 30
5:39
Nem a majonéztől lesz krémes a tojássaláta: tedd bele inkább ezt (Femcafe)
A tojássaláta mindig is a klasszikus, gyorsan elkészíthető finomságok közé tartozott – de mi lenne, ha most egy csavarral még egészségesebb és krémesebb változatát próbálnád ki?
júl. 30
5:39
Electrosub – Ne maradj le a 2. félév jelentős üzleti, szakmai eseményéről (newtechnology.hu)
Az Electrosub Konferencia és Kiállítás az innovatív technológiák, eszközök, szolgáltatások koncentrált szakmai és üzleti fóruma. Az immár 6.alkalommal megrendezett eseményen a konferencia és kiállítás, szoros szimbiózisban van egymással. A kiállítói jelentkezések még
júl. 30
5:39
Genderlobbi, nemváltó műtétek kiskorúakon – sajnos igaza lett a Fidesznek, már megint (Mandiner)
Rengeteg hír, számos nemzetközi fejlemény igazolja, hogy nem hamisan riogatott a Fidesz, amikor szélsőséges nyugati genderfejleményeket emlegetett. Szilvay Gergely írása.
júl. 30
5:39
Időt veszthet Szlovákia a fejlesztésben (Magyar Nemzet)
Északi szomszédunknak is fontos beruházást jelentene a nukleáris energia felhasználásának bővítése.
júl. 30
5:41
Dibusz Dénes a számokkal nem foglalkozik, és még riválist sem kap a Fradinál (Magyar Nemzet)
Dibusz Dénes közel a jubileumi nemzetközi kupameccséhez az Ftc színeiben.
júl. 30
5:42
Kitört egy forradalom a Balatonnál, (Infostart)
Elképesztő népszerűségnek örvend egy hagyományos magyar étel Zamárdiban: a pacalpörkölt. Egy helyi bisztró konyhájáról kikerülő, gőzölgő finomság valóságos zarándokhellyé tette a somogyi települést, ahová az ország minden pontjáról érkeznek a pacalrajongók.
júl. 30
5:42
Ezek a világ legjobb városai a külföldön dolgozó utazók számára (HR Portál)
Budapestet utasította maga mögé idén Tokió, a világ legjobb "workation" városaként. Az International Workplace Group (IWG) harmadik alkalommal megjelent Work from Anywhere Barometer rangsorában Tokiót nevezte meg 2025-ben a legjobb „workation” városként. A japán főváros ezzel olyan erős vetélytársakat utasított maga mögé, mint Rio de Janeiro és a t
júl. 30
5:45
Rebecca Loos újra szembesült a Beckham-üggyel (Magyar Hírlap)
"Ez a gyávák megoldása".
júl. 30
5:45
Török Gábor megint lyukra futott, Magyar Péterért tűzbe menne (Magyar Nemzet)
Ezt nevezik kettős mércének.
júl. 30
5:47
Harc a nemzeti szuverenitásért (Magyar Nemzet)
Magyar Péter nem rendszert váltana, hanem rendszert szolgálna.
júl. 30
5:51
Erősödik a keresztényellenesség Franciaországban (Magyar Nemzet)
Két nap alatt kétszer támadtak meg egy katolikus templomot Franciaországban.
júl. 30
5:51
Óriási örömhírt jelentett be Vajna Tímea: Megszületett a kislánya (Nyugati Fény)
Jó egészséget a babának!
júl. 30
5:57
Manuel kitálal T. Danny sötét titkairól? Íme, a rapper válasza az énekes dalára (Ripost)
Nagy port kavart Manuel új dala, amiben nyíltan üzent kollégájának. T. Danny rajongói alaposan kiakadtak a dolgon, szerintük ugyanis nem ez lenne elvárható egy baráttól.
júl. 30
5:57
Kínai kutatók új módszere forradalmasíthatja a napenergia-hasznosítást (NRGreport)
A kínai tudósok új mérföldkőhöz értek a napenergia-technológia terén: sikerült kifejleszteniük egy olyan kétoldalas perovszkit napelemet (Bi-PSC), amely 23,4%-os rekordteljesítmény-átalakítási hatékonyságot (PCE) ért el.
júl. 30
5:57
Forgalmi változások a Forma-1 ideje alatt (Igényesférfi.hu)
A 40. Formula-1 magyar nagydíjat augusztus 1. és 3. között rendezik a mogyoródi Hungaroringen; a verseny ideje alatt forgalmi változásokra, korlátozásokra kell készülni - jelentette be a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden.
júl. 30
5:57
"Anya, ne takard el magad!" – Küzdelem az anorexiával szülőként (WMN)
Renáta tizenhat éves volt, amikor a drámatanára megjegyzést tett a testére. Ez volt az első láncszem – bár a betegség története valójában jóval korábbra nyúlik vissza – egy hosszú, gyötrelmes folyamatban, amelyből máig sem szabadult. Megrázó vallomás egy évtizedeken át tartó küzdelemről: önmagáért, az életéért, és a kislányáért, akinek egészen másf
júl. 30
5:57
Yettel: Hamza veszi át a marketingkommunikációt (Mínuszos)
Szeptember 1-jétől új vezető irányítja a Yettel Magyarország marketingkommunikációs csapatát: Hamza Kata csatlakozik a távközlési

Keresés