Október 10. a lelki egészség világnapja. Gyakran halljuk, hogy a testünk mellett legalább olyan fontos a lelkünkkel is törődni. De vajon mit jelent valójában a lelki egészség, mi minden tartozik hozzá, és mit tehetünk azért, hogy kiegyensúlyozottabban, önmagunkkal harmóniában éljünk, és olyan életet alakítsunk ki, amelyben valóban jól érezzük magun
A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a rendőrség költségvetéséből fedezik a két hivatalvezető huszonnégy órás felügyeletét. A kabinet döntése alapján a kiadások túlnyomó részét, mintegy 111 millió forintot közvetlenül személyi juttatásokra fordítanak.
A Yettel új fejezetet nyit vállalati szolgáltatásaiban: a telekommunikációs megoldások mellett immár üzleti folyamatok automatizálását támogató szolgáltatással is segíti a közép- és nagyvállalatokat. A UiPath technológiájára épülő megoldás révén a cégek szoftverrobotok segítségével automatizálhatják ismétlődő adminisztratív folyamataikat, növelve h
Lázasan dolgozik a kormány a jövő évi központi költségvetés tervezetének összeállításán. Ahhoz, hogy az Országgyűlés még idén megtárgyalhassa és megszavazhassa a törvényjavaslatot, annak október végéig el kell készülnie, hogy a Költségvetési Tanácsnak is legyen ideje véleményezni.
Trump felköszöntötte 74. születésnapján Vlagyimir Putyint, aki kész tárgyalni az ukrajnai rendezés hosszú távú megoldásáról, és ezt a pénteki telefonbeszélgetésük során Donald Trump amerikai elnökkel is közölte – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
A flanel ágynemű titka nemcsak a puhaságában rejlik: hideg estéken életmentő melegség, de a kímélő mosás és helyes tárolás a kulcs, hogy évekig élvezhesd kifogástalan állapotban. Most megtudod, hogyan csináld otthon!
Nyolc ország, nyolc nap, háromezer kilométer, autópályák nélkül, miközben a résztvevőknek egészen meghökkentő feladatokat kell teljesíteniük Európa különböző pontjain. A magyar szervezésű Holy Cube Rally mezőnyében nem a sebesség dönt,…
Vendégszerzőnk, Barcza Mihály véleménye szerint Trump és Putyin mostani alkuja a második világháború utáni jaltai megállapodás óta az egyik legsúlyosabb csapás Európára: lényegében Lengyelország és egész Közép-Európa elárulása.
Szeptember 27-től új fogyasztóvédelmi előírások léptek életbe Magyarországon az Európai Unió EmpCo irányelve nyomán. A szabályozás 12 új tétellel bővíti az automatikusan jogsértőnek tekintett tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok feketelistáját, és konkrétabb kommunikációs sztenderdeket vár el a zöld állítások kapcsán. Az érintett vállalatok nem
A szombat reggel 8:30-ra meghirdetett forgatáson már jó 20 perccel korábban a kordonnál tolongtak a Most Wanted – A Hajsza legnagyobb rajongói, a viszonylag korai időpont ellenére is rengetegen gyűltek össze a Papp László Budapest Sportaréna előtti téren. Innen indította el az RTL A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! című produkcióját, amelyben a korá
A főváros rendezheti a felhalmozott költségvetési befizetési kötelezettségeit, tartozásait, és biztosítható a fővárosi közszolgáltatások zavartalan működése – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. Azt is hozzátette: a főváros egyenlege így sokkal többel javul, nem csak a 120 milliárd állami támogatás és a befizetendő szolidaritá
Pitbull épp karrierje legnagyobb önálló turnéjával, a rekorder I’m Back Tourral járja a világot, ma pedig megjelent 14. stúdióalbuma is, Pitcoin címmel. Miután nyáron már meghódította a Puskás Arénát, november 24-én visszatér, hogy ismét kopasz sapkát húzhassunk és átélhessük az év buliját az MVM Dome-ban!
A férfiak számára gyakran okoz lelki terhet a gynecomastia, azaz a férfi mellszövet megnagyobbodása. Ez a jelenség leginkább serdülőkorban fordul elő, de felnőttkorban is megmaradhat, és nem csupán megjelenési probléma. Milyen pszichológiai hatásai lehetnek, és hogyan kezelheted ezt a helyzetet? Az orvos-esztétika szakemberei állnak rendelkezésedre
Az ukrán pénzszállítók jogi képviselője szerint a volt kormányfő az Aranykonvoj-ügyben tett nyilatkozatával világos üzenetet küldött, ugyanis tudja, az ő meggyanúsításával összeomlana a hierarchia, az alatta lévő végrehajtó szervezet is elveszítené a védettségét.
Az ázsiai szubkontinensen találhatnak új piacokat a török almaexportőrök. Indiában az augusztus közepi hiányos időszakot követően november környékén mérséklődni kezd a két fő tartományból érkező belföldi áru mennyisége, ami Irán kiesésével jó lehetőséget teremthet a török exportőrök számára - írta meg a FruitVeB.
Rendkívül merész szettben érkezett a párizsi divathétre Zoë Saldana, aki teljesen áttetsző, hímzett felsőben állt a kamerák elé. Az Avatar és a Galaxis őrzői sztárja az Yves Saint Laurent és a Lancôme közös eseményén mutatta meg elképesztő alakját, a tekinteteket pedig azonnal magára vonzotta ezzel a pikáns meztelenruhával.
A főváros rendezheti a felhalmozott költségvetési befizetési kötelezettségeit, tartozásait, és biztosítható a fővárosi közszolgáltatások zavartalan működése - írta a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
Vajon melyik négy csillagjegyben rejlik a legnagyobb művészi tehetség? Mutatjuk, kik azok, akik különleges kreativitásukkal és képzelőerejükkel kitűnhetnek a tömegből.
Egészen biztos, hogy nincs olyan középkorú vagy idősebb magyar, aki ne emlékezne a 70-es évek végének legnagyobb sikersorozatára, az Onedin családra. Mindenkinek a fülében visszacseng a főcímdal - Aram Hacsaturjan szerzeménye - és megjelenik előttünk a tengert szelő vitorlás. Csakhogy sötét titok lengi be a sorozatot, amiről most fellebbent a fátyo
Döbbenetes jelenetet rögzített egy autós Budapesten, az Üllői úton: egy férfi egy mozgó autó motorháztetején kapaszkodott, miközben a jármű továbbhaladt a forgalomban – írta meg a Bpiautósok. A történtek hátterében egy koccanás és az azt követő vita állhatott. A rendőrség közúti veszélyeztetés gyanúja miatt indított eljárást. Az eset október 6-án,
Bolla Bendegúz felépült az Észak-Írország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen elszenvedett sérüléséből, így pályára léphet a Rapid Wien vasárnapi rangadóján. A magyar labdarúgó-válogatott védője azt is elárulta, miért nem érezte a lábát a fájdalmas belépőt követően.
A mentésirányítás adatai alapján lett volna bevethető egység, a segélyhívás után mégsem riasztottak autót a helyszínre. A vizsgálat lezárultáig a hatóság nem közöl részleteket a diszpécser döntéséről.
Mennyire tud erős maradni a forint? Meddig felülteljesítők a magyar részvények és kötvények? Megtartja-e világpénz jellegét a dollár? Érdemes-e még felülni a száguldó AI vonatra? Rengeteg a kérdés, de hogyan érdemes ezekről gondolkozni? A Forbes Deal podcast vendége Cselovszki Róbert, az Erste Bank vezérigazgató-helyettese. A magyar vállalati szekt
Törőcsik Zsófia megvédte összetett világbajnoki címét a Cipruson rendezett nyíltvízi szabadtüdős merülő világbajnokságon. A magyar sportoló a viadal során két aranyérmet, egy bronzot és egy újabb világcsúcsot szerzett, miután a szabad merülés kategóriában 108 méter mélyre jutott el egyetlen levegővétellel. Idén ez már a harmadik világrekordja volt.
Az amerikai földtani intézet számításai szerint a másodpercenként egyet csöppenő csap évente közel 8 köbméter vizet ereszt el. Budapesten ez a víz- és csatornadíjjal együtt több ezer forint, a javítás pedig gyakran egy filléres alkatrész cseréje.
A BYD alelnöke, Stella Li a geopolitikai kihívásokról és az amerikai piaci tervekről beszélt Szingapúrban, hangsúlyozva a vállalat diverzifikált működését.
Különleges kiránduláson vett részt Singh Viki, aki ezúttal a Mátrában található, festői apci tengerszemhez látogatott el. Az énekesnő a gyönyörű természeti környezetben töltődött fel, a kirándulás hangulatából pedig követőinek is megmutatott néhány pillanatot.
Sportnyelven szólva az első félidőben rommá verték a magyar rendőri csapatot a kubai vendégmunkások Budapest XVIII. kerületében, a Lőrinci Fonógyár, a "KISTEX " művelődési háza mögötti vasúti pályán. Néhány óra múlva a magyarok erősítettek, a katonákat vezényletek ki a helyszínre és nekik sikerült megfordítani a "mérkőzést". Később, Kuba magyarorsz
Idén 175 millió, jövőre 848 millió forintot különítettek el a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek védelmére. A Fidesz a honlapján "új ÁVH-nak" nevezi a szervezetet, és listázza a vezetőit. Az is kiderült: az NVVH-hoz vezényelhetők a rendvédelmi szervek hivatásos állományának tagjai, de ehhez az érintett beleegyezése szü
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforr