Pasik és csajok, amióta világ a világ, különböznek egymástól. Ami egy nőnek maga az igazi stílus, a pasiknak legtöbbször csak érthetetlen művészet. Cipők terén sem tudnak mit kezdeni a masnival, csillámmal és extravagáns formákkal. Mondjuk néhány darab még talán nálunk is kiveri a biztosítékot, de a pasiknál egészen biztos.
A világ egy biztonságosabb hely mindaddig, amíg van felsőszintű amerikai-orosz párbeszéd, ezért nagyrabecsülés illeti a két elnököt a csúcstalálkozó létrejöttéért - írta a Trump-Putyin csúcs után a miniszter.
Sikerült igazán jó előrelépést elérni – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai rendezésről Alaszkában helyi idő szerint pénteken tartott csúcstalálkozóját követően rendezett közös sajtótájékoztatójukon. Trump "nagyon gyümölcsözőnek" minősítette Putyinnal folytatott megbeszélését. "Szá
Forrás: Spiegel A név után cég, a jövedelem millió euróban és változás az előző évhez képest. A táblázatból kiderül, hogy három menedzsernek is csökkent a jövedelme, köztük a Mercedes vezérigazgatójáé is. Igaz, még ennek ellenére is mesések az összegek, ami a bankszámlájukra érkezett.
A címvédő Liverpool hazai pályán 4-2-re győzött a Bournemouth ellen a Premier League szezonnyitóján. Szoboszlai Dominik végigjátszotta, Kerkez Milos sárga lapot kapott és lecserélték, a hajrában pedig Chiesa és Szalah góljaival biztosította győzelmét a bajnokcsapat.
A Bitget, a világ egyik vezető kriptotőzsdéje és Web3 vállalata, újra pályára lép a LaLiga-val egy vadonatúj szezonban. A szlogen: Back in Play, Bitget Way. Itt most nem a gólok számítanak, hanem az okos lépések, ahol a kripto találkozik a sporttal, és a szurkolók valódi résztvevővé válnak. A tavalyi szezon magasra tette a lécet a
A napraforgó a szántóföldi növénykultúrák között messze az egyik „legbetegebb” növényfaj. A kórokozók serege az érés bekövetkezése során általában megnövekszik. Több olyan, „hullarabló”, azaz gyengültségi parazita kórokozója van ennek a növénynek, amelyek a szezon végén lépnek fel.
A BME mérnökinformatikus mesterképzésén végeztél és jelenleg a müncheni Ludwig Maximilian Egyetemen folytatsz doktori tanulmányokat. Azután beszélgetünk, hogy a 2025-ös OTDK Informatikatudományi Szekció Szoftvertechnológia 2 tagozatában I. díjat kaptál. Mikor döntötted el, hogy ezt a pályát választod és továbbtanulsz?
Ilyet is ritkán látni: a Beautiful Girl című világsláger előadóját, Sean Kingstont egy egymillió dolláros csalás miatt három és fél év börtönbüntetésre ítélték. Mint arról korábban a Blikk is beszámolt, többek közt egy nagyképernyős tévét és a hozzá tartozó hangrendszert nem fizette ki, de egy Cadillacet is ingyen vitt el, illetve hamis csekkel fiz
Augusztus 20-a az ország egyik legszínesebb ünnepe, így megszokhattuk, hogy sok helyen látványos tűzijátékkal ünnepelnek. Érthető azonban, ha nem mindenki vágyik hangos durrogtatásra: ha idén te is inkább a csöndet és a természet közelségét választanád, ajánlott egy rövid kiruccanást beiktatni. Ajánlunk is öt települést, ahol a nyugalomé a főszerep
Demjén Ferenc, a Kossuth-díjas énekes otthonában balesetet szenvedett, amely során felső combtörést szenvedett. Az ország egyik legkedveltebb zenésze jelenleg gyógyul, de koncertjei veszélybe kerültek. Barátja, Horváth Charlie most nagylelkű felajánlással segít: több fellépést is átvállal, hogy a rajongók ne maradjanak zenei élmény nélkül.
Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elő fogja készíteni találkozóját egy tűzszüneti megállapodás érdekében, hogy véget vethessen az ukrajnai háborúnak - közölte helyi idő szerint pénteken Donald Trump.
Emlékszel A farm, ahol élünk Laurájára? Az egykori gyereksztár mostanra természetesen rég felcseperedett, legfrissebb fotóira pedig érdemes vetni néhány pillantást.
Nemrég egy videó alatt, ami Bédy-Schwimmer Rózáról szólt – arról a 19. századi feminista aktivistáról, aki jelentős szerepet játszott abban, hogy a nők Magyarországon is munkát vállalhassanak –, olvasgattam a kommenteket.
Szijjártó Péter szerint a világ biztonságosabb, ha fennmarad a felsőszintű amerikai–orosz párbeszéd, ezért üdvözölte Trump és Putyin találkozóját. Úgy vélte, a háború lezárására nem a harctéren, hanem kizárólag a tárgyalóasztalnál van lehetőség. A miniszter hozzátette, mindehhez elengedhetetlen a diplomáciai csatornák folyamatos nyitva tartása.
Súlyos járvány után új támogatási forma segíti a gazdákat: kamatmentes hitelt vehetnek igénybe azok az állattenyésztők, akiket érintett a száj- és körömfájás.
Norvég rendőrség szerint áprilisi gátszabályozási incidens hátterében oroszbarát hackercsoport állhatott, amely vízáramlást manipulált. Norvég hatóságok
A Nitrogénművek Zrt. péti gyára továbbra sem indulhat újra, miután a kormányhivatal nem adta meg az engedélyt a júniusi rutinkarbantartást követően. A vállalat elnöke, Bige László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában keményen bírálta a döntést, és szándékos károkozással vádolta a hatóságot. Ő az a milliárdos, aki minap arról írt, miszerint "a nemze
A Fidesz által kiforgatott kijelentéséről és a véleménye miatt rázúdult kormánypárti támadásokról, valamint az ellenzék hatalomváltás utáni lehetőségeiről is beszélt Fleck Zoltán jogász, egyetemi tanár az AMI A CSÖVÖN BEFÉR című műsorunkban.
A lap szerkesztőségi cikke szerint Trump nem értette meg, hogy Putyin nem tranzakciós szempontból tekint Ukrajnára, és hogy az orosz elnökkel nem lehet megállapodásokat kötni.