2026 első negyedévében Kína 21%-kal kevesebb sertéshúst importált, mint egy évvel ezelőtt. Hogyan alkalmazkodhatnak a sertéstartók ehhez a tartósnak ígérkező piaci helyzethez?
Az új kormány számára a gazdasági növekedés újraindítása reális cél lehet, ahogy akár az euró bevezetése és az EU-s pénzek hazahozása is. A legnagyobb kihívás a költségvetési hiány lefaragása lesz, ami a NER végére rekordközeli szintekre jutott. Interjú Darvas Zsolttal, a brüsszeli Bruegel Intézet és a Budapesti Corvinus Egyetem kutatójával.
Ahogy azt a tavalyi újranyitáskor ígérte Gerendai Károly, a Klauzál tér legendája, a Kádár étkezde nemcsak a múltat idézi meg, hanem új fejezeteket is nyit. Májustól reggeli kínálattal is várják a vendégeket, a menü nem a nemzetközi brunch-trendeket követi, hanem a klasszikus magyar reggelik kultúráját emeli vissza a budapesti mindennapokba. Néhá
Az IBUSZ tájékoztatása szerint charter járatai menetrend szerint közlekednek, a nyaralások biztonságosan tervezhetők, jelenleg nincs kerozinhiány, és valamennyi meghirdetett desztináció elérhető. A légitársaságok visszajelzései alapján minden, az IBUSZ által szervezett járat a tervek szerint közlekedik. A társaság a programjainak megvalósításához e
Lélegzetelállító pillanatokkal ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját az Etyeki Kúria. A borászat Pezsgőbirtokán mutatta be tradicionális pezsgő üzletágának első mérföldköveit, méghozzá egy olyan performansszal, amilyenre korábban még nem volt példa a
Az Európai Unió tagállamai ideiglenes megállapodást kötöttek az Európai Parlamenttel a mesterséges intelligencia szabályozásának egyszerűsítéséről. Az egyezmény haszonélvezői a vállalkozások lehetnek.
Az alapvető működési jövedelmezőséget jelző Ebitda mutató 10 százalékkal elmaradt a várttól az első negyedévben, az adózás előtti nyereség 212 millió dollárra csökkent az egy évvel korábbi 546 millióról.
Egy friss reprezentatív felmérés szerint az 50 év feletti magyarok több mint fele nem rendelkezik időskori megtakarítással, és többségük havi 300 ezer forintnál kevesebb jövedelemből próbál gazdálkodni.
Pár kattintással igényelhető már a nullás és a jövedelemigazolás is a Digitális Állampolgár Program (DÁP) felületén keresztül, így nem csak az állami támogatások, hanem a hitelek igénylése is sokkal könnyebb és gyorsabb lesz.
Az egyéni vállalkozói tevékenységét szüneteltetőnek számos speciális rendelkezésre kell figyelnie az éves adóbevallás benyújtásakor. Ismertetjük a határidőkkel, a bevétel, a költségek és a jövedelem számításával kapcsolatos tudnivalókat.
Januárban került a Premier League-be a Ferencváros játékosa. Tóth Alex a Bournemouth-hoz szerződött, és bevallotta, a játékpercek kapcsán van hiányérzete.
Péntektől egyre melegebb, többnyire napos időre számíthatunk országszerte, a hőmérséklet fokozatosan emelkedik. Számottevő csapadék nem várható, de a szél szombaton és vasárnap is többfelé megélénkülhet.
Ha hétvégén nem akartok hajnalban kelni, de délutánig sem húznátok az első kaját, akkor jó eséllyel már bruncholtatok – még ha nem is hívtátok így. Na de mi is a brunch jelentése pontosan?
Németország egyik régiójában egy különleges pénzügyi kísérletet folytattak. A projekt végül olyan jól sikerült, hogy az itt élők az euró mellett a mai napig saját pénznemüket használják. A Chiemgauert a boltokban, az éttermekben és a piacokon is elfogadják, sőt: bizonyos feltételek mellett majdhogynem ingyen is beszerezhető. De hogyan működhet egy
Autóban menekült az álrendőr, közben egy családi ház árát, 30 millió forintot szórt szét a szikszói úton, de így is elfogták. 30 millió forintot dobott ki a kocsija ablakán Szikszónál a menekülő álrendőr, aki végül ő és társa rács mögé került. Rendőrnek és banki biztonsági szakembernek adta ki magát a két csaló, akik több tízmillió […]
A ködfoltok és a rétegfelhőzet feloszlása után fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható pénteken. Az időjárás-előrejelzés szerint a záporoktól, a zivataroktól, sőt, akár a jégesőtől sem mindenhol szabadulunk meg. Mutatjuk, mire lehet számítani a következő néhány napban.
Több bűncselekmény gyanúját állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Budapesti Metropolitan Egyetemen végzett ellenőrzése során, és ezért feljelentést tesz. A bejelentés után az egyetem közölte, hogy távozik posztjáról Czene Gréta elnök-vezérigazgató.
A Tisza-kormány kiszámíthatóbb adópolitikát ígért, melynek elemei közül elsőként az alacsonyabb jövedelműek adójóváírását vezethetik be, ám tekintettel a várható 300-500 milliárd forintos költségvetési hatására még nem az idén, ahogy a program legvitatottabb eleme, a vagyonadó bevezetése sem várható még 2026-ban - hívta fel a figyelmet a Forvis Maz
Azt gondolod, pontosan tudod, mi kerül a tányérodra? Sajnos nem mindig ilyen egyszerű a helyzet. Vannak alapélelmiszerek, amelyeket meglepően gyakran hamisítanak – és nagy eséllyel te is rendszeresen megveszed őket.
Sajtóinformációk szerint a 74 éves Bonnie Tyler mesterséges kómában van, miután állapota rosszabbodott a Portugáliában végrehajtott sürgősségi bélműtétet követően.
Elsőre teljesen magától értetődőnek tűnik, hogy 1+1=2. Olyan alapigazság, amit senki nem kérdőjelez meg – mégis létezik rá egy több száz oldalas matematikai bizonyítás. Sőt, a híres Principia Mathematica című műben ez az állítás csak a 360. oldal környékén jelenik meg.
Ma, május 8-án tölti be 100. életévét Sir David Attenborough, a világ legismertebb természetfilmese. A legendát ma az egész világ ünnepli: megható üzenetek, különleges események és ikonikus pillanatok idézik fel páratlan életművét. Egy történet, amely örökre megváltoztatta, hogyan látjuk a Földet.
Április 12. után többek között a szegedi KDNP-s képviselő oldala is eltűnt. Bár a jog nem szabályozza ezt, a gyakorlat komoly átláthatósági kérdéseket vet fel a TASZ szakértője szerint.
Kemény kritikát fogalmazott meg az állami kommunikációs rendszer működéséről Szabados Krisztián, a Flow PR ügyvezető igazgatója az ATV Start adásában. A szakember szerint az elmúlt években mesterséges monopólium épült ki az állami kommunikációs piacon, amelyben gyakorlatilag csak Balásy Gyula cégcsoportja juthatott jelentős megbízásokhoz.
Május 9-én, Balatonkenesén indul a szezon egyik legjobban várt eseménysorozata, a One Design Balaton Tour. A minőségi nagyhajós pályaversenyzés kedvelői idén is a Kenese Marina-Portban gyülekeznek az első fordulón, hogy összemérjék tudásukat a tó egyik legszínvonalasabb versenysorozatán. A téli pihenő után ez a szezon első nagyhajós versenye, ezért
A Geely meghívására látogathattam ki a 2026-os Pekingi Autószalonra, ahol teljesen új kontextusba került számomra a kínai autógyártás. Mutatom, hogy mit láttam a világ valaha volt legnagyobb autóipari kiállításán!
A professzor egy televíziós műsorban állította, hogy Balásy Gyula egyik cége közpénzhez jutott az állami meddőségi ellátásból. A professzor vizsgálatot sürget a kifizetés ügyében.