A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. közlése szerint annyira megnőtt a vízigény, hogy nem bírja a rendszer, ezért 6 Pest vármegyei településen is előfordulhat hiány, vízszünet.
Megjelent Jeneva Rose új thriller könyve: az Eltemetett igazságban három testvér az anyjukat gyászolja, amikor valami olyat látnak, amiről eddig nem tudtak. Vajon utánajárnak az igazságnak?
Michael Madsen halálhíre megrázta a filmes világot – a karizmatikus színész 67 éves korában hunyt el malibui otthonában. Bár a legtöbben Tarantino filmjeiből ismerik, Madsen pályafutása rendkívül sokoldalú és szerteágazó volt: játszott thrillerekben, drámákban és kultikus B-kategóriás alkotásokban is. Most hat olyan filmet idézünk fel, amelyekben a
Elképesztő és váratlanul őszinte kijelentés buggyant ki a kínai külügyminiszterből, amikor az európai diplomácia vezetőjével, Kaja Kallassal tárgyalt az ukrajnai háborúról.
A nagy hőség miatt az ősz elejére halasztották a szervezők a „Könnyek a vízben” Segélykoncertet. A rendezvényhez kapcsolódó adományozó akció azonban tovább folytatódik, ennek keretében a Szerencsejáték Zrt. azonnali 100 millió forintos támogatást nyújt az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére.
2025-ben újabb lendületet kap a magyar energiaszektor korszerűsítése: elindulnak a Jedlik Ányos Energetikai Program keretében meghirdetett pályázati felhívások. A kormányzat által életre hívott program egyszerre támogatja a megújuló energiaforrások elterjedését, a korszerű energiatárolási megoldásokat, valamint az energiahatékonysági beruházásokat
A MOHU minden eladott palack után megkapja a gyártótól az 50 forintot, amit utána a kiskereskedőnek a ténylegesen visszaváltott palackok után térít meg.
Június végén Porsche-rajongók lepték el Varsót a régió egyik legnagyobb Porsche-találkozójára. Az Air|Water az ikonikus sportautók motorjainak hűtési módjára utal, és kiválóan tükrözi a találkozó szellemiségét, hiszen itt békésen megfér egymás mellett a klasszikus, léghűtéses 911-es a legújabb vízhűtéses modellekkel, a gyári múzeumból érkezett külö
Jó, de hogyan lesz omlós a tészta, tojással vagy anélkül? Nagy Fruzsi cukrász, WMN Creator árulja el trükkjeit, amiket te is hipp-hopp megvalósíthatsz a konyhádban.
Mindenki Szoboszlai Dominik liverpooli csapattársának váratlan és megrendítő halálhírével foglalkozik, és most újabb információk árnyalják a képet Diogo Jota tragédiájával kapcsolatban.
Rúben Nevest, João Cancelót és Pedro Netót is a klubvilágbajnokságon érte a tragikus hír, hogy barátjuk, Diogo Jota halálos autóbalesetet szenvedett. Lehet, hogy pályára sem lépnek a negyeddöntőben.
Diogo Jota tragikus halála mély sebet ejtett a Liverpool családján. Arne Slot vezetőedző szívhez szóló üzenetében nemcsak a kiváló futballistára emlékezett, hanem az emberre is, aki mélyen összekötötte a csapatot és szurkolókat.
Gyakran támad rád, vagy csak olykor-olykor érzed a fejfájás kínzó tüneteit? Mindkét eset bosszantó lehet, és beárnyékolhatja a napjaidat. A fejfájás, különösen ha intenzív, nemcsak a munkahelyi teljesítményt csökkentheti, de a családdal és barátokkal töltött minőségi időt is tönkreteheti. Ráadásul a krónikus fejfájás hosszú távú egészségügyi problé
Az aktív szavazó pártválasztók bázisán magabiztos a Fidesz–KDNP előnye (8 százalék) a Tisza Párttal szemben – derül ki a Magyar Társadalomkutató legfrissebb felméréséből. E szerint, ha a választásokat 2025 első júliusi vasárnapján tartanák, csak ez a két párt lépné át az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöböt.
Ki minősül nyugdíjasnak? Melyek a nyugdíjigény érvényesítésének a sajátosságai a megállapításra irányuló eljárás tartama alatt, vagy éppen más "nyugdíjszerű" ellátások folyósítása mellett, és miként alakul a vállalkozó vagy munkavállaló társadalombiztosítási jogállása? Júniusi webináriumunkról készült videófelvételünkön szakértő előadónk részletese
Van, aki szerint csak zavar, más pedig nem tud élni nélküle. Vannak, akik a "láthatatlan" megoldásokra esküsznek, mások pedig kiállnak a klasszikus pamutalsók mellett. Hordjunk, ne hordjunk, milyet hordjunk, hogy elkerüljük az intimfertőzéseket? Most rendet teszünk az alsóneműs dilemmák között.
A Kantar média által készített inflációs kutatásban médiaügynökségek, sales house-ok, médiatulajdonosok vezetői tették meg tétjeiket a várható infláció mértékével kapcsolatban.
A hivatalos ukrán adatok szerint 9 rakéta és 63 drón csapódott be a fővárosban, amelynek következtében több épület kigyulladt, és súlyos károk keletkeztek.
Csütörtökön érkezett a tragikus hír, hogy 67 éves korában elhunyt a világhírű színész, Michael Madsen. A Tarantino-filmek sztárját a testvére, Virginia Madsen egy nyilvános posztban búcsúztatta csütörtökön a család nevében.
A BRICS befolyásos tényezővé vált a világgazdaságban, mert az olyan szegény országoknak is utat nyit a világkereskedelmbe való becsatlakozásba, mint például Etiópia – mondta az InfoRádióban Reile Zsolt. A Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója arról is beszélt, melyek lesznek a fő témák a riói csúcsértekezleten.
Bár Selena Gomez minimalista manikűrjeiről ismert, most mégis a nyár legnépszerűbb körömdivatját próbálta ki: a ragyogó neon színeket. A színésznő manikűrösének, Tom Bachiknak hála ismét egy korábbi, merészebb stílusát viseli – vérnarancs körmöket.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban a fogyasztói árak éves átlagos növekedése 4 százalékra, 2021 júliusa óta a legkisebb ütemre lassult idén májusban az áprilisi 4,2 százalékról - áll a párizsi székhelyű szervezet honlapján.