2025. augusztus 1. péntek

aug. 1
8:45
A forint története: 5 érdekesség a 79 éve bevezetett fizetőeszközről (Hamu és Gyémánt)
A történelem addigi legsúlyosabb inflációja után, 1946. augusztus 1-jén vezették be a forintot, ami a pengő romjai fölött született meg, és azóta is kitart, túlélve a rendszerváltást és súlyos gazdasági válságokat. Pénznemünk ma 79 éves, és ha jobban megnézzük a történetét, egészen elképesztő dolgokra bukkanunk. Titkos nyomdák, gazdasági válság, és
aug. 1
8:45
Sok ezer magyar gyermek vár családra (Demokrata)
Budapest és Borsod után Baranya vármegyében indít nevelőszülői képzést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
aug. 1
8:45
Embert gázolt a vonat (Magyar Nemzet)
A Sárbogárdról Bajára induló személyvonat Nagydorog közelében elütött egy embert.
aug. 1
8:45
Váratlan probléma lépett fel a Fradi új igazolásával – a klubnak sürgősen megoldást kell találnia (Mandiner)
A Ferencvárosnál belügyként kezelik az esetet.
aug. 1
8:45
Kivégezték Floridában azt a férfit, aki 1994-ben bozótvágó késsel gyilkolta meg a feleségét és két kisgyerekét (Telex)
Az amerikai légierő egykori őrmesterének indítéka a válási vita volt.
aug. 1
8:45
Összefonódó mágikus erők hatalmas változást hoznak 3 csillagjegy életében (KertÉsRecept)
Halak Kedves Halak számodra a következő időszak nagy és pozitív változásokat jelez, méghozzá a karrieredben , így megvalósulhat egy régi álmod amiért eddig annyit dolgoztál és tettél.Az univerzumból érkező mágikus erők most olyan segítséget nyújtanak neked, amivel beteljesítheted a vágyaidat. Most jobban fogsz hinni magadban mint eddig bármikor és
aug. 1
8:47
Megvan a hosszú élet titka: ezeket az ételeket kell száműzni a konyhából (Magyar Nemzet)
Csak némi tudatosság kell az egészséges élethez.
aug. 1
8:48
Iránban amputálták három tolvaj kezét (HírTV)
Az iráni hatóságok amputálták három, lopásért elítélt férfi kezét - közölte csütörtökön a helyi igazságügyi hivatal.
aug. 1
8:48
Óriás kannibál szúnyogokat használ fel Kína a rettegett kórokozó ellen (Portfolio)
Kína óriás, kannibál szúnyogokat vet be a chikungunya-járvány elleni küzdelemben, miközben a déli Guangdong tartományban rekordszámú fertőzést regisztráltak - írta meg a Bloomberg.
aug. 1
8:48
Lejárt az idő: Washington életbe léptette a világ országaira kivetett vámjait (hirado.hu)
Augusztus 1-jén lejárt az Egyesült Államok által adott határidő a vámkorrekciós megállapodások megkötésére. Magyar idő szerint péntek reggel hat órától az amerikai Vám- és Határvédelem (CBP) megkezdte az új vámok érvényesítését, amely országonként és árucsoportonként eltérő terheket ír elő. Aki nem tudott megegyezni Washingtonnal, annak mostantól 1
aug. 1
8:51
Kézikönyv a magyar- és fiatalpercekhez: minden, amit az NB I-es klubokra vonatkozó MLSZ- és az NSMI-ajánlásokról tudni kell (m4sport.hu)
Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az MLSZ 4+1-es ajánlásáról és az NSMI produktivitási rendszeréről.
aug. 1
8:51
A kkv-kat veszi célba a jegybank – érkezik a Minősített Vállalati Hitel (vg.hu)
A jegybank a bankrendszeri verseny erősítésére útjára indította a Minősített Vállalati Hitel minősítést.
aug. 1
8:51
Orbán szerint családbarát adóforradalom zajlik, az EU pedig gazdasági öngólt rúgott (SzMo)
A miniszterelnök a pénteki rádióinterjúban az Otthon Start Programról, Trump vámpolitikájáról és az EU vezetőinek hibáiról is beszélt.
aug. 1
8:51
Most kaptuk a megdöbbentő hírt: súlyos motorbalesetet szenvedett a Rádió 1 sztárja (BorsOnline)
A Rádió 1 sztárja maga számolt be a balesetről.
aug. 1
8:51
Gyászol az ország: szörnyű baleset következtében meghalt Kathi Béla (Life)
Megdöbbentő veszteség érte a magyar sportéletet: 46 éves korában elhunyt Kathi Béla, a testépítés és erőemelés ikonikus alakja. A Superbody kétszeres abszolút bajnoka, Wabba-világbajnok, országos csúcstartó erőemelőként és fekvenyomóként is hatalmas tiszteletnek örvendett.
aug. 1
8:51
"Nyomjad, mert muszáj!" – elment Kathi Béla, az ország motivátora (Mandiner)
Az ország egyik legsikeresebb és egyben legnépszerűbb testépítője 46 évesen, a nyaralásán hunyt el balesetben.
aug. 1
8:51
Ennyit keresnek a brit Aldi-dolgozók, és a magyarok? (Haszon.hu)
Az alkalmazottak kemény munkájának elismeréseként szeptembertől 13 fontra (aktuális árfolyamon kb. 6 000 forintra) emeli minimális órabérét a brit Aldi, ezzel az Egyesült Királyságban a szupermarketek közül elsőként érik el ezt a szintet.
aug. 1
8:54
Ez volt Diana hercegné kedvenc reggelije: most te is elkészítheted! (Metropol)
A hercegné szakácsa újra elkészíti a híres reggelit.
aug. 1
8:54
A 400-at kóstolgatja a forint (Portfolio)
Péntek reggel is a 400-as lélektani határt kerülgeti a forint az euróval szemben, vagyis nagy változás továbbra sem történt. A délelőtt folyamán sincs nagy mozgás a devizapiacokon, úgy tűnik, hogy a Donald Trump által bejelentett vámintézkedések nem borzolták fel nagyon a befektetők idegeit.
aug. 1
8:54
Őstermelők figyelem: így lehet elfogadni a nyugdíjas élelmiszer-utalványt (Agroinform)
Október közepéig 30 ezer forint értékű utalványt kapnak a nyugdíjasok, amelyet a termelői piacon árusító őstermelőknek is el kell fogadniuk hideg élelmiszer vásárlásakor.
aug. 1
8:57
Hagyd ki a multivitamint: 5 tápanyagban gazdag étel, amit az orvosok ajánlanak helyette (Ripost)
Ezek az alternatívák elégítik ki egészségügyi igényeidet.
aug. 1
8:57
Csak megdöccent a lakásépítés – brutálisan megugrott az építési engedélyek száma, rengeteg új lakás készül (vg.hu)
Az első fél évben az átadott lakások száma elmaradt az egy évvel korábbitól, az engedélyezetteké viszont jelentősen meghaladta azt. A KSH adatai szerint felívelés jöhet.
aug. 1
8:57
Az AI és a munka jövője: 40 szakma veszélyben, 40 biztonságban (Mínuszos)
A Microsoft elemzése negyven mesterséges intelligencia (AI) által kiváltásra esélyes és negyven biztonságban lévő szakmát
aug. 1
8:57
Családi nyaralása során vesztette életét Kathi Béla testépítő (Demokrata)
Biciklibaleset következtében hunyt el a kétszeres Superbody abszolút győztes Kathi Béla.
aug. 1
8:57
Mi van? A svájci szakíró szerint a NATO-nak háborúba kellene vonulnia Oroszország ellen (Mandiner)
Nehéz, nagyon nehéz szavakat találni Georg Häsler "elemzésére."
aug. 1
8:57
Ez a magyar város kitiltotta a területéről az akkugyárakat (Forbes)
Hajdúböszörmény kitiltotta a területéről az akkumulátoripari beruházásokat.
aug. 1
8:57
Mesepályázattal bővül és folytatódik a Libri tehetséggondozó programja (Digital Hungary)
A tavaly elindított Libri Talent sikerrel zárult első évadát követően a jövőben még többen mutathatják meg írói tehetségüket, hiszen Magyarország piacvezető könyvkereskedelmi és kiadói cégcsoportjának tehetséggondozó programja megújulva folytatódik. A pályázatokat szeptember végéig várják, idén meseírók is jelentkezhetnek.
aug. 1
8:57
A legszebb fekete színű virágok – elegáns, természetfeletti hatást keltenek (Bien)
Mind nagyon kedveljük a különböző virágokat, hiszen aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – tartja a mondás. Néha azonban valami újra vágyik az ember a természetet illetően, és megpróbálkozik különleges fajok és egyedi színvilágok becsempészésével a kertjébe. Például fekete virágokkal, melyeknek egytől-egyig megvan a maga csodás hatása és le
aug. 1
8:59
Magyar ezüst a RoboCup 2025-ön Salvadorban (Mínuszos)
A magyar Lightning csapat ezüstérmet szerzett a RoboCup 2025 világversenyen a Rescue Maze kategóriában, kiemelkedő
aug. 1
9:00
Lefulladt a gazdaság, alig épült új lakás (Menedzsment Fórum)
Főleg a megyeszékhelyek estek vissza.
aug. 1
9:00
Megdöbbentő adatot közölt a KSH a lakásépítésekről (Privátbankár)
Nagyon kevés új lakás épül, főleg vidéken.
aug. 1
9:00
Óriási buszbaleset történt Magyarországon, nagy erőkkel mentenek (BorsOnline)
Több egység is a helyszínre sietett.
aug. 1
9:00
Úszó-vb, Forma-1, NB I - sport a tévében (Infostart)
Bepillanthatunk az ülőröplabda-Eb eseményeibe is. Páratlanul gazdag a pénteki tévés sportkínálat.
aug. 1
9:00
Gázolás történt Nagydorognál (Portfolio)
A Sárbogárdról 4.07-kor Bajára indult személyvonat (8310) Nagydorog közelében elütött egy embert - közölte a Mávinform pénteken a Facebook-oldalán.
aug. 1
9:03
Akár önerő nélkül újíthatjuk fel otthonunkat, ha ezzel energiát takarítunk meg (vg.hu)
A megújult Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer pénzbeli értéket is ad az energiamegtakarításnak.
aug. 1
9:03
Verstappen: Itt az ideje, hogy véget vessünk a pletykáknak! (Igényesférfi.hu)
A négyszeres világbajnok holland Max Verstappen megerősítette, hogy jövőre is a Forma-1-es Red Bull csapatnál versenyez.
aug. 1
9:03
Mészáros Lőrincnek és Orbán Viktornak kemény döntést kell hoznia, a Puskás Akadémia szurkolói nem fognak örülni (Promotions)
Máris a Puskás Akadémia edzőjének kirúgásáról beszélnek - "Ez kormánybuktató játék volt"
aug. 1
9:03
Donald Trump ultimátuma: drasztikus árcsökkentést követel az amerikai gyógyszergyártóktól (Magyar Hírlap)
A nagy gyógyszercégeknek a legalacsonyabb külföldi árakat kell követniük.
aug. 1
9:03
Orbán Viktor: Családbarát adóforradalom zajlik Magyarországon (Demokrata)
Magyarország lehetőségeket nyit a fiatalok és a családok előtt, erről beszélt a kormányfő.
aug. 1
9:03
Durva leleplezés: beteg gyermekek fotóival és álhírekkel manipulálják a közvéleményt Izrael ellen (Mandiner)
Miközben a Gázai övezetben több száz tonnányi segélycsomag vár szétosztásra, a nyugati lapok arról cikkeznek, hogy Izrael miatt éheznek a gyerekek a Gázai övezetben. A Wall Street Journal szerint ez az állítás nem csak tévedés, hanem egyenesen hazugság.
aug. 1
9:03
A Maribor edzője gratulált, majd csúnyán odaszólt a Paksnak (Magyar Nemzet)
Bognár György szerint egy nagyon jó ellenfelet sikerült kiejteniük.
aug. 1
9:03
Élénkítené a versenyt a jegybank, 300 milliós hitelt vezet be a cégeknek (Telex)
Az MNB szerint a mostani, kkv-knak elérhető hitelek túlságosan heterogénok, nem versenyképesek, emiatt van szükség a Minősített Vállalati Hitelre.
aug. 1
9:03
Több millió nő adatait adhatta el ez az alkalmazás – magyarok is érintettek, hatalmas a botrány (naphire.hu)
Súlyos adatvédelmi botrány rázta meg a világot: a Flo nevű, nők milliói által használt cikluskövető alkalmazás a gyanú szerint a legintimebb egészségügyi adatokat – menstruációs ciklusra, terhességre, vetélésre, sőt, szexuális életre vonatkozó információkat – adhatta tovább technológiai óriáscégeknek, köztük a Metának és a Google-nek. A botrány mag
aug. 1
9:03
Évmilliókkal ezelőtti talaj segíthet a klímaváltozás hatásainak előrejelzésében (Helló Sajtó!)
Egy nemzetközi kutatócsoport a 56 millió évvel ezelőtti eocén kori hőmérsékleti maximumot vizsgálja, hogy jobban megértse a jelenkori klímaváltozás jövőbeni hatásait. A kutatás során ősi talajkarbonátokat elemeztek, amelyek segítségével pontosabb képet kaptak az akkori nyári talajhőmérsékletekről és a globális klímaállapotokról.
aug. 1
9:06
Itt az idő óvatosnak lenni: a pénzügyi válság óta nem szerették ennyire a vállalati kötvényeket (Portfolio)
A Goldman Sachs hitelpiaci stratégái óvatosságra intik a befektetőket, miután a globális vállalati kötvények hozamfelárai 2007 óta nem látott mélypontra süllyedtek. Bár a kereskedelmi feszültségek enyhültek, a Fed nem jelzett közeli kamatcsökkentést, és a lassuló növekedés, az inflációs bizonytalanság, illetve az amerikai jegybank függetlensége kör
aug. 1
9:09
Kerkez Milos mindenkit átvert, fontos bejelentést tett a Liverpool (BorsOnline)
Hetek óta erre vártak a szurkolók.
aug. 1
9:09
Hiába a forróság, megfelezte a kormány a kórházi klímákra szánt pénzt (SzMo)
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság szerint 2,3 milliárd forint jut a hűtésre. 2024-ben ez az összeg még 5,04 milliárd volt. Tavaly húsz intézményben indult rekonstrukciós program.
aug. 1
9:09
Molnár Dóra egyéni csúccsal a középdöntőben a szingapúri úszó-vb-n (Magyar Hírlap)
Szabó Szebasztián is továbbjutott 100 méter gyorson.
aug. 1
9:09
Ilyen első lakásra futja 35 millió forintból (MMonline)
A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után folyamatosan bővül a választék az albérletpiacon: másfél hét alatt több mint 700 új kiadó lakás jelent meg a piacon. A ponthatárhirdetést megelőző héten országszerte 16 500 kiadó lakóingatlan-hirdetésből választhattak a bérlők, ami már akkor is 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Mos
aug. 1
9:09
Több mint 700 külhoni ifjúsági szervezet nyert támogatást a Jövő Nemzedéke Programban (Demokrata)
Nacsa Lőrinc felidézte, 2025 a jövő nemzedék éve a nemzetpolitikában.

Keresés