Donald Trump amerikai elnök ma a Fehér Házban esketi fel Kevin Warsht az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed új elnökévé. Az 56 éves Warsh négyéves elnöki mandátumot kap, a Fed kormányzótanácsának tagjaként pedig 14 éves megbízatása lesz.
Bochkor Gábor őszintén beszélt a magánéleti kudarcairól és a dohányzásról való leszokásáról Till Attila YouTube-műsorában, az Optima Zónában. A rádiós elárulta, hogy a lánya kérésére hagyta abba a dohányzást, és nyolc hónapja nem gyújtott rá. Emellett arról is mesélt, hogyan segített neki a pszichológiai terápia abban, hogy szembenézzen a hibáival,
A kevés gomolyfelhő mellett alapvetően napos időre számíthatunk pénteken. Legfeljebb a keleti határ közelében alakulhat ki futó zápor. A szél sokfelé lesz élénk, erős. Az ország középső részén lehet mérsékeltebb a légáramlás. A hosszú hétvégén ugyanakkor visszatér a napsütés és kellemesen meleg, tavaszias időjárás.
Tíz éve nem látott szintre csökkentek az egyéves előretekintő lakásbérbeadási hozamok Magyarországon 2025-ben, Budapesten az év végén 4,3%-on, vidéken pedig 6,2%-on állt az érték – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Megtakarítási jelentéséből. Ez azt jelenti, hogy a fővárosban már az állampapíroknál kisebb hozamot lehet elérni a bérbeadással, mik
A névváltoztatás többféle élethelyzetben is felmerülhet: van, aki új család- vagy keresztnevet szeretne, míg más házasságkötés vagy válás után változtatna. Az ok egyáltalán nem mindegy a teendők szempontjából. Teljesen más eljárást jelent ugyanis a születési vezetéknév változtatás, mint a házasságkötés vagy válás utáni névváltoztatás. Mivel több tí
Ott voltunk a Škoda Epiq világpremierjén, így testközelből tudjuk nektek megmutatni a cseh márka eddigi legolcsóbb villanyautóját. Vajon ebben is van esernyő? Mekkora a hatótávja? Milyen erős? Íme a legfontosabb részletek!
Görögország rekordmennyiségű, olcsó megújuló energiát termel, mégsem csökkennek érdemben a lakossági villanyszámlák. A rendszer egyszerre küzd túltermeléssel, zuhanó nagykereskedelmi árakkal és elégtelen energiatárolási kapacitással.
Az egészségügyi miniszter megerősítette, hogy a NEAK visszatér a régi nevéhez, és OEP-ként működik tovább. A szakmai átalakítás vezetésére Kaló Zoltán professzort kérte fel.
Május 19-én elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas művész távozása az egész országot megrendítette. A gyász napjaiban most újra előkerült egy korábbi interjúrészlet tőle, amely különösen erősen hat a veszteség fényében. Ebben a színész megrendítő őszinteséggel beszél arról, mit tart élete legnagyobb sikerének.
Bár a Bitcoin látszólag tartja magát, a színfalak mögött egy súlyos vészjelzés villant fel a spot kereslet drasztikus visszaesése miatt. A Bitcoin-piac az utóbbi időben lenyűgöző emelkedést mutatott be, ám a csillogó árfolyamok mögött aggasztó folyamatok indultak el. Bár a Bitcoin szerkezetileg továbbra is ellenállónak mutatkozik, a spot kereslet
Sokan összekeverik a babarózsát, a pünkösdi rózsát és a bazsarózsát, pedig valójában csak kétféle növényről van szó. Ismerd meg őket közelebbről, hogy megtaláld, melyik illik leginkább a te kertedbe!
Agyadra megy a főnököd, és már vasárnap délután görcsbe rándul a gyomrod a másnapi meló gondolatától? Van különbség aközött, ha valakivel egyszerűen nem vagytok egy hullámhosszon, és aközött, ha egy főnök valóban toxikus. Egy mérgező vezető félelmet, manipulációt és irreális elvárásokat teremt maga körül. Összegyűjtöttük azt a 10 mondatot, amelyek
Az olaszországi Cesenaticoban megrendezett European Girls’ Olympiad in Informatics (EGOI) 2026 versenyen a magyar csapat minden tagja éremmel zárt: két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek a diákolimpikonok. A felkészülést az ELTE Informatikai Kar és a Neumann Társaság szakértői segítették.
A férfiak gyakran kettéosztják az ideális nőt: izgalmas barátnő és megbízható feleség. Férfiak vallomásai a kapcsolatok átalakulásáról és a bennük élő kettősségről.
A Beköltözve Hajdú Péterhez legújabb, pénteki epizódjában Szigligeti Ivett a könnyeivel küszködve, kendőzetlen őszinteséggel vallott élete párja és a gyermekei édesapja, a tragikusan fiatalon elhunyt Dudás Miki elvesztéséről. A kétgyermekes édesanya megrázó részletességgel mesélt arról a kísérteties álomról, amelyben a temetés előtti éjszakán a vil
“Csak én adtam el az utolsó etheremet?” – tette fel a kérdést közösségi oldalán David Hoffman, az egyik legnagyobb Ethereum-fókuszú médium, a Bankless társalapítója. A David Hoffman (balra) és Ryan Sean Adams (jobbra) által alapított Bankless évek óta az Ethereum hálózat egyik legismertebb támogatója volt. A Bankless arra építette fel saját hangját
A pubertás sok kérdést hoz magával – köztük a szőrtelenítését is. De mikor, hogyan és mivel érdemes elkezdeni? A megkérdezett bőrgyógyász szerint semmiképp sem szabad erőltetni, és nemcsak a módszer kiválasztása fontos: a megfelelő higiéniára és a bőr ápolására is figyelni kell.
Az M4 Sport közvetíti a 2026-os Forma-1-es világbajnokság következő állomását, a Kanadai Nagydíj első sprintfutamát, illetve a FIA Formula-2 bajnokság futamait is. Május 22. és 24. között a teljes sprinthétvégét online is követhetik az m4sport.hu-n, a nemzetisport.hu-n, és a Médiaklikken. A közmédia sportcsatornái közvetítik az összes szabadedzést,
Erőteljesen megugrott a tartós befektetési számlák (tbsz) aránya. Csak az első negyedévben több mint 61 ezerrel nőtt a befektetési szolgáltatóknál vezetett tbsz-számlák mennyisége, és március végére meghaladta az 580 ezret. Egyetlen év alatt csaknem 30 százalékos volt a bővülés – írják a BiztosDöntés.hu szakértői. A növekedés oka egyértelműen a tar
Az élő környezetért felelős miniszter bejelentette, hogy megegyezett az osztrák bányatulajdonossal a Magyarországra irányuló értékesítés leállításáról. A következő lépés a már leterített, több mint 300 helyszínt érintő szennyezés felszámolása lesz.
Mintegy 3 százalékos növekedésnek köszönhetően 887 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport 2025-ben – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. május 20-i közgyűlésén. A nehézségekkel – többek között árrésstoppal és növekvő bérköltségekkel – terhelt üzleti környezetben elért eredmény mellett az ország legnagyobb lefedettséggel rendelkez
Erőteljesen megugrott a tartós befektetési számlák (tbsz) aránya. Csak az első negyedévben több mint 61 ezerrel nőtt a befektetési szolgáltatóknál vezetett tbsz-számlák mennyisége, és március végére meghaladta az 580 ezret. Egyetlen év alatt csaknem 30 százalékos volt a bővülés – írják a BiztosDöntés.hu szakértői. A növekedés oka egy
Egy újonnan nyilvánosságra hozott rendőrségi jelentés korábban eltitkolt, megdöbbentő részleteket tár fel a 44 éves popsztár, Britney Spears márciusi letartóztatásáról. Az exkluzív dokumentumok alapján az énekesnő aznap esti leintése és az azt követő órák lényegesen kaotikusabbak és drámaibbak voltak, mint azt a rajongók eddig hitték.
A Kuba és az Egyesült Államok közötti feszült viszony ismét a figyelem középpontjába került, miután Marco Rubio amerikai külügyminiszter kijelentette, Kuba "nemzetbiztonsági fenyegetést" jelent az Egyesült Államokra nézve. Rubio szerint a diplomáciai megoldás továbbra is elsődleges cél, de elismerte, hogy a békés megállapodás esélye csekély, tekint
Az Egyesült Államok további 5000 fővel erősíti csapatai létszámát Lengyelországban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Truth Social közösségi oldalon.
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen és Kecskeméten is elindul a szolgáltatás. Az indulást mindkét helyszínen kedvezményes utazást kínáló hétvégi promóció kíséri, a vállalat pedig a jövőben további hazai városokban is megjelenne.
Európa rekordtempóban bővíti elektromos és plug-in hibrid autóvásárlásait, miközben Észak-Amerikában évek óta nem tapasztalt mértékű visszaesés látható, Kína pedig egyre inkább az exportpiacokra épít.
A HungaroMet napos és száraz időszakot jelez péntektől hétfőig, tartós északi szél kíséretében. A hőmérséklet fokozatosan emelkedik, a pénteki 23–28 fokról hétfőre 25–31 fokig melegszik a levegő.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A leigazolt szakember több mint 25 évet töltött a Nissannál, a kisautó-fejlesztési programjának meghatározó alakja volt, több generáción át részt vett a kategória fontos modelljeinek tervezésében. Tagawa nevéhez fűződik például a Nissan Dayz és a Sakura fejlesztése is. Utóbbi 2022-es bemutatása mérföldkő volt a márka számára, mivel ez jelentette a
Május 21-én ünnepeljük a nemzetközi teanapot, a víz után a világ leggyakrabban fogyasztott italát. Megítélése azonban végletesen megosztó: míg Gálvölgyi János a náthával azonosítja, és ki nem állhatja, addig a sztárvilágban rajonganak érte. Lady Gaga például saját porcelánkészlettel utazik, Kate Moss pedig állítólag a legvadabb bulikat is egy csész
A június sokaknak már a nyári utazások kezdetét jelenti, különösen akkor, ha tengerparti nyaralásról van szó. Most öt olyan európai tengerparti úti célt gyűjtöttünk össze, ahová Budapestről, némi rugalmasság mellett, kedvező áron is el lehet repülni a nyár első hónapjában.
"Ha békét akarsz, készülj a háborúra" – ez az a gondolat, ami fokozatosan átalakítja Európa gazdaságát. Miközben az országok régóta nem látott összegeket költenek fegyverkezésre, egyre többen remélik, hogy a hadiipari fordulat nemcsak biztonságot, hanem új gazdasági fellendülést is hozhat. A védelmi célú kiadásokat azonban sokkal könnyebb úgy elköl