Sok látnivaló várta a napokban a Mágocsi óvodába látogatókat, ahol őszi vásári forgatag címmel rendeztek közösségépítő programot. A néptánc, a népdalok mellett kész színpadi produkciót adtak elő a gyerekek és a felnőttek. Az őszi vásári forgatag alapvetően a hagyományőrzés jegyében telt, de jól szolgálta az óvoda közösségének megerősítését is.
Horváth Lóránt, az ukrán pénzszállítók jogi képviselője szerint Orbán Viktor legutóbbi nyilatkozata egyértelmű üzenet volt az ügyészségnek: a volt miniszterelnök azt akarja jelezni, hogy ne vonják büntetőeljárás alá.
Megszólalt a Revolut a csütörtök reggeli visszatérítések ügyében: állításuk szerint nem náluk volt a hiba, az OTP rendszerében akadt probléma. A fintech cég szerint egy külső elfogadó bank nem nyújtotta be időben a szükséges terhelési igényléseket, ezért a fizetési hálózat szabályai alapján automatikusan feloldották a zárolásokat, és visszautalták
A Fidesz frakcióvezetője szerint a tizenhat évnyi kormányzás felemlegetése csupán egy politikai termék, így a választási vereség után sincs okuk a bűnbánatra. Az ellenzéki politikus úgy látja, eleve elhibázott az a felvetés, amely morálisan bűnösnek állítja be a korábbi vezetést.
A négyszeres világbajnok holland pilóta mögött Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője ért célba másodikként, míg harmadik csapattársa, a monacói Charles Leclerc lett. Az összetettben éllovas Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) a negyedik helyen zárt. Az eső miatt fél órát csúszó rajtnál - még vizes aszfalton - George Russell jobban jött el, mint a
Több amerikai McDonald's egységnél mesterséges intelligencia árazza be a szendvicseket a Reuters hírügynökség információi szerint. A cég az AI-eszközt elismerte, de szerinte a franchise partnerek szabadon határozhatják meg az árakat.
Az uniós pénzek felszabadítása és az intézményi környezet javulása támogatja Magyarország hitelminősítését a Scope Ratings jelentése szerint. A hitelminősítő BBB besorolással, pozitív kilátással értékeli az országot, miközben a magas államadósságot és a jelentős kamatterheket továbbra is komoly kockázatnak tartja. Idén 1,8, jövőre 2,2 százalékos ga
Jövő héten elindul a várólista-csökkentési program és az egységes betegelégedettségi visszajelző rendszer bevezetése – közölte újra Facebook-oldalán Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter, aki részleteket is elárult arról, mit jelet ez a gyakorlatban.
Euróban számolva is több száz milliót hagyott hátra Klaus Rader, a 2026. október 9-én tragikus hirtelenséggel, egy mallorcai autóbalesetben elhunyt L’Osteria-társalapító, és a Vapiano-részesedéssel bíró német nagyvállalkozó.
Egy új nemzetközi kutatás szerint a koronavírus-járvány idején bevezetett lezárások globálisan mintegy 12 százalékkal csökkentették a vegetációtüzek számát. Egyes országokban azonban több tűz keletkezett, feltehetően a természetvédelmi ellenőrzések és a tűzmegelőzési tevékenységek visszaesése miatt. A kutatás rámutatott, hogy az emberi tevékenység
Akár 13-14 különböző állami nyilvántartás adatait is össze kell fésülnie a Magyar Orvosi Kamarának ahhoz, hogy pontos képet kapjon a Magyarországon dolgozó orvosok számáról és munkahelyeiről. A MOK tervei szerint az egységes adatbázis jövő nyár végére készülhet el.
Fred VanVleet számára különleges jelentőséggel bírt a Houston Rockets Dallas Mavericks elleni előszezonos mérkőzése, hiszen a tapasztalt irányító hosszú sérülés miatti kihagyás után ismét pályára léphetett. A visszatérés ráadásul nem csupán néhány óvatos játékpercet jelentett: VanVleet 17 ponttal, 7 gólpasszal és 5 hárompontossal segítette csapatát
A volt miniszterelnök előbb hősként méltatta a hatóságokat az aranykonvoj feltartóztatásáért, később azonban már azt hangsúlyozta, hogy nem politikai döntés született. A történtekre reagáló politikusok és elemzők szerint a volt miniszterelnök igyekszik elismerni az akciót, miközben elhárítja magáról a felelősséget.
Az ételdobozoknál is be kell vezetni a visszaváltó rendszert – írja a Körkörös.hu . A környezetvédelmi tematikájú lap szerkesztője szerint egy dél-koreai kutatás alapján sikeresen lehetne működtetni ezt a rendszert Magyarországon is, ha a fenntarthatóság és a komfort biztosítva van a fogyasztók számára. Szunyogh Gábor az InfoRádióban beszélt az érd
A stúdiók az arcát akarták. Ő esténként műszaki problémákon gondolkodott. Hedy Lamarr története azért különleges, mert Hollywood egyik legnagyobb dívája közben....
Ikrek csillagjegy Október 12-től nem kell majd aggodalmaskodnod a pénzügyek miatt, ennek az az oka, hogy ettől a naptól kezdve folyamatos lesz a bevételek áramlása, fizetésemelést is kaphatsz a munkahelyeden, de közvetlenül egy nyeremény útján is kerülhet zsebedbe pénz, ami megváltoztatja az életed. A stabil és növekvő jövedelem lehetővé teszi, hog
Néha egyetlen mondat is elég ahhoz, hogy megrendüljön a bizalom a legfontosabb kapcsolatainkban. Ez a történet arról szól, mi történik, amikor éppen attól nem kapunk támogatást, akitől a leginkább várnánk.
A hőség és a szárazság nemcsak a növények növekedését, hanem a termékenyülést is veszélyeztetheti. Magyar kutatók kimutatták, hogy a pollen sejtszintű károsodása és a terméscsökkenés között szoros kapcsolat lehet.
Raheim Hamilton, a 30 éves virginiai férfi, aki társtulajdonosként működtette az Empire Market nevű, 430 millió dolláros (kb. 140 milliárd forint) forgalmat bonyolító dark webes drogpiacot, 40 év szövetségi börtönbüntetést kapott. Steven C. Seeger szövetségi bíró Chicagóban október 5-én ítélte el, és 5 millió dolláros (kb. 1,63 milliárd forint) pén
Jövő héten indul a várólista-csökkentési program és az egységes betegelégedettségi visszajelző rendszer bevezetése – közölte újra Facebook-oldalán Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter, aki részleteket is elárult arról, mit jelet ez a gyakorlatban.
Akár 12 év letöltendő börtönt is kaphat az egykori argentin futballsztár kezelőorvosa. A San Isidro-i bíróságon zajló perben a vádhatóság szerint a stáb egy hozzá nem értő csapattal, sorsára hagyta a beteget a bérelt házban.
Hat esetben kezdeményezett vizsgálatot a Tudományos és Technológiai Minisztérium közel 20 milliárd forint értékű szerződés és kifizetés ügyében, mivel felmerült a hűtlen kezelés, valamint a közpénzekkel való visszaélés gyanúja. A feltárt szabálytalanságok miatt a tárca megtette a szükséges feljelentéseket az illetékes hatóságoknál – tájékoztatott e
Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja – közölte Lannert Judit, a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026-ban az avarégetés országosan tilos lehet, de helyi önkormányzati rendelet alapján lehetnek kivételek. Bemutatjuk, mit mondanak a szabályok, mire figyelj, és mik a környezetbarát alternatívák az égetés helyett.
A botulizmus elnevezése az élelmiszerekben termelődő halálos méregre utal, amelyet először a 18. századi orvosok azonosítottak. A kutatók hamar felismerték, hogy kis dózisban forradalmasíthatja a gyógyászatot.
Az XPENG a Physical AI egyik vezető globális vállalata jelentős szereplőként vesz részt a 2026-os Párizsi Autószalonon október 12. és 18. között, ahol az intelligens mobilitás, a robotika és a jövő közlekedésének legújabb fejlesztéseit mutatja be Európa egyik legnevesebb autóipari rendezvényén. A szalonon az XPENG globálisan is bemutatja új generác
Egyre több ország jön rá, hogy megfelelő intézkedésekkel rá tudja nevelni a lakosságot arra, mikor fogyasszanak áramot. Ennek fényében akár a rezsicsökkentést is újra lehetne gondolni.
A lépcsőzés utáni légszomj gyakori jelenség, amely még a rendszeresen sportoló embereket sem kerüli el. Ennek oka, hogy a lépcsőzés jelentősen megterheli a szervezetet. Bár a gyors légzés és a szapora szívverés normális reakció lehet, az orvosok arra figyelmeztetnek, hogy bizonyos esetekben ezek a tünetek komolyabb egészségi problémákra is utalhatn
A krími-kongói vérzéses láz vírusát terjeszti az a kullancsfajta, amelynek magyarországi megtelepedésétől tartanak a kutatók, ezért most a lakosság segítségét kérik. Minderről Földvári Gábor, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Járványökológiai Kutatócsoportjának vezetője beszélt az InfoRádióban.
120 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kap, miután a kormány pénteken hivatalosan is közzétette az erről szóló határozatot a Magyar Közlönyben. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az összeg segíthet rendezni a főváros tartozásait, és biztosíthatja a közszolgáltatások zavartalan működését.
A kormányfő a közösségi oldalán szögezte le, hogy tartják a választási kampányban tett ígéretüket. A döntés részleteiről Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter adott pontosabb tájékoztatást.
A számtalan kihívás ellenére a gazdák bíznak az idei évjáratban. Többük szerint a kisebb termés koncentráltabb szőlőt eredményezett. Lehet, hogy sokat veszítünk a szőlőt mennyiségében, de a borok várhatóan jobbak lesznek
Mérséklődött a hazai étkezési tojás csomagolóhelyi ára 2026 első kilenc hónapjában, miközben a magyar tojáskivitel bővült, az import pedig visszaesett. Az Aki adatai alapján a ketreces és a mélyalmos tartásból származó tojás ára egyaránt alacsonyabb volt az előző év azonos időszakához képest.
Számos égető kérdés került napirendre csütörtökön a Portfolio Energy Investment Forum 2026 konferencián. Új energiastratégia, a rezsicsökkentés átalakítása, az orosz gáz kiváltásának ára, szélerőművek és kis moduláris reaktorok - a döntéshozók és vállalatvezetők konkrét terveket ismertettek, miközben több kényes kérdésben is változást sürgettek. A
Hol kell meghúzni a határt egy híradós pártatlansága és egy ismert ember véleménye között? Mitől marad hiteles egy ismert arc a mesterséges intelligenciával gyártott tartalmak korában? Erős Antóniával az igazmondás megkerülhetetlen szabályairól, a közbeszéd fejlődéséről és azokról a történetekről beszélgettünk a balatonfüredi Anna Grand Hotelben, a
Részletesen ismertette ma Kármán András pénzügyminiszter a társadalmi vitára bocsátott vagyonadó részleteit. A Facebookon megjelent tájékoztatás szerint az adókötelezettség az egymilliárd forintot meghaladó nettó vagyonra vonatkozna. Az első befizetés határideje 2027. augusztus 31-e.