Vannak, akiknek a reggel maga a napfényes új kezdet: boldogan kelnek ki az ágyukból, tudatosan és felkészülten kezdik a napot, amihez természetesen az is hozzátartozik, hogy egy jó, kiadós villásreggelit esznek. És vannak azok, akiknek valójában semmi kedvük sem a reggelhez, sem a reggelihez. Pedig az első étkezés nagyon fontos ahhoz, hogy jól indu
A fenntarthatóság nemcsak a mindennapokban, de az utazások területén is egyre fontosabb. Ezt remekül szemlélteti Koppenhága nemrég bevezetett turisztikai programja, a CopenPay, aminek keretében a turisztikai minisztérium jelentős jutalmakat ad a környezettudatos turistáknak. A program mostanra más európai városok figyelmét is felkeltette, amelyek a
A fellebbezési bíróság törvénytelennek nyilvánította pénteken Donald Trump volt elnök április óta bevezetett vámintézkedéseinek többségét, ezzel megerősítve a kereskedelmi ügyekben illetékes szövetségi bíróság korábbi döntését. A vámok ugyanakkor ideiglenesen, október 14-ig hatályban maradhatnak.
Bár az eredeti széria hajdani főszereplője, a Kevin Costner által alakított John Dutton az új szériában már nem tér vissza, a magas művészi színvonalért egy ötszörös Oscar-jelölt színésznő fog kezeskedni.
Az űrből gyűjtött napenergia lehetővé tenné, hogy ne csak akkor és ott történjen energiatermelés, amikor és ahol a Földön éppen süt a nap, hanem folyamatosan. Ez egyelőre elmélet szintjén létező
A kártevőknek számos természetes ellenségük van, mind a természetben, mind a művelt területeken. Közülük az egyik népes csoportot a félfedelesszárnyúak rendjébe tartozó ragadozó poloskák képviselik, amelyek hazánkban szinte mindenhol megtalálhatók.
A csillagok ma különleges üzeneteket hordoznak, melyek felfedik a lelkünk legmélyebb titkait, miközben új utakat nyithatnak meg előttünk. Érdemes elmélyülni ezekben a jelekben, mert apró változásokat sejtetnek, amelyek jelentős hatással lehetnek mindennapjainkra. Kíváncsi vagy, mit tartogat a sors számodra? Merülj el az asztrológia varázslatos vilá
A fellebbezési bíróság törvénytelennek nyilvánította pénteken Donald Trump volt elnök április óta bevezetett vámintézkedéseinek többségét, ezzel megerősítve a kereskedelmi ügyekben illetékes szövetségi bíróság korábbi döntését. A vámok ugyanakkor ideiglenesen, október 14-ig hatályban maradhatnak.
Egy új kutatás szerint a népszerű, és egyébként szinte mindenhol elérhető gyümölcs por formájában nemcsak a demencia megelőzésében lehet hasznos, hanem a pazarlás csökkentésében is szerepet játszhat.
Mandula, áfonya, hal, chiamag, avokádó, édesburgonya, dió, lencse - táplálkozási szakértők szerint ezek az alapanyagok mindenképpen helyet érdemelnek a tápanyagdús szuperételek listáján. Az egészség azonban hosszú távon sokkal több faktoron múlik.
Nem lesz móka és kacagás kiváltani az egyre nagyobb ráfordítással hozzáférhető fosszilis energiahordozókat – írja vitasorozatunkban Gelencsér András akadémikus.
A világhírű séf, Gordon Ramsay bejelentette, hogy sikeres kezelést követően eltávolították bőrrákját, és közösségi oldalán köszönetet mondott az "incredible" egészségügyi dolgozóknak. Egyúttal arra is figyelmeztette követőit, hogy mindig gondoskodjanak a megfelelő napvédelemről.
A cseh Viktoria Plzen elleni mérkőzéssel kezdi meg a szereplését szeptember 25-én a Groupama Arénában a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga főtábláján - derült ki az európai szövetség (UEFA) által szombaton nyilvánosságra hozott programból.
A családi kikapcsolódás lényege nem a nagy szavakban, hanem a közös élményekben rejlik. Egy hétvége vagy néhány nap távol az otthontól akkor válik igazán értékessé, ha mindenkinek van benne része:
A magas vérnyomás – vagy más néven hipertónia – gyakran alattomos módon, tünetek nélkül alakul ki, mégis az egyik vezető kockázati tényező a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában.
Egy amerikai felhőbiztonsági vállalat szerint Európában a legrosszabb a helyzet a 2025-ös kibertámadások vonatkozásában. Az év első felében több mint nyolcmillió digitális támadás érte a világot.
Ma, 2025. augusztus 31-én Magyarországon kánikula várható, a nappali hőmérsékletek több helyen elérik vagy meghaladják a 30 Celsius-fokot, a csapadék valószínűsége minimális, szél mérsékelt lesz.
Azoknál a Crohn-betegeknél, akiknél a károsodott vékonybélszakaszt eltávolító műtét történik, nagyobb a kockázata a vastagbéldaganat kialakulásának, mint azoknál, akiknél nem végzik el a beavatkozást.
Az ősz beköszöntével a Bakonyerdő Zrt. által kezelt erdőterületeken, a Bakony és a Balaton-felvidék erdeiben is megkezdődik a gímszarvasok násza, a szarvasbőgés időszaka – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán a Bakonyerdő Zrt.
Ízesít, sűrít, ráadásul ingyen van, érdemes hasznosítani. A hüvelyesekből készült konzervek leve egy igazi konyhai kincs, rengeteg módon felhasználható. Ez a sós, viszkózus ízesítésre és sűrítésre egyaránt alkalmas pörköltekben, tésztaszószokban,
Ez a nehéz vegyes kvíz igazi kihívás, ahol sokan már 6 pontot sem tudnak elérni. Nem véletlen, hogy hibátlan eredményre mindössze a játékosok 20%-a képes. Lássuk, neked sikerül-e bekerülnöd közéjük!
Egy év alatt közel 10 százalékkal nőtt a magyarországi bruttó átlagkereset – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből. A bruttó átlagbér 2025 júniusában 704 400 forint volt a KSH szerint, míg a nettó átlagkereset 484 200 forint volt ugyanebben az időszakban. A nettó keresetek mediánértéke 395 ezer forint volt júniusban
A Via dei Tribunali Nápoly egyik legforgalmasabb utcája, tele éttermekkel és üzletekkel. Egyik mellékutcájában áll Pulcinella bronzszobra, a város bohókás figurája. Főszezonban a szoborhoz vezető sor akár fél kilométeresre is nyúlhat, mivel turisták tömegei keresik fel a "szerencsehozó" orrát.
Bár végül a SpaceX fogja biztonságosan visszahozni a Földre a Nemzetközi Űrállomást (ISS), egyelőre még segít fenntartani a pályáját. A 27 éve útjára bocsátott létesítményt ugyanis folyamatosan emelni kell, hogy ne kezdjen visszazuhanni a Föld légköre felé – ehhez pedig most egy új módszert fognak kipróbálni.
Sokak számára ismerős az érzés: vasárnap délután, estefelé hirtelen feszültek leszünk, zakatolni kezdenek a gondolataink. „Holnap rengeteg dolgom lesz!”, „Még mindig nem küldtem el az ajánlatot…” – és máris ránk telepszik a hétfői munka súlya.
Ma, 2025. augusztus 31-én Magyarországon Erika és Bella névnapját ünnepeljük legfőképpen, de ezen a napon több más név is ünnepel, például Aida, Aldán, Amina, Amira, Árisz, Arisztid, Dórabella, Hanga, Izabella, Metella, Móna, Pamína, Rajmond és Ramóna is.
A mulcsozás fogalma egyre ismertebbé válik a kertészkedők körében, ám sokan még mindig kizárólag tavaszi vagy őszi teendőként tekintenek rá. Pedig a késő nyári mulcsréteg legalább olyan hasznos, mint az év más szakaszaiban – sőt, a nyár végi körülmények között talán még fontosabb szerepet is betölt.
Több mint 95 ezer hallgató kezdi meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban az őszi félév indulásával, akik közül mintegy 13 százalék önköltséges képzésben vesz részt. Számukra a tandíj és a megélhetés finanszírozásában jelenthet segítséget a Diákhitel1 vagy a Diákhitel2 konstrukció, amit az előző évek átlagai alapján idén is 6-8000-en vehetnek fel.
A kerti bútorok piaca folyamatosan fejlődik, keresi az új utakat nemcsak megjelenés és design terén, hanem alapanyagok viszonylatában is. Ma már legalább olyan fontos a tartósság és az időjárási viszonyok elviselése mint a szín vagy a fazon! A német Domus Ventures kerti bútorcsalád esetén szerencsére mindez adott: izgalmas formavilág, otthonosság é
Nagyon úgy tűnik, a bankok nem elsősorban kamatkedvezményeket adnak, hanem a piaci alapú jelzáloghiteleknél megszokott díjkedvezményekkel és egyszeri jóváírásokkal versenyeznek a holnap induló Otthon Start programban – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az óriási érdeklődés nyomán már a program első heteiben
Köszönet illeti a győri Xantus János Állatkertet, hiszen a ragadós száj- és körömfájás vírus megjelenésekor bezárta kapuit és szigorú járványvédelmi intézkedéseket vezetett be, még mielőtt azt a hatóság kötelezően elrendelte volna. A védekezést segítette az a 80 millió forintos támogatás is, amelyet a kormány biztosított az állatkert részére - mond