A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj ára továbbra sem teljesen szabadon alakul az országban.
Dr. Peták István nemzetközileg elismert rákkutató a Spirit FM MI és más című, mesterséges intelligenciát köznyelven bemutató műsorában beszélt a cége által létrehozott szoftverről, amit beválasztottak a világ legígéretesebb innovációi közé.
A következő napok változékony időjárást hoznak, többfelé záporokkal és élénk széllel, de a napsütés sem marad el. A hőmérséklet régiónként eltérően alakul.
Vasárnap egy hidegfront hatására napközben egyre többfelé előfordulhatnak záporok, zivatarok néhol felhőszakadás, jégeső kíséretében. Sokfelé lesz élénk, erős, néhol viharos a nyugati, északnyugati szél. Kora reggelre 19 fokig csökken a hőmérséklet. A legmelegebb órákban 24 fok körül alakulnak a maximumok, viszont a záporok, zivatarok hatására hirt
Az amerikai szövetségi nyomozóiroda betekintést engedett egy mintegy kétezer négyzetméteren épülő, mesterségesen kialakított kisváros működésébe. Az alabamai Huntsville-ben található kampuszán felépített létesítményben kibertámadásokat, illetve azok hatásait szimulálják majd.
A labdarúgó-világbajnokság C csoportjának második mai találkozóján Haiti csapott össze Skóciával Bostonban. Steve Clarke együttese érvényesítette a papírformát, egy megpattanó lövés döntött a skótok javára. A karibi válogatottba Lenny Joseph csereként szállt be a 75. percben, de ő sem tudott segíteni a csapatán.
Ezúttal Kanadában nyújtottak be törvényjavaslatot, ami megtiltaná a 16 éven aluliak számára a közösségi média használatát. A javaslat egyik érdekessége, hogy a platformok elkerülhetik a teljes korlátozást, ha bizonyítani tudják, hogy hatékony eszközökkel visszaszorítják a kiskorúakat online érő ártalmakat.
Görögdinnye és só és máris megtörténik a csoda. A friss görögdinnye enyhe megsózása régi hagyomány az Egyesült Államok déli államaiban. Nem is nehéz megérteni, miért: egy kevéske só kiemeli az
Hamisnak bizonyult az a közösségi médiában terjedő képernyőkép, amely szerint Donald Trump amerikai elnök azért szakította félbe Kristen Welkerrel, az NBC Meet the Press című műsorának riporterével készített interjúját, mert a műsorvezető állítólag „folyton a fülét bámulta”.
Az energiaválság újraértelmezi Európa energiabiztonságát: a versenyképesség, a villamosítás, a megújulók és a stratégiai autonómia egyszerre kerültek a középpontba.
A gyártási környezet az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül: a digitalizáció, az automatizálás és a hálózatba kapcsolt rendszerek ma már alapvető elvárásnak számítanak. Erre a változásra reagálva fejlesztette ki
Új órával bővült az Albishorn képzeletbeli univerzuma, amiben valós termékek vannak. 2024-ben foglalkoztunk már az Albishorn márka egyik alapdarabjával, a Type 10 kollekcióval, ami a híres Type 20 pilótaórák elődje
Jóval a magyar honfoglalás előtt is mozgalmas és sokszínű terület volt a Kárpát-medence. Egy frissen megjelent kutatás több mint 300 ember genetikai állományát vizsgálva tárta fel, hogyan éltek együtt a helyi lakosok és az újonnan érkező népcsoportok a Nyugatrómai Birodalom bukása után.
Az egész napos kültéri munka során tapasztalható intenzív UV-sugárzás, valamint a monitorokból áradó mesterséges kék fény együttesen olyan oxidatív stresszt vált ki, amely hosszú távon visszafordíthatatlan látásromláshoz vezethet.
Az EY-Parthenon nemzetközi és hazai elemzései alapján a befektetők egyre tudatosabban keresik azokat a vállalatokat, amelyek a bizonytalan gazdasági környezetben is képesek fenntartható növekedést és stabil működést felmutatni. A következő időszakban várhatóan tovább erősödik a jól előkészített tranzakciók szerepe, miközben a tőke egyre szelektíveb
A futball-világbajnokság árnyékában egy felejthetetlen hazai legenda emléke dereng fel. Fodor Imre, a zöld-fehérek egykori zseniális irányítója pillanatok alatt az Üllői út kedvence lett, és kulcsszerepet játszott az 1992-es bajnoki menetelésben. De a szurkolók által csak "Foci" néven emlegetett klasszis sorsa korán és felfoghatatlanul ért véget eg
Bár tízből nyolc magyar alapvetően elégedett jelenlegi munkájával, a külföldi munkavállalás lehetősége továbbra is sokakat foglalkoztat – különösen a fiatalokat és a budapestieket. Tavalyhoz képest azonban csökkent azok aránya, akik nyitottak lennének a külföldi munkavállalásra. – derül ki a Profession.hu friss, reprezentatív kutatásából.
Néhány évvel ezelőtt még a legtöbb új kert ugyanarra a mintára épült: nagy gyepfelület, tujasor, pár örökzöld, automata öntözőrendszer és minél kevesebb „rendetlenség”. Ma viszont valami látványosan változik. Egy új kertészeti szemlélet kezd elterjedni, amely nemcsak a növényválasztást, hanem magát a kerthez való viszonyt is teljesen átírja.
Június közepén az Ikrek újholdja ad új lendületet a hónapnak. Ez az időszak az asztrológia szerint új kapcsolatokat, tisztább felismeréseket és erősebb szabadságvágyat hozhat, miközben a kommunikációval érdemes óvatosabban bánnunk.
A fehér farmer megosztó darab. Van, aki nyári alapdarabként tekint rá, más azért kerüli, mert könnyen meglátszik rajta minden apró folt. Meleg időben mégis kevés nadrág ad ennyire friss, tiszta összhatást. Egy laza blúzzal, szandállal vagy balerinacipővel egyszerűen összeállítható köré egy kényelmes, mégis rendezett nyári szett. Több stílusos híres
A farmering idén nyáron újra a divatvilág egyik legnagyobb kedvence lett – ráadásul sokkal sikkesebb formában tért vissza, mint valaha. Mutatjuk azokat a nyári outfitötleteket, amelyek bizonyítják, hogy egy denim ing sokkal sokoldalúbb, mint gondolnád.
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Ez a vegyes kvíz ismét több különböző területről válogatott kérdésekkel vár. A legtöbben nem tudnak 6 helyes választ sem adni, Neked vajon sikerülni fog? Teszteld tudásodat! A kérdések között találkozhatsz Hunyadi Mátyással, Hérodotosszal, a Kőszívű ember fiaival vagy éppen a Csomolungma meghódításával kapcsolatos érdekességekkel.
A jelenlegi amerikai elnök neve az intézmény honlapjáról, a munkatársak email-jeinek hivatalos aláírásából, illetve a sajtóközlemények és levelek fejléceiről is eltűnt.
A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészsé
Az uniós helyreállítási alap (RRF) beruházásai évente mintegy 54 millió tonna, a kapcsolódó reformok pedig további 52 millió tonna szén-dioxid-egyenérték kibocsátáscsökkentést hozhatnak az EU-ban - erre jutott az Európai Bizottság első átfogó elemzése. Magyarország számára a megállapítások azért is fontosak, mert esettanulmányt mutatnak arról, hogy
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hogy ez lehet a következő nagy kedvenc.