Július 11-én szavaz az Európai Tanács az Európai Bizottság által a kínai lizingyártók ellen indított antidömping-eljárás keretében idén januárban bevezetett, 58,3 és 84,7 százalék közötti büntetővámról. A január óta ideiglenesen érvényben lévő védővám fennmaradása évente több százmillió eurós költségnövekedést okozhat az európai takarmánygyártóknak
Idén 115 éves az Alfa Romeo, és ebből az alkalomból Magyarország legnagyobb alfás közössége, az Alfa Amore felkutatná az ország legrégebbi működőképes Alfa Romeóit. Az autókat az év legnagyobb alfás eseményén, az AlfaCityben állítják majd ki július 11-12-én, a Szalki-szigeten.
A nyár legelső hónapjában sokan találkozhattak viszonylag kis testű, jól repülő, de a levegőben egy helyben is lebegni képes legyekkel. Főképp akkor, ha fehér, sárga, vagy kék színű ruhában mutatkoztak a szabadban.
A szerbiai városok teljes lezárására szólították a polgárokat a hónapok óta tiltakozó szerbiai egyetemisták, akik pénteken Belgrád, Újvidék és Nis blokádját tervezik egyéb városok mellett – számolt be róla az MTI.
Gera Zoltán csak élete alkonyán nyerte el a Nemzet Színésze címet, pedig művészi képességei alapján sokkal hamarabb is megkaphatta volna a rangos elismerést. A színész még kollégáinak sem számolt be róla, hogy a hatvanas évek derekán börtönbe zárták.
Drámai buszbaleset történt péntek hajnalban Németországban: az oldalára borult egy Koppenhágából Bécsbe tartó Flixbus az A19-es autópályán. A járművön 55-en utaztak, közülük húszan megsérültek, egy ember életveszélyes állapotban van.
Az Event Insider videósorozat Backstage Edition, az eseményszervezés láthatatlan hőseiről szóló kiadásának új részében a gasztronómiai kérdések állnak középpontban.
A BMW M2 CS 7 perc 25,5 másodperc alatt abszolválta a közel 21 kilométer hosszú, legendás nürburgringi versenypályát. Ez az idő nyolc másodperccel gyorsabb, mint az Audi RS3 tavaly a kategóriában felállított csúcsa.
A szerbiai városok teljes lezárására szólították az embereket a hónapok óta tiltakozó szerbiai egyetemisták, akik egyebek mellett Belgrád, Újvidék és Nis blokádját tervezik.
Az FTC elnöke egy interjúban kijelentette: a politikát távol kell tartani a sporttól, amennyire csak lehet, de most az MLSZ elnöke mégis belekeverte egy vitába azt a politikai közösséget, amely Kubatov Gábor szerint egyébként megmentette a magyar sportot.
A nyaralást tervezők csaknem háromnegyede maga szervezi meg az utazását, és egyharmaduk úgy indul útnak, hogy nem köt utasbiztosítást – derül ki a CIB Bank friss felméréséből. Azok számára, akik biztosítással a zsebükben indulnak útnak, a legfontosabb szempont, hogy a szolgáltatás fedezze egy esetleges egészségügyi ellátás költségeit. Idén a lakoss
Az államtitkárság az MTI-vel közölte, a legfeljebb négy és fél millió forintos támogatással minimum hét, maximum tizenöt darab új e-bike beszerzésére pályázhatnak turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások. A támogatás mértéke kerékpáronként a vételár maximum harminc százaléka vagy legfeljebb háromszázezer forint lehet. Legkeveseb
Amikor a vásárló leemeli a gumicsónakot a polcról, valójában egy hosszú, hónapokkal korábban elindított logisztikai folyamat végpontjához ér. Az adott termék beérkeztetése a raktárba sok esetben már decemberben megkezdődik. És fordítva: miközben a hőmérő harminc fokot mutat, a logisztikai központokban már a karácsonyi árukezelés zajlik. A kereslet
Megdöbbentően nagy kritikai bukás lett a Netflix-film: A halhatatlan gárda 2. számos kínos szakvéleményt kapott, pedig az első rész hatalmas siker volt.
Az euróövezetben és az Európai Unióban havi összevetésben csökkentek, éves szinten nőttek a termelői árak májusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint.
Az újabb csapatok a következő hónapokban érkezhetnek meg a célállomásokra, és vélhetően az orosz ellenőrzés alatt álló területeken vethetik be az észak-koreai katonákat. Eddig csak nemzetközileg elismert orosz területeken állomásoztak, most azonban az újabb katonai egységek akár az ukrán frontvonalakon is megjelenhetnek az ukrán hírszerzés szerint.
A győri kórház előtt várakoztak reggel a betegek, az Affidea központ bejáratánál, hogy az államilag finanszírozott röntgen- vagy MR-vizsgálatra időpontot kapjanak – hangzott el az RTL Híradóban.
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a szervezők a Könnyek a vízben Segélykoncertet. A rendezvényhez kapcsolódó adományozó akció azonban tovább folytatódik, ennek keretében a Szerencsejáték Zrt. azonnali 100 millió forintos támogatást nyújt az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével a székelyföldi árvízkárosultak megsegít
Egy jó próbafülke aranyat ér, elvégre ez a vásárlással kapcsolatos döntéshozatal elsődleges színtere. Hiába a vállfán és próbabán prezentált ruhaköltemény: ahány ember, annyi test. Már írtunk a hajmeresztő üzletenteriőrök és kirakatok pszichológiájáról, de mi a helyzet azokkal a kicsi, mégis kulcsfontosságú helyiségekkel, ahol megszületik a gondola
Székesfehérvár fideszes polgármestere szerint ő alapvetően mindenben hűséges típus, és elmondta, szerinte miért is kell 2026-ban Orbán Viktorra szavazni.
Megbénult Prága péntek délelőtt: áramkimaradás miatt leállt a metró és a villamosközlekedés, a város jelentős része sötétségbe borult. A hiba egy déli elosztóállomás meghibásodása miatt történt, több tízezer lakás és üzlet maradt áram nélkül, emberek rekedtek a liftekben.
Az, hogy a rendelkezésedre álló helyet optimálisan használd ki, nem csupán több tárgy elhelyezésére ad lehetőséget, hanem segít elkerülni az utazási stresszt és a felesleges poggyászdíjakat is. Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan teheted ezt hatékonyan és smart megoldásokkal.
"Itt a bizonyíték arra, hogy a Magyar Péter és képviselőtársai ellenzik, hogy a magyar gazdák ingyenes öntözővízhez jussanak" – írta Facebookján Dömötör Csaba.