Egy 33 éves dunaszekcsői férfi vasárnap este minden előzmény nélkül dühöngeni kezdett a megállóban, ahol előbb a könyveket és a bútorokat dobálta szét, majd felgyújtotta azokat. A gyújtogatóról kiderült, hogy részeg volt, és feltehetően kábítószer hatása alatt is állt. A buszmegálló kiégett.
Cristiano Ronaldo, a világ egyik legismertebb és legsikeresebb futballistája, végre hivatalossá tette szerelmét: eljegyezte kedvesét, Georginát! A 40 éves portugál szupersztár és a 31 éves modell, Georgina Rodriguez több mint kilenc éve alkotnak egy párt, most pedig új fejezet kezdődik kapcsolatukban.
Az Amerikai Kémiai Társság ES&T Water című folyóiratában megjelent friss tanulmány szerint a műanyagedények és eszközök mosogatógépben történő mosása során plasztikrészecskék milliárdjai kerülnek a szennyvízbe – adta hírül a Körkörös.hu.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (Oksz) szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatai is alátámasztják az árréscsökkentés kivezetésének szükségességét; a versenyhatóság szerint azonban a gyorsított ágazati vizsgálatokból nem vonhatók le a szövetség következtetései, és leszögezték, hogy a GVH nem tett és nem is tesz javaslatot az árréscsökk
A környezettudatosság az élet egyre több területén válik alapelvvé, és ez alól az építkezés vagy házfelújítás sem kivétel. A zöld építkezés fogalma mára nemcsak divatszó, hanem egyre inkább elvárás, ha hosszú távon fenntartható, energiatakarékos és egészséges otthonra vágyunk. De mit is jelent pontosan a zöld építkezés, és hogyan érdemes nekilátni,
Trump a 20. század ingatlanmoguljából a 21. század politikai influenszer-vállalkozójává alakult. És jelenleg úgy tűnik, a kripto, a mémkultúra és a brandépítés hármasa aranybányának bizonyul számára
A múlt heti, idegenbeli gólnélküli döntetlen után Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője szerint hazai pályán jobb helyzetkihasználással csapata továbbjuthat a bolgár PFC Ludogorec ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójából.
A mai nap számos érdekes lehetőséget kínál mindenkinek, aki nyitott az új élményekre. A csillagok mágikus együttállásai felerősítik az érzelmeket és a kreatív energiákat, amelyeket érdemes kihasználni az önmegvalósítás és az önismeret útján. Kos napi horoszkóp A Kosok számára ez a nap igazi érzelmi hullámvasutat ígér. A Nap és a Mars különleges tán
A használt autók piacán a személygépkocsik csaknem 90 százalékát 10 millió forint alatt hirdették meg júniusban: a Magyarországon megjelent hirdetések 40,2 százaléka 2,5 millió forint alatti, 26,4 százaléka 2,5-5 millió forint közötti, 20,5 százaléka 5-10 millió forint közötti és 12,9 százaléka 10 millió forint fölötti értékű személygépjárművet kín
Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy a hajléktalanoknak "ki kell költözniük" Washington DC-ből, és megígérte, hogy rendet tesz a városban, miközben a polgármester visszautasította a Fehér Ház azon hasonlatát, amely Bagdadhoz hasonlította a fővárost.
A keceli Fresh Fruit Tész Szövetkezet 2002-ben alakult, 61 keceli termelő összefogásával. A taglétszám idővel erősen nőtt, aztán mára 200 fő körül állandósult.
A nagy fehér cápa ősei több mint 16 millió évvel ezelőtt jelentek meg a Föld óceánjaiban, tehát idősebbek, mint a Himalája vagy az emberi faj. Ennyi idő alatt tökélyre fejlesztették a túlélés művészetét, aminek egyik leglátványosabb jellegzetessége a színezésük. Hátuk szürkés, hasuk fehér, ami az egyik legkifinomultabb álcázási technika a természet
Az Emirates légitársaság hét évre szóló együttműködési megállapodást kötött a világ egyik legismertebb és legsikeresebb futballklubjával, az FC Bayern Münchennel. A megállapodás értelmében a légitársaság 2025/26-os idénytől a 2031/32-es szezon végéig a bajor klub Platina Partnere lesz, amely Németország legsikeresebb csapataként 34 Bundesliga- és h
Legyen szó mobiltelefonokról vagy szuper fényképezőgépekről, a nyaralások alatt általában rengeteg fotót készítünk. Ráadásul manapság a retró hatás miatt egyre többen választanak egyszer használatos kamerákat is. Ezekkel viszont akad egy kis probléma a repülőtereken, ami könnyen a fényképek megsemmisüléséhez vezethet.
A nyár közepén járunk, forróság van, nő az energiaigény, hiszen szeretnénk a légkondicionálókat működtetni; egyre több energiára, áramra van szükségünk, miközben egyre több a napelem - erről beszélt Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcast-adásában.
A 2025-ben induló kedvezményes lakáshitel újra felpörgetheti a keresletet, de kínálati reform nélkül az árak emelkedése elkerülhetetlen. Szakértői elemzés a lehetséges megoldásokról.
Kedd este a Groupama Arénában fogadja a bolgár Ludogorec együttesét a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján, amelyen a magyar bajnok megismételné hat évvel ezelőtti sikerét.
A Koreai Anyagtudományi Intézet (KIMS) kutatói olyan fejlesztést mutattak be, amely javítja a perovszkit napelemek páratűrését és hajlíthatóságát. A nagy felületű gyártásban is tesztelt megoldás a tudósok szerint csökkentheti az
A jelentési szezonban a gazdasági lapok cikkeznek, az elemzők elemeznek, az árfolyamok elszabadulnak, a kisbefektető pedig csak néz, hogy mi történik. Szőcs Gáborral, a Hold Alapkezelő Orion alapjának kezelőjével elmagyarázzuk, mik is azok a gyorsjelentések, miért fontosak, és hogyan érdemes figyelni őket. Az alapvetően pesszimista elemzői várakozá
A kínai sertésipar jelenleg komoly válságot él át. A túlkínálat és az alacsony árak problémájával küzdő ágazat megoldást keres a termelés és kereslet közötti egyensúly helyreállítására.
A hajolajozás nem valami új divat, évszázadok óta része a dél-ázsiai szépségápolási hagyományoknak, és mára a nyugati önápolási rutinokba is beépült. De mit is jelent pontosan?
A bőrápolás világában könnyű elveszni a polcokon sorakozó termékek rengetegében. Krémek, szérumok, olajok, gélek – de vajon melyik mire való, és tényleg mindegyikre szükség van? Az egyik leggyakoribb kérdés, amivel találkozhatunk: melyik a fontosabb, a szérum vagy a krém?
2025 első felében jelentős változásokat mutattak a Szép-kártyás költések: a K&H Bank adatai alapján az elmúlt hat hónapban 1,5 milliárd forinttal nőtt a forgalom a tavalyi év azonos időszakához képest, és a pénzintézet több mint 10 ezer új kártyabirtokossal is gyarapodott. Ezek az eredmények összhangban vannak a K&H kkv bizalmi index 2025 második n
A kutatók megállapították, hogy egy bizonyos típusú tej növeli a szívbetegségek és a halálozás kockázatát, így sokkal egészségesebb, ha másik fajtát választunk.
Anticiklon alakítja időjárásunkat, így napos, száraz, meleg időre van kilátás. A hőmérséklet szombatig napról napra emelkedik, szombaton néhol ismét előfordulhat 40 fok közeli csúcsérték.