2025. július 31. csütörtök

júl. 31
22:49
7 hatékony módja a lelki feltöltődésnek a nyár során – lépj ki a mindennapok rohanásából! (Kronometer)
Ahogy beköszönt a nyár, és a természet virágba borul körülöttünk, eljött az ideje annak, hogy kicsit megálljunk, és figyelmünket a
júl. 31
22:51
Konferencia-liga: Kiesett a Kassa, nem tudta ledolgozni a hátrányát (Kronometer)
Szegeden léptek pályára a kassaiak egy fehérorosz csapat ellen.
júl. 31
22:53
Benjámin Netanjahu a német külügyminisztert fogadta Jeruzsálemben (Kronometer)
Több európai ország bejelentette, hogy elismerni készül a palesztin államot.
júl. 31
22:55
Zöld-fehér büszkeség: három magyar csapat jutott tovább a nemzetközi kupákban (Kronometer)
A Győr után a Paks is továbbjutott a labdarúgó Konferencialigában, mivel a selejtező második fordulójának visszavágóján a hazai siker után idegenben 1–1-re végzett a Maribor vendégeként. A magyar gárdák közül egyedül a Puskás Akadémia vérzett el az első akadály után. A Ferencváros magabiztosabb BL-beli és a Győr drámai Konferencialiga-továbbjutása
júl. 31
22:57
Búcsúzott a Puskás (Kronometer)
Puskás Akadémia FC 2-0-ra kikapott a vendég ciprusi Arisz Limasszoltól a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulós párharcának csütörtöki visszavágóján, így kettős vereséggel, 2-5-ös összesítéssel búcsúzott.
júl. 31
23:03
Fordulat: Oroszország és Szíria szorosabbra fűzné a kapcsolatait (vg.hu)
Aszaad Haszan es-Sibani szíriai külügyminiszter Moszkvába látogatott, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Lavrov külügyminiszter fogadta. Sibani az első olyan magas rangú, új szíriai vezető, aki Oroszországba látogatott.
júl. 31
23:03
Maribori döntetlennel továbbjutott a Paks (Magyar Hírlap)
A Magyar Kupa-győztesre ukrán ellenfél vár a következő fordulóban.
júl. 31
23:03
Zelenszkij rendszerváltást sürgetett (Demokrata)
Az ukrán elnök felszólította országa támogatóit, hogy működjenek közre egy oroszországi rendszerváltásban.
júl. 31
23:03
Veszélybe került a magyar turizmus egyik fellegvára: sorra kapja a panaszleveleket a polgármester (Mandiner)
Elszabadult a pokol Siófokon.
júl. 31
23:03
További egyszerűsítésekkel lesz elérhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram (Üzletem)
Módosult a "Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást támogató egyműveletes kombinált Hitelprogram", aminek köszönhetően a korábbinál is több hazai vállalkozás számára lesz elérhető a kedvezményes finanszírozási lehetőség az Mfb Pont Plusz hálózatban.
júl. 31
23:03
Havasi Bertalan helyettes államtitkárként tér vissza a Miniszterelnöki Kabinetirodához (Telex)
Alig fél évig nem volt hivatalos pozíciója a kormánynál a volt miniszterelnöki sajtófőnöknek.
júl. 31
23:03
Justin Timberlake-nek Lyme-kórja van (in.hu)
Az énekes a közösségi médiában jelentette be a hírt, ahol többek között elmondta, hogy a betegséggel való együttélés "szellemileg és fizikailag egyaránt kimerítő lehet".
júl. 31
23:05
Életmesék és színészlegendák a Zsámbéki Nyári Színházban (Magyar Hírlap)
Csík János, Őze Áron, Dresch Mihály és Balogh Kálmán is fellép az idei rendezvénysorozaton.
júl. 31
23:05
Kiderült, hol folytatja Havasi Bertalan (Mandiner)
Új poszton segíti a miniszterelnököt eddigi főtanácsadója.
júl. 31
23:06
Lőrincz György: a bor jelentősége megmarad, sőt növekedni is fog (Infostart)
A St. Andrea birtok vezetője, Lőrincz György az InfoRádióban elárulta, még ha határozott elképzelése is van a bortermelés irányáról, akkor is jólesik, ha elismerik az ember munkáját.
júl. 31
23:06
Helyettes államtitkár lett Havasi Bertalan (Infostart)
Havasi Bertalan a Miniszterelnöki Iroda helyettes államtitkáraként folytatja munkáját – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) csütörtök este az MTI-vel.
júl. 31
23:06
Havasi Bertalan a Miniszterelnöki Iroda helyettes államtitkáraként folytatja munkáját (hirado.hu)
Nagy János államtitkár helyettese lesz.
júl. 31
23:08
Százhuszonhét év után hazatértek a különleges ékkövek (Infostart)
Százhuszonhét év után visszatért Indiába több száz, Buddhával kapcsolatos gemma (ékkő).
júl. 31
23:08
Megérkezett a rendelet a fix 3 százalékos hitelről (hirado.hu)
A Kormányzati Tájékoztatási Központ ismertette a részleteket.
júl. 31
23:09
Hornyák Zsolt: Úgy tűnt, a kiállítással el is dőlt a mérkőzés (m4sport.hu)
A lehető legnehezebb ellenfelet kapta a Puskás Akadémia a Konferencia-liga-selejtezőben a vezetőedző Hornyák Zsolt szerint, ráadásul Colley kiállítása után nem tudott megújulni, frissülni csapata, ezért eshetett ki a sorozatból.
júl. 31
23:15
Bognár úgy véli, szenvedtek; a Maribor edzője szerint a Paks helyzetek nélkül jutott tovább (m4sport.hu)
A Paksi FC a hazai pályán aratott 1–0-s győzelem után 1–1-es döntetlent játszott a szlovén Maribor vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulós párharcának csütörtöki visszavágóján, így 2–1-es összesítéssel továbbjutott. A mérkőzést követően a két vezetőedző vezetőedző értékelt.
júl. 31
23:15
Itt a rendelet a fix 3%-os lakáshitelről! (Magyar Hírlap)
Az állami kamattámogatott lakáshitel soha nem látott lehetőséget nyit.
júl. 31
23:15
Megfordul a sors kereke a boldogság irányába 6 csillagjegynél (InfoPress)
Amikor a sors kereke fordul, sokan váratlan változásokat tapasztalhatnak az életükben. Augusztustól kezdődően különösen hat csillagjegy érezheti meg az élet pozitív fordulatát, mely boldogságot és harmóniát hozhat a mindennapjaikba. Ha a te csillagjegyed is közéjük tartozik, érdemes felkészülnöd a kedvező lehetőségekre és változásokra. Az első csil
júl. 31
23:17
DVSC–MTK bajnoki, szabadedzés a Magyar Nagydíjon és vizes-vb pénteken élőben az m4sport.hu-n (m4sport.hu)
.
júl. 31
23:21
Czomba Sándor: A kormány prioritása az álláskeresők mielőbbi elhelyezése (Magyar Hírlap)
Cél a munkaerőpiac dinamikus felpörgetése.
júl. 31
23:21
Júniusában kissé megtorpant a hazai hitelpiac (Üzletem)
A Magyar Nemzeti Bank 2025.júniusi adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.
júl. 31
23:24
Várakozások felett teljesített a Meta (ProfitLine)
A Meta a második negyedévben is tartolt, az árbevétel 47,52 milliárd dollár lett, ami 22%-os éves növekedést jelent, meghaladva a 44,83 milliárd dolláros becslést.
júl. 31
23:27
Júniusban kissé megtorpant a hazai hitelpiac (Üzletem)
A Magyar Nemzeti Bank 2025.júniusi adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.
júl. 31
23:27
Máté Krisztina, a Cápák között producere: "Aki már túl van rajta, mind azt mondja, megérte." (Nőiváltó)
Máté Krisztina a "Cápák között" című műsor producerének különösen fontos, hogy több nő merjen elindulni az üzleti életben és megmérettesse magát.
júl. 31
23:27
A One Magyarország civil szervezetek javára ajánlja fel a Majkával megszűntetett szponzori szerződés összegét (Digital Hungary)
A One Magyarország 2025. július 24-én azonnali hatállyal megszüntette Majoros Péter márkanagyköveti megbízását, és az előadóművésszel való együttműködést lezártnak tekinti. A tavaly októberben, kétéves időtartamra megkötött szerződés alapján járó megbízási díj fennmaradó részét a vállalat - további adománnyal kiegészítve - közhasznú, borsod-abaúj
júl. 31
23:33
Kiesett a Puskás Akadémia a Konferencia-ligából (Telex)
Kettős vereséggel búcsúztak a felcsútiak, a Paks és a győriek viszont továbbjutnak a selejtezőből.
júl. 31
23:33
Autentikus ízek és profi alapanyagok találkozása - Így született meg a 2025-ös Magyarország Tortája (Digital Hungary)
2025-ben egy formabontó vajkrémes torta bizonyítja be egy ország számára, hogy a klasszikus technikák is képesek teret adni a kreativitásnak – különösen, ha valóban minőségi alapanyagokkal találkoznak. A Magyarország Tortája verseny évről évre megmutatja, hogyan képes a hazai cukrászat az évszázados hagyományokra építkezve új utakat nyitni, és izga
júl. 31
23:45
Október 2-án betelik a pohár – Előzetest kapott az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmje, az Egykutya (Digital Hungary)
Megjelent Deák Kristóf Oscar-díjas rendező új, független nagyjátékfilmjének első hivatalos előzetese. Az Egykutya októberben debütál a hazai mozikban.
júl. 31
23:45
Mit tegyünk ha a nyaralásunkat cunami riadó szakítja félbe? (PlanetZ)
Tudd meg, mit tehetsz cunami veszély esetén, hogyan ismerd fel a figyelmeztető jeleket, és hogyan készülj fel egy szökőárra. Életmentő útmutató utazóknak, hivatalos forrásból.
júl. 31
23:51
Adatlapok és nyomtatványok "Nav-ügyekhez" (Üzletem)
Néhány dokumentum az adóhivatal júliusi "friss nyomtatványai" közül.
júl. 31
23:51
Vérszomjas kondorkeselyű köröz a hagyományőrzők felett (Telex)
Argentin cowboynak lenni nem egyszerű, de cserébe nagyon filmszerű, ahogy a pampákon lassított felvételben lovagolnak fekete-fehérben.

Keresés