Színekben gazdag levelű cserepes szobanövény a kroton, amelynek meleg színvilága jótékonyan hat a lakó- és más belső terek hangulatára. A kereskedelemben kapható fajták mind levélformában, mind levélszínben különböznek egymástól.
A Samsung Electronics részvényárfolyama a szerdai kereskedésben átmenetileg több mint hat százalékot zuhant, mielőtt visszapattant, az ijedtség oka az volt, hogy a vállalat nem tudott megállapodásra jutni a szakszervezettel a bérekről - számolt be a Cnbc.
A JPMorgan Chase heteken belül elindíthatja digitális lakossági banki szolgáltatását Németországban a Chase márkanév alatt. A lépés az amerikai nagybank első komolyabb betörési kísérlete lesz a kontinentális európai lakossági piacra. A berlini központtal induló terjeszkedés mögött az a meggyőződés áll, hogy a korábban túlbankosítottnak és alacsony
Stohl András színész felnőtt lányát, Rebekát a televízió nézői A Nagy Ő műsorában láthatták egy adásban, ahol a tanácsaival segítette az édesapja párválasztását. Rebekának már nincs szüksége randitippekre, hiszen megtalálta a párját, aki januárban romantikus helyszínen eljegyezte a fiatal lányt. A színész örül a fiatalok boldogságának, és apai áld
Szerdán kora reggel felborult egy kamion az M5-ös autópálya Röszke felé vezető oldalán Újhartyán közelében. A mentők jelenleg is a helyszínen dolgoznak. A sztráda érintett szakaszát lezárták, már most több kilométeres a torlódás.
Ismét felmerült a gyanú, hogy Vlagyimir Putyin atomtechnológiát adhat át az észak-koreai diktátornak, Kim Dzsong Unnak. Sajtóinformációk szerint az orosz elnök így hálálná meg, hogy Észak-Korea az orosz frontra vezényelt katonákkal támogatta az Ukrajna ellen vívott háborúját. A találgatások azután kaptak szárnyra, hogy Spanyolország partjainál torp
A Mol közölte, benzinből és dízelből is elegendő készlet van az országban, de a Független Benzinkutak Szövetsége szerint a "védett ár" miatt a kis kutak rövidesen korlátozhatják az értékesített mennyiséget vagy akár be is zárhatnak, ami a 2022-eshez hasonló benzinválsághoz vezethet – írja a hvg.hu.
A Samsung Electronics részvényárfolyama a szerdai kereskedésben átmenetileg több mint hat százalékot zuhant, mielőtt visszapattant, az ijedtség oka az volt, hogy a vállalat nem tudott megállapodásra jutni a szakszervezettel a bérekről - számolt be a Cnbc.
Donald Trump egyértelművé tette, hogy az Iránnal kapcsolatos tárgyalások során kizárólag a nukleáris fegyverkezés megakadályozása érdekli. Az amerikai elnök szerint az amerikaiak pénzügyi nehézségei nem befolyásolják döntéseit, még annak ellenére sem, hogy az emelkedő energiaárak és az infláció egyre nagyobb terhet jelentenek a választóknak. Kijele
Szabó Zsófi pénteken jelentette be, hogy második gyermekét várja, azóta pedig újabb részletek kerültek nyilvánosságra a magánéletéről. Sajtóértesülések szerint a műsorvezető titokban férjhez ment szír párjához, Bassam Abou Watfához, aki a baba édesapja lehet.
Több, a mindennapi életünkben is fontos szerepet játszó kérdéssel foglalkoztak és fognak foglalkozni a Pasztorális Helynökség rendezvényein, ezek közé tartozik a teremtésvédelem, valamint a férfiak helyzete az egyházukban és családjuk körében. A tizedik alkalommal megtartott Pasztorális svédasztalon ismét az egyházmegye területén működő szerzetesre
A szúnyogok elleni védekezés nem csupán kényelmi kérdés, hanem ökológiai, közegészségügyi és társadalmi ügy is. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont új kiadványa integrált, adatvezérelt és környezetkímélő megoldásokat kínál, amelyek a hagyományos permetezésnél hatékonyabbak és fenntarthatóbbak.
A 21. században már nem az számít ügyesnek, aki mindent maga csinál, hanem az, aki tudja, mire érdemes áldozni a drága idejéből. Az, aki robotporszívót, okoseszközöket és más automatizált megoldásokat használ nem a lusta, inkább okos!
Izrael a Vaskupola rakétavédelmi rendszerhez használatos ütegeket és azokat kezelni tudó személyzetet küldött az Egyesült Arab Emírségekbe annak érdekében, hogy az arab ország védekezni tudjon az iráni háború során – jelentette be Mike Huckabee, az Egyesült Államok izraeli nagykövete.
Ismét illegális gyümölcsárusokat értek tetten a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) ellenőrei más hatóságokkal együttműködve a rendőrség által biztosított összehangolt ellenőrzési akció során, ezúttal egy soroksári bevásárlóközpont parkolójában. Az ellenőrzések célja az illegális közterületi zöldség- és gyümölcsárusítás visszasz
Közös megegyezéssel megszűnik Such Györgynek, az Országgyűlés Hivatala főigazgatójának megbízatása kedden; a pozíció betöltésére pályázatot hirdettek - olvasható a parlamenti honlapon.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál egy belső kör-email szerint határozatlan idejű kötelezettségvállalási tilalmat rendeltek el. Az intézkedés azután történt, hogy a kormányfő tájékoztatást kért az ügyvezető miniszterektől a május 9-e utáni döntéseikről.
Magyar politikustól ilyen hosszan ennyi politikai blöfföt, ennyi kongóan üres közhelyet és ennyi gáttalan agresszivitást korábban egészen biztosan soha nem hallottak még.
Kedd éjfélkor hivatalosan is megkezdte működését a Tisza-kormány, amely már szerdán megtartja első kihelyezett ülését Ópusztaszeren. Magyar Péter szerint a kabinet az állami gazdálkodás átvilágításáról, az energiaellátásról és több kiemelt jogszabály módosításáról is dönteni fog.
Az Európai Unió szeptembertől megtiltja a brazil húsimportot. A döntés hátterében az áll, hogy Brazília nem felel meg az antimikrobiális szerek állattenyésztési felhasználására vonatkozó uniós előírásoknak. A lépésre mindössze két héttel az Eu-Mercosur szabadkereskedelmi megállapodás ideiglenes hatálybalépése után kerül sor - írta az Euronews.