Egy banános fotóval üzent "a fideszes öntökönszúrás koronázatlan bajnokainak" a Tisza Párt elnöke, akiről egy igazán emlékezetes lejárató anyagot is készített a TV2.
Egy 47 megawatt teljesítményű akkumulátoros energiatároló telep épül 12,5 milliárd forintból az Oroszlányi Erőmű területén négy vállalat összefogásával - mondta az MTI-nek a projekt menedzsere.
A leendő miniszterelnök a magyar média valaha volt leghitványabb műsorának nevezte a Tényeket, amely hamarosan eltűnik a TV2-ről. Felidézte, hogy a hírműsor külön adást és szakértőt szentelt az egyik testrészének.
Gajdos László a Tisza párt színeiben Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 1-es számú választókerületében bizonyított, illetve ő a leendő Tisza-kormány élő környezetért felelős minisztere. Gajdos múlt pénteken már hírt adott róla, hogy nagy erőkkel zajlik az új Élő Környezet Minisztérium kialakítása. A Nyíregyházi Állatpark alapító igazgatója 1996 óta te
Régen nagyobb volt a különbség, de egyrészt szépen nőttek a hazai bérek, másrészt a védett ár miatt nálunk most eleve mesterséges, államilag szabályozott "jóárasítás" torzítja a piacot.
Nem tették lehetővé, hogy az Országos Bírói Tanács véleményezze, visszamenőleges hatállyal kell alkalmazni, a döntésekről vitának nincs helye – ezeket sérelmezte az Alkotmánybíróság, amikor megsemmisítette a szolidaritási adóról szóló kormányrendelet több passzusát, alaptörvény-ellenesnek ítélve azokat.
Csütörtök reggel tovább gyengült a dollár a devizapiacokon az iráni béketárgyalások fejleményeinek hírére. A forint látványosan erősödött, a zlotyval szemben is két és fél éves csúcs közelébe húzott. Ez jól mutatja, hogy a mozgásban a nemzetközi dollárgyengülés mellett a Tisza Párt választási győzelméből táplálkozó bizalom is szerepet játszik.
Milliók számára a reggeli kávé illata és élénkítő hatása az ébredés elengedhetetlen feltétele, egyfajta rituálé, amely nélkülözhetetlen a nap indításához. Azonban egy friss kutatás ijesztő összefüggésekre világít rá: bizonyos gyógyszerek és a koffein találkozása nemcsak a terápia hatékonyságát áshatja alá, hanem komoly egészségügyi kockázatokat is
A leendő miniszterelnök a magyar média valaha volt leghitványabb műsorának nevezte a Tényeket, amely hamarosan eltűnik a TV2-ről. Felidézte, hogy a hírműsor külön adást és szakértőt szentelt az egyik testrészének.
Május 10-én a Szabadság téren ünnepeljük Magyarország európai uniós csatlakozásának évfordulóját és az Európa-napot – az európai egység eszméjének születését. Az Európa-napi fesztiválon családi programok, futóversenyek és koncertek szórakoztatják a látogatókat. Az információs sátrakban egész nap kreatív foglalkozásokkal, kvízekkel és játékokkal vár
A feltámadt Krisztus legyőzte a sötétséget, a halált és megadta az emberi élet célját – a csendes elmélkedéssel telő nagyszombat napjának végén ezt ünnepelte az egész katolikus világ. A szegedi Fogadalmi templomban, az egyházmegye székesegyházában is a papok és a hívek gyertyáinak fényárja törte meg a sötétséget. A kereszténység legfontosabb ünnepe
Megerősítette a TV2 elnök-vezérigazgatója, hogy a Tények híradónak vége. Egyelőre nem tudni, mikor kerül sor az utolsó adásra. Nagy esély van arra, hogy a Napló magazinműsor sem maradhat az újjászervezés után.
A választási vereség mértéke Navracsics Tibort is meglepte – a leköszönő miniszter a Mandinernek adott interjúban őszintén számolt el arról, hogyan veszítette el a Fidesz a középosztályt, mi ment félre a kampányban, és mit gondol Orbán Viktor jövőjéről.
Elindulhat egy fiatal saját gazdasággal, ha nincs mögötte tőke? Szentesen olyan modellt alkottak, ahol a technológiát és a piacot is készen kapják a kezdők.
A kormány 2020-ban döntött arról, hogy a korábban Piliscsabán működő egyetem Budapest belvárosába költözhet. A bíróság februárban felfüggesztette az építési engedélyt. A beruházás ellen évek óta tiltakoznak a józsefvárosiak, Pikó András polgármester szerint öt és féléves jogtiprás ért most véget.
Öt éves lett az ATV Heti Napló Sváby Andrással műsorvezető-riporterének, Török Rékának a kislánya, az édesanyja pedig hatvan - az elmúlt hét így a születésnapokról szólt. A kis Trudi azonban mindenkit meglepett a kívánságával.
A Paris Saint-Germain 1-1-es döntetlent játszott a német Bayern München vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerda esti visszavágóján, így a francia csapat lesz az angol Arsenal ellenfele a sorozat május 30-i fináléjában, amelyet a budapesti Puskás Arénában rendeznek. A címvédő 5-4-es hazai sikerét követően az aranylabdás Ousman
A cseresznye és a meggy hazánkban szinte mindenütt megtalálható gyümölcsfajok. Termesztésük során viszont a növényvédelemre nem árt kellő gondot fordítani.
Zajlik Elon Musk OpenAI ellen indított pere. Mira Murati, az OpenAI volt technológia vezetője tanúvallomásában azt mondta, Sam Altman "káoszt teremtett" a cégnél. Mi történt? Újabb belső konfliktusok kerültek napvilágra az Elon Musk és az OpenAI közötti perben. Mira Murati, az OpenAI korábbi technológiai igazgatója és ideiglenes vezérigazgatója bír
A Magyar Cukrász Ipartestület idén huszadik alkalommal szervezi meg a „Magyarország tortája” versenyt, amelyre rendhagyó módon augusztus 20-án kerül majd sor. Az idei megmérettetésre mintegy hatvan tortát neveztek a cukrászok, a döntőbe összesen hat torta került be.
Május 7-én kora délutánig az ország keleti és déli tájain a záporok mellett nem zárható ki gyenge zivatartevékenység. A délutáni óráktól már helyenként alakulhatnak ki zivatarok viharos széllökések (~60-70 km/h), intenzív csapadék (általában 20-25 mm, lokálisan felhőszakadás >25 mm) és kisebb méretű jég kíséretében. A kora esti óráktól délnyugat
Nyilvánosságra hozták azt a levelet, amelyet állítólag a 2019-ben elhunyt szexuális bűnöző, Jeffrey Epstein írt, és amely egyben búcsúlevélnek tűnik. A dokumentum publikálását, azaz nyilvánossá tételét egy amerikai szövetségi bíró a New York Times kérésére rendelte el.
Egy új kutatás szerint a sötét anyag eddig feltételezettnél összetettebb viselkedése egyszerre több, régóta megmagyarázatlan kozmikus jelenségre is választ adhat. A tudósok úgy vélik, ha a sötét anyag részecskéi képesek kölcsönhatásba lépni egymással, az alapjaiban írhatja át a világegyetem szerkezetéről alkotott képünket.
Az európai luxuscégek, autógyártók és szállodaláncok az idei első negyedévben messze alulmúlták a befektetői várakozásokat. A ciklikus fogyasztási javak szektora lett a kontinens leggyengébben teljesítő ágazata, mivel a geopolitikai feszültségek és az inflációs nyomás meghiúsította a régóta várt fellendülést - számolt be a Bloomberg.
Nem először röppen fel pletykaként a Ford és az egyik kínai márka közötti megállapodás létrejötte, viszont immár nem csak a tárgyalásokról érkeztek újabb híresztelések, hanem magáról a tényleges megállapodásról.