Tóth Péter, a Tisza volt kampányfőnöke nemzetbiztonsági főtanácsadó lesz – jelentette be Magyar Péter. Mi pedig arról kérdeztük: mi garantálja, hogy nem lehet majd politikai célokra használni a szolgálatokat.
Azok az emberek aggódnak leginkább az állásuk miatt, akik bérmunkában dolgoznak, míg az önálló vállalkozók sokkal nyugodtabbak. Minden harmadik ukrán attól tart, hogy a mesterséges intelligencia fogja felváltani őket a munkahelyükön.
Marc Rieben életfogytiglani börtönbüntetést kapott, miután bűnösnek találták felesége, Kristina Joksimovic meggyilkolásában, aki korábban a Miss Svájc szépségverseny döntőse volt. A férfi egy turmixgépben próbálta megsemmisíteni a holttestet. Kristina holttestet az apja fedezte fel a brutális gyilkosság után. A gyilkosságra 2024 februárjában került
Azok az emberek aggódnak leginkább az állásuk miatt, akik bérmunkában dolgoznak, míg az önálló vállalkozók sokkal nyugodtabbak. Minden harmadik ukrán attól tart, hogy a mesterséges intelligencia fogja felváltani őket a munkahelyükön.
Azok az emberek aggódnak leginkább az állásuk miatt, akik bérmunkában dolgoznak, míg az önálló vállalkozók sokkal nyugodtabbak. Minden harmadik ukrán attól tart, hogy a mesterséges intelligencia fogja felváltani őket a munkahelyükön.
Azok az emberek aggódnak leginkább az állásuk miatt, akik bérmunkában dolgoznak, míg az önálló vállalkozók sokkal nyugodtabbak. Minden harmadik ukrán attól tart, hogy a mesterséges intelligencia fogja felváltani őket a munkahelyükön.
Azok az emberek aggódnak leginkább az állásuk miatt, akik bérmunkában dolgoznak, míg az önálló vállalkozók sokkal nyugodtabbak. Minden harmadik ukrán attól tart, hogy a mesterséges intelligencia fogja felváltani őket a munkahelyükön.
Azok az emberek aggódnak leginkább az állásuk miatt, akik bérmunkában dolgoznak, míg az önálló vállalkozók sokkal nyugodtabbak. Minden harmadik ukrán attól tart, hogy a mesterséges intelligencia fogja felváltani őket a munkahelyükön.
Azok az emberek aggódnak leginkább az állásuk miatt, akik bérmunkában dolgoznak, míg az önálló vállalkozók sokkal nyugodtabbak. Minden harmadik ukrán attól tart, hogy a mesterséges intelligencia fogja felváltani őket a munkahelyükön.
Azok az emberek aggódnak leginkább az állásuk miatt, akik bérmunkában dolgoznak, míg az önálló vállalkozók sokkal nyugodtabbak. Minden harmadik ukrán attól tart, hogy a mesterséges intelligencia fogja felváltani őket a munkahelyükön.
Témák: Gyuláról indult a Tour de Hongrie Nagy Rajtja szerdán. A 47. Magyar Kerékpáros Körversenyen összesen 19 csapat 112 versenyzője, köztük a sportág elitjét képviselő sportolók, valamint 15 magyar kerékpáros mérettette meg magát. Az ápolók munkáját emelték ki május 12-én, a nemzetközi világnapon a Békés Vármegyei Központi Kórház békéscsabai tagk
Sógorkormányként indult, de végül – egy hangoskodó népi fieszta kíséretében – bulikormányként vette át a stafétát az új hatalom, amelynek már az első napja több kérdőjelet hordoz magában, mint az előző 35 év együtt. Ugyanis, történelmünkben először, ideológia nélküli kabinet vezeti az országot. És ez csak egy furcsaság a sokból.
A Komáromi Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a 16 éves Tábi Stefániát, aki 2026. május 11-én ácsi otthonából egy győri iskolába indult, ám azóta nem tért haza. Az eddigi keresési intézkedések nem

Az Európai Unióba irányuló utazások tervezése a nem EU-s állampolgárok számára egyre összetettebbé válik a 2026 végén bevezetésre kerülő ETIAS rendszer közeledtével, miközben ezzel párhuzamosan nő az érdeklődés az úgynevezett aranyvízumok iránt is. Bár gyakran emlegetik őket együtt, két teljesen különböző jogi eszközről van szó: az egyik a rövid tá
Peking külügyminisztériuma a Donald Trump–Xi Jinping csúcstalálkozó előestéjén támadta a chipgyártó-berendezésekről szóló Match Act törvényjavaslatot, amelynek központi eleme egy 150 napos harmonizációs határidő Japán és Hollandia számára. Peking tovább élezte kritikáját azzal az amerikai jogszabállyal szemben, amely szigorítaná a félvezetőgyártó b
A Tv2 sikerműsora hét évadon van túl. A Nagy Ő-ben voltak korábban is olyanok, akik próbáltak együtt maradni a műsor után, ám egyik románc sem tartott sokáig.