2026. május 17. vasárnap

máj. 17
15:45
Legyen tánc? Magyar Péter kormánya sorozatos vizsgálódásra készülhet (Menedzsment Fórum)
Megkezdi sorozatát a három nagy társaság.
máj. 17
15:45
A horgászatot is befolyásolja az azbesztszennyezés (Infostart)
A Nyugat-Magyarország sok települését érintő, Ausztriából származó azbesztszennyezés miatt kérdésessé vált, hogy vajon megtarthatóak-e az országos horgászversenyek Lukácsházán.
máj. 17
15:45
Hullámenergiával működnének a Csendes-óceánra telepítendő adatközpontok (Rakéta)
A vállalat a tervek szerint 2027-ben helyezné el az első olyan adatközpontjait a Csendes-óceánon, amelyek már kereskedelmi léptékben lennének képesek kiszolgálni a mesterséges intelligenciát (MI) fejlesztő cégeket.
máj. 17
15:45
Zelenszkij elbüszkélkedett a legalább három életet kioltó ukrán dróncsapással (Demokrata)
Teljességgel igazoltak az ukrán elnök szerint a vasárnap Moszkvát és környékét ért csapások.
máj. 17
15:45
"8-12 óra után már szag alapján dönthetünk az újramosásról" – Meddig maradhat a ruha a mosógépben? (Sassy)
Az állott, savanykás szag nem véletlen, hanem a baktériumok elszaporodásának egyértelmű jele. Egy teljes nap után pedig már felesleges szagolgatni, az újramosás kötelező.
máj. 17
15:45
Miért érzik magukat a modern szülők sokkal kimerültebbnek, mint őseik? (Igényesnő.hu)
Meglepő kutatások szerint a mai szülők nem feltétlenül alszanak kevesebbet, mégis sokkal fáradtabbnak érzik magukat. A különbség inkább a környezetünkben és az elvárásokban keresendő. A kisgyermekes létet szinte automatikusan az alváshiánnyal azonosítjuk. Éjszakai etetések, hajnali ébredések, folyamatos készenlét, mindez ismerős kép lehet. A tudomá
máj. 17
15:45
Heti horoszkóp 2026. május 18. – május 24.: Az Uránusz energiái segítenek megújulni (Bien)
Május közepe élénk, mégis puha hangulatot hoz: a jó idő szervezkedésre, beszélgetésekre és okos újratervezésre hív. A hét üzenete sok jegynek a rugalmasságról, másoknak a csendes fókuszról szól. A tempó változékony, de a hét végére számos helyzet kerekebbé válik.
máj. 17
15:51
Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók (Privátbankár)
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.
máj. 17
15:51
Vigyázz: a szántóföldek szegélyein terjed, súlyos mérgezést okozhat (Agroinform)
Légzésbénulást is előidézhet a hazánkban is elterjedt növény, amelyet könnyű összetéveszteni a zöldfűszerekkel.
máj. 17
15:51
Dull Szabolcs: Havasi Bertalan beleszállt Magyar Péterbe, és aligha jött ki jól belőle (SzMo)
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Kabinetiroda - akkor még - helyettes államtitkára a Karmelita tetején provokálta Magyar Péter miniszterelnököt. A szóváltást követően Havasit még aznap este, a Magyar Közlöny különkiadásában megjelent határozattal mentették fel.
máj. 17
15:51
Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője (Magyar Hírlap)
Salvini szerint van, aki abszolút nem integrálható.
máj. 17
15:51
A tőkerotáció érdekében újra előtérbe kerültek az altcoinok (BitcoinBázis)
A kriptopiac elemzői újra elővették a tőkerotáció gondolatát, miután az elmúlt hetekben több altcoin is fokozódó aktivitást mutatott. A piaci megfigyelők arról számoltak be, hogy a növekvő befektetői részvétel és a stabilizálódó bitcoin árak együttesen újraindították a vitát arról, hogy az altcoinok a ciklus későbbi szakaszában egy újabb bővülési f
máj. 17
15:51
Nem csak virágokról szól: élhetőbb településeket díjaz a Virágos Magyarország (Öko-drive)
Továbbra is nyitott a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre.
máj. 17
15:57
Volodimir Zelenszkij a Moszkva elleni csapásokról közölt vészjósló mondatokat (Infostart)
Teljességgel igazoltak Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a vasárnap Moszkvát és környékét ért, halálos áldozatokkal is járó ukrán dróncsapások.
máj. 17
15:57
Horrorbaleset, sérülések és hajrábeli dráma után Di Giannantonio volt a MotoGP káoszának ura (Racingline)
Fabio Di Giannantonio nyerte a Katalán Nagydíjat, amelyen ketten is megsérültek, és a végeredménye sem biztos.
máj. 17
16:03
Drónösszeszerelő műhelyekre mértek csapásokat (Magyar Hírlap)
Az akcióról az orosz védelmi minisztérium számolt be.
máj. 17
16:03
A legtöbb magyar fiatal imádja ezeket a filmeket (Szakmát Szerzek)
Mennyire vagy igazi filmrajongó? Most kiderül! Ebben a kvízben ikonikus filmek, emlékezetes jelenetek, híres karakterek várnak rád.   A kiemelt kép forrása: 123RF.
máj. 17
16:09
Kiderült, mi okozta a kiadós esőt Magyarországon (Portfolio)
Szerencsére nemcsak az előrejelzési, de a mérési adatokat feltüntető térképeink is kizöldültek, sőt – olvasható a Weather on Maps oldal vasárnapi Facebook-posztjában. A vasárnap reggeli adatokból készült, ötnapos csapadékösszegekhez már igénybe kellett venni a színskála harsányabb árnyalatokból álló tónusait is. Azóta elsősorban a főváros tágabb kö
máj. 17
16:09
Rekordmértékben növelte utasforgalmát a kassai repülőtér áprilisban (Demokrata)
A kassai repülőtér utasforgalma áprilisban közel 80 ezer fő volt, ami mintegy 66 százalékos növekedést jelent az előző év ugyanezen időszakához képest.
máj. 17
16:09
A Porsche Múzeum új rendkívüli kiállítása: főszerepben Edith és Doris (Autószektor)
Rövid áttekintés Különleges kiállítás 2026. június 28-ig A két expedíciós jármű különleges bemutatása 15 perces rövidfilm a Porsche YouTube-csatornáján Doris és Edith. Fotók: Porsche Ez egy történet a szélsőséges magasságról, szó szerint és átvitt értelemben is. A Porsche Múzeum egy különleges kiállítással tiszteleg a két terepjáró prototípus, a
máj. 17
16:09
Moszkva célkeresztben: Ukrajna a legnagyobb dróntámadást hajtotta vége (AC News)
Orosz jelentések szerint több mint 500 ukrán drón támadta Moszkva térségét, halálos áldozatokról és sérültekről is beszámoltak.
máj. 17
16:15
Elszabadult egy tigris Lipcsében, hajtóvadászatot tartottak, miután megsebesített egy embert (Infostart)
Egy kertben egy elszabadult tigrist lőtt ki a német rendőrség vasárnap délután Lipcse közelében.
máj. 17
16:15
Foci-vb 2026: Fel kell készülniük a munkáltatóknak a „focis betegszabadságokra” (HR Portál)
Az észak-amerikai rendezésű labdarúgó-világbajnokság mérkőzései az európai időzónák szerint késő este vagy hajnalban kezdődnek, ami tömeges fáradtsághoz és hiányzásokhoz vezethet a munkahelyeken. A szakértők szerint a rugalmasság és a világos szabályok kialakítása kulcsfontosságú lesz a munkamorál megőrzéséhez a torna alatt.
máj. 17
16:15
Tombol az új magyar vásárlási őrület: egyre több helyről távozunk fizetés nélkül (Portfolio)
Két év alatt ötszörösére emelkedett a "Vásárolj most, fizess később" (Buy Now, Pay Later – BNPL) megoldást kínáló webáruházak aránya Magyarországon: a száz legjelentősebb hazai e-kereskedő negyede biztosít már ilyen fizetési opciót. A gyors terjedés hátterében nem egyszerűen az újabb "kényelmi funkció" áll, hanem a mérhető üzleti hatás: magasabb ko
máj. 17
16:15
Magyar Péter reagált Havasi Bertalan felmentésére: 16 év után sem értenek a dologhoz – Közben sorra törölték a posztjaikat a fideszes politikusok (SzMo)
A miniszterelnök reagált arra, hogy több fideszes politikus is jogilag vitatta Havasi eltávolítását, majd törölték a kritikus posztjaikat. A vita akkor dőlt el, amikor kiderült, a felmentést javasló miniszteri pozíció jogilag még létezik, csak már más tölti be.
máj. 17
16:15
Fico szerint Macron lehetne az EU következő vezetője (Magyar Hírlap)
A szlovák miniszterelnök szerint Európának új irányításra van szüksége.
máj. 17
16:15
J vagy Ly Kvíz: még az elég jó helyesírók is gyakran hibáznak ezeknél a szavaknál. És te? (Hóvége)
Teszteld a tudásod!
máj. 17
16:15
Felbontja a kormány a Krausz Ferenc alapítványával kötött 261,7 milliárdos szerződést (Librarius)
Felbontják azt a gigantikus értékű megállapodást, amelyet az előző vezetés kötött Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus tudományos szervezetével.
máj. 17
16:21
A Hatoslottó nyerőszámai a 20. játékhéten, vasárnap (Pénzcentrum)
433 millió forint volt a várható főnyeremény a Hatoslottón a vasárnapi sorsoláson. Lássuk, elvitte-e valaki a nyereményt.
máj. 17
16:21
Ez a 7 ország szó szerint fizet az embereknek, hogy odaköltözzenek és újra élettel töltsék meg a településeiket (SzMo)
A svájci Albinen faluja komoly pénzügyi támogatást nyújt az új beköltözőknek a népességfogyás megállítására. A program keretében felnőttenként 25 ezer, gyermekenként 10 ezer svájci frankot adnak.
máj. 17
16:21
Hatoslottó: pénzeső Magyarországon, telitalálattal elvitték a 430 millió forintot vasárnap (Promotions)
Ezek voltak a nyerőszámok május 17-én.
máj. 17
16:21
Halálos cápatámadás történt Ausztráliában (Magyar Hírlap)
Egy közel 4 méter hosszú nagy fehér cápa támadhatott rá a férfira.
máj. 17
16:21
Idén nyáron belép a divat világába a Coca-Cola (Haszon.hu)
2026-ban az Egyesült Államok több szempontból is ünnepi év elé néz. Július 4-én lesz 250 éve, hogy elfogadták az ország függetlenségi nyilatkozatát, ráadásul 1994 után ismételten ők adnak otthont a labdarúgó-világbajnokságnak (Mexikó és Kanada társaságában). Nem csoda, hogy több világhírű amerikai márka, köztük a Coca-Cola is különleges termékeket
máj. 17
16:21
Szigorítanák az erdőgazdálkodást a biodiverzitás védelme érdekében (Zöld Trend)
Leállítják a védett erdők kitermelését, és szigorítják az ipari szankciókat.
máj. 17
16:27
Gyorsít a kormány, máris itt a következő kormányülés és a sajtótájékoztató (Infostart)
Hétfőn 17 órakor, a kormányülés után tart tájékoztatót a Magyar Péter vezette kormány.
máj. 17
16:27
Drasztikus lépés: betiltják a horgászatot, így mentenék meg a tavat (Agroinform)
Súlyos ökológiai válság miatt azonnali hatállyal megszűnik a horgászati tevékenység a Fóti-tónál, hogy megkezdődhessen a terület teljes körű rehabilitációja.
máj. 17
16:27
Védekezhetünk még a „kukacok” ellen, ha színesedik a cseresznye? (Agrofórum)
Hová ültesse a paradicsomot, hogy az egész szezon során ontsa a termést? Elég a cseresznye színesedésekor védekezni a „kukacok” ellen? Képes a leander a metszés után kiheverni a fagyást? A hét legolvasottabb cikkeiből válogattunk.
máj. 17
16:27
Elvitték a Hatoslottó 433 milliós főnyereményét, kinél van a telitalálatos szelvény? (naphire.hu)
Valakinek nagyon szerencsés lett a vasárnapja, ezúttal mind a 6 számot eltalálták a Hatoslottón.
máj. 17
16:27
A szerbiai turisták körében Görögország a favorit (Balk)
A szerbiai turisták számára Görögország még mindig verhetetlen favorit, de közben Spanyolország is egyre erősebben integet a szerb utazóknak, Horvátország pedig továbbra is úgy működik, mint egy régi családi viszony - néha morgolódnak egymásra, de nyaralni azért csak összejárnak
máj. 17
16:33
Egy megyeszékhely, ahol az ipari parktól „függ” a helyi tömegközlekedés (autopro)
Az utazási igények, a buszok kapacitásának elosztása, de még a jegyvásárlási lehetőségek is az ipari parkhoz igazodnak Tatabányán.
máj. 17
16:33
Hőhullámok, aszályok, tüzek: 2026 második fele szélsőséges időjárást hoz (Hamu és Gyémánt)
Az El Niño a Csendes-óceán trópusi térségének felmelegedésével járó természetes éghajlati jelenség, amely hónapokra átrendezheti a bolygó időjárását. Ilyenkor távoli régiókban is megváltozhat a csapadék mennyisége, erősödhetnek a hőhullámok, súlyosbodhatnak az aszályok, és kedvezőbbé válhatnak a feltételek az erdő- és bozóttüzek számára. A szakértő
máj. 17
16:33
Háromezer drónt indított Oroszország egy hét alatt (Magyar Hírlap)
Az ukrán elnök szerint 52 ember halt meg az orosz támadásokban.
máj. 17
16:39
Nyilatkozott a miniszter, miért kell mindenképp szerződést bontania a kormánynak Krausz Ferenccel (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
máj. 17
16:39
Az oroszok örülnek a békülékenyebb európai hozzáállásnak (Demokrata)
"A Kreml szóvivője kifejezte reményét, hogy Európában végül "ez a gyakorlatias megközelítés fog érvényesülni."
máj. 17
16:39
Bulegának csak az első futamon volt veszélyben a sorozata, többen is súlyosan megsérültek Mostban (Racingline)
Nicolò Bulega továbbra is megállíthatatlan a Superbike-vb-n, amelynek mosti fordulóján Álvaro Bautista és Danilo Petrucci is megsérült.
máj. 17
16:39
Évtizedek óta rosszul készíted a darált húst? Egyetlen apró változtatás, és sokkal szaftosabb lesz (Sassy)
A legtöbben az üvegesre párolt hagymára esküsznek, pedig ezzel csak egy szottyos masszát kapnak. A titok a sorrend felcserélésében rejlik, amitől minden falat ízletesebb lesz.
máj. 17
16:45
Dróncsapás ért egy atomerőművet az Öböl-térségben (Infostart)
Dróncsapás okozott tüzet az Egyesült Arab Emírségek Baraka atomerőművének területén vasárnap, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szerint a sugárzás normál tartományban van, és nincsenek értesülések sebesültekről.
máj. 17
16:45
Pánikolnak a német belügyminiszterek az AfD erősödése miatt (Magyar Hírlap)
Szász-Anhalt tartományban kormányra kerülhet a szélsőségesnek mondott párt.
máj. 17
16:45
Tragikus baleset történt Ócsánál (Demokrata)
A helyszínről egy 50 év körüli férfit könnyebb sérülésekkel kórházba szállítottak.
máj. 17
16:45
Füves cigi, vaginális apátia és kínzó hőhullámok -Jelek, hogy elértél a puma-pubertás időszakba (Bien)
A menopauza belőled is a nemtörődöm tini-attitűdöt hozta ki? Nem vagy egyedül! Fedezd fel, milyen jelei lehetnek a puma-pubertás időszakának.

Keresés