Legyen szó szerelemről, munkáról vagy épp a pénzügyekről. Most megmutatjuk azt a négy tarot lapot, amelyek különösen gyakran jelennek meg, amikor valaki anyagi fellendülés előtt áll.
Véget ért a szűk körű tanácskozás Donald Trump és Vlagyimir Putyin részvételével. Mindkét elnök szerint produktív megbeszélésen vannak túl, de az ukrajnai béke kérdésében nem született megállapodás.
2019 nyara óta először, vagyis jó 6 év után találkozott újra pénteken Donald Trump és Vlagyimir Putyin. A diplomáciai csúcs fókuszában az orosz-ukrán háború állt, de más témákat is érinteni terveztek az egyeztetés előtt adott nyilatkozatok alapján. A tárgyalás közel három órán át tartott, és az első reakciók szerint "csodálatosan" sikerült. Rövidde
A forró nyári napok nem mindig jártak villanyszámla-növekedéssel. Őseink évszázadokig éltek légkondicionáló és ventilátor nélkül, mégis megtalálták a módját, hogy elviselhetővé tegyék a hőséget. A titok egyszerű: a természet, az anyagok és a szellőzés tudatos használata.
Közel 3 órás tárgyaláson és az azt követő sajtótájékoztatón is túl van Donald Trump és Vlagyimir Putyin. Végül nagy bejelentés nélkül, röviddel a program befejezte után el is hagyta mindkét elnök az alaszkai katonai bázist.
A budapesti Gellért Gyógyfürdő kapui október 1-jén hosszú időre bezárulnak – a felújítás és statikai megerősítés miatt legkorábban 2028-ban fogadhat ismét vendégeket.
Bő 6 év után találkozott újra pénteken, egy alaszkai katonai bázison Donald Trump és Vlagyimir Putyin, hogy többek közt az ukrajnai háborúról tárgyaljanak. A megbeszélést követő sajtótájékoztatón nagy áttörést nem jelentettek be a felek, de mindketten pozitívan értékelték az eszmecserét.
Magyar idő szerint éjfél után véget ért Dunald Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácskozása. Trump szerint számos olyan kérdés volt, amiben egyetértettek, de néhány nagyobb kérdésben ugyan még nem jutottak dűlőre. Putyin pedig azt hangoztatta, hogy az ukrajnai rendezésnek tartós és hosszú távú jelleget kell hordoznia.
Ahogy a nyári napok lassan elcsendesednek, a csillagok most is csendes útmutatást nyújtanak, feltárva az előttünk álló nap finom szövésű mintázatait. Ma a bolygók tánca lehetőséget kínál arra, hogy felismerjük belső igényeinket, és hogy megtaláljuk azokhoz vezető utakat. Bármit is rejt számunkra a Sors ezen a napon, biztosak lehetünk benne, hogy mi
Őszülő halánték, mélyülő nevetőráncok – ezek az öregedés természetes jelei. A haj és a bőr mellett azonban az agyunk is öregszik és bizony vannak olyan mindennapi szokások, amelyek felgyorsíthatják ezt a folyamatot.
Alig két hónappal ezelőtt, egy júniusi reggelen különös látványra ébredt az amerikai McDonough városában élő férfi: a háza tetején hatalmas tátongó lyukat fedezett fel, amit egy űrből érkezett meteorit okozott. A kutatók vizsgálatai alapján a kőzetről kiderült, hogy a Naprendszer korai időszakából származik és mintegy 20 millió évvel idősebb magáná
Programsorozattal segít a családoknak a Bethesda Gyermekkórház a gyerekek képernyőidejének csökkentésében; a kórház legújabb kampányában kapaszkodókat kíván adni a magukat gyakran eszköztelennek érző szülőknek
Putyin nem engedett korábbi feltételeiből. A három órán át tartó találkozó után Trump utalt arra, hogy akár Moszkvában is folytatódhatnak a tárgyalások.
A Magyar Filmadatbázis egész évben szondázza a nézők érdeklődését és figyeli az adatlapok megtekintéseit. Ez alapján a Démonok között: Utolsó rítusok vezeti a 2025 második felében várt filmek TOP 10-es listáját. Második helyen az Avatar: Tűz és Hamu áll és dobogós a Predator: Halálbolygó.
A Hankook prémium gumiabroncsgyártó közzétette 2024/25-ös ESG-jelentését (Environmental Social Governance = Környezeti, Társadalmi és Vállalatirányítási szempontok), amelyben bemutatta az elmúlt év fenntarthatósági kezdeményezéseit, teljesítményét és stratégiai irányvonalát. A jelentés 16.
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy 2026-ban átfogóan felülvizsgálja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó szabályozást, hogy megakadályozza: a gazdáknak a termelési költségek alatti áron kelljen értékesíteniük termékeiket.
Egy új tanulmány szerint a tejtermékek fogyasztása csökkenti a szívbetegségek, a 2-es típusú cukorbetegség és bizonyos rákos megbetegedések kockázatát.
Pár aprósággal is látványos változást érhetünk el, és trendibbé varázsolhatjuk a fürdőszobát – például egy divatos mosdókagylóval, modern walk-in zuhanyfallal vagy fürdőszobabútorral. Ha teljes felújítást tervezünk, a falakat és a padlót a változatos csempe- és járólapválasztékból saját ízlésünk szerint alakíthatjuk a klasszikus megjelenéstől a mod
A fehér libatop első pillantásra jelentéktelen gyomnövénynek tűnhet, valójában azonban táplálkozási, gyógyászati és ökológiai értékei miatt a természet egyik alulértékelt kincse. Szinte bármi készíthető belőle a konyhában, jótékony hatásait pedig szinte megszámlálni sem lehet.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin magyar idő szerint péntek este Anchorage-ben találkozott, ahol a két államfő vörös szőnyegen köszöntötte egymást, majd közös autóval indultak a tárgyalások helyszínére. A tervezett négyszemközti egyeztetés helyett munkatársaik is részt vettek a megbeszélésen.
Magyarországon ma nappali gomolyfelhő-képződés várható sok napsütéssel, de az északnyugati tájakon előfordulhat egy-egy zápor vagy zivatar is. Az északi, északnyugati szél több helyen megélénkül, főként az Észak-Dunántúlon, ahol néhol megerősödhet, és zivatarok esetén viharos széllökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet régiókra bontva a következő
Mindannyiunk életében vannak hullámvölgyek, de a csillagok most azt súgják, hogy két különleges csillagjegy életében végre eljött a boldogság ideje. Sokáig úgy tűnt, mintha ezek a jegyek folyamatosan sötét felhők alatt járnának, de most a szerencse és harmónia spiráljába kerülnek. Az elmúlt időszakban a Halakat és a Mérleget talán számos kihívás ér
Egészségügyi szakemberek már jó ideje hangoztatják a mesterséges intelligencia potenciális előnyeit az orvoslásban. Egy új tanulmány szerint azonban érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet. Eszerint azok az orvosok, akik munkájuk során rendszeresen alkalmazzák az MI-t, néhány hónap alatt szakmai szempontból a hanyatlás jeleit kezdték mutatni.
Jelentős adóemelések várhatók 2026 januárjától az inflációkövető adóemelés miatt, amely a júliusi 4,3 százalékos inflációs adatot veszi alapul. A KSH adatai alapján a májusi hideg és a gázfogyasztás állhat a vártnál magasabb emelés mögött.
Hatalmas hangok, kendőzetlen vélemények, nem várt meglepetések, féktelen humorral fűszerezve – két nagy showműsorral indítja szeptember első hétvégéjét a Tv2, a vasárnapi Sztárban Sztár All Stars adások mellett szombat esténként érkezik a Megasztár, ahol idén a megújult zsűricsapat – Tóth Gabi, Herceg Erika, Marics Peti és Curtis – keresi a tehetsé