A londoni Tower közelében építene gigantikus nagykövetséget Kína. A szakértők szerint komoly biztonsági kockázata lehet a belvárosban egy ilyen létesítménynek, és ezt csak fokozza, hogy a kínaiak a tervek egy részét titokban tartják.
Sikeresen lezárult Kapu Tibor földet érést követő rehabilitációjának aktív szakasza Houstonban, amelyet a Semmelweis Egyetem szakemberei személyesen is felügyeltek. Ahogy a magyar űrhajós kiválasztásában és felkészítésében, úgy a rehabilitáció során is meghatározó szerepet játszott az egyetem, amelynek mintegy húsz klinikája és tanszéke vett részt
Egy zsarolóvírus az egészségügyben nemcsak az adatokat titkosíthatja, de akár emberi életeket is veszélybe sodorhat. A kibertámadások száma évről évre nő, miközben az ellátórendszerek gyakran felkészületlenül állnak a támadásokkal szemben. A Kingston Technology szakértőinek tapasztalata szerint csak az tud valóban felkészülni, aki nemcsak
A HungaroMet és az MTVA meteorológusa, Tóth Tamás részletesen beszélt a Kárpát-medence éghajlati változásairól, az időjárás-előrejelzés lehetőségeiről és korlátairól, valamint a szélsőséges időjárási jelenségek kialakulásának okairól.
A KSH azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy a felületen elérhető szűrők lehetővé teszik az adatok egyéni igények szerinti csoportosítását a baleset éve, a sérülés súlyossága (könnyű, súlyos vagy halálos kimenetelű), valamint az okozó jármű típusa (személygépkocsi, motorkerékpár) szerint. A felhasználók érdeklődésüknek megfelelően célzott kutatásoka
A MOME őszi szemeszterének nyitóeseményeként több mint száz lookot felvonultató, kortárs témákat és személyes történeteket bemutató nagyszabású divatshow várja a közönséget.
A héten már pörög a Sziget Fesztivál, és ez az Árukereső.hu keresési adataiban is egyértelműen visszaköszön: a felhasználók tömegesen kezdtek el fesztiválfelszerelés után kutatni, hogy felkészülten vágjanak neki a többnapos szórakozásnak, legyen szó sátorozásról, eső elleni védelemről vagy mobiltelefon-töltésről.
A keleti filozófiák és hagyományok az élet számos területén nyújtanak mély bölcsességet, beleértve a várandósság időszakát is. Az alábbiakban bemutatunk tíz keleti nézőpontot, amelyek új fényt vethetnek a babavárásra, lehetőséget adva arra, hogy a leendő édesanyák és édesapák is gazdagítsák e különleges időszak élményeit.
A héten a globális kriptopiac piaci kapitalizációja szerény, 2%-os növekedést mutatott, annak ellenére, hogy számos eszköz oldalazó trendet követett. Ennek ellenére több altcoin is kiemelkedett, amelyekre érdemes figyelni az augusztus 9–10-i hétvégén, mivel jelentős heti emelkedést értek el, és erős potenciált mutatnak a további növekedésre a követ
Bővülő lehetőségekkel segíti az Agrárminisztérium a szőlészet-borászati ágazatot, például a támogatásokat idéntől nemcsak a borászok, hanem a szőlőtermelők is igényelhetik már - mondta Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára Xx. Tolcsvai Borfesztivál megnyitó ünnepségén. Egyben ismertette, hogy a Közös Agrárpolitika St
A pénteki naptól vártak fellépők tekintetében a legkevesebbet a Sziget lakói, mégis az egyik legizgalmasabb, leginkább eklektikus napon sikerült meglepetéseket okozni.
A versenyzők többségének tetszett a Finn Rally utolsó napja, Kalle Rovanperä navigátora, Jonne Halttunen mindent vivő érvvel jött elő. Újdonsággal kísérleteztek a Finn Rally szervezői, akik a vasárnapra Ouninpohja-napot hirdettek, vagyis a mezőny csak ezt a legendás szakaszt teljesítette kétszer. Először fordult elő ilyen, amióta tavaly bevezették
Az A$AP Rocky helyére érkező Kid Cudi nagyszínpados fellépésén csak a végére hagyott EDM-es blokkra ébredt fel a tömeg. Cudi viszont vagy nagyon profi színész, vagy csak lepergett róla a nézők közönye.
Szikora Róbert és felesége, Zsuzsa házassága öt évtizede tart – ritka és példaértékű kapcsolat. A zenész már hetedikesként kinézte magának a lányt, és kitartó udvarlása végül meghozta a gyümölcsét. Ma is úgy beszél róla, mint élete legfontosabb emberéről.
Jennifer Aniston ikonikus frizuráját a Jóbarátok című sorozatban ismerhette meg a világ, a tépett fazon pedig azóta is időről időre visszatér a divatba. A színésznő azonban most elárulta, mire kell különösen figyelni, mielőtt bárki "Rachel-frizurát" vágatna.
Nem tudom, volt-e értelme elkészíteni ezt a filmet. De azt tudom: ez a másfél óra a lehető legjobb módon pazarolta az időmet. Liam Neeson meg komolyan vette a hülyeséget, és nagyon jól áll neki.
A közelgő 2026-os országgyűlési választásokon ismét tudnak nemzetiségi szószólót választani a cigányság, a Magyarországi Romák Országos Önkormányzata (MROÖ) mandátumszerzésre készül a parlamentben. Aba-Horváth István szerint nincs kérdés, melyik politikai párttal akarnak majd együtt szavazni.
A magyar csemegekukorica-szektor továbbra is Európa éllovasa 2025-ben, megelőzve Franciaországot. Az EU csemegekukorica-ellátásának egyik legfontosabb szereplőjeként hazánk évek óta meghatározó szerepet játszik a speciális zöldségféle termesztésében annak ellenére, hogy az időjárás komoly kihívások elé állítja a magyar gazdákat.
"Épp itt az ideje, hogy hozzászokjál, egy harmincas apuka áll fenn a stage-en" – költötte át népszerű dalszövegét a rapper. Többet azonban egyelőre nem árult el.
Az Európai Unió vezetői aláírták a Trump által diktált megalázó kereskedelmi megállapodást, amelyben Európa mindent odaadott, míg semmit sem kapott cserébe. A háttérben zajló politikai manőverek és a mérlegelt hibák hosszú távú következményekkel járhatnak a kontinens számára.
Jelentősen csökkent a téglalakás panellel szembeni árelőnye a fővárosban, miután egy év alatt 36 százalékkal emelkedett a házgyári lakások átlagos négyzetméterára, ismertette Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető az első féléves adatokat. Mindhárom használt szegmensben áremelkedést mért az Otthon Centrum.
Augusztus első hetében a szokásos forgalom 19-szeresét regisztrálták ebből a féregirtószerből, és júliusban ötszörösére nőtt a toxikus hatásaival kapcsolatos bejelentések száma az USA-ban.
Magyarországon vezeti be a Shucle közlekedési platform első globális kísérleti projektjét a Hyundai Motor a Dél-Korea és Magyarország közötti Gazdasági Innovációs Együttműködési Program (Economic Innovation Partnership Program, EIPP) keretében, a projekt célja a közösségi közlekedés támogatása az üresjáratok minimalizálásával, a károsanyag kibocsát
Ahogy a testednek szüksége van a vízre és a tápanyagra a túléléshez, úgy a lelked számára is elengedhetetlen, hogy szeretetet és hálát érezzen. Amikor utóbbi nem történik meg, az emberek többsége kompenzálni kezd: az alábbi jelek pedig kétség kívül arra utalnak, hogy érzelmileg mélypontra kerültél.
Bemutatta az OpenAI a GPT-5-öt, amely már a komplex, szakértői szintű feladatokban is versenyre kel az emberrel. Az új modell hatékonyságnövelő eszköz lehet a cégek kezében, miközben alapjaiban formálhatja át a munkaköröket és a szükséges készségeket.