Már 60 millió megtekintés felett jár Shakira és Burna Boy közös vb-dalának hivatalos klipje. A projekt nemcsak zenei, hanem társadalmi szempontból is jelentős, hiszen 100 millió dollárt gyűjtenek egy jótékonysági alapnak.
Donald Trump amerikai elnök az iráni infrastruktúra elleni átfogó támadások folytatását helyezte kilátásba, bírálva Irán időhúzó tárgyalási taktikáját.
A napló sokszor a legőszintébb műfaj, hiszen olyan gondolatokat őriz, amelyeket az ember elsősorban önmagának ír le. Éppen ezért ezek a feljegyzések gyakran a személyiség legmélyebb, legösszetettebb rétegeit mutatják meg. Most 5 olyan híres naplót mutatunk, amely személyes vallomásként indult, idővel mégis fontos történelmi és kulturális dokumentum
A magyar válogatott csapatkapitánya többek között arról írt, hogy milyen különleges és megtisztelő érzés számára a magyar mez viselése. Most azonban eljött a pihenés időszaka számára is.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A sorozat ötödik, egyben utolsó évada június 26-án, pénteken debütál, kizárólag a Disney+-on. A premier napján mind a nyolc epizód elérhetővé válik a platformon.
Év végéig meghosszabbítják Romániában az alapélelmiszereknél alkalmazható árrés korlátozását. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) törvényhozói által kezdeményezett határidő-módosítást szerdai ülésén fogadta el a bukaresti képviselőház - közölte az RMDSZ.
A párod múltja érzelmi reakciókat válthat ki belőled, még akkor is, ha nem akarod. Az exekkel kapcsolatos gondolatok gyakran önértékelési kérdéseket hoznak felszínre.
A felnőtt magyar lakosság többsége szerint a média meghatározó szerepet játszik a kulturális értékek közvetítésében és továbbörökítésében – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készült „Kulturális értékmegőrzés a digitális korban” című kutatásból. A 2026 tavaszán végzett, országos reprezentatív felmérés azt vizsgálta,
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról – olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
Budapest ad otthont októberben a körforgásos gazdaság egyik legjelentősebb európai eseményének, a Circular Economy Hotspotnak, amely a világ vezető szakértőit, vállalatvezetőit és döntéshozóit hozza Magyarországra.
Csütörtökön Mexikó és Dél-Afrika összecsapásával kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet a történelem során először három ország rendez közösen. Mutatjuk, mely országok az esélyesek a végső győzelemre, milyen játékosokra érdemes majd figyelni, és milyen szabályváltozásokkal indul a torna.
Nem jogerősen tizennégy, illetve tíz év fegyház-, illetve börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a pátrohai -község Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Kisvárdai járásban- házaspárt, akik egy hajléktalan nőt csaknem egy éven keresztül rabszolgaként tartottak fogva és súlyosan bántalmaztak, amibe áldozatuk később belehalt. Figyelem,
Miután kedd este 110 oldalas korrupcióellenes törvénycsomagot nyújtott be a kormány a magyar Országgyűlésben, Brüsszelben is benyújtotta a tervet az uniós pénzek hazahozatalára. A terv olyan beruházásokat is tartalmaz, amelyek olyan kulcsfontosságú ágazatokat támogatnak, mint az energiaipar, a lakhatás, a közlekedés, a kis- és középvállalkozások. A
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő azt állította, Ukrajna nem rögzítette jogilag a kárpátaljai magyaroknak tett vállalásait. Szerinte a magyarok helyzete a gyakorlatban nem változott, a bejelentett megállapodás csupán egy EU-s cselekvési terv része.
A magyar–német együttműködés legfontosabb kérdéseit tekintette át Orbán Anita külügyminiszter német partnerével, Johann Wadephul külügyminiszterrel szerdán Berlinben.
David Szalay rövid idő alatt világhírre tett szert az olvasók körében, amikor tavaly ősszel Test című regényével elnyerte a Booker-díjat, és most ő nyitja meg az Ünnepi Könyvhetet. Mit jelent számára az otthon, milyen a viszonya az országunkhoz? És mit tudunk meg szűkszavú főhősét kísérve a maszkulinitásról? Többek között ezekről faggattuk a kanada
Június 11. és július 19. között ismét a futballé lesz a főszerep. Ha a világbajnokság legnagyobb meccseit nem otthon a kanapéról néznéd, mutatunk néhány budapesti helyet, ahol óriáskivetítők, hideg italok és közös szurkolás vár a következő hetekben.
Országos élelmiszer-biztonsági ellenőrzést tartott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok bevonásával. Az akció során összesen 413 mozgó vendéglátó egység, büfékocsi és food truck vizsgálatára került sor.
Nem adott utasítást a titkosszolgálatoknak - állítja a volt polgári szolgálatokat felügyelő államtitkár az aranykonvoj-üggyel kapcsolatban. Farkas Örs a Kontroll megkeresésére azt mondta, hogy szerinte egyre inkább kezd bebizonyosodni: nem úgy működnek a szolgálatok, ahogy azt a választások előtt állí
Év végéig meghosszabbítják Romániában az alapélelmiszereknél alkalmazható árrés korlátozását. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) törvényhozói által kezdeményezett határidő-módosítást szerdai ülésén fogadta el a bukaresti képviselőház - közölte az Rmdsz.
A bőrradírozás ma sokkal többet jelent a sima, puha bőr érzésénél. Egy jól megválasztott testradír ugyanis a beautyrutin egyik legkényeztetőbb lépése is lehet. Főleg akkor, ha mindez nemcsak ápolja a bőrt, hanem egy kis extra törődést is belecsempész a hétköznapokba. Ha egy különleges desszertillatú kényeztetésre vágysz feltétlenül próbáld ki az Or
A formatervezésen alapuló iparágak különösen ki vannak téve a hamisítás veszélyének: becslések szerint a ruházati ágazatban évente 12 milliárd euró, a kézitáskák és az ékszerek esetében pedig 2,7 milliárd euró veszteség keletkezik hamisítás miatt. Csak Magyarországon a hamisítványok több mint 160 millió eurós veszteséget okoznak ezekben az ágazatok
A 10 milliárd eurós keretből korábbi beruházásokat is el lehetne utólag számolni, például a Békéscsaba–Lőkösháza vasútvonal fejlesztését – írta Vitézy Dávid miniszter.
Két hónappal azután, hogy az Anthropic korlátozott számú felhasználó számára elérhetővé tette a Mythos modellt, a cég bejelentette, hogy készen áll egy hasonlóan nagy teljesítményű modell nyilvános bevezetésére.
Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata politikus szerint ott fognak állni, ha a Tisza Párt olyan törvényt fogad el, amely hátrányosan érinti az egyházi iskolákat.
Mit ér az AI-ügynök, ha a könyvvizsgáló nem fogadja el? Manos Raptopoulos, az SAP ügyfélsiker-üzletágának elnöke elárulta, miért rövidült le öt hónapra egy év fejlesztési munkája, mit várnak ma valójában az ügyfelek a token-alapú AI-árazástól, és melyik két technológia írhatja át a következő játékszabályokat.