Geszti Péter a napjait szoros időbeosztás szerint éli, de tudatosan ügyel arra, hogy a munka mellett elegendő időt szánjon önmagára és a családjára. Mint mondja, a hipertudatos életmód számára nem csupán a hosszú élet reményében fontos, hanem azért is, hogy fizikailag és mentálisan is kiegyensúlyozott maradjon.
Az osztrák nyugdíjemelés lényege első pillantásra egyszerűnek tűnik: a nyugdíjakat minden év január 1-jén hozzáigazítják az előző időszak inflációjához. A valóság azonban ennél árnyaltabb. Ausztriában az éves nyugdíjemelés alapja nem politikai ígéret, hanem törvényben szabályozott pensionsanpassung, vagyis nyugdíjkiigazítás, amelynek célja a nyugdí
Ez aztán a meglepetés! Tizenöt év után visszatér a Reggelibe Barabás Évi. Az RTL sztárja ráadásul már a harmadik időszakát kezdi a csatorna egyik emblematikus magazinjánál, amelyben 25 ezelőtt vezetett először műsort.
Szerbiában az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlása ismét téma, most majdnem akkora diplomáciai válságot okozott, mint egy félresikerült ENSZ-szavazás. A kínai nagykövetség sértetten közölte, hogy senki sem ígért mentességet a kínai kivitelezőknek, Vučić pedig dühösen tagadott, miközben a közvélemény azt figyeli: hogyan lett egy betonból kész
Az Aldi Süd csoport átalakítja üzleteit és egyszerűsíti működését a régióban, így Magyarországon is. Az Aldi hazai áruházainak kétharmada újul meg május közepéig, és a hatékonyabb működésből származó költségelőnyöket további árcsökkentésekre fordítja a cég.
Bódi Margó több mint öt évtizede él boldog házasságban Bódi Gusztival, és az évek során rengeteget tanult az anyós-meny kapcsolatokról. A tapasztalatai alapján úgy véli, egy menyecskének érdemes tanulnia a tapasztaltabbaktól, ugyanakkor az anyósnak sem szabad mindenbe beleszólnia.
A kínai ipari és informatikai minisztérium adatai szerint az elmúlt öt évben a kínai gyártású elektromos személyautók átlagos hatótávolsága csaknem 500 kilométerre nőtt, miközben az átlagos töltési sebesség több mint háromszorosára emelkedett.
Nosztalgikus hangulatú bejegyzéssel lepte meg a követőit Király Viktor: az énekes egy ritkán látott, fiatalkori fotót osztott meg a közösségi oldalán, amelyen a tizenéves önmagát mutatja meg. A kép igazi időutazás, amely nemcsak a rajongóit, de őt magát is visszarepítette a múltba.
Több mint 150 első parlamenti ciklusát kezdő képviselő szerzett mandátumot a választáson, az Országgyűlés Hivatala ezért az eddigiekhez képest intenzívebb és széleskörűbb képzési programmal segíti az új képviselőket.
Áprilisban a DataHouse adatai szerint 12 821 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 23,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, 10 378-as mennyiséget. Ebben a hónapban már egyértelműen a vásárlók számára igen kedvező devizaárfolyam pörgette a forgalmat: az euró jegyzése négy éve nem látott, 360 forint közeli szintre süllyed
A Szűz ne tegyen magára túl nagy nyomást, a Halak önértékelése nem függjön másoktól! Karrier horoszkóp: 2026.05.07. Kos Piaci rést találsz magadnak. Ha megvizsgálod az erősségeid és kihasználod azokat, nagyon jó helyzetbe hozhatod magad a jövőre nézve. Kutass többet, és áss mélyebbre. Kövesd az ösztöneidet! Bika Végezd a munkád szenvedéllyel! Nincs
Eldőlt, hogy az Arsenal ott lesz a budapesti Bajnokok Ligája döntőben, ma este pedig kiderül, hogy a Bayern München vagy a címvédő PSG lesz az ellenfelük. Miközben Istenes Bence bajor-ágyús fináléról álmodik, Cooky a francia címvédésért izgul a Puskás Arénában rendezendő május 30-i csúcsmeccs előtt.
A horvátok megint ügyesen időzítettek: miközben Zágrábban elindultak a Rimac-féle robottaxik, és John Malkovich nem éppen ünnepélyesen megkapta a horvát állampolgárságot, Andrej Plenković kormánya csendben aláírta azt a horvát–német stratégiai akciótervet, amely valójában arról szól, hogyan készül Európa egy sokkal keményebb korszakra. Leopard tank
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület arra szeretné széles körben felhívni a figyelmet, hogy számos növény és állat számára fontos szaporodási időszak a tavasz és a nyár, ezért lehetőleg a fa- és bokorkivágásokat ne ilyenkor végezzük, mert ezzel súlyos természetkárosítást követhetünk el.
Hajas László mesterfodrász ezerféle sportot űz, vízisíelés közben olyan súlyos baleset érte, hogy egy hónapig kórházban ápolták. Ki hinné, az ország sztárfodrásza, Hajas László 70 éves, de nem bír leállni a sporttal, volt, mikor vízisíelés közben súlyos baleset érte. Hajas László lovagol, teniszezik, de a snowboardot is imádja. Mint mondja, utóbbi
A tömeges leépítések és az AI térnyerése új dilemmát hozott a tech szektorban: érdemes még bizonyítani, vagy ideje továbblépni? A bizonytalanság nemcsak a teljesítményt, hanem a dolgozók biztonságérzetét és lojalitását is erodálja – miközben a cégek már a jövő készségeire optimalizálnak.
Sajnos a mai napig nem ismert gyógymód a demenciára, vannak azonban rizikófaktorok, amelyekről tudunk, így azok elkerülésével sok esetben tehetünk a megelőzése érdekében. A Lancet Bizottság jelentése szerint felfedeztek két további, befolyásolható kockázati tényezőt: ezek pedig a magas koleszterinszint és a látásromlás.
Tovább növekedett az iszlám vallású diákok száma a bécsi iskolákban, a jelenlegi tanévben az osztrák főváros oktatási főosztályának adatai szerint az általános, közép-, speciális és szakközépiskolákba járó gyermekek és fiatalok közel 39 százaléka vallja magát muszlimnak.
Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia döntése értelmében a jövőben sem kaphatnak Oscar-díjat mesterséges intelligenciával generált színészek vagy forgatókönyvek.
Súlyos, hosszan tartó betegség után, 78 éves korában elhunyt Fazekas László, az Újpesti Dózsa és a magyar válogatott legendás csatára. A "Kapa" becenéven ismert olimpiai bajnok futballista halálhíre megrázta a hazai és nemzetközi futballvilágot, pályafutása során elért sikerei pedig örökre beírták nevét a sporttörténelembe.
A vállalati értéklánc sokáig a vállalati dekarbonizációs stratégiák mostohagyereke volt. Bár mindenki elismerte a Scope 3 kibocsátások volumenének nagyságát és fontosságát, de az háttérbe szorult az operatív kibocsátások (Scope 1,2) kezelése mögött. A GHG Protocol új szabványa ezen változtathat, és hamarosan a vállalati klímavédelem egyik legfontos
Sodró Eliza rémálmában egy hatalmas farkas addig üldözte, amíg szembe fordult vele, akkor feldöntötte és képen nyalta. Az RTL színésznője, Sodró Eliza rémálmában egy farkas üldözte, aki rájött, hogy szembe kell néznünk a félelmeinkkel. „Amikor nem jött össze a saját baba, úgy éreztem, ezek a mélyen bennem élő családi traumák is gátját képezhetik a
Rátörte Diaz, a féltékeny exférj a volt felesége otthonára az ajtót, agyonlőtte annak új barátját, majd magával is végzett. Vincent Diaz úgy zárta le a vitát a volt feleségével, hogy agyonlőtte annak új barátját, majd magával is végzett. Elkerülhetetlen volt a tragédia a kaliforniai Hanford egyik lakónegyedében, amikor Vincent Diaz rátörte az ajtót
Az Epson bemutatta CX-A sorozatú, hattengelyes ipari robotjait, amelyekkel tovább bővíti automatizálási portfólióját, és belép a komplexebb, többtengelyes alkalmazások piacára. Az új robotcsalád célja, hogy nagyobb pontosságot, gyorsabb ciklusidőt és megbízhatóbb működést kínáljon az autóipartól az elektronikán át a logisztikáig. Az Epson eddig els
A mononukleózisért, vagy hétköznapi nevén csókbetegségért felelős Epstein-Barr vírus (EBV) az egyik leggyakoribb vírus, az emberek 95 százalékában megtalálható, csakhogy kellemetlen szövődményeket okozhat hosszútávon. Ennek azonban hamarosan vége lehet.
A hét eleje kifejezetten lendületesen indult a kriptopiacon: a bitcoin árfolyama ismét átlépte a 80 ezer dolláros szintet, miközben az ázsiai részvénypiacok is történelmi csúcs közelébe emelkedtek.
A Maldív-szigetek továbbra is az egyik legvágyottabb trópusi úti cél, amit sokan választanak nyaralóhelynek és nászutak helyszínének is. Az utazás tervezése során ugyanakkor érdemes körültekintően eljárni, hiszen még a legapróbb részletek is költséges, esetleg kellemetlen meglepetést okozhatnak. Összeszedtük, mire érdemes figyelni.
A 2026-ban kiéleződő amerikai-iráni konfliktus - a 2022-es orosz agresszióhoz hasonlóan - jelentős energiapiaci áremelkedést és erősödő inflációs nyomást eredményezett a világban: az energiahordozók árának robbanásszerű emelkedése, valamint az ellátási láncokkal kapcsolatos fokozott kockázatok tovagyűrűző hatásai felfelé húzzák az árakat. A GKI leg