A napokban befejeződött a nyári aratás Magyarországon. A rendelkezésre álló adatok alapján kedvezően alakulnak az idei betakarítás hektáronkénti hozamai és az össztermés az előzetes várakozásokhoz képest. Köszönet illeti a gazdákat szorgalmukért és kitartásukért, az elhivatott munkájuknak köszönhetően kerülhet ugyanis az új kenyér a magyar családok
Az MNB-botrány egyik központi szereplőjénél, a Raw Development Kft.-nél az elmúlt években milliárdos nagyságrendű könyvelési hibákat tártak fel az utólagos könyvvizsgálatok során. A 2022-es és 2023-as beszámolók ellenőrzésekor kiderült, hogy több soron százmilliós, sőt milliárdos korrekciókra volt szükség. Ami azonban a legfurcsább az ügyben, hogy
A Ferencváros nehéz kezdés után végül jó második félidős produkciójának köszönhetően vastaps kíséretében vonult a labdarúgó Bajnokok Ligájának idei play-offjába, miután 3-0-s hazai győzelemmel, ugyanilyen összesítéssel verekedte tovább magát a bolgár bajnok Ludogorecen. Az azerbajdzsáni Qarabag vár rá. A főszereplők - köztük a magyar gólszerzők és
Brad Pitt és Jennifer Aniston kapcsolatát, habár húsz évvel ezelőtt véget ért, a mai napig úgy emlegetjük, mint az egyik legszebb és legszerethetőbb tündérmesét, amit Hollywoodtól kaptunk. A róluk készült fotókat bármikor jó érzés visszanézni, elmerülve bennük meg sem gondolná az ember, hogy ez a két ember már nem alkot egy párt. De emlékszünk még
A TASZ szerint a kórház a tájékoztatás elmulasztásával emberi méltóságot sértő helyzetbe hozta a családot. A kórház nem várta meg az ítéletet, kifizette a sérelemdíjat a családnak.
A miniszterelnök arról is beszélt a Patriótán, hogy Trump a tapasztalata miatt kérdezte a két ország viszonyáról. Szerinte Ukrajna elvesztette a háborút, Oroszország pedig megnyerte.
A Szigeten készítettünk interjút az együttes gitárosával és billentyűsével, akik meséltek a zeneipar szexizmusáról, anya-lánya kapcsolatokról és arról, mi inspirálja őket zeneileg.
Daniella Pierson, a "lányfőnök" néven emlegetett hírlevél- és médiavállalkozó éveken át a női startupvilág egyik legnagyobb ígéretének számított. Most azonban két nagy amerikai lap – köztük a Forbes – belső dokumentumokra és volt munkatársak beszámolóira hivatkozva azt állítja: a milliárdosra felépített sikersztori mögött túlzó cégértékek és félrev
A nyár eddig sem szűkölködött sztárpillanatokban, és most egy újabb világsztár tette fel magát a magyar gasztrotérképre. Úgy tűnik, Shawn Mendes nem tudott ellenállni a magyar borvidékek bájának!
Miközben világszerte változó a baromfihús-termelés és -kereskedelem alakulása, Magyarországon a legégetőbb kérdés egyre inkább az: mennyit bír még el a vásárlók pénztárcája? Itthon ugyanis komoly drágulással szembesülnek a fogyasztók - a csirkemellfilé például 2020 óta közel 50 százalékkal drágult, tavaly átlagosan 2080 forintba került kilónként, m
Takács Péter egészségügyi államtitkár hazugságnak nevezte, és a székesfehérvári kórház is tagadta, hogy munkások járnának a vízvezetéket fertőtleníteni. Mára elismerték, szülés és vizsgálat közben is bemehettek a munkások a páciensek közé.
A dán királyi család legfiatalabb tagja, Jozefina hercegnő új irányt választott tanulmányaihoz, és ezzel egyben a saját útját is elkezdte kijelölni. A mindössze 14 éves hercegnő hamarosan olyan lépést tesz, amire eddig egyetlen testvére sem vállalkozott.
Több jelentés alapján 11 kilométert haladtak előre Pokrovszktól északra. Takács Márk katonai szakértő szerint az ukránok a nagy és a nagyon nagy baj között választhatnak, ha nem lépnek azonnal a támadással szemben. Az ukrán hadsereg egyelőre nem ismerte el, hogy orosz áttörés történt.
Nyilatkozott az RTL Híradónak Bige Dávid, a Nitrogénművek tulajdonosának fia, aki elismerte: belépett a nyíregyházi Tisza Szigetbe, és havonta tízezer forinttal támogatja a pártot. A kormány részéről Gulyás Gergely miniszter bírálta a Tisza Pártot, amiért – szerinte – offshore hátterű és korábban kartellügyben érintett kör támogatását fogadja el. A
Egy autógyártó cég online kereskedői portáljához szerzett hozzáférést egy biztonsági kutató. Ez önmagában még nem egy különösebb biztonsági hiba, a következő lépések azonban megdöbbentők és tanulságosak voltak.
A magyar mezőgazdaság idei évét is súlyosan érinti az aszály és a csapadékhiány. A HungaroMet július 20-i adatai szerint az 1 méteres talajrétegben 96-178 milliméterrel kevesebb csapadék van az ilyenkor szokásos sokéves átlaghoz képest. Ez a hiány országos jelenség, és bár július elején érkezett némi csapadék, az csak átmenetileg enyhítette a helyz
A kormány jelenleg ugyan azt kommunikálja, hogy a saját szavazóik körében többen ismerik a Harcosok Klubját és a Digitális Polgári Köröket, a valóság azonban nem így fest. Az ellenzékiek körében ugyanis többen ismerik mind a két szerveződést, sőt, még a fideszesek nagyobb része sem akar csatlakozni egyik csoporthoz sem – derült ki a Publicus felmér
Trump azt mondta, hogy muszáj lesz területeket feladnia az ukránoknak. De ők először tartós tűzszünetet akarnak, aztán meg olyan tárgyalásokat, amelyeken ők is ott lehetnek.
Sokaknak lehet ismerős a címbeli mondat: hiába felnőtt az ember, vannak szülők, akik ezt képtelenek tudomásul venni. A gondoskodás szeretetből fakad – de mi történik, ha a szeretet szereptévesztéssé válik? Meddig tart a szülői féltés, és mikor kezdődik a kontroll?
Az első félidőben fejjel, a másodikban lábbal volt eredményes a csatár, a 3-0-s végeredményt Szalai Gábor állította be a Ludogorec ellen. A Qarabag jön a BL-főtábláért.
Az elkövetkező napokban zavartalan napsütés, száraz idő és egyre magasabb hőmérsékletek várnak ránk – a hét második felében akár perzselő forróság is érkezhet, csapadék pedig sehol a láthatáron.
Spanyolországban 15 százalékkal kevesebb fokhagyma termett idén a tavalyinál. Az előző évivel megegyező területről takarítottak be kisebb termést, elsősorban az időjárás okozta méretproblémák miatt.
Az ukrán elnök álláspontja egy kicsikét enyhülni látszik Donald Trump és Vlagyimir Putyin alaszkai találkozójának közeledtével. Zelenszkij ugyanis állítólag már több európai vezetőnek is jelezte, hogy hajlandó leállítani a harcokat és lemondani azokról a területekről, amiket jelenleg Oroszország birtokol.
A XI. kerületi önkormányzat szavazásán a plébánia mellé tervezett beruházás ellenzői nyertek, de a környéken élők döntő többsége nem nyilvánított véleményt. Így kérdés, hogy a döntéshozók egyáltalán figyelembe veszik-e a szavazást, aminek Gulyás Gergely szerint amúgy sincs jogi kötőereje. Az önkormányzat tiltakozik az építkezés ellen, egy helyi kép
A drónok központi szerepet játszanak a modern hadviselésben, így Litvánia is erősíteni szeretné a pilóta nélküli repülőeszközök fejlesztését és gyártását.
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség bíróság elé állította azt a 34 éves nőt, aki 2025. július 1-jén, a főváros XI. kerületében megtámadott és kirabolt egy idős nyugdíjast. A Budai Központi Kerületi Bíróság a vádlottat időskorú sérelmére elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek, és öt év fegyházbüntetésre ítélte, valamint elrendelte
Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, az Ubm Csoport beruházási megállapodást írt alá a KazFoodProducts csoporthoz tartozó AsiaAgroFood Jsc-vel egy közös vállalat létrehozásáról, amely idén ősszel, 25 millió dollár (mintegy 8,5 milliárd forint) értékű beruházással megkezdi Kazahsztán legnagyobb és egyben legfejlettebb technológi
A Fideszt is magában foglaló Patrióták Európáért pártcsalád nyilvános, bárki által kereshető adatbázist hozott létre az Európai Bizottság civil szervezeteknek juttatott támogatásairól. A 2019 és 2023 közötti adatokat tartalmazó lista számos meglepetést tartogat. A legtöbb forrást ugyanis nem azok a szervezetek kapták, amelyeket a kormánypárti polit