Minden egy helyen – korunk egyik legnagyobb igénye. 90 éves történelme során a Dachser mindig is arra törekedett, hogy innovációkkal feleljen meg az elvárásoknak. Mint ahogy egyszer a csereszekrények és a vonalkódok forradalmasították a logisztika technológiáját, most a Dachser platform valami hasonló elérésére lesz képes. Az új rendszer elsőként k
Donald Trump ismét kemény szavakkal illette Vlagyimir Putyint. Az Egyesült Államok elnöke pénteken az Air Force One fedélzetén beszélt újságíróknak, amikor részletesen kitért arra a telefonbeszélgetésre, amelyet a héten folytatott az orosz elnökkel.
Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - írja közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A Kontroll stábja pénteken merész vállalkozásba fogott: útra keltünk, hogy vonattal eljussunk Budapestről a Balaton déli partjára, ahol a nyári terveikről és a Balatoni árakról kérdeztük a nyaralókat.
Nálunk a futballt a labdarúgás szinonimájaként hasznájuk, de más országokban egészen mást jelent ez. Elég csak arra gondolni, hogy mi is jól ismerjük az amerikai futballt, ami egy egészen más sport (ott a mi labdarúgásunk soccer). A futball évszázadok óta létezik és formálódik, sokáig egyszerűen azt jelentette, hogy egy labdát juttatnak el valamily
Az autósport krémje az elmúlt évtizedekben egyre jobban összefonódik a luxussal. Ezt bizonyítja, hogy számos luxusmárka fektetett be mostanság a sportágba, ami azt mutatja, hogy bíznak abban, hogy a versenyzés csillogó világa továbbra is elvarázsolja az öltözködni szerető közönségüket. Alább mutatunk is jónéhány példát, amely közvetlenül a Forma-1-
Ismét növelték az olaj világpiaci kínálatát, méghozzá a korábbiaknál nagyobb léptékben, ami a mostani szintek közelében tarthatja a hazai üzemanyagárakat.
Változás következik be az időjárásban: vasárnap zivatarokra kell készülni elsősorban a Dunántúlon és 27 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet az ország déli részén, emellett nagyon erős lesz az UV-B-sugárzás - derül ki a HungarMet Zrt. szombati veszélyjelzéséből.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Július 5-től már nem számít, melyik hatóság tárja fel a be nem jelentett alkalmazottat – a szankciók egységesek, a közzétételi bírság akár 20 millió forint is lehet.
A Rubicon Történelmi Magazin új korszakot nyit: elindult hivatalos, angol nyelvű weboldala, amely a világ bármely pontjáról elérhető, ingyenes tartalmakat kínál a magyar történelem iránt érdeklődők számára.
Azonban nem kell messzire mennünk, hogy megtaláljuk a shakshuka legkülönlegesebb verzióját: a zöld shakshuka, ami már a reggelizőasztalok királynője lett, elvarázsolt ízvilágával.
"Néhány órányi kényszerű dízelgenerátoros áramellátás után a zaporizzsjai atomerőmű most ismét áramot kap az ukrán kormány ellenőrzése alatt álló területről" – tudatta közleményében az Ukrenerho.
Állandóan kattog és pörög az agyad valamin? Minden döntés előtt ezer verziót végigveszel fejben, de mégsem vagy nyugodt? Akkor tuti, hogy te is a túlgondolók táborát erősíted. A jó hír az, hogy van kiút az örökös agyalás labirintusából!
Az ellenzéki Köztársasági Néppárthoz (CHP) tartozó újabb három polgármestert vettek őrizetbe a hatóságok szombaton Törökországban. Ezeket az intézkedéseket is a rendőrség a szervezett bűnözés elleni harccal indokolta, a legnagyobb ellenzéki tömörülésnek számító CHP azonban újfent politikai motivációt emleget.
Budapest egykor legendás éjszakai élete megkopni látszik. A tudatos fejlesztés és a minőségi szempontok érvényesítésének hiánya miatt az egyedi hangulatú romkocsmákat sok helyen felváltotta az alacsonyabb minőségű, elsősorban a mennyiségi "buliturizmusra" optimalizált vendéglátás, amely egyre szűkebb földrajzi területre koncentrálódik.
Oroszország, a világ legnagyobb búzaexportőre, július 9-től nullára csökkentette a búzakiviteli vámot - jelentette pénteken az Interfax hírügynökség az orosz mezőgazdasági minisztériumra hivatkozva. Ez az első alkalom, hogy a 2021-ben bevezetett vámot teljesen eltörölték.
Takács Péter azt állítja, a berettyóújfalui kórházban egy 1 négyzetméteres felületen rejtett beázás miatt levált a vakolat, s nem a mennyezet szakadt le.
Igazi vitasorozat indult meg Takács Péter egészségügyi államtitkár posztjának kommentszekciójában. Egymást érik Magyar Péter, az államtitkár és Kulja András válaszai.
A tisztán elektromos autóknak (EV) még 2025-re sem sikerült jelentősebb szeletet harapni a tortából. Persze jól hangzik, hogy 2020-hoz képest megtízszereződött az EV-k száma hazánkban, a tény, hogy nagyjából 80.000-es darabszámukkal kb. 2% részarányt képviselnek a személyautók között. Az okok között sok mindenre rámutathatunk, de kétségtelen, hogy
2025. július 4-én Donald Trump amerikai elnök aláírta a 3,3 billió dolláros „One Big Beautiful Bill” nevű átfogó törvénycsomagot, amely 5 billió dollárral megemeli az amerikai adósságplafont, és jelentős adócsökkentéseket valamint kiadáslefaragásokat tartalmaz. A kriptopénz piac azonnal reagált a hírre: a Bitcoin árfolyama 108 000 dollár fölé ugrot
A közkedvelt Kia és a vele szinte azonos, benzines Hyundai legolcsóbb példányai már egymillió forint körül elérhetők, de a megkímélt állapotúakért sem kell 2-3 milliónál többet fizetni. A csapdát ezúttal a karbantartási előírások betartása teszi igazán veszélyessé.
Kiírták a debreceni Magyar Közlekedési Múzeum építészeti tervpályázatát, amely újabb mérföldkő a város kulturális fejlődésében és a múzeum megvalósításában.