A kínai kereskedelmi minisztérium dömpingellenes intézkedéseket jelentett be az Európai Unióból származó borpárlatokra, mindezt az Európai Bizottsággal zajló kereskedelmi vita közepette.
A Bitcoin hashráta júniusban 15%-kal csökkent, ami újabb pánikot és félreértéseket szült. Sokan geopolitikai okokat sejtettek a háttérben, de a valóság inkább az amerikai nyári energia korlátozásokban keresendő. Június elején minden idők legmagasabb értékét, közel 950 EH/s-t ért el a Bitcoin hashráta a hétnapos mozgóátlag szerint. A hónap végére kö
A valódi szépség a sejtek szintjén kezdődik. Ahhoz, hogy bőrünk ragyogjon, testünk energikus maradjon, és mentálisan is kiegyensúlyozottak legyünk, nem elég csak kívülről ápolni magunkat. Eljött az ideje, hogy sejtszinten is gondoskodjunk a vitalitásról, hiszen a valódi fiatalság belülről fakad.
Koncertek, DJ-k, műsorok, beszélgetések, előadások, játékok, workshopok, filmvetítés, bogrács és rengeteg meglepetés. Ünnepelj velünk, mentsd el a dátumot: augusztus 30.
Péntek délelőtt a kormányhivatal Gyulán, a Megyeház utcában található Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályán tartottak sajtótájékoztatót. Az eseményen Rákóczi Attila főigazgató a Papírtakarékos Iroda Program részleteiről beszélt, melyet a hatékonyság és a takarékosság, a felelős gazdálkodás és a környezetvédelem jegy
A vágódeszka az egyik legalapvetőbb eszköz minden konyhában, a főzés előkészítésében kulcsszerepe van. Minősége emellett a higiénia és a kések élettartama szempontjából is fontos. A tömör fából készült változatok tartósságukkal és természetes megjelenésükkel emelkednek ki a kínálatból. Most épp egy ilyen minőségi darab érkezett a Lidlbe: a tömör ak
De Magyarországot nem lehet elhallgattatni: a magyar emberek álláspontját fogjuk képviselni akkor is, ha ez nem tetszik a Zelenszkij-csapatnak! - írta a közösségi oldalán a miniszterelnök politikai igazgatója.
Ismét az Erste szakértői vitték el az első helyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Reuters előrejelzői versenyén. 2023 után 2024-ben is a bank elemzői adták a legpontosabb előrejelzést a magyar gazdaság mutatóinak alakulásáról.
Bár e zöldségről kevesen mondhatják el, hogy igazán szeretik, hisz az olvasó emlékében még ott él a menzán kapható kelkáposzta-főzeléknek nemcsak az íze, hanem a látványa és illata is, és egyik sem volt meggyőző érv, hogy az egészet elfogyasszuk.
A szénsavas italok mikrogravitációs környezetben a gyomor tartalmát is visszahozhatják az űrhajós szájába. A kenyér pedig a morzsolódás miatt veszélyes, hangzott el az ATV-ben.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azonnali hatállyal elrendelte a CATL munkaerőpiaci és foglalkoztatásfelügyeleti ellenőrzésének megindítását – derül ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár Indexnek írott leveléből.
A magyar származású 102 éves idős hölgy neve nemcsak Amerikában, hanem a teljes világhálón is fogalom már. A magyar TikTok díva, Carole Roth humora, stílusa és életszeretete milliók szívét hódította meg.
A TISZA Párt elnöke visszaszólt a közlekedési miniszternek, aki szerint a TISZA blokkolja a vasútfejlesztést. Magyar cserébe a fejére olvasta, hogy a napokban hol omlott össze a vonatközlekedés.
A legtöbben csak nevettek a médium szavain. Július 4-én azonban kitört egy ázsiai vulkán, ezzel pedig beteljesült a japán Baba Vanga legijesztőbb jövendölése.
Az amerikai képviselőház csütörtökön elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely többek között előírja a Planned Parenthood finanszírozásának megvonását. Ha Trump aláírja a csomagot, ez lesz az első alkalom, hogy a radikális abortuszüzlet, amely eddig évente 800 millió dollárt kapott az adófizetők pénzéből, nem igényelhet egy bizonyos állami támogatás
Ethan Guo már gyerekként eldöntötte, hogy ő lesz az első, aki teljesen egyedül berepüli mind a hét kontinenst. Útja során számos akadályba ütközött, de ez tűnik eddig a legkomolyabbnak.
A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. közlése szerint annyira megnőtt a vízigény, hogy nem bírja a rendszer, ezért 6 Pest vármegyei településen is előfordulhat hiány, vízszünet.
Az utóbbi hónapokban rengeteget fogyott Lizzo. Az énekesnő, aki nagyon büszke életmódváltására és az eredményre, amit eddig elért, most a közösségi oldalán mutatott egy elképesztően látványos előtte-utána fotót.
Megdőlni látszik az a rendszerváltás óta gyakran hangoztatott állítás, miszerint a magyar filmek nem lehetnek rentábilisek. A közelmúltban egyre több jel mutat erre, nem csak a Hogyan tudnék élni nélküled? egymilliós nézettsége.
A Ryanair jelenleg egy darab kézitáska vagy kis méretű hátizsák fedélzetre vitelét engedi díjmentesen, amelynek maximális mérete 2018 óta 40x25x20 centiméter. A megengedett méret a közeljövőben 40x30x20 centiméterre nő, vagyis a poggyász térfogata 20 literről 24 literre bővül – számolt be a Sky News a légitársaság közlésére hivatkozva. A változáss
Tragikus véget ért egy zambiai szafari két idős turista számára: egy borját védő elefánt halálra taposta a 68 éves brit és a 67 éves új-zélandi nőt. A támadás a South Luangwa Nemzeti Parkban történt, a vezetők lövésekkel próbálták megfékezni az állatot, de már késő volt.