Az autós időkapszulát a minap tárták fel a nebraskai Seward városában. A nagy, 45 tonnás autós kriptát 1975-ben építette Harold Keith Davisson, és a Függetlenség Napján, július 4-én zárta le. Az autón kívül ötezer más tárgyalt is elhelyezett benne, köztük egy Kawasaki motorkerékpárt is. Az "időkapszulák" bepillantást engednek a múltba. Általában a
A 2025. évi versenyt a "Dobostorta 140" témakörben hirdették meg, mivel a hungarikum dobostorta idén ünnepli megjelenésének 140. évfordulóját. Dobos C. József a tortáját 1884-ben alkotta meg, de első alkalommal 1885-ben a Budapesti Országos Általános Kiállításon mutatta be a nagyközönségnek.
Az Apple visszacsúszott a 2025-ös Fortune Global 500-as listán - hasonlóan ahhoz, ahogy a cupertinói tech-óriás az amerikai 500-as rangsorban is rosszabb helyezést ért el.
A Moderna bejelentette, hogy 2024 végéig globális munkaerő-állományának mintegy 10 százalékát leépíti, miközben a Covid-vakcinák értékesítése továbbra is csökken és a vállalat bizonytalansággal néz szembe a vakcinapiacon - írta meg a Cnbc.
Elképesztően ritka és megható pillanatokat örökített meg a WWF vadkamerája: az Aggteleki-karszt farkasfalkájának kölykei játék közben tűntek fel a felvételen. A május végén született, mostanra már 13-14 hetes kölykök önfeledt játszadozása nemcsak cuki, de kulcsfontosságú szerepet játszik a falka összetartásában is.
Azoknak, akik nem jutnak be államilag finanszírozott képzésre, a diploma megszerzése komoly kiadást jelenthet. De nagy a szórás az évente néhány százezer forintos képzéstől a harminc milliós összköltségű szakok között. Mi történt? A felvi.hu adatai szerint 2025-ben 95 907 főt vettek fel felsőoktatási intézményekbe, közülük 74 156 fő jutott be áll
Törökország bemutatta két új szuperfegyverét: a "Harag" vákuumbomba és a "Lélek" bunkerromboló olyan pusztító erőt képviselnek, amivel már a NATO is számol.
Az ukrán parlament megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely helyreállítja a korrupcióellenes hivatal (NABU), illetve a korrupcióellenes ügyészség (SAPO) függetlenségét. Időközben már Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is aláírta a maga által benyújtott törvényt.
A mai napon megjelent a Ginop Plusz-1.4.5-25 „Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó kombinált Hitelprogram” módosított felhívása, mely szerint könnyített feltételekkel érhetők el a kedvező támogatások a hazai exportáló és beszállító kis- és középvállalkozások számára.
A véralvadás bonyolult, összetett folyamat, melynek elemei mind szükségesek ahhoz, hogy a szervezetben ne jöhessen létre vérzés, vagy ha keletkezett, akkor időben elállhasson.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a HOLD Alapkezelő írását olvashatják:
A Bram Stoker-díjra is jelölt The Black Maybe után a szerző egy újabb kötetét is kiadja az amerikai Valancourt Kiadó. Leleplezték a This’ll Make Things A Little Easier borítóját.
A kínai Pop Mart az érdeklődés fenntartása miatt korlátozza a kínálatot a vicsorgó kis figurákból, emiatt azonban a nagyobb magyarországi üzletláncok is ráfanyalodtak a hamisítványokra. Mi ez az egész, miért állnak sorba felnőtt emberek 20 ezres plüssökért? Legálisak-e a replikák, és honnan tudjuk, hogy eredetit vásároltunk-e?
A nárcisztikus személyiségvonásokkal rendelkező emberek gyakran különleges kihívások elé állítják azokat, akik kapcsolatba kerülnek velük. Bár első pillantásra vonzónak és megnyerőnek tűnhetnek, a mélyebb megértés hiánya és az önzés az, ami igazán meghatározza őket. Noha nem minden nárcisztikus felel meg a legtöbb sztereotípiának, van néhány dolog,
A világpiacon egyre erősödő fogyasztói elvárás, hogy az élelmiszer minél természetesebb, kevesebb adalékanyaggal készüljön. Ennek nyomán a konzervtermékek iránti igény csökken, különösen Európában.
Binszki József tavaly az első félévben annyit költött üzemanyagra, hogy még tízliteres átlagfogyasztással is kijön belőle havonta 3402 kilométer. Hogy hova ment ennyit, arra nem válaszolt. A szegedi önkormányzat szerint az alpolgármesterek magáncélra is használhatják az autót, nem is kell nyilvántartást vezetni az utakról.
Egy bécsi vezetésű nemzetközi kutatócsoport olyan új búzafajtákat keres és nemesít tovább, amelyek természetes úton csökkenthetik a műtrágyahasználatot. Ez a megközelítés segíthet a klímavédelemben és a talaj egészségének megőrzésében.
A gázai helyzet miatt fokozatosan változik a német kormány közel-keleti politikája, de a palesztin állam elismeréséről egyelőre nincs szó. Ennek jegyében kerül sor a külügyminiszter, Johann Wadephul izraeli, majd ciszjordániai látogatására.
A Moderna bejelentette, hogy 2024 végéig globális munkaerő-állományának mintegy 10 százalékát leépíti, miközben a Covid-vakcinák értékesítése továbbra is csökken és a vállalat bizonytalansággal néz szembe a vakcinapiacon - írta meg a Cnbc.
Szeptembertől jelentősen átalakul a palackvisszaváltási rendszer kezelési díjainak struktúrája, ami előnyösebb feltételeket biztosít a kisebb boltok számára. A MOHU új, sávos rendszert vezet be, amelyben a kisebb üzletek akár háromszor magasabb díjazásban részesülhetnek palackonként, mint a nagyobb kereskedelmi egységek - számolt be az Index.
"Tapasztalataink szerint az erős első negyedév után kicsit megtorpant a lakáspiac. A 3 százalékos kedvezményes hitel azonban az őszi hónapokban ismét élénkülést hozhat."
Ez a puha, foszlós zsúrkenyér az a klasszikus, ami minden reggelinél, uzsonnánál vagy bundáskenyér-projektnél bevethető. Langyos tej, egy kis vaj, és aranybarna tojásos kéreg – ha egyszer megsütöd, mindig házit akarsz majd enni. Ráadásul a tekerés miatt még mutatósabb is lesz!
A régiós devizák között a forint szerepelt a legrosszabbul múlt péntek óta, viszont a január elején látott szintekhez képest a legjobb teljesítményt nyújtotta. A miértekre Németh Dávid, a K&H vezető elemzője ad választ.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Accorde Alapkezelő írását olvashatják: