Az élő környezetért felelős miniszter szerint Sipos Katalin személye a garancia többek között arra, hogy a döntéseiket kizárólag tudományos alapokon hozzák meg.
Finn és brit tudósok a szívinfarktus egy rejtett okát azonosították a koszorúerekben megbúvó bakteriális biofilmekben. A felfedezés a jövőben új diagnosztikai és vakcinafejlesztési utakat nyithat.
Visszafogott növekedés, 3 százalék feletti infláció, magas költségvetési hiány és emelkedő adósságráta – erre számít a CIB Bank az idén a magyar gazdaságban.
A kisbenzinkutak kimerülésétől tartva üzemanyagellátási nehézségeket vetítenek előre a független benzinkutasok és azonnali intézkedéseket sürgetnek, ha a héten kialakul az a helyzet, hogy árrés nélkül kell értékesíteniük a dízel üzemanyagot; a Mol ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az ellátás nincs veszélyben, a vállalat minden partnerét kiszolgálja.
Nagyon erőteljesen erősödik a Magyarország iránti befektetői bizalom a választások után, a nyugati befektetők megújult érdeklődést mutatnak az ország iránt. Ezzel szemben ha nem lett volna kormányváltás, akkor valószínűleg a leminősítést várnánk. A forint árfolyamába már beépültek a jó hírek, és az árfolyam túl erős – hangzott el a CIB Bank sajtótá
Összeomlás szélére került az izraeli kormány, miután Benjámin Netanjahu miniszterelnök elutasította az ultraortodoxok sorkatonai mentességét garantáló törvénytervezet benyújtását. A koalíciós válság miatt már jövő héten szavazhatnak a Knesszet feloszlatásáról. Ez a lépés őszi előrehozott választásokhoz vezethet - jelentette a Portfolio.
A Jeep bemutatta a megújult Avengert, amely továbbra is a márka legkisebb, ugyanakkor egyik legsikeresebb európai modellje. A frissített B-SUV egyes piacokon már rendelhető, a premierhez pedig egy különleges 85th Anniversary kiadás is csatlakozik. Az Avenger eddig több mint 270 ezer megrendelést gyűjtött össze Európában, amelyek 60 százaléka elektr
A 2026-os választások utáni napokban szokatlan jelenségre figyelhettek fel a felhasználók: több meghatározó kormányzati szereplő és közéleti véleményvezér szinte egyik napról a másikra számolta fel online jelenlétét. Míg egyesek formálisan elköszöntek, mások magyarázat nélkül szüntették meg követők tízezreit elérő oldalaikat.
2026. május 31-én ismét izgalmas programokkal készül a Budaörsi Repülőtér gyereknap alkalmából. A látogatók egész napos családi eseményekre, repülős élményekre és gyerekprogramokra számíthatnak, de természetesen a gasztronómiai különlegességek sem maradnak el.
Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyminiszter után most egykori helyettese, Marcin Romanowski is a távozás mellett döntött, és az Orbán-kormány által számukra biztosított magyarországi menedék helyett az Egyesült Államokat választotta, hivatali főnökéhez hasonlóan.
Teltházzal zajlott a májusi Portfolio Investment Day, ahol az áprilisi magyar országgyűlési választás utáni új politikai-gazdasági korszak, a Hormuzi-szoros körüli feszültségek, az erősödő forint és a magyar eszközök felértékelődési lehetőségei adták meg az alaphangot. A szakértők szerint a következő hónapokban a geopolitika, az euró-bevezetés felé
Egyetlen hónap alatt közel százmilliárd forinttal ugrott meg a lakossági devizabetétek összege, amiből egyértelműen látszik, hogy a parlamenti választás előtti hetekben sokan váltották forintjaikat euróra vagy dollárra – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. A vásárlási kedv a forint elmúlt hetekben bekövetkezett látványos és ta
"Gyilkos Bardóczi" – ez a durva felirat fogadta a járókelőket Budapest egyik parkjában, egy frissen kivágott fa törzsére mázolva. A rongálással közvetlenül Bardóczi Sándor főtájépítészt támadták, ami Karácsony Gergely szerint hű lenyomata annak, ahogy az elmúlt években a közbeszéd lealjasodott. A főpolgármester kiállt munkatársa mellett, és elmondt
Kiss Kriszta egy hosszú Instagram-posztban tudatta a követőivel, hogy Stohl Andrással a továbbiakban nem alkotnak egy párt. Bár rengetegen szurkoltak azért, hogy a kapcsolatuk A Nagy Ő után a való életben is működni tudjon, úgy tűnik, mégsem egymásnak szánta őket a sors.
Május 20-a az szja-bevallás benyújtásának a határideje – emlékeztet a Nav. Akinek fizetendő adója van, azt is eddig az időpontig kell rendezni, ha el akarja kerülni a késedelmi pótlékot, illetve a visszaigénylésnél sem mindegy a gyorsaság, a hivatal ugyanis 30 napon belül utalja a visszajáró adót.
A bob frizura sosem megy ki a divatból, azonban a 2026-os trendek új csavart hoztak ebbe a népszerű fazonba. A kifutókon látott verziók sokkal rétegesebbek és játékosabbak, mint valaha. A cél, hogy a klasszikus egyenes bob helyett most egy lazább, természetes hatású fazon jelenjen meg.
Magyar Péter hétfőn mutatta be új kormánya szóvivőit: Szondi Vanda, Magyar Éva és Köböl Anita kapta meg a felkérést, amelyet mindhárman el is fogadtak. A bejelentés után Köböl Anita most az ATV-től és a nézőktől is elbúcsúzott.
Elrendeli a fakivágások beszüntetését a védett erdőkben Gajdos László élő környezetért felelős miniszter - jelentette be szerdán Facebook oldalán. Kiemelte, azonnali moratóriumot hirdet, emellett szigorítják az ipari szankciókat is.
Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyminiszter után most egykori helyettese, Marcin Romanowski is a távozás mellett döntött, és az Orbán-kormány által számukra biztosított magyarországi menedék helyett az Egyesült Államokat választotta, hivatali főnökéhez hasonlóan.
Újabb árcsökkentést hajtott végre a Spar Magyarország, ezúttal a pékáru-kategóriában: összesen 14 népszerű termék normál fogyasztói ára mérséklődött, további árucikkeknél pedig már az elmúlt hetekben csökkentek az árak. Az intézkedésnek köszönhetően a vásárlók a mindennapi fogyasztás részét képező friss és helyben sütött pékárukhoz kedvezőbb áron j
A klasszikus keresőoptimalizálás évtizedeken át a kattintásokért folyt, az új korszakban viszont már az számít, hogy bekerülünk-e az AI által generált válaszokba. Mit tehetnek a márkák, ha nem akarnak láthatatlanná válni?
Földi András, az ország egyik legismertebb római jogásza korábban távozásra szólította fel a "megbukott rezsim fenntartásához és továbbéléséhez asszisztáló" alkotmánybírókat és jogászokat, köztük Czinét is.
A szlovák-magyar határ térségében új lendületet kaphat a turizmus: átfogó fejlesztési program indult a Novohrad-Nógrád Geopark területén, amely több új látványossággal tenné vonzóbbá a vidéket. A beruházások célja, hogy a látogatók tartalmasabb élményekkel fedezhessék fel a régiót, miközben hosszabb távon a térség gazdaságát és fenntartható működés
Rendőrnyomozók szálltak ki a Győr-Szol Zrt.-hez. Ezekben a percekben is zajlik az adatgyűjtés – közölte Pintér Bence győri polgármester a hírhedt városi cég ügye kapcsán. A fideszes többségű képviselőtestület a városi cégek tulajdonosi jogköreit korábban kivette a polgármester hatásköréből, és Fekete Dávid vezette, fideszes többségű bizottsághoz re
Nagyon erőteljesen erősödik a Magyarország iránti befektetői bizalom a választások után, a nyugati befektetők megújult érdeklődést mutatnak az ország iránt. Ezzel szemben ha nem lett volna kormányváltás, akkor valószínűleg a leminősítést várnánk. A forint árfolyamába már beépültek a jó hírek, és az árfolyam túl erős – hangzott el a CIB Bank sajtótá
A Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) becslése szerint Donald Trump "Arany Kupola" rakétavédelmi rendszere húsz év alatt mintegy 1200 milliárd dolláros költséggel járna. Ez jelentősen meghaladja a korábban tervezett 175 milliárd dolláros keretet. A pártfüggetlen költségvetési elemzőintézet ráadásul arra is figyelmeztetett, hogy a rendszer egy
A nyári gépjárműkárok jelentős része tudatos parkolással, jégkár elleni védelemmel és az időjárási riasztások követésével megelőzhető, csökkentve a szervizek telítettsége miatti várakozási időt.
Gyors közleményt adott ki az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark: a Feszty-körkép a mai napon csak 13:30-ig látogatható. A háttérben sokak szerint Magyar Péter érkezése állhat, miután a politikus programjáról már korábban is találgatások indultak el.
A Subaru az év elején hivatalosan is megkezdte akkumulátoros elektromos modelljeinek gyártását a japán Gunma Yajima üzemben, új fejezetet nyitva a márka elektrifikációs stratégiájában. Az átalakított gyártósorokon már az új Subaru Trailseeker – európai nevén E-Outback – készül, amely a márka első olyan globális elektromos modellje, amely saját Suba
Az MNB mai FX-swap tenderén érdemben csökkentette az elérhető évesített forintkamatot, ami az MBH Bank szerint arra utal, hogy a jegybank már maga is érzékeli: a piaci folyamatok egyre inkább eltávolítják az implikált kamatszintet a 6,25%-os alapkamatól. Árokszállási Zoltán, az MBH Bank vezető közgazdásza szerint a lépés erősíti annak kockázatát, h
Nem kerül letartóztatásba, de nyomkövetőt kap, és négy hónapig nem hagyhatja el otthonát Bóna Zoltán volt fideszes országgyűlési képviselő lapinformációk szerint.
Sokkal környezetbarátabb és talán olcsóbb is lesz, mint a mai műanyag alkatrészek. Ha a piac rákap, pár év múlva ilyenekkel készülhetnek a háztartási gépeink.
Shannon Elizabeth, az ezredforduló egyik legnagyobb szexszimbóluma, aki az Amerikai pitében Nadia szerepében generációk emlékezetébe véste be magát, váratlan és drasztikus karrierváltás mellett döntött. Megint vetkőzik.