2025. augusztus 16. szombat

aug. 16
11:12
Bige László: Hozzá vagyunk szokva ehhez a maffiarendszerhez, ami ebben az országban működik (444.hu)
A Nitrogénművek péti gyára hetek óta nem kap újraindulási engedélyt a kormányhivataltól, miután júniusban leállt a rutinkarbantartásra. Bige szerint politikai okból késleltetik a gyára újraindulását.
aug. 16
11:12
Trump hétfőn tárgyal Zelenszkij ukrán elnökkel Washingtonban (SzMo)
Az ukrán és az amerikai elnök szombaton telefonon egyeztett. Zelenszkij szerint a kulcskérdéseket vezetői szinten kell megvitatni, éppen ezért támogatja a háromoldalú találkozót Oroszországgal és az Egyesült Államokkal.
aug. 16
11:12
Már az idénynyitó után mérleget vontak Angliában – ezért lesz kihagyhatatlan Szoboszlai a Liverpoolban (Mandiner)
A magyar válogatott csapatkapitánya a Bournemouth elleni siker után elmondta, lesz egy beszélgetése a neki megint nem passzoló Mohamed Szalahhal…
aug. 16
11:12
Itt a bűnbak: Trump és Putyin találkozója Witkoff hibája miatt történt (AC News)
NBC: Witkoff hibája miatt került sor a rendkívüli csúcstalálkozóra Alaszkában
aug. 16
11:18
Látványos együttállást jön szombat éjszaka (Infostart)
Érdemes az eget kémlelni.
aug. 16
11:18
Újra 40 fok lehet: harmadfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt több vármegyére is (SzMo)
Szombaton napos időre lehet számítani, a nap második felében viszont erőteljes gomolyfelhők jelennek meg. Késő délutántól pedig záporokra és zivatarokra is készülni kell.
aug. 16
11:18
Orbán Viktor: Soha rosszabb hétvégét! (Demokrata)
A magyar miniszterelnök is értékelte Donald Trump és Vlagyimir Putyin alaszkai csúcstalálkozóját.
aug. 16
11:21
Orvosilag is értékes tápanyagforrás az Őrség zöld aranya, különösen ezekre a panaszokra! (EgészségKalauz)
Az Őrség zöld aranya már a laboratóriumokban is bizonyít – de még mindig sokan csak salátaöntetként ismerik. A férfiak egészségét védi, de a nők is profitálhatnak belőle – mit tud valójában a tökmagolaj?
aug. 16
11:24
Az építőipar nagyon vár valamit a kormánytól (Infostart)
A KSH gyorsjelentése szerint az egy évvel korábbinál 2,6 százalékkal nagyobb, az előző hónaphoz képest 5,3 százalékkal kisebb volt az építőipari termelés volumene. A második negyedévben az építőipari termelői árak 5,7 százalékkal voltak magasabbak. A szerződésállomány csaknem 18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül viszont az é
aug. 16
11:24
Elszabadult a pokol a Megasztár forgatásán, nagyon kellemetlen videó látott napvilágot (Glamour)
Ma már nem elég, ha egy tehetségkutató pusztán a ragyogó énekhangokról szól, legalábbis ez az érzése támadhat annak, aki a kezdetektől fogva kitartóan figyeli ezeket a showműsorokat. Ma már legalább ennyit számít a zsűritagok közötti dinamika: nem elvárás, hogy baráti legyen, az viszont igen, hogy emlékezetes. A Megasztár nyolcadik évada, amiről az
aug. 16
11:24
Rendőrségi vizsgálat a liverpooli rasszista incidens miatt (Magyar Hírlap)
Az angol szövetség aggodalmának adott kifejezést az eset kapcsán.
aug. 16
11:27
Orbán az alaszkai csúcs után: Soha rosszabb hétvégét! (Telex)
A miniszterelnök szerint a világ szombatra biztonságosabb hellyé vált. Meghatározó európai vezetők közben egy órán keresztül egyeztetettek Trumppal.
aug. 16
11:27
A Stranger Things alkotói szakítottak a Netflixszel (Telex)
A Duffer-fivérek a Paramountnál folytatják a hírek szerint.
aug. 16
11:27
A pusztulás lenyűgöző emlékei a Csirketemplomtól a dómházakig (Roadster)
Mintha egy sci-fit néznénk, olyanok ezek a helyek.
aug. 16
11:27
Ha ezeket az ételeket kívánod este, lehet, hogy a tested segítséget kér (Bien)
Különböző ételek iránti sóvárgás nagyon gyakori jelenség, különösen az esti órákban, amikor a nap már a vége felé közeledik, és a testünk jelzéseire még inkább figyelünk. A sóvárgás sokszor nemcsak a kényeztetés vagy a zabálás iránti vágy, hanem gyakran egy mélyebb üzenetet hordoz a szervezet részéről. Itt az idő, hogy feltárjuk, miért is kívánunk
aug. 16
11:27
Jégesővel csaphat le a zivatar az országra: mutatjuk, hova, mikor ér (Agrárszektor)
Utolsó felvonásához érkezett a hőség, búcsúzik a forróság, vasárnap országszerte felfrissül az idő. Holnap a feltámadó északias szél söpri ki a forróságot és záporokat, zivatarokat is kapunk.
aug. 16
11:30
Pótfelvételi 2025: itt vannak a pontos határidők, jelentkezés menete, szakok listája (Pénzcentrum)
A pótfelvételi 2025-ben is lehetőséget adott azoknak, akik az általános felvételin nem jutottak be, vagy idén nem jelentkeztek egyetemre. Az egyetemi pótfelvételi 2025-ben is úgy működik, hogy mindössze egy szakra és egy intézménybe lehet jelentkezni, a felvi pótfelvételi 2025 szakok listája között pedig idén is volt mit böngészni. A pótfelvételi p
aug. 16
11:30
Szépek és halálosak – ismerd fel a legveszélyesebb hazai növényeket (Agroinform)
A legveszélyesebb növények közül többel itthon is találkozhatunk. Érdemes felismerni őket – az egészséged múlhat rajta.
aug. 16
11:30
Intőek lehetnek Putyin szavai Európa számára? (Magyar Hírlap)
Az amerikai elnök érdekesnek nevezte javaslatát.
aug. 16
11:30
Kreml: Moszkva és Washington közösen keresheti tovább a megoldást (Demokrata)
Olyan beszélgetés volt ez, amely lehetővé teszi, hogy továbbra is magabiztosan haladjunk a megoldási lehetőségek keresésének útján, mondta Dmitrij Peszkov.
aug. 16
11:30
Trump felesége levelet küldött Putyinnak – ezt kérte pontosan (Mandiner)
Melania Trump különösen érzékeny témára hívta fel az orosz elnök figyelmét.
aug. 16
11:30
Felvillanyozódott észtek (Autószektor)
Az 1970-es években a teherautók helyzete meglehetősen kilátástalan volt a Szovjetunióban. A nagyobb GAZ és ZIL teherautók, amelyekhez 1969-ben csatlakozott a nagy teherbírású KAMAZ, nem tudták kielégíteni a kisebb üzletek és létesítmények igényeit. Ezt a szegmenst részben az UAZ fedte le, azonban ők elsősorban a Vörös Hadsereget szolgálták ki, így
aug. 16
11:33
San Franciscóban megvalósították az igazi Harcosok Klubját, ahol humanoid robotok püfölik egymást (Digital Hungary)
Az elmúlt hónapokban meglepő új sportág születésének lehetettünk tanúi, ami arról szól, hogy humanoid robotok küzdenek egymással ketrecekben - írja a Qubit.
aug. 16
11:36
Fontos hírt kapott Magyarország szomszédja (Piac és Profit)
Megerősítette Románia hosszú futamidejű, devizára denominált szuverén kötelezettségeinek „BBB-” besorolását a Fitch Ratings.
aug. 16
11:36
Fenntartható kertészet: merre tart az ágazat? (Agrofórum)
A kertészet a növények termesztésének tudománya és művészete, amely az emberi felhasználást szolgálja. Számos tevékenységet foglal magában, beleértve a növényszaporítást, nemesítést és növekedésük elősegítését. A kertészek azon dolgoznak, hogy javítsák a növények fejlődését, hozamát, minőségét, valamint ellenállóképességét a kártevőkkel és betegség
aug. 16
11:36
Durva tételt számolt fel a Komárom-Esztergom vármegyei étterem egy vendégnek, ki kellett fizetnie (Promotions)
Eddig ilyen nem fordult elő Magyarországon.
aug. 16
11:36
Újra feltalálták az autógyártást? (Villanyautósok)
A Villanyóra 293. adásában Balázs, Szöcske és Tibor beszélgettek az
aug. 16
11:39
Megható poszttal búcsúzott Somos András – majd a csapat jövőjéről is beszélt (naphire.hu)
Az ATV Fórum nézői már szinte mind tudják, a műsorvezető az egyik leghűségesebb Újpest drukker a közszereplők közt: Somos András most "csapata" egyik legendás védőjétől búcsúzott. A jövőt illetően pedig bizakodó.
aug. 16
11:39
Kimaradt idén a tengerpart? Ez a 10 gyönyörű európai sziget ősszel is hívogató (in.hu)
Bár a nyár a végéhez közeledik, még mindig nem késő egy utolsó napsütéses kiruccanásra. Ha most szerveznénk utazást, ezek a kevésbé ismert európai szigetek nyugodt, felfedezésre csábító alternatívát kínálnak a zsúfolt nyaralóhelyek helyett. Ennek fényében mutatunk néhány kevésbé zsúfolt, turistáktól mentes helyszínt.
aug. 16
11:39
Így kell porszívóznod a szőnyeget, ha azt akarod, hogy Tényleg tiszta legyen (Sassy)
Különösen akkor fontos a megfelelő módszer, ha asztmával, légúti betegségekkel küzdesz, vagy allergiás vagy a házipor-atkára.
aug. 16
11:42
Országszerte terjed az emberre is veszélyes állati parazita (Demokrata)
Súlyos esetben emberhalált okozhat a parazita, amely kutya, de akár kerti növények közvetítésével is megfertőzhet minket.
aug. 16
11:45
A piros jelzés ellenére hajtott át a síneken, a rendőrök egyből lekapcsolták (Telex)
Mindezt egy rendőrautó kamerája rögzítette is.
aug. 16
11:45
Sötét trükkökkel, megtévesztő ajánlatokkal manipulálják a cégek az internetezőket, a törvényesség határán táncolva (Digital Hungary)
Felugró ablakok, villogó visszaszámláló órák, early bird kedvezmények és limitált ideig vagy mennyiségben rendelkezésre álló visszautasíthatatlan ajánlatok – az internet tele van ilyenekkel, és bár van, ami után már a Gazdasági és Versenyhivatal (GVH) is nyomoz, valójában semmi egyértelműen illegális nem történik.
aug. 16
11:45
Veszély az utakon: Mit tegyünk, ha vad ugrik az autó elé? (Haszon.hu)
Nyár végén és ősszel megugrik a vadgázolások száma, mivel tart az őzek párzási időszaka, ősszel pedig kezdődik a szarvasbőgés. A nagytestű állatok az útra rohanva súlyos balesetet okozhatnak, de nagy sebességnél még egy kis mezei nyúl is komoly károkat tehet az autóban.
aug. 16
11:48
Felháborodást váltott ki, hogy gyilkosoknak nevezték a lengyeleket egy izraeli focicsapat ultrái Debrecenben (444.hu)
A Maccabi Haifa szurkolói "Gyilkosok 1939 óta" feliratú transzparenssel fogadták a lengyel Rakow Czestochowát a csütörtöki Konferencia Liga-mérkőzésen.
aug. 16
11:48
Mindenki kedvenc kapitánya visszatérhet A Karib-tenger kalózai folytatásában (Hamu és Gyémánt)
A Karib-tenger kalózai-filmek producere, Jerry Bruckheimer nemrég azt nyilatkozta, hogy a következő, hatodik filmben szívesen viszontlátná Johnny Deppet. Mint kiderült, a Jack Sparrow kapitányt alakító színész is nyitott lenne ismét nyílt vizekre evezni. A filmsorozat folytatásának megjelenéséről egyelőre nincs pontos információ.
aug. 16
11:48
Karambolozott két autó az M0-s autóúton (Magyar Hírlap)
Hatalmas a torlódás.
aug. 16
11:51
Ezeket jobb, ha nem kened magadra: 3 durva ok, amiért száműzd a hagyományos naptejeket az életedből – mutatjuk, mit válassz helyette! (InStyle)
Ha eddig úgy gondoltad, hogy a naptej minden formája a bőröd jó barátja, ideje átgondolni a dolgokat, ugyanis a bőrgyógyászok szerint a hagyományos fényvédők nemhogy nem védenek megfelelően, de akár árthatnak is a bőrnek!
aug. 16
11:54
Kezdődik a hurrikán szezon, elérheti Európát az Erin (Infostart)
Amerikát elkerüli, de Európa partjaihoz még elérhet.
aug. 16
11:54
Breaking: Trump elárulta, miről állapodtak meg Alaszkában (Mandiner)
Tapintható közelségbe került a háború vége.
aug. 16
11:57
Egy budapesti panel árából vehetsz most dubaji stúdiólakást, ami a világ legjobb befektetésének tűnhet. Kivéve, ha lufi az egész (Telex)
2020 óta menetel a dubaji ingatlanpiac, amibe külföldieknek is viszonylag könnyű beszállni. A lakások ára egyre nő, viszonylag sok pénzért lehet kiadni és rövid idő után drágábban továbbadni őket. De borús jelek és múltbeli intő példák is vannak, amik miatt kockázatos üzlet a dubaji ingatlanozás.
aug. 16
11:57
Az Exek csatája akkor a legizgalmasabb, amikor a nézők egy nagy pizsamapartin érzik magukat az egykori celebpárokkal (Telex)
Az exek szapulása mellett ismét teret kapott a műsorban a nosztalgia, illetve egy jósnő és egy férfi sztriptíztáncos is előkerült a fináléhoz közeledve.
aug. 16
11:57
Az író, akit esernyőből kilőtt ricinnel öltek meg (Telex)
Kémfilmekbe illő gyilkosság okozta a bolgár Georgi Markov halálát, aki a hidegháború idején nyugatról kritizálta Todor Zsivkov rezsimjét. Hivatalosan sosem lett meg a tettes, de valószínűleg a KGB segített kiiktatni az írót.
aug. 16
11:57
Vízpótlás kezdődött a gemenci erdőben (Öko-drive)
A Gemenc Zrt. és vízügyi igazgatóságok vízpótlási munkákat indítottak a hullámtéri erdők védelmében a változó vízjárás és száraz időjárás miatt.
aug. 16
12:00
Uniós forrásból erősítik a hazai természetvédelem kommunikációját és infrastruktúráját (Alternatív Energia)
Az Agrárminisztérium 1 milliárd forint uniós támogatást nyert a hazai természetvédelmi kommunikáció és infrastruktúra fejlesztésére a nemzeti parkokkal közösen.
aug. 16
12:00
Milyen új élelmiszerekben jelenhet meg a folát szeptembertől? (Agroinform)
Mutatjuk!
aug. 16
12:00
Az öregség nem betegség, hanem diadal, hiszen még mindig itt vagy" – Maggie Kuhn, "Amerika ráncos radikálisa" (WMN)
Az öregedés gazdag, sokrétű élményét társadalmunk patológiásnak tekinti, és a korosodástól való szégyenérzet általánossá vált. De nem kell, hogy ez így legyen. 65 évesen, amikor sokan csendes évekre készülnek, Maggie Kuhn életének legnagyobb kalandjába és legfontosabb munkájába kezdett.
aug. 16
12:00
Az USA változást észlelt az ukrajnai politikájában a Putyin-Trump találkozó után (Magyar Hírlap)
Kijev pozíciójának "megállíthatatlan" gyengülése.
aug. 16
12:00
Így látták az oroszok az alaszkai csúcsot: pozitív fordulat jöhet Washington és Moszkva között (Mandiner)
Az orosz vezetés szerint a Trump–Putyin találkozó nemcsak szimbolikus, hanem kézzelfogható előrelépést hozott a két ország kapcsolatában.
aug. 16
12:03
Sárgulnak a szobanövényeinek a levelei? – 11-féle ok, 11-féle megoldás (Magro)
Kíváncsi rá, miért sárgulnak be a szobanövényeinek a levelei? Nem tudja, hogyan előzhetné meg? Íme a lehetséges okok és a megoldások!

Keresés