Az elektromos autók 73%-kal kevesebb üvegházhatású gázt bocsátanak ki életciklusuk során, mint a benzines járművek, miközben a hibrid és plug-in hibrid modellek csak minimális környezeti előrelépést mutatnak - derült a Nemzetközi Tiszta Közlekedési Tanács (ICCT) kutatásából.
Éjszaka még akár 7 fokra is lehűlhet, de aztán pár nap múlva megközelíthetjük a 30 fokot. Igaz maradnak a záporok, zivatarok és a szél is. A magas UV-sugárzásra is figyelni kell.
A jelenséget egyre aggasztóbbnak tartja a Matteo Salvini vezette Liga párt. Szerintük ez nem lehet Európa jövője és egységesen kell fellépni az iszlám erőszakos térhódítása ellen.
Új szintre lépett a Trump-kormányzat és a Harvard Egyetem közötti konfliktus. A kormányzat szerint az egyetem megsértette a szövetségi diszkriminációellenes törvényeket, ezért elveszítheti az akkreditációját. A vita középpontjában az antiszemitizmus, a bevándorlás és a felsőoktatás politikai befolyásolása áll – írja a Wall Street Journal.
Egy török bíróság szerdán elrendelte bizonyos tartalmak blokkolását a Grok mesterséges intelligencia (MI) platform által generált válaszok közül, miután a hatóságok szerint a MI-chatbot sértő kijelentéseket tett Recep Tayyip Erdogan török elnökre, valamint a modern Törökország alapítójára, Mustafa Kemal Atatürkre, illetve általában is vallási érték
Az elmúlt napokban tapasztalt viharok, az erős szél és eső, jégeső számos kárt okozott az otthonokban országszerte. Az Allianz folyamatosan fogadja a bejelentéseket, a szerda 14.00 órai adatok szerint az elmúlt napok viharaival kapcsolatban csaknem 5200 db kárbejelentés érkezett. A legtöbb esetet a Balaton térségében, Hajdú-Bihar, Békés és Szabolcs
Júniusi inflációs adatokat tett közzé a KSH. A fogyasztói árak havi szinten 0,1 százalékkal emelkedtek, az éves inflációs mutató így 4,6 százalékra nőtt a májusi 4,4 százalékról. A tényadat kicsit kedvezőbb lett az általunk várt 4,7 százaléknál. Kedvező a maginfláció további lassulása, 4,4 százalékra a májusi 4,8 százalékról. „Havi szinten az élelm
A természetben nyitott szemmel járók 2022 nyarán azzal a nyomasztó jelenséggel szembesülhettek, hogy olyan hegy- és dombvidéki vízfolyások száradtak ki, amelyeket emberemlékezet óta állandó vizű patakként ismertünk.
A turisztikai főszezonban már az új ötletek egy részével is találkozhatnak a fürdővárosi vendégek – derült ki a 3Témában a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület vezetőségének szavaiból. Coroiu-Bajó Zsanett elnök és Baloghné Hamza Gabriella alelnök a rövid és hosszú távú elképzeléseikről beszélt a műsorban. Tavaly szeptemberben új vezetőséget választott
Penélope Cruz ragyogó megjelenést villantott a Chanel párizsi bemutatóján: a színésznő olyan sikkesen festett, hogy arról csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni.
Körülbelül 4000 éves chilei emberi csontvázakra bukkantak kutatók, amelyek lepráról árulkodó genetikai nyomokat tartalmaznak – ez arra utal, hogy a betegséget okozó baktérium egy ritka formája már jóval az európai hódítók érkezése előtt jelen volt Amerikában.
Miközben az Ethereum hálózata technológiailag sorra aratja a győzelmeket, maga az ETH árfolyama évek óta lemaradásban van. Ez a kontraszt egyre élesebb: miközben az ökoszisztéma erősödik, az ETH, mint befektetési eszköz, nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. De vajon miért nem áramlik vissza a hálózat sikere az ETH értékébe? És mit tehet az Ethe
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) vitatja a kormány által kommunikált orvosi átlagbér valódiságát, és saját számításai alapján jelentősen alacsonyabb összegről számol be – szúrta ki a HVG.
Az OpenAI hamarosan piacra dobja mesterséges intelligenciával működő webböngészőjét, amely kihívást jelenthet a Google Chrome piaci dominanciájának - írja a Reuters bennfentesekre hivatkozva.
Idén harmadszor lépett ki a nemzetközi kötvénypiacokra, ahol több mint 10 milliárd dollárnyi ajánlatot kapott államadósság-kibocsátására Románia. Eközben a tervezett adóemelések csökkentették a befektetési kategória alá történő leminősítés kockázatát – írja a Reuters.
"Amennyiben a következő időszakban megosztva tölteném is az időmet az Egyesült Államok és Budapest között, a szakmai víziónk és a napi működés zavartalanul folytatódna tovább" - írta Tiborcz István az Amerikába költözés lehetőségéről és a szakmai vízióikról.
Négyajtós kupék Több mint húsz éve dobta le a bombát a Mercedes a CLS-el, ami egy igazi formatervezői csoda. Az a forma, az a stílus, hatalmasat hozott a stuttgartiaknak, amit persze a konkurensek is szerettek volna meglovagolni. Így jött a BMW-től a Gran Coupé, aztán persze jóval később Passat CC, Arteon, vagy Panamera, csak, hogy a németeknél mar
Témák: A turisztikai főszezonban már az új ötletek egy részével is találkozhatnak a fürdővárosi vendégek – derült ki a 3Témában a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület vezetőinek szavaiból. Coroiu-Bajó Zsanett elnök és Baloghné Hamza Gabriella alelnök a rövid és hosszú távú elképzeléseikről beszélt a műsorban. Nagyszerűen szerepelt az Erkel Ferenc Vegyes
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1063,46 pontos, 1,07 százalékos emelkedéssel, 100 049,90 ponton, történelmi csúcson zárt, átlépte a 100 000 pontos lélektani határt szerdán.
A turisztikai főszezonban már az új ötletek egy részével is találkozhatnak a fürdővárosi vendégek – derült ki a 3Témában a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület vezetőinek szavaiból. Coroiu-Bajó Zsanett elnök és Baloghné Hamza Gabriella alelnök a rövid és hosszú távú elképzeléseikről beszélt a műsorban.
A technikai mintázatok és piaci hangulat alapján komoly árfolyamemelkedés jöhet. A Cardano (ADA) árfolyama június eleje óta szűk sávban mozog, az ellenállás 0,59 dollárnál, míg a támasz 0,55 dollárnál húzódik. A technikai elemzések és a piaci adatok alapján azonban ez a konszolidációs időszak az utolsó visszahúzódás lehet egy újabb felfutás előtt.
Melissa Arnot Reid nemcsak a Mount Everest csúcsát hódította meg, hanem saját belső korlátait is. Ha valaha elbizonytalanodtál abban, hogy vajon elég jó vagy-e, akkor feltétlenül meg kell ismerned a történetét! Egy nőét, aki rájött, hogy nem tökéletes, hanem valódi akar lenni, közben pedig elképesztő kalandokat élt át.
Brad Pitt jelenleg is a nemrég megjelent F1 című filmjét reklámozza, ezzel kapcsolatban az elmúlt időszakban jó néhány interjút adott a különböző magazinoknak és újságoknak. Az egyikben elárulta, hogy mi volt az első filmes szerepe, és hogyan vetett véget szinte teljesen a karrierjének néhány perc alatt.
Van egy olyan szín, amit a Feng Shui szakértői szerint tilos a hálóban használni, ugyanis akaratlanul is boldogtalanságot és szerencsétlenséget vonzhatunk be vele az életünkbe.
Ha a tökéletes fürdőruha már megvan, azt is válaszd ki, mit fogsz felkapni hozzá, hogy az első pillanattól az utolsóig tökéletesen érezd magad a strandon, akár a parton olvasgatsz, akár egy koktélt szürcsölsz a bárban.
Az univerzum energiái folyamatosan változnak, és időnként meglepő ajándékokat hoznak el hozzánk. Ezúttal különleges időszakkal állunk szemben, amikor két csillagjegy tagjai olyan lendületet és támogatást kapnak, amely felrepíti őket a boldogság útjára. Nézd meg, ki ez a két szerencsés csillagjegy, és hogyan változik meg az életük, mint még soha. So
Szinte a semmiből vált félmilliárd euróra értékelt hadiipari kulcsszereplővé a Stark nevű német drónstartup. Kamikaze drónjai iránt hatalmas a kereslet, miközben a cég működése teljes titokban zajlik. Alapítói és befektetői között ott vannak az éppen tőzsdei bevezetésre készülő Quantum Systems vezetői, de a hivatalos dokumentumok alig árulnak el va