2025. július 6. vasárnap

júl. 6
11:06
Hadházy: Várkonyi Andrea ötmilliós nyakláncban jelentette be, hogy 200 milliót adnak szegény családok nyaralására (Telex)
Várkonyi felhívta a "fanyalgók" figyelmét arra: a lehetőségeihez képest mindenkinek megvan a módja arra, hogy segítsen.
júl. 6
11:06
Ilyen gyönyörű 17 éves tini lett Gombos Edina lányából, Mirandából (Sassy)
A család most együtt ünnepelte a függetlenség napját, és azt, hogy 10 évvel ezelőtt költöztek az Egyesült Államokba.
júl. 6
11:12
Ez nem jött jókor: megsérült a Paks futballistája, nélküle mennek neki a selejtezőnek (Pénzcentrum)
Osváth Attila sérülése gondot okoz, de a pótlását vélhetően sikerül megoldani a csütörtöki selejtezőig - véli Bognár György vezetőedző.
júl. 6
11:12
Ukrajna drónokkal támadta Moszkvát, megbénult a repülőtér (Demokrata)
Moszkva egyik legforgalmasabb repülőterén, Seremetyevón az induló járatokat átmenetileg felfüggesztették.
júl. 6
11:12
Áttörés jöhet: az izraeli delegáció már úton van Dohába, hogy ott a Hamász közvetítőivel tárgyaljon (Mandiner)
A folyamat azonban már a kezdeteknél akadályokba ütközik: Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnök hivatala közölte, hogy a Hamasz által javasolt módosítások "elfogadhatatlanok Izrael számára".
júl. 6
11:12
Szörnyű, ami ezzel a csillagjeggyel fog történni (FreeMix)
Riasztó, de mégis reménykeltő időszak áll egy bizonyos csillagjegy. Az előtted álló időszak számos olyan szörnyű, megterhelő kihívást rejt, ami az életed különböző területein próbára tesz. Lehet, hogy éppen most éled meg életed legnehezebb időszakát, amikor minden egyszerre nehezedik rád. Vajon a horoszkóp szerint a csillagok tartogatnak megoldást
júl. 6
11:15
Tönkreteszi a nyaralását a nagy lehűléssel és zivatarokkal érkező hidegfront? (Blikk)
Az ország északnyugati részén viharos széllökéseket, özönvízszerű esőzést, villámlást, sőt jégesőt is hozhat a ma érkező hidegfront. Szinte biztosan lesznek olyanok, akiknek tönkreteszi a nyaralását vagy a hét végére tervezett üdülését a mai időjárás-változás. Ön is közéjük tartozik? Szavazzon!
júl. 6
11:15
Orbán Viktor azt is elárulta, ki az, aki szerinte miniszterelnökségre alkalmas (Infostart)
"Benne minden megvan ahhoz, hogy valaki egy országot merjen vállalni, hogy meghozza a fontos döntéseket" – fogalmazott egy beszélgetésben a miniszterelnök. Beszélt a hazai és uniós politikai viszonyokról, fociról, és jellemzett számos közéleti szereplőt.
júl. 6
11:18
Öttusa vk-döntő - Guzi Blanka bronzérmes (HírTV)
Az egyiptomi Farida Halil nyerte meg a női öttusázók világkupadöntőjét, amelyben Guzi Blanka bronzérmes, Bauer Blanka 15. lett.
júl. 6
11:18
Tragédia Texasban (Magyar Hírlap)
Az áldozatok számáról ellentmondó hírek jelennek meg, továbbra is keresnek 27 eltűnt táborozó lányt a hegyvidéki régióban.
júl. 6
11:18
Elon Musk bosszút áll: új politikai pártot alapít (Demokrata)
A milliárdos elárulta új pártja nevét, amelynek célja "a politikai hatalom visszaadása az embereknek".
júl. 6
11:18
Magas a koleszterinje? Így csökkentheti legjobban! (EgészségKalauz)
A magas koleszterinszint alattomos: nem okoz tünetet, ugyanakkor közvetve kiváltója lehet az infarktusnak, a stroke-nak és az érszűkületnek. Elmondjuk, mit tehet azért, hogy csökkentse a rizikót!
júl. 6
11:21
Török Gábor: A Tisza kétharmada szinte garantált lenne, ha nem Orbán Viktor vezetné a Fidesz-listát (Menedzsment Fórum)
A politológus szerint Orbán Viktor nélkül nincs Fidesz.
júl. 6
11:24
Férjhez ment a Spice Girls sztárja: Mel B álomszép ruhában mondott igent 13 évvel fiatalabb férjének (Glamour)
Az 50 éves Mel B július 5-én esküdött örök hűséget férjének, Rory McPhee-nek. Az énekesnő egy gyöngyökkel díszített, testhez simuló menyasszonyi ruhában mondta ki a boldogító igent abban a templomban, ahol korábban Diana hercegné és Károly király is oltár elé álltak.
júl. 6
11:24
A kormány stabil és biztonságos jövőt kínál a fiataloknak (Demokrata)
Magyarország számít a fiatalokra, nyilatkozta Nyitrai Zsolt, Orbán Viktor friss diplomásoknak írt levelére reagálva.
júl. 6
11:24
Megint itt vannak a balhés északír rapperek (Telex)
Itt van heti streamingajánlónk, benne 2024 legjobb musicalje, zenés filmje és vámpírhorrorja.
júl. 6
11:24
Ismét felütötte a fejét a sertéspestis: figyelmeztetik a magyar állattartókat (Agrárszektor)
A horvát Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium tájékoztatása alapján 3 kelet-horvátországi farmon, Gradiste, Stitar és Komletinci települések közelében ismét megjelent az afrikai sertéspestis (Asp). A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a sertéstartó gazdák figyelmét, hogy az intenzív nyári-őszi mezőgazdasági mun
júl. 6
11:30
Méhraj a közelben? Ne pánikolj, tájékozódj! (Agroinform)
A rajzás a méhek természetes szaporodási folyamata, mégis sokakat megijeszt. Mi történik a kaptárban ilyenkor, és mit tegyünk, ha méhrajjal találkozunk.
júl. 6
11:30
Fontos részletek szivárogtak ki a Lamborghini új szupersportkocsijáról (Igényesférfi.hu)
Ismét óriási dobásra készül a világhírű olasz márka: noha új limitált szériás sportautójukról csak augusztusban, a Monterey Car Week keretein belül hull le a lepel, néhány fontos részlet már most kiszivárgott róla.
júl. 6
11:30
Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek vannak (Magyar Hírlap)
A miniszterelnök szerint a magyar politika szerkezete évszázadok óta változatlan: a nemzet képviselői állnak szemben az idegen érdekek kiszolgálóival.
júl. 6
11:30
"Nem kell kétségbeesni, ha nem jutunk fel rögtön" – itt a bizonyíték, hogy a szurkolók egységesen beálltak a Videoton mögé (Mandiner)
Régi-új névvel, új stábbal – a BVSC elleni felkészülési meccsen több száz néző szeme láttára kezdődött meg a Videoton FC Fehérvár új időszámítása. A Mandiner is ott járt a Sóstói Stadionban: szurkolókkal és Boér Gábor vezetőedzővel is beszélgettünk.
júl. 6
11:30
Álmukban érte a kislányokat az árvíz a texasi keresztény táborban – 27 lányt még mindig keresnek (Sassy)
A közeli folyó szintje a heves esőzés miatt 45 perc alatt 8 métert emelkedett, és a víz elárasztotta a tábort.
júl. 6
11:30
Optikai illúzió stílusosan: így használj tükröket a térnöveléshez (Bien)
A legegyszerűbben tükrökkel lehet optikailag nagyítani egy-egy helyiséget, azonban egyáltalán nem mindegy, hova teszed és milyen tükröt választasz.
júl. 6
11:36
Kutyás kerttulajdonosok figyelem: vége a sárga foltoknak! (Agrofórum)
Elrontja a szép, zöld gyep látványát a kutyavizelet okozta sárga foltok sokasága? Nem kell lemondania a rendezett kert öröméről csak azért, mert házikedvence is használja a pázsitot!
júl. 6
11:36
Most érkezett: Halálos bányabaleset történt Lengyelországban (Nyugati Fény)
Sziklaomlás volt egy rézbányában.
júl. 6
11:36
6 lenyűgöző magyar bringaút, amelyen végig kell tekerned (Autószektor)
Miután véget ért az iskola, és kezdetét vette a nyári szünet, a szokásos vízparti nyaralások mellett – vagy azon belül – sok család bringára pattan, hogy két keréken fedezze fel Magyarország tájait és látnivalóit. A biciklitúrák egyre népszerűbbek, amihez hozzájárul az is, hogy számos kerékpárút épült az utóbbi időben, ami jó hír az aktív kikapcsol
júl. 6
11:36
Félmillióan vettek részt a nacionalista horvát énekes zágrábi koncertjén (Telex)
A rendőrség nagy erőkkel biztosította Marko Perković Thompson koncertjét, 123 embert állítottak elő a közrend zavarása vagy pirotechnikai eszközök használata miatt.
júl. 6
11:36
Meglepő fordulat, most jön csak az igazi háború Elon Musk és Donald Trump között: pártot alapít az üzletember (naphire.hu)
Elon Musk, aki korábban Trump egyik legnagyobb támogatója volt, hirtelen frontális támadásba lendült: bejelentette, hogy új politikai pártot alapít, és nyíltan bírálja az egykori elnök költségvetési terveit.
júl. 6
11:36
A rémálmok súlyos kockázatát fedezték fel a tudósok (in.hu)
Egy, a Lancet eClinicalMedicine című folyóiratban megjelent 2022-es tanulmány kimutatta, hogy álmaink meglepően sok információt árulhatnak el agyunk egészségéről.
júl. 6
11:42
Elon Musk új politikai párt alapítását jelentette be (HírTV)
Elon Musk bejelentette az Amerika Párt megalakulását, az új formáció célja közlése szerint a politikai hatalom visszaadása az embereknek.
júl. 6
11:42
Magyar településnév Japánban? Félelmetes, amit kiszúrtak a térképen, pedig minden csak a véletlen műve (Promotions)
Ez az egyezés valami elképesztő, kevesen szúrják ki.
júl. 6
11:42
Óvás után kizárták a Fifty-Fiftyt, az RSM lett a győztes (Magyar Hírlap)
Vándor Róbert csapata nyerte az idei Fehér Szalagot a Balatonon.
júl. 6
11:42
Ez a csapat lehet a győzelem titkos esélye a mai Brit Nagydíjon (Racing)
Az időmérőn az első sorba sem fértek be, de Lando Norris szerint ennek ellenére rájuk kell majd figyelni Silverstone-ban.
júl. 6
11:42
Lopásgátló újítások a Samsung mobiljain, érdemes frissíteni (Haszon.hu)
A Samsung-felhasználókat új lopásgátló funkciók védik  az adatvesztéstől: automatikus zárolás offline módban, biztonsági késleltetés a biometrikus adatok megváltoztatásakor - bár az újdonságok nem teszik lehetetlenné a lopásokat és az adatvesztést, jelentősen növelik a biztonságot és a felhasználók kontrollját veszélyhelyzetekben.
júl. 6
11:45
125 ezer éves őskori "zsírgyárra" bukkantak (Infostart)
A neandervölgyi emberek már 125 ezer éve tökéletesíthették a zsiradék kinyerés technikáját csontokból – közölte a szász-anhalti Műemlékvédelmi és Régészeti Tartományi Hivatal Halle városában.
júl. 6
11:48
Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak (444.hu)
Lázár János is szóba került, csak nem ilyen kontextusban.
júl. 6
11:48
Így érheted el, hogy a gyerek nyáron is sokat olvasson (Könyves Magazin)
Adunk néhány tippet, hogy a gyerekek nyáron se essenek ki az évközben tanultakból, sőt, akár fejlesszék is az olvasási készségüket a szülők segítségével.
júl. 6
11:48
Elképesztő számok Oroszország túlerejéről (Magyar Hírlap)
Oroszország három hónap alatt háromszor több lőszert gyárt, mint az egész NATO egy év alatt.
júl. 6
11:48
Magyar Péter és a mélyállam (Mandiner)
Létezik az LMBTQ-lobbihálózat, a mélyállam, amely a háttérben, a törvények tudatos és szándékos kijátszásával, vagy akár megsértésével befolyásolja az új nemzedéket.
júl. 6
11:48
A Samsung Valódi Quantum Dot technológiája egyedi Qled élményt teremt (Digital Hungary)
A Samsung QLED biztonságos és valódi kvantumpont-technológiájával (Real Quantum Dot Technology), valamint 100%-os színtérfogatával magasabb szintre emelheti a tévénézés élményét. A biztonságos, kadmiummentes kvantumponttal ellátott tévék, rugalmas funkcióival és az AI-technológia alkalmazásával ragyogó minőségben kelthetik életre a legkülönbözőbb t
júl. 6
11:54
Orbán Viktor Lévai Anikóról: "Intellektuálisan jobb képességű ember, mint én" (SzMo)
A miniszterelnök egy interjúban beszélt arról, hogy szerinte nem politikai okai vannak a megosztottságnak, hanem ez "fajtajelleg". Beszélt még Varga Juditról, Szoboszlairól és a saját feleségéről is.
júl. 6
11:54
Orbán Viktor: Ha összeszedjük magunkat, bármire képesek vagyunk (Demokrata)
Videó! Orbán Viktor a Lentulai Krisztiánnak adott interjújában beszélt többek közt Varga Judit tehetségéről, Kapu Tibor küldetéséről, magyar vb-szereplésről.
júl. 6
11:54
Svédország 8,3 millió dollárnyi kriptót foglalt le (KriptoMagazin)
Gunnar Strömmer, Svédország igazságügyi minisztere arra szólította fel a helyi hatóságokat, hogy növeljék a nyomást a bűnözői vagyonok, különösen a kriptoeszközök lefoglalása terén. Strömmer szerint a 2024-ben bevezetett új törvény óta a svéd hatóságok több mint 8,3 millió dollár értékben foglaltak le bűncselekményekből származó javakat. A Dagens i
júl. 6
12:00
Korszerű ültetvények nélkül nem megy: új irány a cseresznyetermesztésben (Agroinform)
Néhány érdekes új cseresznyefajta is bemutatásra került, mint pl. a Kira, mely nagyon kemény (75 durofel) gyümölcsű vagy a Pillangó, mely tarka színű.
júl. 6
12:00
Thomas Müller hivatalosan is elköszönt a Bayern Münchentől (Igényesférfi.hu)
Thomas Müller hivatalosan is elköszönt a Bayern Münchentől. A klub ikonikus játékosa a PSG elleni vereséggel zárta le elképesztő karrierjének egy fejezetét – legalábbis Münchenben biztosan.
júl. 6
12:00
Megszólalt Kapu Tibor édesanyja: Fél óráig zokogtunk, alig tudtuk összeszedni magunkat a nagy eseményre (SzMo)
Egyetlen perc jutott a magyar űrhajósnak a családi búcsúra a kilövés előtt. Kapu Tibor a Tévémacit is magával vitte a nagy útra.
júl. 6
12:00
2030-ra 934 milliárd dollárt érhet az AI adatközpont piac (Mínuszos)
A mesterséges intelligencia (AI) térnyerése nemcsak a szoftveres megoldásokat alakítja át, hanem alapjaiban formálja át
júl. 6
12:00
Rihanna is beáll hupikék törpikének (Magyar Hírlap)
A hazai mozikban július 17-től látható az animációs film.
júl. 6
12:00
Ezért hős Kapu Tibor – Orbán Viktor szokatlan vallomása (Mandiner)
A tudomány és a nemzeti önkép összefonódik Kapu Tibor küldetésében – véli Orbán Viktor, aki azt is elárulta: ezúttal nemcsak politikusként, hanem magánemberként is megérintette a történet.
júl. 6
12:00
Súlyos baleset Kunszentmárton közelében: 77 utassal az árokba borult egy busz, 19-en megsérültek (Helló Magyar)
Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet.

Keresés