Sokoldalú edukációs, szakértői és pénzügyi segítségnyújtással három család életét teszi kézzelfoghatóan jobbá a Provident Pénzügyi Zrt és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Láthatatlanok programjához kapcsolódó "Tudatos élet lépésről lépésre" pályázat. A nyertes családok olyan segítséget kaptak, amelynek révén a pénzügyi tervezés és az életszervez
Amikor az ember egy hosszú, fárasztó héten van túl, gyakran érzi, hogy csak egy kis kikapcsolódásra vágyik, hogy feltöltődjön a következő hét kihívásai előtt. Ilyenkor nem is kell messzire utaznunk – néhány lenyűgöző úti cél vagy helyszín a közelünkben is vár ránk, hogy elmerüljünk a természet szépségeiben vagy élvezhessük a történelem által áthato
Fákat és villanyoszlopokat döntött ki, tetőket szakított le az erős szél hétfő délután a Bánság és Partium több településén, Lugoson egy nőt megsebesített egy leszakadt tető - számolt be a román sajtó.
Nem titok többé! A frissen szinglivé vált Stohl András lesz Jákob Zoli és Árpa Attila utódja, vagyis a Jászai Mari-díjas színművész lesz A Nagy Ő! A csatorna a közösségi oldalán és egy közleményben mutatta be az imádott műsor vadonatúj főhősét. Stohl Andrásról ugyan még nincs egy hónapja, hogy kiderült, véget ért a házassága, a színész hamar beleve
Budakeszi teljes áramellátása megszakadt, miután a hétfő délutáni viharban egy fa kidőlt a települést ellátó 22 kilovoltos távvezetékre. A helyreállítási munkálatok várhatóan kedd reggelig tartanak - írja az Időkép.
Csótányokról posztolt, országos egészségügyi vitát robbantott ki – Kulja András és a Tisza Párt néhány fotóval újra napirendre tűzte a kórházi állapotokat. A kormányzati reakciók pedig csak tovább erősítették a hatást: a csótányok ügye immár politikai kommunikációs példatárba kívánkozik. Igaz, a valóság ettől még nem változik – a csótányok maradnak
Témák: Új kísérőprogram, kertmozi várja azokat, akik július 12-én ellátogatnak a Gyulai Várfürdő éjszakai wellnessére. Május 5-e óta folynak a munkálatok a Lovardában, ezt követően pedig megújulhat a versenyuszoda és megduplázzák a csúszdás medence csúszdáinak számát. Csomos Imre hozta közelebb Üzbegisztán világát a fürdővárosi közönségnek. A Világ
Tudd meg, mennyi mozgásra van szüksége a kölyökkutyádnak ahhoz, hogy egészségesen fejlődjön! Szakértői tanácsok a biztonságos aktivitáshoz és a megfelelő táplálkozáshoz.
Elesett a MÁV, miután pusztító vihar tarolta le Magyarországot. A nyugatról érkező, orkánerejű szél fákat csavart ki a földből, így fennakadást okozott a hazai vasúti közlekedésben is. Lázár János megszólalt a MÁV-ot érintő károkról: az építési és közlekedési miniszter videóban jelentkezett a vonatközlekedés helyreállításával kapcsolatos fejleménye
A Coin Bureau friss videójában egy átfogó elemzést kapunk a világhelyzet jelenlegi válság közeli állapotáról, amelynek kiindulópontja Neil Howe és William Strauss – The Fourth Turning (Negyedik Fordulat) című könyve. A videó nem csupán történelmi mintázatokat elemez, hanem az ezekből fakadó gazdasági, társadalmi és befektetési következményeket is r
Az olimpiai bajnok Márton Viviana és világbajnok ikertestvére, Luana egyaránt teher nélkül készül a tekvondó-világbajnokságra, melyet október végén rendeznek Kínában.
Valószínűleg mindannyian olvastunk már bevált reggeli rituálékról, amelyek remek napindítóként megadják az alapját egy sikeres napnak. De mi a helyzet a pihentető éjszakára való felkészüléssel? Amikor a jó alvásról van szó, a lefekvés előtt folytatott különböző szokások – más néven alváshigiéniai rutinok – jelentős hatással lehetnek a pihenés minős
Több mint két évtizede folyamatosan jelen van a hétköznapjainkban – színpadon, televízióban, a közéletben. Díjakkal elismert színész, szókimondó műsorvezető, ikonikus szinkronhang, akit sokan ismernek, de kevesen igazán. Élete nyitott könyv. Most félreteszi a szerepeit.
Oké, tudjuk, hogy nem lehet egy egész életre szóló kapcsolatot kizárólag a csillagok alapján mérlegre tenni, de néha jól jön egy kis asztrológiai útmutatás. Ha az elköteleződés, hűség és lelki társ "kategóriában" keresgélsz, akkor van néhány hónap, amit különösen érdemes megjegyezned. Nézzük, melyek ezek!
Nem olyan rég Stohl András és felesége, Vica kilenc és fél év és egy közös gyermek után döntöttek a válás mellett. Most előbbi úgy döntött, hogy jöhet az új szerelem, és a Nagy Ő című műsor.
Három népszerű márkával bővült a K&H kkv-k számára létrehozott, együttműködést népszerűsítő pályázatának kínálata. A nagyszámú tavalyi jelentkezések miatt idén márciusban újra meghirdette a pénzintézet: a K&H: üzletet ide! – az év kollaborációs ötlete pályázatát, amelyen olyan együttműködési ötleteket várnak a hazai kkv-któl, melyekből mindkét érin
Izrael Katz védelmi miniszter terve szerint a Gázai övezet teljes lakosságát Rafah romjain létrehozandó, szigorúan őrzött humanitárius zónába költöztetnék, amely Hamász-mentes környezetet biztosítana. A zónába csak biztonsági ellenőrzéssel lehetne belépni, a civileket pedig nemzetközi partnerek bevonásával védenék az izraeli támadásoktól. Eközben D
Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a megállapodás célja a vállalkozások működési feltételeinek javítása és az üzleti környezet átláthatóságának erősítése - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.
A kormány hétfő este közzétett rendelete értelmében újabb négy állami tulajdonú gazdasági társaság került ki azon cégek köréből, amelyekre vonatkozik a frissen elrendelt 5%-os személyi jellegű költségcsökkentési kötelezettség.
Nem vonta vissza "minden műtőegység" engedélyét a szentesi kórházban - közölte az atv.huval a NNGYK. Ugyanakkor ideiglenesen felfüggesztették ezen egységek használatát.
Károly király különösen megható sorokat osztott meg a londoni 7/7-es terrortámadás 20. évfordulóján. A király személyes hangvételű üzenettel emlékezett az áldozatokra, a gyászolókra és a nemzeti egység erejére. Üzenetét világszerte sokan osztják és idézik, annyira mélyen megérintette az olvasókat.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság mai közlése szerint nem indítanak eljárást azokkal szemben, akik részt vettek egy korábban megtiltott vonulásos gyűlésen. Nevezetesen a Pride-on
Az Európai Bizottság elnöke erőt akart mutatni az Európai Parlamentnek az ellene indított bizalmatlansági indítvány kapcsán. A vita részleteiről kollégánk, Bugnyár Zoltán számolt be, Strasbourgból.
Az országos vihar súlyos károkat okozott az MVM hálózatában, közel 150 helyen történt üzemzavar a középfeszültségű vezetékeken. A helyreállítási munkálatok megerősített létszámmal folynak, eddig 64 ezer háztartásban sikerült visszaállítani az áramszolgáltatást - írta a MVM a Facebookon.
Bár misztikusnak tűnhet a fogalom, valójában az ilyen személyek viselkedésében sokkal inkább pszichológiai és érzelmi tényezők húzódnak meg. Lássuk, hogyan ismerheted fel őket!
56 éves korában elveszítette a rákkal vívott csatáját Julian McMahon, miután hosszú ideig titokban küzdött a súlyos betegségével. Az ausztrál–amerikai színész, a Bűbájos boszorkák című sorozat legendás Cole Turnerének halálhírét a felesége, Kelly Paniagua jelentette be.
Dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos az MMG Direkt műsorában az állatjárványok hazai kezeléséről, a védekezési protokollokról és a felelős állattartás szerepéről nyújtott szakmai áttekintést.
Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki augusztus elsejétől kezdődően Böjte Csaba ferences szerzetest, aki kerékpáros zarándoklat keretében, az általa alapított gyermekotthonok lakói által kísérve készül megérkezni új állomáshelyére - jelentette be hétfőn Facebook-oldalán.
A volt jegybankelnök és a miniszterelnök nem sokkal az ÁSZ feljelentése után egyeztetett. Orbán szerint Matolcsyval nem beszéltek a nyomozásról, de szívesen látja őt bármikor.
Ha valaha is vágyott arra, hogy lefogyjon úgy, hogy közben csak alszik, jó hírünk van: nem teljesen elrugaszkodott ötlet. Mi a rossz hír? Ehhez nem elég az ágyban forgolódni és reménykedni.
Noha Katalin hercegné húga, Pippa Middleton nem a királyi család tagja, mégis figyelem övezi minden lépését – különösen, ha hosszú idő után újra megmutatja magát a nyilvánosság előtt.
A volt jegybankelnök és a miniszterelnök nem sokkal az ÁSZ feljelentése után egyeztetett. Orbán szerint Matolcsyval nem beszéltek a nyomozásról, de szívesen látja őt bármikor.
Miközben egyetlen, feltűnésmentesen közlekedő Xiaomi SU7 Ultra járja a müncheni utcákat német rendszámmal, hazájában valóságos vihar tombol: több százezer kínai vásárló próbálja megszerezni a vállalat első elektromos SUV-ját, a YU7-et, ami sokkolta az autóipart
A füge igazán finom és egészséges, azonban legyél nagyon elővigyázatos a füge szedésekor, mert hatalmas bajt tud okozni! De ha tudod, mire ügyelj, semmi baj nem lehet!