2026. május 13. szerda

máj. 13
18:45
Észbontó: Demi Moore a cannes-i filmfesztivál legszebb ruháját viselte (Femcafe)
Végre elstartolt a cannes-i filmfesztivál, melynek során nemcsak a mozirajongók, hanem a divat szerelmesei is nap mint nap izgalmas pillanatokra számíthatnak a vörös szőnyegen a felvonuló sztárok jóvoltából – ott van például Demi Moore, aki már rögtön az első napon ellopta a show-t.
máj. 13
18:45
Aszály: Kétmilliárd forintot ad a kormány az azonnali beavatkozásokra (SzMo)
Magyar Péter elmondta, hogy hosszú távon nagy vízügyi fejlesztést terveznek, ami megkönnyíti majd az aszályos helyzetek kezelését. Több, mint 200 milliárd forintnyi pénzt terveznek - uniós pénzeket is - erre fordítani.
máj. 13
18:45
A házasság nem tulajdonjog: Ezért nem változtatom meg a nevem az esküvő után (Bien)
A házasságkötés pillanata életünk egyik legszebb mérföldköve, amely két ember szövetségét jelképezi a közös jövőre. Ez az elköteleződés ma már inkább a belső értékekről és az egymás iránti tiszteletről szól.
máj. 13
18:45
Ezt árulhatja el a 20 másodperces vizelési teszt az egészségéről (EgészségKalauz)
Olykor érdemes jobban megnéznie a vizeletét, hiszen sok fontos információt hordozhat.
máj. 13
18:45
Családi pótlék utalása 2026 tavasz és nyár: pontosan ezeken a napokon érkezik a számlákra a pénz (Hóvége)
Naptárban mutatjuk.
máj. 13
18:51
Magyar Péter: Május 25-én megállapodás születhet az uniós források hazahozataláról (ATV)
Csütörtök délelőttre a külügyminiszter berendelte a budapesti orosz nagykövetet a Kárpátalját ért orosz dróntámadás miatt - mondta Magyar Péter miniszterelnök a Tisza-kormány első ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatóján, szerdán Ópusztaszeren.
máj. 13
18:51
Bejelentést tett az üzemanyagárakról Magyar Péter: ez hangzott el a kormányülésen (Pénzcentrum)
Mindössze 30 nappal a választások után hivatalosan is megalakult az új kormány, Magyar Péter pedig már meg is tartotta első kabinetülését. Az ópusztaszeri sajtótájékoztatón szó esett a Kárpátalját ért orosz dróntámadásról, a rendkívüli aszályhelyzetről, a több száz milliárdos vízügyi fejlesztésekről, valamint az üzemanyag-ellátás helyzetéről is. A
máj. 13
18:57
A Mol biztosította a kormányt, hogy az olaj és benzin elegendő, és biztosított a védett áras ellátás a kutakon (SzMo)
Várhatóan 17 döntést hoznak ma még a kormányülésen. Az EB többtagú küldöttséget küld Budapestre, tárgyalásokat folytatnak, cél és elvárás, hogy olyan szintre jussanak, hogy a május 25-ig héten Brüsszelben Magyar politikai megállapodást tudjon kötni az uniós pénzekről.
máj. 13
18:57
A bélflóra állapota és a hangulat összefügg (Magyar Hírlap)
Nem véletlen, hogy sokan már "második agyként" emlegetik a bélrendszert.
máj. 13
18:57
Milliárdos tételben üzletelt hamisítványokkal a vietnámi testvérpár (Üzletem)
A Somogy Vármegyei Főügyészség iparjogvédelmi jogok megsértésének különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó bűntette miatt emelt vádat két vietnámi férfival szemben, akik utánzatok forgalmazásával milliárdos vagyoni hátrányt okoztak ismert márkák jogtulajdonosainak – tájékoztatott a Somogy Vármegyei Főügyészség.
máj. 13
19:03
Xxxii. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár 2026 (Agroinform)
Folyamatosan tudósítunk a kiállításról. Kövesd velünk a történéseket és nézd meg a kiállított újdonságokat.
máj. 13
19:03
Nagyot nőtt a Graphisoft Park profitja, javított előrejelzésén a cég (Portfolio)
A stabil bérlői állomány, a magas kihasználtság és a kedvezőbb pénzügyi eredmény látványosan megtámasztotta a Graphisoft Park első negyedéves számait. A társaság pro forma adózott eredménye 20 százalékkal nőtt éves alapon, miközben a beszámoló szerinti eredmény veszteségből jelentős nyereségbe fordult. A menedzsment a korábban vártnál alacsonyabb ü
máj. 13
19:03
Egy tökéletes nyaralóhely pároknak és családosoknak (AQUA)
A dalmát partvidék szívében, Splitből mindössze rövid kompozásra fekszik a 396 négyzetkilométer alapterületű Brač, az Adriai-tenger harmadik legnagyobb szigete. Ez a népszerű úti cél számos olyan látnivalóval büszkélkedhet, melyek egész Horvátországban egyedülállók. Az ókor óta lakott, 14 ezer lelket számláló sziget védjegye az olívaolaj és a ragyo
máj. 13
19:03
Mészáros Lőrinc elveszítheti a fociklubját, már külföldön is erről írnak a lapok - Bajban a felcsúti birodalom? (Promotions)
Magyarország leggazdagabb embere behúzza a nadrágszíját, spórolásra kell adnia a fejét.
máj. 13
19:03
Már gyártják a megújult Kia Xceed modellt Zsolnán (Autószektor)
A népszerű kompakt crossover megújulása jelentős mérföldkő az üzem életében, ahol a gyártási folyamatokat 40 új, nagy precizitású robottal modernizálták a hatékonyság és a fenntarthatóság jegyében. A zsolnai létesítmény – amely immár 100%-ban megújuló energiával működik – így továbbra is a Kia európai sikermodelljeinek bölcsője marad, biztosítva a
máj. 13
19:09
Új ügyvezető irányítja a Nyíregyházi Állatparkot (ProfitLine)
Papp Endre zoológiai igazgatóhelyettest nevezte ki Kovács Ferenc polgármester a Nyíregyházi Állatpark új ügyvezetőjévé - közölte a városháza sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.
máj. 13
19:09
Tóth Péter volt kampányfőnök nemzetbiztonsági főtanácsadó lesz a kormány mellett (SzMo)
A Tisza párt kampányának irányító kampányfőnök korábban azt mondta, hogy a választást követően nem szeretne szerepet vállalni a kormányzati munkában.
máj. 13
19:09
A NATO-tagállamok védelmi beruházásainak növelését szorgalmazták (Magyar Hírlap)
A román államfő szerint Ukrajna és Moldova támogatását is folytatni kell.
máj. 13
19:09
Magyar Péter Lázár minisztériumát foglalja el (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 13
19:09
Kell a friss kép a mezőgazdaságról (Magyar Mezőgazdaság)
Május 15-én indult a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) országos gazdaságszerkezeti összeírása, az Agrárium 2026. A háromévenkénti adatfelvétel célja, hogy pontos képet kapjunk a magyar mezőgazdaság állapotáról.
máj. 13
19:15
Feltárul a 100 éves magyar zeneszerző különleges világa (FilmHu)
Világhírű magyar zeneszerzőről szóló portréfilm, Christian Petzold legújabb kultgyanús alkotása, valamint a Stranger Things alkotóinak új sorozata is megérkezik a streaming szolgáltatók kínálatába. Ajánlónk a hónap második felére otthoni mozizáshoz és sorozatdaráláshoz.
máj. 13
19:15
Százszorosára nőtt ez a népszerű piac alig pár év alatt: elképesztő, kikhez vándorolnak a milliárdok (Pénzcentrum)
A zenehallgatás az elmúlt másfél évtizedben alapjaiban változott meg. A CD-k és letöltések kora után ma már a streaming szolgáltatások uralják a piacot, és ez nemcsak a felhasználói szokásokat, hanem a teljes iparág működését is átalakította. A CHART by Pénzcentrum friss epizódjában ezt a látványos átalakulást mutatjuk be számokkal, statisztikákkal
máj. 13
19:15
Ez a zöldfűszer élen van a rák megelőzésében, de még a vérkeringést is helyre rázza (Femcafe)
Csodálatos ez a fűszernövény, amiből minél többet kellene fogyasztani.
máj. 13
19:15
3 fürdőruha és bikini trend, ami leuralja majd a strandokat idén nyáron (Glamour)
Vibráló színek és olasz életérzés: a Tezenis nem aprózta el az idei strandszezon nyitányát. Olyan show keretében mutatták be a 2026-os tavaszi-nyári kollekciót a veronai Oniverse központban, ami után valószínűleg minden résztvevő azonnal a tengerpartra váltott volna repülőjegyet. Betekintést nyerve a kollekcióba, mi már látjuk, hogy mi az a 3 fürdő
máj. 13
19:15
A modern romantika legintimebb mondata már nem az, hogy "hiányzol" (WMN)
Hogyan lehet igazán megismerni valakit, amikor már az első találkozás előtt végignéztük az egész digitális lenyomatát? Olvasói írás az online társkeresésről.
máj. 13
19:15
Közérthetően a környezetvédelemről (egy.hu)
Ajánlj te is egy könyvet, hogy minél sokrétűbb tudásunk legyen a témában!
máj. 13
19:15
Csillagjegyed szerint így gyógyul be a legkönnyebben a szíved szakítás után (Bien)
Ha egy kapcsolat véget ér, a szakítás mindenki számára épp oly fájdalmas tud lenni. Ki így, ki úgy dolgozza fel az őt ért sebeket, és mindenki más módszert talál rá, hogy megtalálja a kiutat a múlt kínzó és sötét árnyainak fogságából. Ha éppen túl vagy egy fájdalmas kapcsolaton és egy szakításon, de úgy érzed, nem találod a helyed a világban, olvas
máj. 13
19:15
Egy órán belül csodát tesz a vérnyomással, ha legalább ennyi céklát megeszünk (EgészségKalauz)
Ennek a zöldségnek a szív- és érrendszeri előnyeit nehéz felülmúlni!
máj. 13
19:15
„A munka kényszerített bele minket”- múltjáról vallott a Romantic két énekesnője (Médiapiac)
A Romantic együttes énekesnői, Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka is felidézték több mint két évtizedes, kezdetben cseppet sem zökkenőmentes barátságuk kezdetét a Ridikülben, ahol a férfi és a női barátságokról kérdezte vendégeit Pál Dénes.
máj. 13
19:21
2,2 millió tonna alma vár gazdára: így alakítja át a tavaszi piacot a hatalmas többlet (Agroinform)
Sokkoló számok érkeztek az európai hűtőházakból.
máj. 13
19:21
Magyar Péter a kormányülésről: átvilágítják a gyermekvédelmet, megtárgyalják az ügynökakták megnyitását (SzMo)
A kormány a titkosított nemzetközi szerződések és kormányhatározatok felülvizsgálatára és nyilvánosságra hozatalára is utasítást ad. A Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépést leállítják.
máj. 13
19:27
Változatos napja volt a forintnak: így változott a magyar fizetőeszköz helyzete (Pénzcentrum)
Vegyesen alakult, kevéssé változott szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
máj. 13
19:27
Magyar Péter brüsszeli delegációval fog tárgyalni Budapesten (Demokrata)
Jövő héten Budapestre jön az Európai Bizottság magas szintű delegációja – jelentette be Magyar Péter az ópusztaszeri kormányülés szünetében.
máj. 13
19:33
Megvan a remek fegyver a kánikula ellen: szivacsváros és kék-zöld tetők (Portfolio)
A hétfői esőzés során Pécsen akár 2500 liter, Budapesten 500 liter csapadékot is összegyűjthettünk volna egyetlen 100 négyzetméteres tetőfelületű családi házról - áll a Wavin elemzésében. Az új vízügyi akcióterv a városi csapadékvíz visszatartását is célozza, ami nem a távoli jövő zenéje, a szivacsvárosok elemei már sikerrel működnek a nagyvilágban
máj. 13
19:33
Egymás után érik a csapások Stohl Andrást, nagyobb baja is van a szakításnál (naphire.hu)
Friderikusz Sándor ismét bebizonyította, hogy nem fél a nyílt konfrontációtól, még ha neves kollégáiról is van szó, Stohl András lett az új áldozata.
máj. 13
19:39
Újraindulnak a Wizz Air Budapest és Tel-Aviv közötti járatai május 28-tól (ProfitLine)
A biztonsági helyzet javulásával a Wizz Air május 28-tól újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közötti légi összeköttetést - közölte a légitársaság az MTI-vel szerdán.
máj. 13
19:39
Magyar Péter felszólította a volt minisztereket, hogy ne vegyék fel a végkielégítést, Sulyok Tamást pedig alkotmánymódosítással is lemondathatják (SzMo)
A miniszterelnök közölte, hogy nem fog hozzájárulni ahhoz, hogy a leköszönt állami vezetők megkapják az összegeket. Magyar Péter elmondta, hogy azt reméli, hogy Sulyok a megadott határidőig lemond.
máj. 13
19:45
Magyar Péter bejelentette a kormány első döntéseit: a védett üzemanyagárról és az uniós pénzekről is üzent (Portfolio)
A kedden frissen megalakult kormány a mai napon már kormányülést is tart, Magyar Péter közlése szerint a gyermekvédelemtől az aszályhelyzeten át a kormány által kötött nemzetközi szerződések titkosításának feloldásáig egy sor fontos ügy kerül terítékre. A miniszterelnök sajtótájékoztatót is tart, amiről élőben tudósítunk a helyszínről.
máj. 13
19:45
Most dől el a szőlőkabóca elleni védekezés sikere - Te felismered a rovart? (Agroinform)
Kulcsfontosságú a kártevő azonosítása a hatékony és jól időzített védekezéshez a szőlőkben, ehhez jelent meg most praktikus grafika.
máj. 13
19:45
Oláh Ibolya: Most volt itt az ideje, hogy újra tiszta szívből elénekelhessem a Magyarországot (WMN)
"Újból szeretném szeretni a hazámat" – mondja az előadóművész, akinek az Országgyűlés alakuló ülését követő fellépése rengeteg embert megérintett. A hangja, az erős jelenléte azt üzente: mindenkinek, akit annyi éven át cserbenhagyott, bántott, kirekesztett a hatalom, igenis van helye a magyarok között. Milyen volt megélni ezeket a pillanatokat a sz
máj. 13
19:45
Zelenszkij szerint iráni drónokkal támadták Kárpátalját az oroszok (Demokrata)
Az oroszok Sahíd csapásmérő drónok hullámait indították, különösen a NATO-országok határaihoz legközelebb eső térségeket célozva – írta az ukrán elnök.
máj. 13
19:45
Három fontos lap, köztük a 444 főszerkesztője és a Magyar Hang egyik munkatársa is szinte egyszerre kritizálja az RTL-t (Media1)
Három fontos magyar lapban is kritikus írás jelent meg az RTL-ről ezekben a napokban. A 444-en Uj Péter főszerkesztő, a Magyar Hangban Ficsor Benedek, a Telexen pedig Sajó Dávid fogalmazott meg éles bírálatokat. Uj Péter azt is mondta: „az RTL-nek is van némi erkölcsi adóssága a valódi független média felé.”
máj. 13
19:45
Egy új kutatás szerint ezentúl soha ne telefonozz lefekvéskor (Bien)
Egy, a Frontiers in Psychiatry című folyóiratban nemrég közzétett tanulmány szerint a lefekvés előtti minden egyes további óra, amit képernyő előtt töltünk, 59 százalékkal növeli az álmatlanság kockázatát, és 24 perccel csökkenti a teljes alvási időt.
máj. 13
19:47
Áttörés előtt a körforgásos gazdaság, de a stratégiai szintű megoldások még hiányoznak (Portfolio)
2026. október 5-7. között rendezik meg a körforgásos gazdaság egyik legfontosabb európai találkozóját Budapesten. A Circular Economy Hotspot a szervező Bcsdh legutóbbi kutatásában megmutatkozott szakadékot kívánja áthidalni: eszerint a vállalatok már elindultak a körforgásos gazdaság felé vezető úton, a valódi áttöréshez szükséges stratégiai szintű
máj. 13
19:51
Hamarosan jön az Európai Bizottság delegációja Magyarországra (Privátbankár)
Jövő héten Budapestre jön az Európai Bizottság magas szintű delegációja: a tárgyalások célja, hogy a május 25-i héten megállapodhassanak a bizottság vezetőjével az uniós pénzekről – mondta Magyar Péter miniszterelnök a Tisza-kormány első, Ópusztaszeren tartott ülésének szünetében sajtótájékoztatón.
máj. 13
19:57
Megnyílhat a turisták előtt a világ egyik legtitokzatosabb országa (Drive)
A világ egyik legzártabb országaként emlegetett Türkmenisztán óvatosan próbál nyitni a külvilág felé. A modern startupok, az erősödő közösségimédia-jelenlét és a visszafogott gazdasági reformok mellett a turizmus is nagyobb szerepet kaphat, így a jövőben több figyelem irányulhat az ország különleges látványosságaira, köztük a „Pokol kapujára” is.
máj. 13
20:03
KSH: nőtt az építőipari termelés volumene (Adózóna)
2026 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok alapján 3,9, a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint 2,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 13
20:03
Magyar Péter bejelentette a kormány első döntéseit: a védett üzemanyagárról, a költségvetésről és az uniós pénzekről is üzent (Portfolio)
Megtartotta első ülését az új kormány Ópusztaszeren és annak szünetében adott tájékoztatást a sajtónak Magyar Péter. A miniszterelnök bejelentette első két külföldi útjának időpontját, elmondása szerint kiemelt téma volt a vízügyi helyzet az aszály miatt, és meghallgatták Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját az üzemanyagpiacról. Bejelentet
máj. 13
20:03
Néma gyilkos a párnák között – Az 50 év alattiak életébe is kerülhet, ha ezt tapasztalják éjszaka (Femcafe)
Sokan hajlamosak vagyunk legyinteni egy-egy átvirrasztott éjszaka után, a krónikus álmatlanságot pedig csupán a modern életmód kellemetlen velejárójának tekinteni. Azonban a legfrissebb orvostudományi kutatások szerint az éjszakai forgolódás és a napközbeni kimerültség sokkal súlyosabb veszélyeket rejt, mint azt korábban gondoltuk. Az életünkbe is
máj. 13
20:03
Belső vizsgálat indult az MTI-nél, miután Sulyok Tamás nem szerepelt a miniszteri kinevezésekről készült hivatalos fotókon (SzMo)
Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója belső eljárást indított, miután a köztársasági elnök nem szerepelt az új kormány kinevezéséről készült MTI-fotókon. A gyanú szerint az egyik képet, amelyen Bóna Szabolcs és Magyar Péter is látható, utólag megvágták.

Keresés