Csütörtök reggel kilenctől írták a középiskolások az angol nyelvi érettségit. Az Oktatási Hivatal adatai szerint ebből az idegen nyelvből középszinten 47 082 diák, emelt szinten pedig 29 084 tanuló vizsgázik. Az olvasott szöveg értése 33 pontot, a nyelvhelyesség 18 pontot, a hallott szöveg értése 33 pontot, míg az íráskészség szintén 33 pontot ér.
A moszkvai Vörös téren a dróntámadásoktól tartva évtizedek óta először tartottak katonai díszszemlét nehézfegyverek nélkül. Ukrajna eközben 2023 óta hivatalosan is május 9-én ünnepli az Európa-napot.
A Gru-szériából oldalágon kinőtt Minyonok-spinoffokkal kapcsolatban nem igazán tudunk szuperlatívuszokkal élni, hiszen a legtöbb ilyen moziban csak mutatóban volt bármilyen sztori, csak hogy fel lehessen fűzni valamire a sokszor teljesen imbecil bohóckodást.
Nem túlzás azt állítani, az egész országot érdekli a Parlamentben zajló alakuló ülés. Ma megalakul Magyarország kormánya, amelyet Magyar Péter miniszterelnök vezet majd, miután beiktatják néhány óra múlva. A főszereplők az országházban vannak, de a Kossuth téren is rengetegen kíváncsiak az eseményekre.
Putyin szerint a második világháborúban győztes nemzedék hőstette lelkesíti azokat a katonákat, akik ma a "különleges hadművelet" keretében Ukrajnában harcolnak. Az elesettek és az áldozatok emlékéről egy perc csenddel emlékeztek meg.
A parlament alakuló ülésének első szünetében nyilatkoztak a képviselők a sajtó munkatársainak. Többek között Kapitány István gazdasági és energetikai miniszterjelölt is válaszolt a kérdésekre, és arról beszélt, melyek az új kormány legfontosabb prioritásai.
Eduárd edinburgh-i herceg és felesége, Zsófia edinburgh-i hercegné másodszülött gyermeke, Jakab eddigi élete során csak keveset szerepelt a nyilvánosság előtt, azonban feltűnően sármos vonásaira már egyre többen kezdenek felfigyelni.
A politológus a 24.hu műsorában elemezte a Fidesz választás utáni helyzetét. Szerinte a pártban abban bíznak, hogy a Tisza kormányzási nehézségei maguktól megoldják a problémáikat, de ez illúzió.
Orbán Viktor távozó miniszterelnök Dopemannek adott interjújában arról beszélt, hogy az Index és a TV2 is támogatta a Fideszt. Orbán kijelentette azt is, hogy a durva stílusú Vadhajtások is a napi kedvencei közé tartozik. Huth Gergely, a PestiSrácok című Fidesz-közeli lap főszerkesztője, Dévényi István, publicista és Király Nóra fideszes politikus
Magyarország csatlakozása után az Európai Ügyészség akár évekre visszamenőleg is vizsgálhatna uniós pénzeket érintő magyar ügyeket – erről beszélt Laura Codruța Kövesi európai főügyész. A Tisza Párt korábban azt ígérte, hogy kormányra kerülésük esetén Magyarország csatlakozna az EPPO-hoz, amely nemcsak új ügyekben nyomozhatna, hanem bizonyos feltét
Hangfelvételeket és bizonyítékként értékelt anyagokat adott át az ügyészségnek Pócs János fideszes országgyűlési képviselő, aki szerint politikai nyomásgyakorlás gyanúja is felmerülhet az ügyben.
Egy évvel azután, hogy a fölötte folyó Korond-patak elkezdett beszivárogni a parajdi sóbányába, majd teljesen elárasztotta a tárnákat, továbbra is érvényben marad a veszélyhelyzet a székelyföldi településen - írta pénteken a Hargita megyei prefektúra közlése alapján az Agerpres.
A Tisza Párt leendő minisztere az Országgyűlés alakuló ülése előtt felidézte felidézte a kampányidőszak élményeit és a támogatóktól kapott biztatást. Azt írta élete legnagyobb megtiszteltetése az, hogy részese lehet a most következő munkának.
Vészhelyzetben másodpercek döntenek a túlélésről és a legtöbb utast az ösztönei rossz irányba viszik. Három egyszerű szabály azonban felülírja a pánikot és a tévhiteket.
Képzeljük csak el: egy egész év alatt, az Európai Unió valamennyi tagállamának összes közútján nagyjából 580-szor kevesebben érkezett gyászhír egy-egy családhoz, mint az azt megelőző évben. Az Európai Bizottság március végén közzétett előzetes statisztikái szerint mintegy 19 400 ember vesztette életét 2025-ben az uniós közutakon — ez a 2024-es adat
A zöld átállás nemcsak jobb életminőséget hozhat, de drágább lakhatást is: az energetikai felújítások, parkosítások és a lakóterület sűrítése sokszor épp az alacsonyabb jövedelműeket szorítják ki.
A rendszerváltás óta még soha nem alakult át ilyen mértékben a parlament: a 199 képviselőből csak 43-an folytathatják a következő ciklusban. Megnézheti, hány évet húztak le a parlamentben a most kieső és a parlamenti munkát folytató képviselők.
Magyarország a napokban csendben kiutasított egy diplomáciai fedésben működő orosz kémet, aki beépült az Orbán-kormányhoz közel álló jobboldali és külpolitikai agytrösztökbe, és ott informátorokat működtetett és potenciális újoncokat próbált meg toborozni – értesült VSquare több magyar kormányzati forrásból.
Húszezer választási irodai tagot és ötvenezer választott, valamint negyvenezer delegált bizottsági tagot jelent. A választást 879 nemzetközi megfigyelő felügyelte, hangzott el.
A ráfutásos balesetről azt írták, a műszaki mentést a vármegyeszékhely hivatásos tűzoltói végzik, a helyszínre mentő is érkezett. A sztráda érintett szakaszán egy sávon halad a forgalom. Az Útinform közlése szerint több kilométeres torlódásra kell számítani. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint kigyulladt és teljes terjedelmében ég egy kamion
A dopping ma már nem kizárólag tudatos csalás eredménye. Egyre több utal arra, hogy tiltott anyagok akár a fogyasztó tudomása nélkül is bekerülhetnek a szervezetbe. A sportolók is ezzel védekeznek, nemzetközi statisztikák szerinti, éves szinten elkövetett több mint kétezer doppingvétség során azt állítják, hogy nem volt tudomásuk a tiltott anyag je
A katonai hivatásban a lényeg nem a csillag, nem a külsőség, hanem a szolgálat – mondta Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a Ludovika Fesztivál részeként megtartott száznapos ünnepségen, szombaton Budapesten.
Miután évtizedekig tagadták az azonosítatlan repülőtárgyak - UFO-k - létezését, most hivatalos információk váltak közkinccsé Donald Trump amerikai elnök döntése nyomán. A különös fényképfelvételek egy részét a Pantagon honlapja közli.
Az Országgyűlés alakuló ülésén a képviselők letették az esküt, ezzel pedig megalakult az új parlament. Bár az Orbán-kormány a Tisza-kormány megalakulásáig még hivatalban marad, már korlátozottan vezethetik az országot.
Az NMHH 2025-ös felmérésében a szakértők arra voltak kíváncsiak, hogy a 20 és 60 év közötti felnőtt lakosság körében miként jelenik meg a társadalmi státusz a telefonhasználat mintázatain keresztül. A kutatás egy 2024 márciusa és májusa között 508 felnőtt részvételével zajló szoftveres adatgyűjtésen és az azt kiegészítő, reprezentatív, online kérdő
Közel egy hónappal a választások után, május 9-én rendszerváltó népünnepély keretén belül lépünk egy új korszakba. Borbély Alexandra pedig bebizonyította, hogyan lehet mindezt elegánsan, mégis elképesztően stílusosan végig nézni, méghozzá közvetlen közelről.