2026. május 13. szerda

máj. 13
10:15
Krasznahorkai László Szegeden is fellép – itt vannak a részletek (Könyves Magazin)
Összművészeti és színházi produkciókkal, valamint az írásaira reflektáló képzőművészeti alkotásokból rendezett kiállítással köszöntik Krasznahorkai Lászlót Szegeden.
máj. 13
10:15
Orbán jobbkeze is távozott: eldőlt, ki felügyeli mostantól a legfontosabb kormánydöntéseket (SzMo)
A Miniszterelnökség alá tartozó Miniszterelnöki Kormányiroda új közigazgatási államtitkára Ducsay Zsuzsanna Ágnes lett, miután Bordás Gábort felmentették. Az intézmény a kormányülések legfontosabb iratait őrzi, és a döntések előkészítését, valamint végrehajtását felügyeli.
máj. 13
10:15
Katonaorvosi vizsgálat közben halt meg egy ukrán hadköteles (Magyar Hírlap)
Korábban katonai regisztrációs dokumentumainak ellenőrzése céljából állítottak meg Dnyipróban.
máj. 13
10:15
Izrael is döntős az Eurovízión – tiltakozások közepette jutott tovább (AC News)
Az izraeli versenyző, Noam Bettan bejutott a Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjébe Michelle című szerelmes popdalával. A 28 éves énekes fellépését vegyes reakciók fogadták a bécsi elődöntőn: miközben sokan lelkesen támogatták, néhány néző kifütyülte, és palesztinpárti jelszavakat skandált.
máj. 13
10:15
6 gyakori minta, amiért ugyanazok a helyzetek ismétlődnek a randijaidon (Bien)
Néha úgy érezheted, mintha egy időhurokba kerültél volna, ahol ugyanazokat a beszélgetéseket, vitákat vagy kudarcokat éled át.
máj. 13
10:15
Komoly szigorítás jöhet az EU-ban, korlátozhatják a gyerekek TikTok- és Instagram-használatát (Médiapiac)
Az Európai Unió akár már ezen a nyáron közös szabályozással korlátozhatja a gyermekek közösségimédia-használatát. A cél az, hogy megvédjék a kiskorúakat a függőséget okozó digitális platformoktól.
máj. 13
10:15
Az Otthon Start miatt túlpörgették az árakat az eladók, eljött az alku ideje a lakásvásárlásban (Biztos Döntés)
Lassuló kereslet, növekvő kínálat és erősödő alkupozíció jellemzi jelenleg az ingatlanpiacot. Az Otthon Start Program által felfűtött árrobbanás kifulladt, így a következő hónapokban az eddig túlárazott ingatlanoknál akár árcsökkenés is bekövetkezhet a szakértők szerint. A lakásépítések ugyan kezdenek felpörögni, de ezek hatása nem képes gyorsan nö
máj. 13
10:17
Történelmi megállapodás készül: irdatlan összeget kaphat az egyik legismertebb mesterséges intelligencia (Portfolio)
Az Anthropic, a Claude mögött álló mesterségesintelligencia-fejlesztő cég legalább 30 milliárd dolláros tőkebevonásról tárgyal a befektetőkkel. Ez lehet a vállalat eddigi legnagyobb finanszírozási köre, amellyel a cég értékeltsége meghaladhatja a 900 milliárd dollárt - írja a Bloomberg.
máj. 13
10:21
300 000 forintot kértek a 30 perces duguláselhárításért - Feljelentés lett a vége (Blikk)
Az adószabályok megsértésével működött a cég, amelyik egy tápiószecsői otthonban elvégzett munkáért túlárazott számlát nyújtott be ügyfelének. Ráadásul az is kiderült, hogy a cég adószámát tavaly törölték a nyilvántartásból. A károsult azután tett feljelentést, hogy egy 30 perces duguláselhárítási munkáért 300 000 forintos munkadíjat kértek tőle.
máj. 13
10:21
Rossz hír jött a piacokról: a felére zuhant rengeteg hitel értéke (Portfolio)
A magánhitelalapok az első negyedévben jelentősen leértékelték befektetéseiket, ami jól mutatja az ágazatra nehezedő nyomást – derül ki a Reuters által áttekintett pénzügyi beszámolókból.
máj. 13
10:21
Rangos díjjal ismerték el a magyar tejtudomány egyik legfontosabb alakját (Agroinform)
Dr. Varga László, a Széchenyi István Egyetem professzora, rangos Akadémiai Díjat kapott a Magyar Tudományos Akadémiától. Az elismerést az élelmiszer-tudomány, különösen a tejtudomány területén elért kiemelkedő eredményeiért érdemelte ki.
máj. 13
10:21
Hegedűs Zsolt elárulta, mire számíthatunk az egészségügyben (ATV)
Letette hivatali esküjét Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt kormányának új egészségügyi minisztere, aki első nyilatkozataiban máris átfogó reformokat és szemléletváltást ígért az egészségügyben.
máj. 13
10:21
Robert Pattinson 40 éves: 5 film, amely messze túlmutat az Alkonyaton (Hamu és Gyémánt)
A nézők Cedric Diggoryként ismerhették meg Robert Pattinsont a Harry Potter és a Tűz Serlegéből, majd Edward Cullenként vált világsztárrá az Alkonyat-filmekben. Azóta Hollywood egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze lett, aki tudatosan épített magának sokkal izgalmasabb pályát a tinibálvány-szerep után. A 40 éves sztár születésnapja alkalmából 5
máj. 13
10:21
Aszály, árnyomás, geopolitika: reagált az AgrárTrend Index (Mezőhír)
A mezőgazdaság fordulóponthoz ért: az AgrárTrend Index az aszályra, árnyomásra és új beruházási kényszerre figyelmeztet.
máj. 13
10:21
Harka egyik utcájába a futárok, sőt a szemétszállítók sem hajthatnak be átmenetileg azbesztszennyezés miatt (Telex)
Bevizsgáltatták Harkán a murvás utakat, azonnali döntéseket is hozott a képviselő-testület.
máj. 13
10:27
Százmilliárd forintnyi eurót zsákolhattak be a magyarok (Menedzsment Fórum)
Bevásárolt devizából a magyar lakosság.
máj. 13
10:27
"Nem tudták elképzelni, hogyan lehet majd ebből megélni" – Erre a pályára szánták a szülei a Hungária legendáját, Novai Gábort (Blikk)
Generál, Hungária, Dolly Roll – csak néhány együttes egy fantasztikus pályafutásból. A legendás zenekarok közötti kapocs Novai Gábor, aki Radnai Péternek mesélte el az életét a Mi ez a tánc, fiatalok? című könyvben, amely az Athenaeum kiadó gondozásában jelent meg. Ebből a kötetből szemezget a Blikk ezen a héten.
máj. 13
10:27
Több mint 20 százalékkal csökkent az Európában illegálisan tartózkodók száma (Piac és Profit)
2025-ben 132 600 harmadik országbeli állampolgár beléptetését tagadták meg az EU területére, ami 7,1 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest (123 835).
máj. 13
10:27
Sokkoló számok az internet legsötétebb ügyeiről (Infostart)
Gyermekekkel szembeni online szexuális visszaélésekről, engedély nélkül közzétett tartalmakról és internetes pénzügyi csalásokról érkezett a legtöbb bejelentés 2025-ben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolgálatához, az Internet Hotline-hoz – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága.
máj. 13
10:27
Váratlan fordulat a forintnál: súlyos árat fizetnek a magyar termelők a hirtelen jött erősödésért (Portfolio)
A forint elmúlt időszakban tapasztalt látványos erősödése kedvezőtlenül érinti a magyar agrárexportőröket. Míg a hazai zöldség-gyümölcs ágazat és az élelmiszer-feldolgozóipar komoly bevételkiesést szenved el az euróban elszámolt tranzakciók miatt, az importált alapanyagoknál várt árcsökkenés elmarad. A gabonatermelőket ugyanakkor egyelőre megvédik
máj. 13
10:27
A Siemens rekordüzlete most valóban sínre került Indiában (autopro)
A Siemens Mobility átadta az első olyan nagy teljesítményű elektromos tehervonati mozdonyokat az Indian Railways számára, amelyek egy rekordméretű, hárommilliárd eurós projekt részeként készülnek.
máj. 13
10:27
A diktatúrában még a tudomány sem véd meg – Olvass bele Kovács Krisztián történelmi thrillerébe! (Könyves Magazin)
A fény magányossága azzal az örök dilemmával szembesít minket, hogy a hatalom vagy a szabadság fontosabb. Kovács Krisztián történelmi thrillere egy csillagász nem mindennapi történetét dolgozza fel a 20. század végi Budapesten.
máj. 13
10:27
A kormányváltás napján távozott a Nav elnöke (SzMo)
Megszűnt Vágujhelyi Ferenc megbízatása a Nemzeti Adó- és Vámhivatal élén, a hírt a hatóság is megerősítette. A távozás oka, hogy a NAV elnöke államtitkári rangban dolgozik, amelynek mandátuma a miniszterelnökéhez van kötve.
máj. 13
10:27
Panyi Szabolcs: a bécsi repülőtéren egy magyar pilóta három olyan luxusrepülőt is lefotózott, melyek az Orbán-rezsim elitjéhez kötődnek (naphire.hu)
A gépeket lefotózó magyar pilóta egyetlen, sokatmondó mondattal magyarázta meg, hogy miért nem Budapesten parkolnak ezek a gépek: "Mert fosnak."
máj. 13
10:27
A világ legszebb helyén bújik meg ez az apró spanyol kőfalu (Drive)
A Time Out Magazin szakértői nemrég a világ legszebb helyének választották az Észak-Spanyolországban húzódó Picos de Europa hegységet. A vidék egyik különleges központja Bulnes, amely látványos fekvésével és szokatlan megközelítésével is emlékezetes úti cél: ez Spanyolország egyik utolsó olyan faluja, ahová ma sem vezet autóút. A települést helyett
máj. 13
10:33
Hol van már Bezzegrománia, kemény adatok érkeztek a szomszédból (Privátbankár)
Újra kétszámjegyű az infláció, a GDP pedig csökkent.
máj. 13
10:33
Ez ám a luxus! Neymar megmutatta bámulatos otthonát (Blikk)
Betekintést engedett mesés otthonába Neymar. A Santost erősítő futballsztár egy brazil influenszert kalauzolt körbe házában, s megmutatta az egyik Ferrariját, motorgyűjteményét és kislánya elképesztő játszószobáját is.
máj. 13
10:33
Tévedés, hogy csak a fejfájás jelezhet nagy bajt: ez az agydaganat 9 leggyakoribb tünete (Femcafe)
Az agydaganat különösen veszélyes betegség, és noha az e kategóriába tartozó tumorok egy jelentős része jóindulatú, nem árt, ha tudod, hogyan ismerd fel azokat a tüneteket, melyek rákos folyamatra utalhatnak.
máj. 13
10:33
Marco Rossi kijelentésétől azonnal felháborodtak a Fradi szurkolói, furcsa mondat hagyta el a kapitány száját (Promotions)
Csak két magyar focista került be a válogatott keretébe a Ferencvárosból, de nem ezzel haragította magára őket.
máj. 13
10:33
Kínába tart Donald Trump (Magyar Hírlap)
Egy váratlan személy is csatlakozott az amerikai delegációhoz.
máj. 13
10:33
Magyar Péter bejelentette, hol lesz a Miniszterelnökség (Telex)
A volt Építési és Közlekedési Minisztérium épületében , Lázár János egykori munkahelyén lesz az irodája.
máj. 13
10:33
Köböl Anita: "Most azt hiszem együtt izgulunk, hogy meg tudjuk csinálni" (Sassy)
A műsorvezetőnek a várandósság és az anyaság kihívásaival is egyedül kellett szembenéznie. Azt mondja, ez tette felelősségteljesebbé, amit új, komoly posztján is kamatoztathat.
máj. 13
10:33
Marketing Future: A forrás kritikája — Avagy ki szívja ki a teremtés tojásából az életet? (Digital Hungary)
A tojás a teremtés szimbóluma. Minden mitológiában — az egyiptomitól a kínaiig — a kozmikus tojásból születik a világ. Belőle minden megszülethet. Élet. Új gondolat. Új kezdet. De ahhoz, hogy a tojás betöltse szerepét, kell egy madár, amelyik létrehozza. Amelyik napokig, hetekig költi. Amelyik vállalja a kockázatot, hogy esetleg sosem kel ki. Az al
máj. 13
10:33
Az ápolók munkáját emelték ki a békéscsabai eseményen (Gyulatelevízió)
Május 12-e Florence Nightingale, a modern nővérképzés, valamint a betegellátás reformjának elindítójának születésnapja, amely egyben az ápolók nemzetközi napja. Ebből az alkalomból rendeztek programot kedd délután a Békés Vármegyei Központi Kórház Réthy Pál Tagkórházban. Becsei László főigazgató főorvos kiemelte, az ápolói hivatás egykor nagy presz
máj. 13
10:33
Felvételi pontszámok érthetően: mi számít igazán? (Diplomátszerzek)
Az egyetemi felvételi pontszám sok gimnazista számára úgy hangzik, mint egy végső ítélet. Egy szám, ami eldönt mindent: bekerülsz vagy nem. És hogy mindehhez az érettségi a kulcstényező. A 2026-os felvételi rendszerben viszont több olyan tényező van, amin még az érettségi után is lehet javítani, vagy amivel egy gyengébb eredmény kompenzálható. A le
máj. 13
10:39
Megrekedtek a közel-keleti tárgyalások, az infláció viszont fokozatosan növekszik a konfliktus hatására (ProfitLine)
Az S&P 500 és a Nasdaq kedden alacsonyabban zárt, előbbi 0,2, utóbbi 0,7 százalékkal, visszahúzódva a rekordközeli szintekről, miután a múlt havinál magasabb inflációs adatok és az egyre bizonytalanabbá váló amerikai–iráni tűzszünet arra késztették a befektetőket, hogy a rendkívül erős első negyedéves gyorsjelentési szezon végéhez közeledve profito
máj. 13
10:39
Céláremelés érkezett az egyik hazai blue chipre! (Portfolio)
Javában zajlik a hazai negyedéves jelentési szezon, amire lépnek az elemzők is, ma reggel az egyik hazai blue chipre érkezett céláremelés, ami számottevő felértékelődési potenciált jelez a papírban.
máj. 13
10:39
Magyar Péter Lázár minisztériumát foglalja el (444.hu)
A miniszterelnök székhelye és a kormányülések helyszíne Budapesten, az Alkotmány utcában lesz, pár lépésre a Parlamenttől.
máj. 13
10:39
Beach Buggy szerepben tetszeleg az új Renault 4 (Autónavigátor)
A Renault újabb különleges tanulmányautót mutat be a Roland-Garros 2026-os tenisztorna alkalmából. A Renault 4 JP4x4 Concept az elektromos Renault 4 E-Tech platformjára épül, miközben egyszerre idézi meg az 1969-es Renault 4 Plein Air és az 1981-es JP4 különkiadás szellemiségét.
máj. 13
10:39
Magyar Péter elmondta, a Karmelita helyett hol lesz a miniszterelnöki székhelye (SzMo)
Az új kormányfő nem kér a Karmelita Palotából: a korábbi Építési és Közlekedési Minisztérium épületébe teszi át a Miniszterelnökség székhelyét. Jövő héttől a kormányüléseket is itt fogják tartani.
máj. 13
10:39
Meglepő dolog derült ki a telefonszámokról (MMonline)
A telefonhívás továbbra is a legerősebb kommunikációs forma – derül ki a Yettel országos kutatásából, amely a május 17-i, a távközlés világnapja apropóján vizsgálta a magyarok kapcsolattartási szokásait és telefonszámukhoz fűződő viszonyát. Bár az írásos, chates üzenetváltás egyre elterjedtebb, a válaszadók szerint telefonon ritkábban adódnak félre
máj. 13
10:39
De mégis, ki az a Miss Doude? (Demokrata)
Kívül és belül. Iványi László művészete 1958–1975 címmel nyílt meg a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) legújabb kamarakiállítása.
máj. 13
10:39
Szétosztanák az állampolgárok között az AI-cégek extraprofitját Dél-Koreában (BitcoinBázis)
Olyan ötlet merült fel nemrégiben Dél-Koreában, ami azonnal hullámként söpört végig először a helyi piacokon, de a témához kapcsolódó aggályok globális szinten is gyorsan megjelentek. Kim Yong‑beom, Dél‑Korea elnöki főtanácsadója egy Facebook-posztban azt vetette fel, hogy az AI‑ és félvezetőipari cégek hatalmas nyereségeinek adóját részben állampo
máj. 13
10:39
Verstappen különleges ajánlatot kapott – "Olyan autót vezetne, mint még soha" (Racingline)
Jeff Dodds felajánlotta Max Verstappennek, hogy tesztelje a Formula E nemrég pályára küldött legújabb generációs autóját.
máj. 13
10:39
Robert Capa titkos budapesti fotói: a romoktól a Sztálin-poszterekig (rtl.hu)
Közel nyolcvan év után ritka, korábban nem látott felvételek kerültek elő a világhírű fotóriporter, Robert Capa 1948-as budapesti látogatásáról. A haditudósító kamerája nemcsak a romokból újjáépülő várost örökítette meg, hanem a kiépülő kommunista diktatúra első baljós jeleit is.
máj. 13
10:39
Kiderült, hol lakik majd Magyar Péter miniszterelnök (AC News)
Magyar Péter közölte: miniszterelnökként is budai otthonában maradna, és a régi Skoda Superbbel járna továbbra is.
máj. 13
10:39
Utazás a Közel-Keletre: ezt érdemes tudni minden turistának (Digital Hungary)
A közel-keleti országok egyre népszerűbbek a turisták körében, a háborús helyzet azonban sok utazó számára jelent bizonytalanságot. Mire számíthatnak, akik ebbe a térségbe terveznek utazni? Köthetnek-e biztosítást, illetve miben tud segíteni a biztosító az utazás során egy váratlan helyzetben? Többek között ezekkel kapcsolatban kérdezte a Bank360 a
máj. 13
10:39
Dua Lipa pert indít a Samsung ellen, 15 millió dollárt követel az óriásvállalattól (Igényesnő.hu)
A világhírű énekesnő nehezményezte, hogy a cég az ő arcával kísérelt meg televíziókat értékesíteni, e gyakorlat ráadásul a többszöri felszólítás ellenére is szakadatlanul folytatódott. A 30 esztendős brit énekesnő, Dua Lipa még 2025 nyarán vette észre, hogy a Samsung az engedélye, illetve bármiféle kompenzáció biztosítása nélkül használta fel az ar
máj. 13
10:45
Lázár János minisztériumába költözik be Magyar Péter (Privátbankár)
Itt lesz a miniszterelnök székhelye és a kormányülések színhelye is.
máj. 13
10:45
Felemás eredmények a Magyar Telekomtól (Piac és Profit)
Az összbevétel 1,5 százalékkal, 238,1 milliárd forintra csökkent, ami enyhén elmaradt mind a piaci konszenzustól, mind a Erste előrejelzésétől. A főbb negatív tényezők a csökkenő IT-bevételek, a VidaNet dekonszolidációs hatása, valamint a mobilkészülék-értékesítések visszaesése voltak a harmadik fél részére történő exportértékesítések leépítése mia

Keresés