Az új kormány euróbevezetési tervei és az ezzel járó pozitív hatások várhatóan ellensúlyozzák a hitelminősítő intézetek által megfogalmazott növekvő fiskális kockázatokat és javíthatják az ország hitelminősítési kilátásait a tavaszi és őszi felülvizsgálatoknál – közölte a GKI elemzésében.
A forint továbbra is erős szinteken mozog a vezető devizákkal szemben, miközben a nemzetközi piacokon elsősorban az amerikai kamatvárakozások, a dollár globális mozgása és a geopolitikai kockázatok határozzák meg a hangulatot. A magyar fizetőeszköz az elmúlt hetekben jelentős erősödést mutatott, különösen azután, hogy a piacok egyre nagyobb eséllye
Az USDA előrejelzése szerint jelentősen emelkedhet az olajnövények globális termelése az idei szezonban. Főként a napraforgóé. Az egész térségünkben sok lesz belőle.
"Az első modellválltó egyetem dolgozóiként valljuk, hogy szükséges a felsőoktatás teljes megújítása" – írja 150 oktató állásfoglalásában. Mi történt? "Rendszerváltás a Corvinuson" – ezzel a felütéssel tett ki állásfoglalást a Facebook-oldalára a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete Budapesti Corvinus Egyetemi Intézményi Szervezete. A posztot a Tel
Egyes tényezők hatása az anyakecskék tőgytulajdonságaira, és annak összefüggése a tej szomatikus sejtszámával egy hazai számentáli tenyészetben* – ezzel a címmel foglalták össze a Mate hallgatói a Tabajdi Kecsekefarmon végzett vizsgálataik eredményét
A virtuális valóság (VR) használata a műtét utáni első időszakban alacsonyabb fájdalommal társult serdülőknél – derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A Journal of Pediatric Surgery-ben megjelent tanulmány szerint a VR ugyanakkor nem csökkentette a műtét előtti szorongást, de szerepe lehet az operációt követő panaszok enyhítésében.
Az idei nyár nem csupán a vízparti kikapcsolódásról szól, hanem sorsfordító energiákat hoz magával. Fedezd fel, hogy mely csillagjegyek számára tartogat különleges élményeket ez a szezon!
Megjelent az autopro.hu, a TEKT Kft. és a TriveroMedia ipari marketingügynökség együttműködésében készülő INTEGRATOR FM podcast legújabb epizódja, amely a mesterséges intelligencia, a robotika és a munkaerőpiac jövőjének kapcsolatát helyezi fókuszba. A beszélgetés vendége Nógrádi József, a Trenkwalder stratégiai igazgatója, valamint Barta Balázs, a
Szabó Zsófi élete talán legboldogabb időszakát éli, hiszen – amellett, hogy megannyi magánéleti kudarc után végre révbe ért a sikeres szír kedvese oldalán – a gyönyörű tévés jelenleg a második gyermekét várja. A TV2 műsorvezetője sajtóértesülések szerint már hozzá is ment a párjához, akivel három éve találtak egymásra. Zsófi családjában ráadásul du
Az egykor drogfüggőségi tanácsadóként dolgozó férfi bűnösnek vallotta magát abban, hogy a Matthew Perry halálát megelőző hetekben több mint 50 dózis ketamint szállított a színésznek.
Megszűnt hat év után Magyarországon a veszélyhelyzet, amelyet 2020-ban a koronavírus-járvány, majd 2022-ben az orosz-ukrán háború miatt rendelt el az Orbán-kormány – közölte az MTI.
Miközben Japánban a Toyota Corolla kínálata tavaly szinte teljesen hibridre váltott, a gyártó most egy meglepő újdonsággal állt elő, bemutatták a kifejezetten autósiskolák számára fejlesztett, manuális váltós Corolla szedánt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyilvánosan, egy X-bejegyzésben mondott köszönetet a magyar miniszterelnöknek. Miután többek közt Kárpátalján is orosz drónok csapódtak be, az új magyar kormány bekérette az orosz nagykövetet.
Durva utcai inzultusról számolt be Szentkirályi Alexandra: állítása szerint miután elhagyta az Országházat, leköpték és trágár módon sértegették. A Fidesz képviselője szerint minden jel arra utal, hogy sötét idők várnak hazánkra.
Tíz éve nyitotta meg kapuit a Szegedi Dóm Látogatóközpont. Az évfordulót egésznapos programkavalkáddal tette emlékezetessé a kulturális intézmény: egészen éjfélig különleges sétákkal várták a vendégeket. Habár évente mintegy ötvenezren látogatnak az altemplomba, március 21-én a szokásosnál is nagyobb volt a sürgés-forgás a közgyűjtemény termeiben é
Az elmúlt hetek diadalmenete után kissé szokatlan volt szerda délelőtt, hogy a Magyar Nemzeti Bank döntése után gyengülésnek indult a forint. Drámáról persze nincs szó, továbbra is a 360-as szint alatt tartózkodik az euró árfolyama. Azonban megnőtt a valószínűsége annak, hogy a korábban vártnál hamarabb láthatunk egy újabb kamatcsökkentést a jegyba
A frissen szedett paradicsom íze nehezen hasonlítható a boltban kaphatóhoz – és ehhez ma már nem feltétlenül van szükség kertre sem. Egy jól megválasztott balkon vagy terasz is elegendő lehet ahhoz, hogy saját termést szüretelhessen.
Logikusnak tűnne, hogy minél fáradtabbak vagyunk, annál gyorsabban elalszunk. A valóságban azonban előfordul, hogy a teljes kimerültség éppen az elalvást nehezíti meg.
Csütörtökön a délutáni óráktól elsősorban a Dunántúl nyugati felén előfordulhatnak zivatarok, melyeket erős, esetleg viharos (ált. 55-65 km/h) széllökések, apró szemű jég és intenzív csapadék kísérhet. A HungaroMet Zrt. a zivatarveszély miatt négy megyére is elsőfokú figyelmeztetést adott ki.
Montenegró számára a nyár mindig a turizmusról szól, az idei szezon előtt azonban egyre több aggasztó jel utal arra, hogy a balkáni ország elveszítheti legfontosabb külföldi vendégeinek jelentős részét. Miközben a török turisták már szinte eltűntek a diplomáciai feszültségeket követően, az orosz vendégek száma is tovább csökken, így Podgorica most
Kevin Warsh független, a gazdasági realitásokhoz illeszkedő Fed-elnöki munkát ígért. Az 56 éves közgazdász először június közepén vezethet majd kamatdöntő ülést.
Aláírták a szerződést a zágrábi elkerülő út harmadik forgalmi sávjának megépítésére a Zagreb zapad (Zágráb-nyugat) és Lučko csomópontok között. A 29,6 millió eurós beruházás egy nagyobb, 65 millió eurós fejlesztési csomag része, amelynek célja a horvát főváros közlekedési infrastruktúrájának javítása - írta a Croatia Week.
Hallgassa meg az Integrator FM legfrissebb epizódját, és tudja meg, hogyan alakíthatja át a mesterséges intelligencia és a robotika a munkahelyek és a teljes ipar jövőjét.
A raviolit a legtöbben ma is a boltok polcairól emelik le, pedig az olasz konyha egyik legérzékenyebb, legaprólékosabb tésztaételéről van szó, amely csak akkor érvényesül igazán, ha kézzel készítik. Az olaszországi Liguriában, Apricale hegyi falvában is ehhez az eljáráshoz ragaszkodnak, helyi zöldségekkel, olívaolajjal és generációkon át örökített
Hamarosan otthon is megtekinthető lesz az Avatar: Tűz és Hamu című produkció. A Disney+ streaming szolgáltató tűzi műsorára a 2025 decemberében megjelent sikerfilmet.
A gép forog, a profit termelődik – egészen addig, amíg egy kritikus alkatrész miatt meg nem áll a gyártósor. Egy ilyen leállás ára iparágtól függően óránként 9000 és 450 000 EUR között mozoghat, az autóiparban pedig akár az 1,85 millió EUR-t is elérheti. Kardos Norbert, a Trans-Sped Ipari Technológia és Karbantartás (MRO) üzletágának osztályvezetőj
Mintegy 10 milliárd eurónyi, zöld és digitális beruházásokra szánt uniós helyreállítási forrást használhatott fel nyugdíjak és szociális kiadások finanszírozására a spanyol számvevőszék szerint a madridi kormány, ami újabb vitát robbantott ki Németországban és Hollandiában az EU közös hitelfelvételéről. Az Európai Bizottság és a spanyol kormány egy
Az online láthatóság szabályai gyökeresen átalakulnak, sok cég azonban ezt még mindig nem vette észre. Miközben a klasszikus keresőoptimalizálás évtizedeken át a kattintásokért folyt, az új korszakban már nem az számít, hogy rákattintanak-e az oldalunkra, hanem az, hogy egyáltalán bekerülünk-e az AI által generált válaszokba. Varju János, az Intren
Nem ez lesz a kormányszóvivői tájékoztatók rendje, mint amit a sajtó megtapasztalt az első alkalommal Ópusztaszeren, ezt ígérik a kormányszóvivők csütörtöki Facebook-posztjukban. Dolgoznak a legjobb megoldáson, és hamarosan elő is állnak vele.
Soron kívüli értesítéseket küld ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azoknak, akik adataiban talált valamilyen pontatlanságot vagy ellentmondást. Aki elektronikusan tartja a kapcsolatot a NAV-val, a tárhelyére, aki pedig papíron, az a postai címére kapta meg a pontos instrukciókat a javítandó adatokról.
A kínai elnök kiemelte, a két ország közös érdekei fontosabbak, mint a különbségeik, míg Trump Hszi Csin-pinget dicsérte. Mi történt? Magyar idő szerint csütörtök hajnalban megkezdődött Donald Trump látogatása Kínában: az amerikai és kínai elnök több mint két órán át tárgyaltak kettesben, derül ki a Reuters közvetítéséből. A zártajtós megbeszélés e
Egy gyakori kérdés hamarosan eltűnik az állásinterjúkról. Júniustól az EU új szabálya tiltja, hogy a munkáltatók a korábbi fizetésedről kérdezzenek. A változás sokakat érint – és alapjaiban alakíthatja át a fizetési tárgyalásokat.
Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (Easac) szerint Európa az évszázad legnagyobb energiaválságával néz szembe, amelyet az iráni háború és a fosszilis energiahordozók árának ingadozása súlyosbít. A gyors megújuló energiaforrásokra való áttérés elengedhetetlen a gazdasági és geopolitikai kockázatok csökkentéséhez.