Orbán Viktor politikai jövőjéről, a Fidesz lehetséges átalakulásáról, valamint az állami intézmények működéséről beszélt Zárug Péter Farkas politikai elemző és László Róbert, a Political Capital választási szakértője a parlament alakuló ülését kísérő élő műsorban a Telex-en.
Cseresznyefán egyik napról a másikra nagy tömegben jelentek meg a képen látható hernyók. Tömegével vannak fészekben, és súlyos pusztítást végeznek a fa levelein. Eddig ilyen kártevővel nem találkoztam, mit tehetek velük, nem szeretném, ha kopaszra rágnák a fát?
Az agyunk állapota a genetika mellett javarészt azon múlik, mit eszünk nap mint nap. A kutatások szerint a rossz táplálkozás hosszú távon az agy térfogatának csökkenéséhez is hozzájárulhat, ami hatással van a memóriára és a tanulási képességekre. A jó hír viszont az, hogy néhány egyszerű, könnyen beépíthető élelmiszer segíthet megőrizni a szellemi
A rostban gazdag étrend kulcsfontosságú az emésztés, a szív- és bélrendszer egészsége szempontjából, mégis, a legtöbben nem fogyasztanak belőle eleget. Bár a zabkása sokak számára a tápanyag első számú forrása, valójában egy tál mindössze 4 gramm rostot tartalmaz. Szerencsére számos olyan élelmiszer létezik, amelyet könnyű beépíteni az egyes étkezé
A Nébih segédletet készített a jogszerű drónos növényvédelmi és tápanyag-gazdálkodási tevékenység legfontosabb feltételeiről. Pontokba szedve a legfontosabb teendők.
Minden macskatartó ismeri azt a kellemes érzést, amikor kedvence végre odabújik egy kis simogatásra. A kutatások szerint ebben a kémiának is fontos szerepe van. Új tanulmányok bizonyítják, hogy az oxitocin – más néven a "szeretethormon" – fontos szerepet tölt be az ember és a macska közötti kötődés kialakulásában és erősítésében.
A szikrázó áprilisi napsütés tömegeket csalt ki a Velencei-tó partjára két hete, április utolsó hétvégéjén. A levegőben már ott vibrált a nyár előszele, a parkolók megteltek, a kerékpárutakon egymást érték a kirándulók, ám a vízpartra érve a vidám hangulatot hamar felváltotta a döbbenet. Aki arra számított, hogy a tavalyi aszályos évek után idén ta
Hosszú idő után újra előtérbe kerülhet az államadósság csökkentése Magyarországon, de se a növekedés beindításától, se a költségvetési intézkedésektől nem várhatunk gyors sikereket.
Bevásárolni ma már nem csak annyit jelent, hogy gyorsan bedobunk pár dolgot a kosárba. Sokan kifejezetten keresik a magyar termékeket, mert fontos a hazai gazdaság támogatása, a hazai munkahelyek megőrzése, vagy egyszerűen jobban bízunk abban, ami itthon készül. Közben már 6000 terméken látható valamilyen Magyar Termék védjegy, ami segít eligazodni
Magyarországon 1,2 millió vagy annál is több ember szenved migrénes fejfájástól. A migrén kétszer annyi nőt érint, mint férfit. És sokan nem is tudják, hogy épp migrénes rohamuk van. Neurológus szakértő segít eloszlatni a félreértéseket és tévhiteket. Újraolvasó
Időjárás ma, 2026. május 10., vasárnap – igazi májusi meleg, sok napsütéssel, helyenként fátyolfelhőkkel. Ma igazán érdemes a szabadban tölteni a napot.
A fizikusok máig nem tudnak megmagyarázni egy, a fekete lyukakkal kapcsolatos problémát. Stephen Hawking híres sejtése szerint a fekete lyukak nem teljesen sötétek.
A magyar utazókat is érzékenyen érinthetik a változások. A horvát kormány megelégelte az adózatlan, szürkezónában működő turizmust. Tonči Glavina turisztikai miniszter bejelentése alapján drasztikus lépésekre szánta el magát a kabinet.
A döntők csapatok sorsát változtathatják meg, legendás korszakok érhetnek véget vagy új dominanciák születhetnek. Hozunk öt olyan sztorit, amikor a Bajnokok Ligája döntőjében sokkoló végeredmény született.
A nyár közeledtével egyre több és változatosabb szezonális zöldség és gyümölcs kerül a boltokba, piacokra. A szezonalitás mellett érdemes odafigyelni az élelmiszerbiztonsági szempontokra és a termények alapos tisztítására is. A
Az Apple éveken át úgy tudta eladni az új iPhone-okat, hogy a fél világ azonnal sorban állt értük, most viszont pont a legnagyobb dobásukból lett kínos ügy.
A paradicsomrepedés nem csak bosszantó, de a termés minőségét is rontja. Megmutatjuk, mi okozza, hogyan ismerd fel, mit tehetsz gyorsan és hogyan előzd meg!
A Hormuzi-szoros körüli amerikai–iráni feszültség már nemcsak az energiapiacokat, hanem a világgazdaságot és az autóipart is átalakítja: dráguló szállítás, akadozó ellátási láncok, növekvő nyersanyagköltségek és romló piaci kilátások rajzolódnak ki 2026–2027-re.
A Birminghami Egyetem kutatói olyan új, alacsony hőmérsékletű hidrogén-előállítási módszert mutattak be, amely egyaránt alkalmas központi gyártásra, valamint a nagyüzemi ipari létesítmények hulladékhőjét hasznosító helyi generálásra is. A hidrogén a
Air fryer vásárlásakor a legtöbben a teljesítmény és a méret alapján választanak. Van azonban egy részlet a belső térben, amit gyakran figyelmen kívül hagynak, pedig politikai szempontból is egyre fontosabb
Névnapok ma, május 10-én – köszöntsd fel az Árminokat és Pálmákat! Egy kedves üzenet, egy telefonhívás vagy egy kávémeghívás jól eshet az ünnepelteknek.
Éles kritikával illette a magyar reklámipar elmúlt másfél évtizedét Fabricius Gábor reklámszakember, miután Balásy Gyula egy interjúban bejelentette: valamennyi reklámos és rendezvényszervező cégét, valamint magántőkealapját átadja az államnak. A Republic Group alapítója szerint Balásy csak „a jéghegy csúcsa”, a valódi problémát pedig az a politika
A mesterséges intelligencia kilépett a kísérleti fázisból, és egyre inkább a mindennapi ipari gyakorlat részévé válik. A DMG MORI az idei Hannoveri Vásáron mutatta meg, hogyan épül be az MI a CNC-folyamatlánc teljes egészébe – a tervezéstől egészen az energiafelhasználás elemzéséig. A bemutató középpontjában egy különösen összetett, titánból készül
A konyhakert legtöbbször az újrakezdésről szól. Vetés, palántázás, felszedés, majd ismét az egész elölről. Van azonban egy másik réteg is, amely sokkal csendesebben működik: az évelő zöldségek világa. Ezek a növények nem kérnek minden tavasszal új helyet és új energiát, mégis megbízhatóan jelen vannak, és évről évre adnak valamit a kertből.
A "glove shoe" a szezon egyik legkényelmesebb és legletisztultabb cipőtrendje lett, amely a kifinomult minimalizmust ötvözi a lábat követő, puha sziluettel, és a divatházak szerint a ballet- és jazzcipők modern újragondolásaként hódít.
Megérkezett a mai friss napi kvíz, amely ismét 8 változatos kérdéssel próbálja megdolgoztatni a memóriádat és a gondolkodásodat. Vajon ma sikerül az átlag fölé kerülnöd? A Kvízguru vegyes kvízei segítenek abban, hogy egy kicsit átmozgasd az elméd a nap bármelyik részében. A változatos kérdések miatt végig aktívan kell gondolkodnod, így a szellemi f
A gazdasági élet természetes eleme az infláció, amiért tavaly 100 egységet fizettünk, azért idén már 105-öt kell. Felmértük, hogy így hat-e az infláció az adótételekre is. Az eredmény rendkívül változatos. Vannak olyan adók, amelyek szépen, tendenciózusan követik az inflációt. Ugyanakkor több olyan őskövületet is találhatunk a jogrendszerben, melye
Ki ne ismerné azt az érzést, amikor a boltban megvett, csábítóan piros eper otthon kiderül, hogy íztelen, másnapra pedig már penészes? Ha ön is unja a csalódást, van egy jó hírünk: a saját termesztésű, lédús és édes eperhez nem kell sem kertészeti diploma, sem hatalmas földterület. Mindössze egy kis trükk, némi türelem és egy cserép föld kell hozzá
A nyár közeledtével nemcsak a ruhatárunk frissül fel, hanem a pedikűrtrendek is új lendületet kapnak. Idén a klasszikus francia körmöktől a vibráló szivárványszínekig minden hódít, ami egy kis extra stílust ad a nyári szandálos megjelenésnek. A legjobb pedig az, hogy a szezon legdivatosabb árnyalatai egyszerre látványosak és meglepően sokoldalúak.
Azt hitted, a luxus nappali titka a bézs és a márvány? Nem vagy egyedül. De van egy árnyalat, ami csendben átvette az uralmat a lakberendezési trendek felett. És ha egyszer meglátod, többé nem akarsz majd mást.
Az indulásnál, 1990-ben létrehozta az Agroszemek Kft.-t, és abban cirokkal, szudánifűvel, lucernával, fűfélékkel, de még silókukoricával is foglalkozott. Mára négy telephelyen 15 hektár üvegházat működtetnek a legmodernebb technológiával.
A mi kis falunk 10. évadának 10. részében Zsófia (Peller Anna) és András (Mihályfi Balázs) szűrővizsgálatra várták Pajkaszeg lakosait, ahol Pali bácsi (Dióssi Gábor) is tiszteletét tette, és természetesen a szeretett libáját is elhozta magával. A forgatáson azonban a szárnyas egyszer csak akkorát gágogott, hogy Peller Anna felugrott ijedtében!