A műsorvezető a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren látta meg a leendő miniszterelnököt, aki éppen egy filmbemutatóra indult Rómába, illetve a kulturális program mellett politikai egyeztetések is szerepelnek a tervében. Tatár Csilla pedig ugyanakkor Barcelonába utazott.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint az egész országban komoly vízhiány van a rendkívül száraz időjárás miatt. A halmozott csapadékhiány március végére elérte a mínusz 426 millimétert.
Az elmúlt években előfordult, hogy az állami megbízásokkal kitömött Balásy-cégek négyszer-ötször nagyobb nyereségrátával működtek, mint a hasonló tevékenységet végző konkurensek.
A Magyar Tudományos Akadémia 200. közgyűlése keddi ülésén megválasztotta új vezetőit. Az intézmény 22. elnöki posztját a jövőben Pósfai Mihály geológus, a veszprémi Pannon Egyetem egyetemi tanára tölti be.
Szeretne Ön is állami tisztviselő, képviselő, miniszter vagy bármi lenni a közeljövő Magyarországán? A megoldás egyszerű: kerüljön rokoni viszonyba Magyar Péterrel, mindegy, hogy hogy, valami kapcsolatot találjon, és biztosan nem utasítják vissza.
A céklalé kiváló természetes ital, melynek fogyasztása számos pozitív hatással lehet az egészségünkre. Már napi egy pohár céklalé képes kifejtetni a jótékony hatását, de mivel élénkítő hatású, érdemes reggel vagy ebéd előtt meginni. De mi mindenre jó pontosan? Valóban ennyire jó hatással lenne az emésztésünkre?
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya közölte, a szokásosnál több játékost hív majd meg a nemzeti együttes júniusi felkészülési mérkőzéseire, a keret ráadásul hosszabb ideig készülhet majd együtt.
Mély sebet jelent az újpestiek számára a vasárnapi bajnoki eredménye: a lila-fehérek focistái hazai pályán szenvedtek 5-0-s vereséget az ősi rivális Ferencvárostól. A meccsen balhé is volt, a feldühödött hazai tábor egy része elégtételt akart venni a vendégeket, a találkozó több percre leállt. A történtekről nyilatkoztak az edzők és a játékosok, az
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta a River Factoring Zrt. tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását; a felügyelettel együtt nem működő pénzügyi vállalkozás vagyoni- és tőkehelyzete nem állapítható meg biztosan, emellett jelentős lejárt, de meg nem fizetett kötelezettségei vannak - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
2025 negyedik negyedévében az Európai Unióban a vállalati beruházások aránya 21,8%-ra, a 2015 harmadik negyedéve óta a legalacsonyabb értékre süllyedt. Eközben a magyar arány 30,1%-ra ugrott, és a 2024-es éves adat az egész EU-ban a legmagasabb volt.
A megbízhatóság alapvető érték a dm számára. A Mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig garantáltan nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A vállalat hosszú távú stratégiája mentén további árcsökkentést hajtott végre. A kiváló ár-érték arány elérését a dm márkás termékek sz
A csokoládé az istenek eledele. Még a tudományos neve is erre utal: Theobroma cacao – a görög "isten" (theós) és "étel" (brôma) szavakból tevődik össze. Ez az örökzöld fa azonban csak biodiverz és jó szénmegkötő képességű trópusi erdőkben nő.
Dusa Fanny szerint a rendszeres mozgás mellett nem a túlzott szabályok, hanem az egyensúly a kulcs, mert sokan ott hibáznak, hogy túlgondolják az étkezést. Kiemelte, hogy nem csak a makrotápanyagok aránya számít, hanem az is, hogy mikor és mit eszünk edzés előtt és után, illetve hogy a szervezet regenerációját is támogatni kell. "Ártalmas, ha ráfes
Egy súlyos robbanás történt egy tűzijátékgyárban Kína Hunan tartományában, Liuyang városában, amely legalább 26 ember életét követelte, és további 61-en megsérültek.
Bosszantó helyzet, amikor a nyaraláskor a medence melletti napozóágyakat már hajnalban "lefoglalják" törölközőkkel, így mások nem tudják használni őket. Egy ilyen ügyben most a hannoveri kerületi bíróság kimondta: az utazásszervezőnek kötelessége fellépni az ilyen gyakorlat ellen – ha ezt nem teszi meg, az utazási díjat csökkenteni kell.
Hat európai parlamenti frakció harminc képviselője levélben fordult Henna Virkkunenhez, az Európai Bizottság ügyvezető alelnökéhez. Azt követelik, hogy az EU dolgozza át a kiberbiztonsági szabályrendszerét, mivel az jelenlegi formájában alkalmatlan az olyan mesterséges intelligenciával működő hackertechnológiák kezelésére, mint az Anthropic Mythos
A magyar lakosság jelentős része nem érzi magát magabiztosnak a pénzügyeiben. A CIB Bank megbízásából készült friss felmérés szerint mindössze 31 százalék mondta azt, hogy teljesen átlátja és tudatosan kezeli a pénzügyeit.
A bukás után Orbán először jelentkezett be érdemben a Digitális Polgári Körökben, és azt írta a tagoknak, hogy a kiállásukat "mindig tisztelettel fogják felidézni a magyar politikatörténetben".
Az idei Met-gála egyik legbizarrabb szettje kétségtelenül Katy Perry nevéhez kötődik. Az énekesnő álomszép estélyijéhez egy meglehetősen furcsa álarcot vett fel kiegészítőként.
Újabb látványos jogi csata robbant ki a kriptopiacon, amelynek főszereplői ezúttal nem kisebb nevek, mint a World Liberty Financial és a Tron alapítója, Justin Sun. A konfliktus már nem csak szakmai vita vagy közösségi médiás üzengetés: mindkét fél bírósághoz fordult, miközben komoly vádakat fogalmaznak meg egymással szemben. Per kontra per: gyorsa
A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége szerint rendszerszintű beavatkozás kell a magyar vasúti infrastruktúrába, hogy ne a hazai közutakat terhelje a – döntően az import által hajtott – megnövekedett nemzetközi áruforgalom.
A Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő főigazgató-helyettese szerint az NKA-s támogatási igények benyújtásához minimális szakmai kritériumokat sem határoztak meg.
Vizsgálatot indított az Indamedia-Ringier felvásárlás ügyében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert megítélése szerint a törvény alapján nem bejelentésköteles tranzakcióval kapcsolatban felmerültek ellentmondások, amelyek versenyfelügyeleti eljárás keretében tisztázhatók megnyugtatóan – közölte a versenyhatóság.
Május 9-én, szombaton a 125 éves Fészek Művészklub tiszteletére bemutatják Török Ferenc legújabb kísérleti dokumentumfilmjét, a Fészek Klubot. Méghozzá ott, ahol a történet maga is életre kel: a legendás klub falai között.
Volt, ahol nem bonyolították túl, és egyszerűen négyszer 25 milliót, vagy ötször 20 milliót osztottak szét – a K-Monitor szerint tudatosan felépített kampányfinanszírozási rendszerről lehet szó.
Főszerkesztőt vált az Index. Május közepén távozik posztjáról az eddigi főszerkesztő, Fekete-Szalóky Zoltán, aki az elmúlt hat évben vezényelte a kiadvány működését. Az új vezető házon belülről érkezik, május 15-től az eddigi főszerkesztő-helyettes Gedei Norbert veszi át a főszerkesztői posztot – jelentette be a társaság a lapnál ma megtartott dolg
Az plug-in hibrid STARRAY EM-i és a tisztán elektromos E5 családi SUV-ok révén a magyarországi újautópiacra is valósággal berobbanó környezettudatos autógyártó sok egyéb mellett ebből is ízelítőt adott a köznyelvben Pekingi Autószalonként ismert Auto China 2026 kiállításon, bepillantást engedve teljes technológiai ökoszisztémájába, leleplezve annak