Szeptember 1-jén indul az RTL-en a Házasodna a gazda legújabb évad. Nádai Anikó szerint 2025 az egyik legjobb széria lesz, hiszen fiatal, belevaló gazdák keresik az igazit. Visszatér Józsi gazda is, aki augusztus végén harmadszor áll oltár elé, de mellette Zsuzsi, András, Gyuri, Viktor és Erika történetei is bőven tartogatnak meglepetést.
Amerikai cég üzemébe csapódtak a robotrepülők, noha Donald Trump szerint Ukrajna egyik biztonsági garanciáját békekötés esetére épp az jelenti, hogy az amerikai érdekeltségeket az oroszok nem merik támadni.
Pénteken még többfelé lehet eső, majd szombattól visszatér a napos-gomolyfelhős idő élénk, olykor erős széllel és 20-25 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az Mti-hez.
A kórházi ágyából jelentkezett be Bencsik Tamara, a Megasztár egykori versenyzője, hogy tájékoztassa a rajongóit az állapotáról. A vajdasági születésű énekesnő az általa megosztott fotó tanúsága szerint a melleit műttette meg. A Playboy magazin egykori címlaplánya 14 évvel ezelőtt nagyobbította meg a kebleit.
Washington utcáin járőrözik majd csütörtök éjjel Donald Trump, hogy ezzel demonstrálja: szükségszerű volt, hogy a kormánya szövetségi területként kezelje a fővárosi bűnüldözés rendkívüli átvételét – jelentette be maga az amerikai elnök egy rádióinterjúban.
Az eső csökkenti a pollenterhelést, a szél viszont allergiás rohamokhoz vezethet – figyelmeztet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ aerobiológusa. Magyar Donát az InfoRádióban arról is beszélt, hogy a hétvégén ismét emelkedni fog a pollenkoncentráció.
Az orosz és az ukrán elnök kétoldalú, majd az amerikai elnökkel "kibővített" esetleges háromoldalú csúcstalálkozójára egyaránt sor kerülhet az elkövetkező hetek diplomáciai naptára szerint. A tét valójában a béke megteremtése az Oroszország által több mint három és fél éve ostromlott Ukrajnában. Német reagálások szerint azonban az elmúlt 48 órában
Pep Guardiola, a Manchester City spanyol vezetőedzője az előszezon alatti barátságos mérkőzések során szakáll nélkül, bajuszt viselve irányította futballcsapatát, ám az angol bajnokság nyitófordulójában, a Wolverhampton elleni idegenbeli fellépésen már ismét szakállasan jelent meg. Most kiderült, miért volt tiszavirág életű az imidzsváltása.
Sátoraljaújhely új rendelete szerint, ha nem magyar anyanyelvűek vásárolnának ingatlant a városban, csak úgy tehetik, ha legalább társalgási szinten beszélik a magyar nyelvet. Az önkormányzat döntése a rendelet szerint a helyi közösség védelmét és a betelepülések szabályozását célozza. A nyelvtudás mellett azonban az erkölcsi bizonyítványtól kezdve
Sokkolták a külföldieket az olyan magyar tradíciók, mint a busójárás vagy a húsvéti locsolkodás. Az INVERZ videósorozatának legújabb részében Magyarországon élő külföldieknek mutattak be magyar szokásokat.
Sulyok Tamástól megkérdeztük, miért szedte ki a posztjából az orosz szót, amire azt a választ kaptuk, hogy inkább a köztársasági elnök megnyilatkozásának "lényegére és valódi szándékára" figyeljünk.
2025 júliusában az 1000 forintos majdnem 40%-kal ér kevesebbet, mint öt éve – derül ki az Eurostat friss adataiból. Magyarország továbbra is az inflációs toplistán szerepel, a megtakarításokat pedig egyre nehezebb biztonságosan elhelyezni. Szakértők szerint érdemes átlátható, kockázatmentes befektetéseket választani, és óvakodni minden olyan ajánla
A fenyegető félidős választási bukta elkerülésére utasította a texasi republikánusokat, hogy hozzák előre a szavazókerületek átrajzolását, ami voksolás elől menekülő képviselőket, FBI-jal való fenyegetést és kaliforniai válaszcsapást hozott magával.
Bár Orbán Viktor a Harcosok Klubja csoportban közzétett bejegyzésében kitért az ukrajnai háborúra, de a Munkácsot ért rakétacsapásra késő délutánig nem reagált.
Köllő Babett megmutatta ritkán látott ikertestvérét. A Csillag születik új évadának zsűritagja nagyon hálás a bátyjáért, Rolandért, akinek szívhez szóló sorokkal üzent a közösségi oldalán. A csinos műsorvezetőt a mai napig szoros kötelék fűzi a sármos férfihoz.
Mintha a Black Mirror leghátborzongatóbb epizódja lenne – így írta le Raphael Graven 46 éves francia influenszer halálát a Le Monde tudósítása. Graven, akit a live streamjeiben Jean Pormanove néven ismertek, augusztus 18-án, hétfőn halt meg Délkelet-Franciaországban, miután a Kick elnevezésű platformon több mint 298 órán – azaz valamivel több, mint
A Mandoki Soulmates, 2025. augusztus 21-én 19 órakor tért vissza Budapestre, hogy megünnepeljék Mandoki életének és művészetének ötvenedik évfordulóját szülőhazájában.
Európa-szerte, többek között Németországban is szinte évről évre nő a vezetői engedélyek megszerzésének ára. Német szakértők szerint eközben a vizsgák is szigorodnak. Mindezzel párhuzamosan meredeken növekedett a jogosítványok megszerzését célzó csalások száma.
A győri ETO FC a duplázó Zeljko Gavric találatainak is köszönhetően 2-1-re legyőzte az osztrák Rapid Wient a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező 4., utolsó fordulós párharcának csütörtöki, első mérkőzésén.
Ha hitelesek az izraeli hírszerzői adatbázis számai, akkor ez történelmi távlatban is kiugróan magas arányú civil halálozást jelent. És egyben azt is, hogy a Hamász-harcosok nagy részét még nem kapták el.
Vörös Krisztián élete a szégyen, a bántások és a betegségek súlya alatt roskadozott, amikor elérte a 210 kilót. Az áttörést egy sorstárs támogatása hozta meg: ma már 65 kilóval könnyebben, segédápolóként dolgozik, és büszkén vállalja történetét. Az ő vallomása nemcsak megrendítő, hanem reményt is ad azoknak, akik hasonló harcot vívnak.
Sebestyén Balázs és Istenes Bence sokkot kaptak, amikor meglátták, hogy a Kalandra fal! Kék csapata, hogyan próbált átjutni egy nehezebb falon. Miközben Rácz Béla és felesége, Mészáros Norina fekve próbálták kitartani Balázs Mercédeszt, Merci teste furcsa szögben hajlott ki, amikor áttörtek a résen.
Már javában készül a Hell Boxing Kings egyik legvártabb összecsapása: Istenes Bence és Varga Viktor mérkőzése. Bence rendkívüli hőségben edz, hogy bírja majd a Sztárbox bajnoka ellen, Viktor pedig izmot pakolt magára, és különleges bevonulással készül. Két harcos, két világ – a ringben dől el, ki lesz az erősebb.
Egy magyar netes közösség virtuális munkagépekkel járja a magyar vidéket, és képesek több ezer órát tölteni egy IFA másának tökéletesítésével. Egy tolnai falu építése miatt azonban nemrég összekaptak a közösség tagjai.
"Micsoda sumák, sunyi gátlástalanság, giccses nemzetieskedésbe ágyazott kisstílűség, szánni való méltóságnélküliség kell ahhoz, hogy valaki ezt kitalálja és megvalósítsa?" - tette fel a kérdést Vona Gábor az augusztus 20-i tűzijáték narrációja kapcsán.