Katona Tamás szerint Orbán Viktor még bízik abban, hogy túlélheti ezt a helyzetet, azonban jól láthatóan a Fidesz-vezérkar többi tagja már sokkal bizonytalanabb. A KSH egykori vezetője, volt pénzügyi államtitkár minderről a KlikkTV Mélyvíz című műsorában beszélt. Katona Tamás szerint attól még nagyon messze vagyunk, hogy a jelenlegi hatalom elisme
Magyarországon is kimutatták a koronavírus új, Nimbus – hivatalos nevén NB.1.8.1 - variánsát. Rusvai Miklós virológus a KlikkTV Mélyvíz című műsorában elmondta, hogy ez a variáns a fertőzések 15-20 százalékáért felelős, a régebbi, Stratus névre keresztelt pedig kb. a 40 százalékáért. Rusvai Miklós elmondta, hogy a korábbi variánsok is jelen vannak
A One Veszprém HC szombat este 27–25-re legyőzte a német VfL Gummersbach együttesét, ezzel megnyerte a doboji nemzetközi felkészülési kézilabda-tornát.
Minden állítással szemben az orosz gazdaság rettenetes állapotban van – jelentette ki Kiss Andrej Oroszország-szakértő a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. A szakértő a háború befejezésének lehetséges idejét latolgatva elmondta, hogy az orosz gazdaság lényegében a kivéreztetés állapotában van, mindemellett az ukrán fronton sem egészen az történik, am
Túl azon, hogy a Magyar Pétert és Zelenszkijt két tojásként ábrázoló kampány mennyire bárgyú és debil, ez a Fidesz szavazóira is sértő, hiszen ez azt jelenti, hogy a saját politikai közösségük az intelligencia szintjüket ide becsüli – mondta Tarnay Kristóf Ábel újságíró, a Jöjj el, szabadság! hírlevél szerzője a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. Tar
Orbán Viktor a tigrisből hirtelen cicává változott – jegyezte meg Tamás Ervin újságíró a KlikkTV Heti egyenleg című műsorában azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor az utóbbi időben minden kormánypárti médiához elmegy, ahova hívják. Tamás Ervin szerint Orbán Viktor nem is olyan rég még digitális blöfföt emlegetett Magyar Péterrel kapcsolatban, most
A „number one feladat” Orbán Viktor elmozdítása. Nekem mindegy, hogy Magyar Péter vagy egy krokodil teszi – jelentette ki Bruck Gábor pszichológus, kampányszakértő a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. Bruck Gábor szerint Magyar Péternek van esélye, „most tapsolok neki és szeretem”. Ha kormányra kerül, akkor következik a második felvonás, azt viszont,
Nem feltétlenül kell új készülékre költened, ha a telefonod lassulni kezdett. Néhány egyszerű lépéssel új életet adhatsz neki, és még évekig megbízható társad lehet.
Az RMDSZ politikusai tudják, hogy a Fidesz hibás politikája árt nekik, ezért ebből a kapcsolatból kifarolnának. A kérdés az, hogy van-e ehhez valamilyen „politikai szökési terv”? - mondta Parászka Boróka, a Marosvásárhelyi Rádió és a HVG munkatársa a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. Parászka Boróka arról is beszélt, hogy Magyar Péter legutóbbi láto
Nincs olyan értelmes fiatal, aki Orbán Viktorral és az ő téves eszméivel akarna foglalkozni – mondta Csillag István volt miniszter a KlikkTV Hetyi egyenleg című műsorában. Tamás Ervin újságíró nem olvasott még olyan szakértői véleményt, ami ne lenne kritikus a kormány 3 százalékos, fiataloknak szánt lakáshitelével kapcsolatban. Óriási felelősség e
Már napközben vizualizáltam, hogy gólt rúgok: elképzeltem, hogy felfelé rúgom – nyilatkozta első góljáról a Ferencváros elleni bajnoki rangadón duplázó Lukács Dániel.
A javaslat lényege, hogy Ukrajna átadná Oroszországnak a Donbasz teljes területét, beleértve azokat a részeket is, amelyek jelenleg ukrán kézen vannak. Zelenszkij ukrán elnök kedden kijelentette, hogy a Donbasz feladása nem jöhet szóba.
A jövő nyár sokak számára rengeteg izgalmat tartogat, ám az az előzetes előrejelzések alapján mindenkinek fel kell készülnie, hiszen sokkal melegebbnek ígérkezik az idei évnél. Cikkünkben összeszedtük, hogy mire számíthatunk hőmérséklet, csapadék és általános időjárási viszonyok tekintetében.
A HUN-REN Központ alkotói pályázatokat hirdetett művészi kivitelű díjtárgyak megtervezésére és kidolgozására, a pályamunkák leadásának határideje szeptember 10. - tájékoztatta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat pénteken az MTI-t.
Orbán Viktor és a Fidesz mindig képest volt relatív gyorsan reagálni egy kialakult helyzetre, új üzeneteket, új eszközöket bevetni, most is ezt látjuk – mondta Pulai András, a Publicus Intézet vezetője a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. Pulai András szerint a miniszterelnök körüli emberek úgy gondolhatták, hogyha ugyanazt ugyanúgy csinálják tovább,
Ha megcsalásról beszélünk, általában nyilvánvaló cselekedetként gondolunk rá, amit nem lehet félreérteni. Ám az odavezető út sokféle lehet. Vannak egyértelmű és kevésbé egyértelmű jelei annak, hogy valaki eltávolodott a párjától, és hamarosan félre fog lépni.
Fáradni látom Magyar Péter országjárását, nem lebecsülve ennek a mélyben megbúvó erejét – jelentette ki Baka F. Zoltán újságíró, a Della podcast vezető szerkesztője és műsorvezetője a KlikkTV Heti egyenleg című műsorában. Baka F. Zoltán emlékeztetett rá, varázsa volt Magyar Péternek, hogy akárhova ment, nagyon nagy tömeget tudott megmozgatni a tel
Ez egy látszatprojekt, palástolni akarják a féllegális, szürkezónás eszközöket, amivel majd harcba mennek a digitális térben – jelentette ki Mesterházy Attila, a Szocialisták és Demokraták elnöke a KlikkTV Egyenleg című műsorában a Digitális Polgári Körök alakulásáról szóló hírt kommentálva. Mesterházy Attila szerint ma már a digitális térben vann
Minél inkább fél a hatalom attól, hogy leváltják, annál inkább és annál erősebben próbálja megfélemlíteni azokat az embereket, akik nem úgy gondolkodnak, ahogy ők – mondta Zamecsnik Péter ügyvéd a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. Zamecsnik Péter szerint a megfélemlítésnek vannak jogi és kommunikációs eszközei, ez utóbbihoz sorolja a karaktergyilkos
A napi horoszkóp szerint a mai energiát csak a legfontosabb dolgokra kellene fordítanod. Gyakoriak lehetnek a veszekedések, konfliktusok, viták, ha tudsz, törekedj ezek helyett az egyensúlyra és a nyugalomra .
Az, hogy Orbán Viktor a nevére vette Dopemant, azt jelenti, hogy érzi a kihívást – jelentette ki Csintalan Sándor a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. Csintalan Sándor szerint Orbán Viktor most, néhány hónappal a választás előtt „mentálhigiéniás tréninget” tart a sajátjainak, mint meccs előtt a sportolók, amikor saját magukat szuggerálják, hogy „ide