2025. augusztus 8. péntek

aug. 8
22:12
Elvették a mikrofont a Fidesz genderező képviselőjétől Magyar Péter kecskeméti fórumán (444.hu)
Laczkó-Zsámboki Angélát jobban zavarják Bódis Krisztina könyvei, mint Dopeman dalszövegei.
aug. 8
22:14
Meghalt két magyar katona, mindkét halál okát szakértők vizsgálják (444.hu)
Fekete lobogó a honvédségi épületeken: a kékestetői kiképzésen és Szarajevóban is meghalt egy magyar katona.
aug. 8
22:15
Megvan a Fradiban a potenciál, de még távoli a BL-szint (HírTV)
Három magyar csapat is érdekelt volt a nemzetközi porondon, azonban az odavágók nem sikerültek túl jól hazai szemszögből.
aug. 8
22:15
Mélyütés a fehérváriaknak – kiderült, miért döntött a Honvéd mellett a válogatott játékos (Mandiner)
Gyurcsó Ádám az élvonalba vágyik.
aug. 8
22:15
2 csillagjegy anyagi gondjai örökre megoldódnak (Táplálékallergia)
Az asztrológia számos szempontból befolyásolhatja az életünket, legyen szó a karrierünkről, a kapcsolati dinamikákról, vagy éppen az anyagi helyzetünkről. Minden csillagjegy különböző erősségekkel és gyengeségekkel rendelkezik, így időnként egy-egy jel különösen szerencsés helyzetbe kerülhet például pénzügyi téren. Most két csillagjegyet emelünk ki
aug. 8
22:18
2025 US Open: mennyi pénzt kap a teniszbajnokság győztese? Pénzdíjak, eredmények (Pénzcentrum)
Az US Open 2025 a hagyományos helyszínen, a USTA Billie Jean King National Tennis Centerben kerül megrendezésre Flushing Meadows-ben, New Yorkban. A verseny hivatalosan 2025. augusztus 26án kezdődik, és a végső finálék - vagyis az US Open döntő 2025 férfi és női kategóriában - szeptember 7én és 8án lesznek láthatók. Ez a dátum adja meg, mikor ismer
aug. 8
22:21
Két magyar katona halt meg néhány nap különbséggel a honvédségnél (SzMo)
Az egyikük Szarajevóban, békefenntartó szolgálat közben hunyt el, a másik egy menetgyakorlat során lett rosszul. A tragédiák okát szakértők vizsgálják.
aug. 8
22:21
Azi legyél boldog meg legenda akár banger király ami akarsz lenni (Mandiner)
Csak ne veglenyezd a fideszeseket ha kibírod hellyeah crazy.
aug. 8
22:24
Lezárult a felvásárlás: az Eisberg Hungary mostantól a Green Factory tagja (ProfitLine)
A lengyel központú Green Factory stratégiai akvizíció keretében megvásárolta az Eisberg magyarországi és romániai leányvállalatait. A tranzakció egyértelműen a Green Factory hosszú távú céljait szolgálja: a cégcsoport vezető szereplővé kíván válni a friss feldolgozott zöldségek piacán Közép- és Kelet-Európában.
aug. 8
22:30
Hm: két magyar katona vesztette életét a napokban (Blikk)
Az elmúlt napokban két veszteség is érte a honvédséget – közölte péntek este a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel. Egy főtörzsőrmester Szarajevóban vesztette életét, egy szakaszvezető pedig egy mátrai menetgyakorlat során lett rosszul és halt meg.
aug. 8
22:39
Meglett a böjtje a fagyizásnak: az Orbán Viktorral készült közös fotó után elszabadult a pokol Török Gábor Facebook-oldalán (Mandiner)
Hont András elemezte a helyzetet.
aug. 8
22:41
Egy helyre mutatnak a jelek: mégis Budapesten találkozhat Trump és Putyin (Mandiner)
Már az amerikaiak is elkezdtek foglalkozni az ötlettel.
aug. 8
22:42
„Ő az egyik legnagyobb” – A Nascar road-királya még évekig nem megy sehová (USAracing)
Immár hivatalosnak tekinthető, hogy a soron következő szezonokban is a mezőny tagja lesz a Nascar...
aug. 8
22:45
„Ő az egyik legnagyobb” – A Nascar road-királya még évekig nem megy sehová (Racing)
Immár hivatalosnak tekinthető, hogy a soron következő szezonokban is a mezőny tagja lesz a Nascar...
aug. 8
22:51
Nem a kapusok meccse volt: bakik futószalagon, kézzel adott gólpassz, higgadt Dzsudzsák-bomba (Mandiner)
Az NB I-es tabella élére ugrott a DVSC.
aug. 8
23:09
Jöttek az oroszok: azonnal felszálltak a magyar Gripenek (Mandiner)
Rögtön elrendelte az Alpha riasztást a NATO németországi Egyesített Légivezetési Központja.
aug. 8
23:11
Tragédia a Honvédségnél - rövid időn belül két magyar katona is meghalt (Mandiner)
Mindkét esetben szakértők vizsgálják a halál körülményeit.
aug. 8
23:21
Fájó döntés: a két magyar közül csak az egyiket tartják nélkülözhetetlennek a németek (Mandiner)
Hamarosan eldől, milyen szerep vár légiósainkra Lipcsében.
aug. 8
23:24
Élelmiszer-biztonsági kockázat és megtévesztő fogyasztói tájékoztatás miatt indított hatósági ellenőrzést az NKFH (ProfitLine)
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) és a Pest Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztálya hatósági ellenőrzést folytat a Drops of Nature márkanév alatt, eladásra kínált Myco Gumivitamin megnevezésű termékkel kapcsolatban.
aug. 8
23:33
Már Trump is Ukrajna feldarabolásáról beszél: küszöbön a Trump–Putyin-megállapodás (Mandiner)
Könnyen lehet, hogy az orosz elnöknek mégsem kell lemondania az elfoglalt területekről.

Keresés