Egy két kilós kenyér – lényegében ennyi szén-dioxid terheli a légkört minden egyes elégetett köbméternyi földgáz után. Nem csoda, hogy egy kisváros levegőjének tisztántartásához – amennyiben gáz felhasználásával biztosítja a távhőrendszer az otthonok melegét – egy nagy erdőre lenne szükség.
Lando Norris zárt a legjobb idővel a Magyar Nagydíj második szabadedzésén, de az egy óra során átvészelt egy ijesztő pályaelhagyást, a végjátékban pedig kis híján összeütközött csapattársával, Oscar Piastrival. A 17 órakor kezdődő második gyakorláson már a teljes állandó mezőny vette birtokába a Hungaroringet. Ez nem csak azt jelentette, hogy Nico
Csepel egyik legégetőbb problémájára, a Gubacsi híd ügyére hívja fel a figyelmet Vadai Attila kampánydala, miközben a csepeliek egyre türelmetlenebbek a fejlesztések halogatása miatt.
Akár úton voltunk egész nyáron, akár a nappaliból élveztük a főszezont, most még bőven van idő egy spontán külföldi kalandra. Ehhez nyújtunk most segítséget, a Skyscanner repülőjegy-figyelő oldal segítségével ugyanis összegyüjtöttünk öt kevésbé felkapott, mégis látnivalókkal teli európai várost, ahová fillérekből eljuthatunk augusztusban.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ayaan Hirsi Ali világhírű iszlám kritikus aktivista és író arról beszélt Esztergomban, hogy Magyarországnak ragaszkodnia kell a gyökereihez, és a keresztény értékrendhez. Beszámoló.
Az égető szeretet, amit a nagymamák az unokáik iránt éreznek, gyakran nem hasonlítható más kapcsolathoz. A nagymamák olyan bölcsességgel és élettapasztalattal gazdagítják az életünket, amit senki más nem tud nyújtani.
Javában tart Esztergomban a Mathias Corvinus Collegium fesztiválja. Az egyik pódiumon Takács Péter egészségügyi államtitkár volt a vendég, és nagy sikert aratott egy pszichológiai beszélgetés a generációs traumákról.
Hétfőtől augusztus 17-ig jelentős menetrendváltozásokra kell számítani a Budapest–Újszász–Szolnok vasútvonalon, mivel pályakarbantartási munkálatok zajlanak. Több vonat közlekedése szünetel, számos járatot összevonnak, így hosszabb utazási idővel kell kalkulálni. A munkálatok során Ecser peronját felújítják, Rákoshegy és Maglód között pedig pálya-
Az Európai Bizottság újabb durva mélyütést vitt be a kontinens gazdaságának az Egyesült Államokkal a napokban megkötött vámmegállapodással, amely óriási kudarcot jelent Ursula von der Leyen számára – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Esztergomban
A Lürssen 134 méteres megajachtja, a Deep Blue vízre tételével egyúttal a cég 150. születésnapját is ünnepelték. A szuperjachtok világa igazán különleges pillanatnak volt tanúja június 27-én, amikor a német Lürssen hajógyár vízre bocsátotta csodálatos, 134,2 méteres megajachtját, a Deep Blue-t. Az időzítés nem is lehetett volna jobb: a mindössze 24
Péntek estétől nyugat felől komor felhők borítják be az eget, és egyre több helyen számíthatunk záporokra, zivatarokra. Szombaton ugyan kisüt a nap, de a nyári hőség viharos széllökésekkel, hirtelen lehűléssel, és fülledt, nyugtalan idővel társul. Ilyen lesz az időjárásunk a hétvégén.
Kiderült ugyanakkor, hogy a külügyminiszter nagyon szereti a A mi kis falunkat, nagyon várja a 10. évadot, Lengyelt és Molnár pedig jó színészeknek tartja.
Tragikus baleset vetett véget Kathi Béla életének: a kétszeres Superbody-győztes testépítő Cipruson hunyt el egy rejtélyes biciklibalesetben. A sportoló súlyos fejsérülést szenvedett, ám kerékpárján nem találtak sérülésnyomokat – a halál pontos okát további vizsgálatok tisztázhatják.
A tönkölylisztből készült Alföldi Pajta kenyér lett 2025-ben az Ország kenyere, és egy mediterrán érzést közvetítő termék nyerte az Innovatív kenyér kategóriát.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
A Sherlockból megismert Benedict Cumberbatch ma már egészen más arcát mutatja – új hajviselete és karakteresebb stílusa szinte felismerhetetlenné teszi a színészt. Galériánkban most te is megnézheted, hogyan nézett ki korábban, és milyen a külseje most.
"Engem így formált a szerelem. Romba döntött és épített is" – írja olvasónk, Ágnes, aki megtapasztalta, mennyit tud építeni az ember önbecsülésén, magabiztosságán, ha olyan partner van mellette, aki jól szereti. És ennek az ellenkezőjét is megélte egy tragikus kimenetelű kapcsolat során.
Idén szokatlanul hamar kezdődött a dunavirág rajzása. Ezeket a kérészeket úgy csalja csapdába a közvilágítás, hogy nem rakják le egynapos életük alatt a petéiket. A dunavirágokról és mentési akciójukról Kriska György készített filmet, amit most először a Telexen mutatunk be.
A szerelem tehetetlensége és a romantikus kapcsolatok bonyolultsága sokszor hátrányosan érintheti az embert, amikor nem ismeri fel időben a mérgező jeleket. Sokan csak akkor veszik észre, hogy a kapcsolatuk mérgező, amikor már túlságosan belemerültek. Ezzel szemben egy egészséges szerelem felerősíti a személyiséget, és segíti a partnereket a problé
Az egész országot, köztük a hazai sztárokat is sokkolta Kathi Béla halálhíre. Az erőemelő tragikusan fiatalon hunyt el július 31-én egy biciklibalesetben, ezzel összetörve minden családtagjának és szerettének a szívét. Schobert Norbi és Rubint Réka is jó kapcsolatot ápolt a testépítővel, megindító sorokkal búcsúztak a legendától.
A klímaváltozás miatt egyre fontosabb szerepet kapnak a hőséget és szárazságot jól tűrő évelő virágok – mutatjuk a legszívósabbakat és az ültetésük legjobb idejét.
Misztikus alak, politikai zseni vagy véreskezű rém? Bashorun Gaa, a joruba történelem legfélelmetesebb, egy elképesztően sötét történet Afrikából, amit nem lehet abbahagyni..
Az ALS senkivel sem kivételez! A kór most Marco Materazzi, korábbi olasz világbajnok labdarúgó öccsét, Matteót támadta meg. Az egykoron maga is labdarúgó-karrierről álmodó, ám sportügynökként sikeressé váló, 49 éves Matteónál tavaly szeptemberben diagnosztizálták az izomsorvadásos betegséget.