A Kékszalag neve több mint 90 éve összeforrt a Balatonnal. Generációk számára jelenti a sportág iránti szenvedélyt, a hagyománytiszteletet és a tó szeretetét. A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) által szervezett esemény mára egy igazi közösségi ünneppé, a Kékszalag Fesztivállá nőtte ki magát, amely vitorlázók és nézők tízezreit vonzza a magyar tenge
Moldovában tárgyalt pénteken az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke a moldáv államfővel. A részletekről Bugnyár Zoltán tudósítónk számolt be, Brüsszelből.
A portugáliai Gondomarban helyezték örök nyugalomra Diogo Jotát és öccsét, Andrét, akik csütörtökön szenvedtek halálos közúti balesetet Spanyolországban.
Megvan az a pillanat, amikor a gyereked hirtelen "bekapcsol"? Amikor egyik percről a másikra mintha kifordulna önmagából: nyugtalan lesz, ingerlékeny, figyelmetlen – pedig az előbb még teljesen kiegyensúlyozottan viselkedett.
Túl van az első éven az italos palackok visszaváltási rendszere, és az eddigi tapasztalatok pozitívak: a magyarok többsége gyorsan alkalmazkodott az új szokáshoz.
Káoszt okozott egy szombat hajnali téves riasztás a Palma de Mallorca-i repülőtéren, amikor egy Ryanair gép utasai pánikba esve a repülő szárnyaira másztak, majd onnan a földre ugrottak. Az eset során több tucat ember sérült meg. Hatan kórházba kerültek.
Az új személyautók hazai piaca 2025 első fél évében 4,3 százalékkal, 65 098 darabra bővült a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete friss adatai szerint. Fotó: BMW Gombos Zoltán, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a márka sikere mögött a gyártó technológiai nyitottságot képviselő modellpalettája áll, amely szinte minden igényre ad
A miniszterelnök a Harcosok klubja Facebook-csoportban posztolt, ahol többek között kitért arra, hogy visszaérkezett Marosvásárhelyről, de Tisza Párt belső ügyeiről is értekezett röviden.
A Kékszalag összetett győzelmére csak néhány vitorlásnak van esélye. Nagy kérdés azonban, ki lesz végül a legjobb. Szinte biztos, hogy nem követünk el túl nagy hibát akkor, ha arra tippelünk, hogy az idén is katamaránnal nyerik a Kékszalagot. De vajon melyikkel? És milyen menetidővel? A 2025. július 10-én kezdődő 57. Kékszalaghoz kapcsolódóan a Veg
Milyen következményekkel jár a háború egy kislány életében? Ki lehet-e bírni épp ésszel a borzalmakat? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Kiss László második világháborús regénye. Mutatunk egy részletet.
Miko Marczyk volt a szombat délelőtt hőse a Róma Rallyn, azonban kettőt is hibázott, így kiszorult az első háromból, ahol csak olaszok tartózkodnak. A negyedik gyorsasági végére kaptuk meg a Róma Rallyn szokásos eredménysort: csak olasz versenyzőt látunk az első háromban. A szombat délelőtti változatosságot a lengyel Miko Marczyk szolgáltatta, akin
Nem kell beletörődni a nyugtalan éjszakákba! Összegyűjtöttünk hat bevált tippet, amelyek segítségével akkor is kipihenten ébredhetsz, ha odakint tombol a kánikula.
A kormány mindent megtesz azért, hogy mindenki, aki akar és tud, az dolgozhasson, ennek érdekében célzott programokkal segíti az álláskeresők mielőbbi elhelyezkedését. A kormány a magyar munkavállalók, kiemelten a gyermekes családok támogatására fordítja Magyarország forrásait. A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően minden idők legalacsonyabb s
Kevesebben vannak világszerte, mint ahány ember járt az űrben, számuk jóval szerényebb, mint a Nobel-díjasoké, magyar pedig egy sincs közöttük. Képesítésüket nehezebb elnyerni, mint diplomát szerezni a világ legrangosabb egyetemén, hiszen csak a jelentkezők 7-10 százalékának sikerülhet, míg a Harvard Egyetem hallgatói 95 százalékos arányban jutnak
Az 54 éves Ránija jordán királyné nemcsak napjainkban varázsolja el a világot a szépségével, már évtizedekkel ezelőtt is kivételesen gyönyörű volt. Mutatjuk, hogy nézett ki a '90-es évek végén és a 2000-es évek elején, mikor egyre nagyobb népszerűségre tett szert a frissen megkoronázott jordán király feleségeként.
Megjelenő sziklevelek, friss adatok, folyamatosan érkeznek a kutatási mérések eredményei a Nemzetközi Űrállomásról. Az Axiom Mission 4 tudományos portfóliójában a Debreceni Egyetem két projekttel vesz részt, a Hunor Magyar Űrhajós Programban agyi vérzésdinamikai kutatással, továbbá a növények csírázását, mikrozöldség-termelését és levélfejlődését v
Szentkirályi szerint Magyar Péter Whatsappon diktálja a Tisza képviselőinek, mikor mit kell mondani, és ha valaki eltér attól, azt minősíthetetlen hangnemben teszi helyre.
A Kulja András által megosztott fotók szerint egy betegágyra esett a törmelék. A kórház ránk tette a telefont, de később megerősítették az omlás tényét.
A MÁV-csoport több vasútvonalon új járatokat indít, illetve módosítja a menetrendet, szombattól bővíti az éjszakai szolgálatatást a győri és a lajosmizsei vonalon, valamint egy balatoni Bagolyvonat esetében igazít a menetrenden – ismertette a közlekedési társaság közleményében.
A sátoraljaújhelyi kórházban a szülészeti-nőgyógyászati betegellátás újranyitása valószínűleg sok mindenkihez eljutott, akkora volt a visszhangja a polgármester "bemérős" kommentjének. Folyik a kommentháború, Szamosvölgyi Péter polgármester a legdurvábbakra is reagál.
A kutyák és macskák után ismét egy állatos kaparóssal jelentkezik a nemzeti lottótársaság: a szerencsét hozó és kívánságokat valóra váltó aranyhal tematikájával várja a játékosokat az exkluzív megjelenésű nyári sorsjegyújdonság. A fődíj ezúttal 100 millió forint, de emellett 10 szerencsés 10 millió forinttal, további 100 pedig 1-1 millió forinttal
A június utolsó hetére is továbbgyűrűző rendkívül meleg, száraz időjárást kisebb-nagyobb szórványos esők szakították meg országszerte, de a kritikus aszályhelyzeten ez mit sem változtatott. A napközben gyakran élénk szél és a 35-40 °C körüli nappali hőmérsékletek a minimális nedvesség párolgását tovább fokozták, így aztán a talajok felső rétegének