A fagyosszentek a magyar népi hagyomány szerint a Pongrác, Szervác, Bonifác napok (május 12., 13., 14.), valamint Orbán napjának (május 25). a közös elnevezése. Az Ipoly mentén a néphagyomány az ezután következő Zsófia-naptól is fagyot várt.
A bürokrácia még a pápát sem kíméli. Az amerikai származású XIV. Leó pápára rácsapta a telefont egy banki ügyintéző. Az eset akkor történt, amikor az egyházfő telefonon próbálta megváltoztatni a személyes adatait, és végső érvként felfedte kilétét.
Egy tavaly alapított szerbiai vállalat kétmilliárd eurót (mintegy 719 milliárd forint), azaz a Mol ajánlatának a dupláját kínálja a Gazpromnyeftnek a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) részvényeinek 56,15 százalékáért, az orosz többségi tulajdonos azonban tagadja, hogy a Molon kívül mással is tárgyalna az eladásról - közölte a Danas című szerb nap
A nagyszabású vizsgálat szerint a nagykorúság elérése után az egyedülállók elégedettsége meredeken zuhanni kezd. Egy évvel később a magány már komoly mentális kockázatot jelent.
Az Európai Ügyészség (Eppo) büntetőeljárást indított Horvátországban az uniós agrártámogatásokkal kapcsolatos feltételezett korrupció és csalás ügyében. A nyomozás egy bűnszervezet keretében elkövetett hivatali visszaélésre, vesztegetésre, költségvetési csalásra és okirat-hamisításra terjed ki - írta a Reuters.
A balatoni hajózás során keletkező szennyvíz megfelelő kezelését és a vegyszerhasználat radikális csökkentését szorgalmazta a környezetszennyezés csökkentése érdekében a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) főigazgatója.
A Canon 2025-ben stabil és pozitív eredményeket ért el a közép-európai régióban (Lengyelország, Csehország, Magyarország, Szlovákia piacokon). A vállalat globális szinten 4,625 milliárd jen konszolidált árbevételt realizált, ami 2,5%-os növekedést jelent az előző évhez képest, miközben a működési nyereség 2,4%-kal emelkedett. A képalkotási üzletág
Az Európai Bizottság nem biztos abban, hogy Magyarék az országnak járó minden forrást haza tudnak vinni időben – derült ki, miután Magyar Péter leendő miniszterelnök zárt ajtók mögött brüsszeli vezetőkkel folytatott tárgyalásokat. Arról szólt a megbeszélés, hogyan kaphatja meg Magyarország az utolsó pillanatban az Orbán-kormány idején befagyasztott
A keddi 4%-os olajár-esést tegnap további 7% körüli esés követte. A bizakodó hangulatban lejjebb tolódtak a nagy jegybankok kamatpályájára vonatkozó várakozások és 6-7 bázispontot közelítő mértékben csökkentek a hosszú hozamok. A tízéves dollár hozam 4,35%-ig, a német 3%-ig csökkent. A dollár gyengült, az euróval szemben fél százalékkal az 1,175-ös
Átlátható, egymásra épülő, a fintech versenytársak számlastruktúrájához hasonló új számlacsomagokat vezet be a Gránit Bank - közölte a pénzintézet. Az új konstrukciók többek között feltétel nélkül, nem akciós jelleggel 0 forintos számlavezetést és kártyadíjat, középárfolyamon történő devizaváltást, akár korlátlan, díj nélkül indított belföldi átuta
A kérdéses keret két részből tevődik össze: vissza nem térítendő támogatásból és hitelből. EU-s tisztségviselők szerint a kifizetésekhez szükséges reformok végrehajtására már nincs elegendő idő a határidőig, ezért azt javasolják Magyarnak, hogy csak a támogatási részt hívja le.
Papp Gergely, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő munkatársa Molnár Áronnak beszélt az intézménynél tapasztalt szabálytalanságokról. Elmondása szerint miután az első információk kiszivárogtak a színész-aktivistán keresztül, őt a párját és a barátját a főigazgató utasítására kitiltották a céges rendszerekből.
Aki azt hitte, hogy a péntek reggelek csak a kávéról és a rohanásról szólnak, most nagyot fog nézni! Az RTL Reggeli műsorvezetője, Tihanyi Peti ugyanis nem akármilyen meglepetéssel készül a Magyar Fagylalt Napjára: ingyen fagyival indítja be a napot a fővárosban!
Leépítés kezdődött a Blikknél – értesült a Médiapiac. Információink szerint első körben a külsős szerződéssel dolgozó újságíróktól, videósoktól, valamint a gyakornokoktól vált meg a lap azonnali hatállyal.
Élesen bírálta Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszter a Mezőtúri Kórház Belgyógyászati Osztályának ügyét, amelyet politikai célú visszaélésnek minősített. Állítása szerint az osztályt átmenetileg, a választási időszakra nyitották meg, az oda delegált orvosok szerződése ugyanis eleve csak április 30-ig szólt. Hegedűs hangsúlyozta, hogy a betege
Mint arra fény derült, az Exatlon Hungary, előbb fejeződik be, mint azt sokan várták. Május közepén véget ér – ennek valódi okát most Fischer Gábor, a TV2 Csoport Programstratégiai és Tartalomgyártási igazgatója árulta el.
A leköszönő kormány (és persze már az előtte regnálók is) gyakran hangoztatták, hogy erős, versenyképes kkv-szektor szükséges ahhoz, hogy gazdaságunk felzárkózzon legalább az EU átlagához, ha már Ausztria egyre inkább fényévekre van tőlünk. Természetesen a leendő Tisza-kormány is megfogalmazta, hogy versenyképes kkv-kat szeretne. Remélem, végre egy
Az amerikai Walt Disney Co., a világ legnagyobb szórakoztató- és médiavállalatának a nyeresége csökkent, a bevétele nőtt a második pénzügyi negyedévében, a korrigált nyeresége és bevétele meghaladta az elemzők által vártat.
Úgy tűnik, a magyar válogatott csapatkapitánya és gyönyörű felesége, Buzsik Borka a lehető legteljesebb harmóniában élik mindennapjaikat. Egy frissen megosztott, szívmelengető felvétel tanúskodik arról, hogy Szoboszlai Dominik nemcsak a pályán, hanem édesapaként is élete legjobb formájában van. A közösségi médiát valósággal letarolta az a tüneménye
Papp Gergő Molnár Áronnak beszélt arról, miért kereste meg Molnárt az NKA-s milliárdokkal. Arról is beszélt, hogy a főigazgató azt mondta neki: nem ő döntött arról, hogy bizonyos döntéseket ne tegyenek közzé.
A Dolomitok panorámás kirándulóhelyeitől kezdve Törökország történelmi útvonaláig, egyre népszerűbbek az aktív nyaralások. Ennek fényében készítették el a a Lonely Planet szerkesztői a magazin legújabb kiadványát, melyben több mint kilencven lenyűgöző útvonalat listáztak. Az összeállítás élén a Kanári-szigetek egyik legcsendesebb szigetének, La Go
Nyomozati iratok szerint több, "kisebb méretű kéztől származó" lenyomatot is rögzítettek a letartóztatott igazgató Szőlő utcai hálószobájában. Mire azonban a helyszínelők ezeket bizonyítékként dokumentálták volna, a falakat addigra valaki átfestette. Az iratok más furcsaságokra is kitérnek: Juhász Péter Pál egyik közeli hozzátartozója például elszá
Elindult a Katolikus Karitász "Vár a nyár!" adománygyűjtő kampánya. A segélyszervezet évről évre csaknem négyezer hátrányos helyzetű gyermek számára biztosít ingyenes nyári kikapcsolódási lehetőséget, de sok családnak már maga az odajutás is vállalhatatlan anyagi terhet jelent.
Az Európai Bizottság új intézkedéseket javasolt szerdán a szegénység elleni küzdelem és a fogyatékkal élők életkörülményeinek javítása érdekében, és ez az első uniós stratégia, amelynek célja, hogy 2050-ig felszámolja a szegénységet az egész Európai Unióban.
A szabálytalan szennyvízkezelés és a káros vegyszerek használata ugyanis egyre nagyobb veszélyt jelent a tó ökológiai állapotára, ezért sürgős szemléletváltást kér a balatoni hajósoktól a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI). Bár a vízminőség jelenleg kiváló, a klímaváltozás és a megnövekedett forgalom miatt a korábbi környezetszennyező gyakor
Magyarországon jelentősen javult az üzemanyagok megfizethetősége 2010 óta, ugyanakkor az idei áprilisi adatok szerint másfélszer annyi üzemanyag vásárolható az uniós átlagkeresetből, mint a magyarból - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. MTI-nek küldött elemzéséből.
A Lounge-csoport munkatársai állítóag kaptak a napokban fizetést, de Balásy Gyula számára egyre nehezebb, hogy utalásokat indítson, pénzforgalmat bonyolítson.
Új laborokkal, korszerű digitális eszközökkel és megújult tantervekkel erősítette képzéseit a győri Széchenyi István Egyetem egy európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztési program révén. A kezdeményezés eredményei már kézzelfoghatóak, miközben egyes elemek megvalósítása jelenleg is zajlik.
Egyre több magyarországi település érintett az azbeszttel szennyezett útburkolatok ügyében. Egészségügyi veszélyhelyzet alakult ki Szombathelyen, miután kiderült, hogy osztrák bányákból származó, azbeszttel szennyezett kőzúzalékot helyeztek el az oladi városrész több utcájában. Újabban nem csupán gyanakodnak, hogy más településen is történhetett ha
Az Építési és Közlekedési Minisztérium érvénytelenítette a Pázmány Campus megépítésére kiírt közbeszerzést. A lépésre azután került sor, hogy egy bíróság a folyamatban lévő per idejére felfüggesztette a projekt építési engedélyét.
Belgiumban, Mechelen városában hat hónapos pilotprojekt indult, amelyben szupermarketek, termelők és logisztikai szakértők közösen tesztelik a szabványosított, újrahasználható gombacsomagolást.